aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: pénzkúra Takács Máté
2018. január 29. 17:30:00

Kategória: boxoffice 2 komment

Arányaiban Az útvesztő: Halálkúra bőven jobban nyitott, mint Amerikában, gyakorlatilag ugyanannyival, mint a második rész szűk két és fél éve. Lényegesen jobban fogadtuk a tengerentúliaknál A világ összes pénzét, ami a harmadik legnézettebb film volt a hétvégén, és a Három óriásplakát Ebbing határában is számottevő forgalmat bonyolított. A top 10-be már nem fért be A hentes, a kurva és a félszemű, aminek számai az elmúlt időszakban a hazai produkciók körében tapasztaltakhoz képest kevésnek tűnnek.

all_the_money.jpg

> új filmek
Az útvesztő 2014 szeptemberében éppen lecsúszott a 100.000 nézőről (de tényleg, csak 200 főn múlott), viszont a folytatás már alaposan nekiveselkedett első hétvégén összeverődött 43.588 látogatójával. A több mint két év a tengerentúlon igencsak leölte a lelkesedést, nálunk viszont mindig később járnak le a franchise-szavatosságok, így Az útvesztő: Halálkúra hellyel-közzel képes volt felérni a legutóbbi menethez: 40.379 jegyet adtak el rá, vagyis háromezerrel csökkent a fanok száma. Eközben a bevétel rongyos hatezer forinttal maradt el, vagyis 61,933 millió forinttal került az élre a film, miközben a Tűzpróba 61,939 millióval szerepelt anno a lista második helyén (az Everest mögött) 2015 szeptemberében. A Fórum Hungary terjesztése tehát hozta az elvárhatót, ha többet nem is, és bár az valószínűtlen, hogy közelébe jut a 140.735 nézőnek, ami előzőleg megvalósult, a jövő heti zéró multiplexes újdonság eredményezhet egy erősebb második víkendet, és így biztosabb utat 120.000 nézőig.

Ridley Scott elég népszerű direktor mifelénk, még A jogászt is megnézték 47.703-an jó négy évvel ezelőtt, pedig feliratos és igencsak lesajnált film volt. A világ összes pénzében kevesebb a menő sztárszínész, de legalább túszos thrilleri izgalmakat sejtető trailerrel bírt, és persze előre nem tervezett módon is taglalta a média - midőn Kevin Spaceyt Christopher Plummerre cserélte a direktor röviddel a bemutató előtt. A magyarok fogékonyak mindezekre, és a Freeman Film már rutinos abban, hogy odaát érdektelennek bizonyuló filmeket kellőképpen felfuttasson nálunk. Így hát a csak szinkronizáltan látható dráma 17.605 nézőt is meg tudott vesztegetni, amivel a harmadik leglátogatottabb filmként tetszeleghet a hétvégén, noha 26,5 millió forintos nyitánya csak a negyedik helyet éri. Kérdés, hogy el tud-e még lenni annyit a színen, hogy 60.000 néző fölé kerüljön (az Elit játszmához hasonlóan viselkedve), vagy öles léptekkel indul el lefelé (ahogy a legutóbb szintén stabilan bemutatkozó Gengszterzsaruk).

4 Golden Globe-díjjal és 7 Oscar-jelöléssel felvértezve érkezett meg a Három óriásplakát Ebbing határában a magyar mozikba, és a Fórum Hungary terjesztése kamatoztatta is a díjszezonos jelenléttel járó publicitását. 9.568-an nézték meg, s ez kétségtelenül jó eredmény egy feliratos filmtől (ami egyre ritkább a nagyobb forgalmazóknál); amit beazonosítható, de mifelénk nem olyan piacerős színészek népesítenek be, nem túl közönségbarát témákat boncolgava. A fekete humor ellenben biztosan, a szokatlan cím pedig esetlegesen erősítette az üzelmeket, s minthogy az Oscar-átadó még több mint egy hónapra van, a visszhang pedig egyöntetűen pozitív, a film maradása tutira vehető, és legalább 4-5-szörözhető első hétvégi nézettsége.

Az idei év második magyar filmje A hentes, a kurva és a félszemű, de az első, aminek nézettségéről informálódhatunk. Szász János rendezése már címével is pályázott némi figyelemre, a Big Bang Media pedig mostanra igen gyakorlott lett a hazai művek propagálásában az Ernelláék Farkaséknál, A martfűi rém és a Budapest Noir decens nézettségét követően - bár utóbbi alighanem nem hozta a várt szintet. Ez mondható el a mostaniról is, hiszen csak 6.758-an nézték meg a hétvégén. Voltak idők, amikor ez kifejezetten jónak tűnhetett volna, ám mostanság, egy 36 moziban vetített filmtől nem meggyőző. 9,4 millió forintos nyitányával alig több mint 80 ezer forinttal csúszott le a top 10-ről, megváltást pedig nemigen tartogat a jövő, tekintve, hogy a filmről kialakult vélemények hagynak kívánnivalót maguk után.

> korábbi filmek
Változatlanul hasít A legsötétebb óra. A UIP gondozottja a második víkendjét is 20.000 néző felett tudhatta le, s ez egy ilyen "művészfilmtől" felettébb derék. Gary Oldman ennek köszönhetően több nézőt gyűjtött be két hétvége után, mint Liam Neeson a The Commuter - Nincs kiszállás élén, a 100.000 néző innen pedig már kacagva meglesz.

> végszó & ami jön
Kábé 190.000-en járultak a pénztárakhoz ezen a hétvégén, átlagosan 1490 forintot fizetve egy jegyért. Jövő héten elsősorban az artmozik közönsége jöhet lázba, hiszen a fő premierek a Fantomszál és az Én, Tonya lesznek. A top 5-ben így nem sok mozgolódás várható, de legalább lesz alkalma a már műsoron lévő filmeknek jobban kiteljesedni.

> a top 10, január 25 - 28. (csütörtök-vasárnap)

# film csüt-vas
Ft bevétel
csüt-vas
nézők
bevétel-
változás
Ft össz-
bevétel
össznéző
1  Az útvesztő: Halálkúra
61.9M 40.379 - 61.9M 40.379
2  A legsötétebb óra
29.6M 21.064 -22.0% 79.2M 55.373
3  Jumanji: Vár a dzsungel
26.5M 17.390 -27.9% 473.6M 322.494
4  A világ összes pénze
26.5M 17.605 - 26.5M 17.605
5  Gengszterzsaruk
15.1M 10.137 -46.7% 49.5M 33.882
6  Három óriásplakát Ebbing határában
14.4M 9.568 - 14.4M 9.568
7  Ferdinánd
12.4M 9.281 -24.9% 238.4M 180.475
8  The Commuter - Nincs kiszállás
10.9M 7.160 -58.6% 95.4M 62.400
9  Apavadászat
9.9M 6.750 -44.1% 117.7M 82.065
10  Star Wars: Az utolsó Jedik
9.4M 6.016 -55.9% 1,360.3M 895.175

 

 

Címkék

magyarfilm box office forum hungary drama action ridley scott sequel adaptation young adult box office hazai big bang media szasz janos freeman film maze runner all the money in the world three billboards outside ebbing missouri maze runner the death cure a hentes a kurva es a felszemü

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr8613614223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lizardking 2018.01.29. 22:33:23

A 68 lepedőről nincsenek infók? Nyilván megnézték vagy 250-en, de azért kíváncsi lennék a konkrét számokra.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2018.01.30. 21:09:32

@lizardking: Ha lenne, itt lenne... vagyis előző héten ott lett volna. Amúgy szerintem elég jól tippelsz.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása