aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: vízalatti útvesztő Takács Máté
2019. január 06. 17:18:00

Kategória: boxoffice Szólj hozzá!

2019 is egy horrorral indult, és ezúttal is szépen termelő horrorral: a Végtelen útvesztő a prognózisokat felülmúlva nyitott, azonban az Aquamant nem tudta leszorítani - harmadjára is a szuperhős vezet.

escaperoom.jpg

> új filmek
A Sony Screem Gems szekciója ért hozzá, hogy filléres, PG-13-as horror/thrillereket értékesítsen így január elején. A Végtelen útvesztő (Escape Room; hazai bemutató: már a mozikban) sem kivétel, kilencmillióból forgott és ennek kétszeresével nyitott most 2700 moziban. A mindenfelé egyre népszerűbb szabadulószobákon nyerészkedő és a Fűrész-sorozatra hajazó történet tehát nagyobb mértékben mozgatta meg az ifjúságot, mint kalkulálható volt, és még nézői értékelései is jobbak, mint kalkulálható volt ("B" átlagosztályzat a CinemaScore mérésén, szemben a szokásos D-kkel és C-kkel). És még a kritikusok is elnézőek voltak, pedig nekik előzetesen nem is vetítették le. A lényeg tehát, hogy a Végtelen útvesztő határozott siker, 40 millió dollárt mindenképpen magáénak tudhat majd, de a januári kínálat gyérsége okán talán 50-et is.

> korábbi filmek
Az Aquaman harmadik hétvégéjén 30 millió dollárral áll az élen, összbevétele megközelíti a 260 millió dollárt - globálisan pedig átlépte a 900 milliót. Megint csak hangsúlyozni kell, hogy a DC filmjei közül az új hősöket szerepeltetők a kelendőbbek. Világos az üzenet Batmannek és Supermannek.

Átlépte a 100 millió dollárt még a hét elején a Mary Poppins visszatér, és már a 140. millióval kacérkodik; ezzel a Disney produkciója a költségvetés mértékén már túl van.

Túl van 80 millió dolláron A csempész. Clint Eastwood szép lassan, de biztosan - ahogy egy 88 évestől illik - gyűjtöget, s bizonyos már most, hogy a Warner terjesztése becserkészi a 100 milliós határt. Ilyen az, amikor szökőévente az 50 feletti közönséget is megcélozzák...

> végszó & ami jön
Egy éve nagyobb volt a mozgás, magasabban nyitott az újdonság és a karácsonyi szezon slágere (mármint a Jumanji, nem a Star Wars) is feljebb lézengett, mint most az Aquaman. A hónap továbbra is csak szolid mederben folydogál majd: az Egy kutya hazatér kívánja leváltani a szüneti családi filmeket, de talán nem akkora hévvel, mint két esztendeje az Egy kutya négy élete. Keanu Reeves a Replicas című sci-fivel nevez, és végre mozikba kerül a The Upside, az Életrevalók remake-je.

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1  Aquaman $30.7m $259.7m $200m
2  Végtelen útvesztő $18.0m $18.0m $9m
3  Mary Poppins visszatér $15.8m $138.7m $130m
4  Pókember: Irány a Pókverzum! $13.0m $133.9m $90m
5  ŰrDongó $12.8m $97.1m $137m
6  A csempész $9.0m $81.1m $50m
7  Alelnök $5.8m $29.8m $60m
8  Álommeló $4.9m $32.9m $16m
9  Ralph lezúzza a netet $4.7m $187.2m $175m
10  Holmes & Watson $3.4m $28.4m $42m

Címkék

horror sony box office escape room aquaman

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr7314541912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása