aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: black power Takács Máté
2018. február 18. 17:42:00

Kategória: boxoffice 1 komment

A Fekete Párduc csakhamar túllépett a szokásos Marvel megamozi-kereteken, márpedig az sem épp aprócska keret. A kulturális jelenséggé dagadó szuperhős-mozi minden idők egyik legjobb nyitányát jegyzi.

wakanda.jpg

> új filmek
Nem újdonság egy afroamerikai képregényfigura - főszerepben sem. Mindazonáltal hiába jött a gyorsan feledett Spawn után egy Penge is, a stílusos (-teremtő? -fejlesztő?) első részt követő második folytatás sírba tette a vámpír-históriát. Eztán, ahogy tudatosabban alkották meg mozis figuráikat a képregény-jogokat birtokló stúdiók, úgy kerültek, szintén kiszámítottan, mellékszereplői körbe a fekete arcok. Majd túlnőttek a dolgok az ilyen rögzüléseken: egyrészt a Marvel szimplán elért odáig, hogy a Fekete Párduc is önállósuljon (a változatosság egyre fontosabb kérdés az univerzumépítésben), másrészt pedig a rajtuk kívüli világ nyomásának engedelmeskedve léphetett elő az árnyékból Wakanda védelmezője. Ami pár éve még kockázatos projektnek minősült, az az elmúlt egy-két hónap során a legnagyobb dobássá vált, amit konkrétan az első Bosszúállók óta elkövetett a Disney és a Marvel. Az előzetes érdeklődés és jegyeladások ritkán látott méreteket öltöttek csakhamar, a már eleve nem apró 100-120 milliós nyitány-elvárások pedig közel duplájukra nőttek az elmúlt egy-két hétben. A terep is tiszta volt, január eseménytelenül múlt el, és így február megint nagyot ugorhatott előre a hónapok értékesség-listáján. A President's Day hétvége bónusz erejét is hasznosítva a Fekete Párduc (Black Panther; hazai bemutató: már a mozikban) tehát régen látott biztossággal vonta uralma alá a mozikat, rekordokat pedzegetve. 25 millió dolláros premier előtti forgalom, 75 millió dolláros nyitónap, a becslések szerint Az utolsó Jediket is lepipáló szombati forgalom és egy jó vaskos nyitány: 192 millió dollár, ami felér az Ultron kora indításával, és csak a 2012-es Bosszúállókra regisztráltak több dollárt az MCU-n belül, de kívül se sok másra. A helyzet világos: önmagában csak mert egy Marvel-mozi, ez nem valósulhatott volna meg. A feketék körében kihagyhatatlan eseménnyé vált elzarándokolni a legközelebbi mozihoz, és ez nem csak a mozizásra alapvetően fogékonyakat érintette, hanem továbbiakat is - Facebook-csoportok alakultak, adománygyűjtést kezdeményeztek hátrányos helyzetű fekete kissrácok megmoziztatásához, és így tovább, és így tovább... Az ódákat zengő amerikai kritikák csak adják alá a lovat, és innentől ez már öngerjesztő hatású: 500 millió dollár alatt nem fog megállni a menet. Ilyen könnyen sem tenyereltek még bele a tutiba a hollywoodi stúdiók - és már megint a Disney.

Kár volt bármi mást odavetni, és ezt leginkább a Lionsgate érezheti így. Az Ősember (Early Man; hazai bemutató: már a mozikban) a szebb napokat is látott Aardman új munkája, viszonylag szimpla ötlettel és a korábbiakból okulva visszafogott terjesztéssel. A visszafogottság mindenhol jellemző: 3 millió dollárt sikerült kisajtolni a nézőkből, ami 2400 mozi mellett is roppant sovány, még a Shaun, a bárány - A film számait sem idézi. Minthogy 50 millió dollárból készült, ezúttal is irtó fontossá vált, hogy hazájában, Nagy Britanniában jó köröket fusson - és ne váljon a gyártó első produkciójává, ami nem éri el világszinten a 100 millió dollárt.

A keresztényi és derék családi filmekre szakosodott Pure Flix forgalmazó rég tapasztalt valamirevaló sikert (persze kérdés, ők ezt miben látják), és ezen a Samson sem fog változtatni. A bibliai alak történetét megelevenítő filmben olyan sztárok tűnnek fel, mint Billy Zane és Rutger Hauer, ám a kritikák szerint csak elgondolásaiban idézi a klasszikus bibliai eposzokat, megvalósításában aligha. Ez persze nem csoda a gazdaságos szinten működő forgalmazót ismerve, mindazonáltal a 2 millió dolláros nyitány túl szerény egy ilyen, a célközönség körében bizonyosan jól ismert történet számára - még ha az Ősembernél jobban meg is töltötte a kisebb számú nézőtereit.

Amerikában a kínai premierrel egy időben mutatkozott be a Detective Chinatown 2 című krimivígjáték, amely egy 126 millió dollárt begyűjtő első részt követ. Az amerikai nézők viszonylag érdeklődőnek bizonyultak, hiszen 677 ezer dollár termett csaknem 6000 dolláros átlag mellett, de persze a nagy sztori a hazai porondon keresendő. A kínai újév a legtermékenyebb időszak a távol-keleti országban, s ez most bitang méretekben mutatkozott meg. A Detective Chinatown 2 155 millió dolláros nyitánya ráadásul még csak nem is kölcsönöz neki első helyet - az ugyanis a Monster Hunt 2-nek jutott. Elég emlékezetes volt, amikor három éve 400 millió dollár közelébe jutott a fantasy-vígjáték, és most a folytatás e fölé tör a maga 190 millió dollárjával - vagyis a Fekete Párduc amerikai bemutatkozásához méltó, rekorder starttal. Ugyancsak tetemes összeg jutott a The Monkey King 3: Kingdom of Womenre ($80M), illetve az Operation Red Sea című háborús akciófilmre ($70M) és a Boonie Bears: The Big Shrink című animációs filmre ($40M). Ez így összesen 535 millió dollár. Ejha!

> végszó & ami jön
A top 12-re több mint 260 millió dollárt szórtak el a nézők, aminél tavaly is csak egy víkend volt mozgalmasabb (nyilván Az utolsó Jedik debütálásakor). Összességében pedig legfeljebb öt. Nagy számok. Ezek mellett elenyészik majd, amit az Éjszakai játék, a Nap nap után és az Expedíció fel tud mutatni egy hét múlva...

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1  Fekete Párduc $192.0m $192.0m $200m
2  Nyúl Péter $17.3m $48.2m $50m
3  A szabadság ötven árnyalata $16.9m $76.1m $55m
4  Jumanji: Vár a dzsungel $7.9m $377.6m $90m
5  A párizsi vonat $7.7m $25.4m $30m
6  A legnagyobb showman $5.1m $154.5m $84m
7  Ősember $3.2m $3.2m $50m
8  Az útvesztő: Halálkúra $2.5m $54.0m $62m
9  Szellemek háza $2.2m $21.9m $3.5m
10  Samson $2.0m $2.0m n.a.

 

Címkék

disney box office marvel animation samson drama superhero lionsgate black panther aardman religious box office kina pure flix early man detective chinatown monster hunt

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr7813679258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csaba Turbucz 2018.02.18. 18:24:33

Csak ennyit tudok hozzá fűzni:

atyaúristen!

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása