aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: kikúrálás Takács Máté
2018. január 28. 18:08:00

Kategória: boxoffice 6 komment

Az útvesztő: Halálkúra egy hosszú, disztopikus young adult-adaptációkkal teli korszak végét is jelentheti akár, de egy szériáét mindenképpen. A várakozásoknak megfelelő, viszonylag langyos rajtot jegyez a Fox akciófilmje az első helyen, miközben Christian Bale új filmje, a Hostiles a prognózisokra rálicitálva nyitott.

maze_3.jpg

> új filmek
2014 szeptemberében mutatták be Az útvesztőt, ami a kicsit másféle, izgalmas-rejtélyes sztorijával ki tudott annyira tűnni, hogy elvánszorogjon 100 millió dollárig. Több se kellett, egy évvel rá jött a folytatás, ami feláldozta a sztori egyediségét és már csak 80 millióig tudott felkapaszkodni. Erre aztán nagyon rosszul jött a csaknem két és fél éves hiátus, amelyből egy esztendő a főszereplő, Dylan O'Brien forgatási balesetének számlájára írható. Az útvesztő: Halálkúra (Maze Runner: The Death Cure; hazai bemutató: már a mozikban) aztán végülis nem járt olyan rosszul a kényszerszünettel, mint járhatott volna, mert igencsak szegényes időszakban toppant be, így a 20 millió dollár tájékára helyező előrejelzések - amik figyelembe vették a filmfajta csillagának leáldozását, az előző rész visszaesését és a sztori még átlagosabbá válását - talán kicsit óvatoskodónak bizonyultak. A Fox produkciója 23,5 millió dollárt szállított le, ami persze nagy visszalépés a legutóbbi 30 millióhoz képest, de az említett tényezők ismeretében azért még tűrhető eredmény. 62 millióba került a film a stúdió bevallása szerint, úgyhogy a látványosságra gyúró vállalkozás nem dőlt-dől be 65 millió közelébe várható végeredménnyel, amihez talán még hozzá tud jráulni további 200-zal az Amerikán kívüli világ.

Scott Cooper A harag tüze után másodjára dolgozott együtt Christian Bale-lel a Hostiles című westerndrámában. E film már az országos terjeszkedés előtt módfelett sikeresebb kollaborációnak tűnt, hiszen jó pár hétig decens átlagos bevételt produkált pár mozijából. Az Entertainment Studios (akik a 47 méter mélyent vitték sikerre tavaly nyáron) így hát felbátorodott és több mint 2800 moziba küldte szét a filmet ezen a hétvégén. Az elemzők nem ették volna olyan forrón, így 5-6 millió bűvkörébe helyezték a hétvégi összeget, amihez képest a közepesen jó kritikákkal vértezett film bizony 10 milliót szállított le. Ez újabb komoly fegyvertény a forgalmazónak, és persze beszédes arra nézve is, hogy mit hajlandóak nézni az amerikaiak jobb híján - már a múlt heti kettős stabil nyitánya is sugallta, hogy ez a január elbírt volna valami kifejezetten széles közönséget megmozgatni képes filmet. A Hostiles viszont nem kapott elég erős értékelést a nézőktől ahhoz, hogy 40-50 millió közé tehető büdzséjére igényt formálhasson bevételként, ugyanakkor 30 millió fölé jutását talán nem gátolja semmi.

> korábbi filmek
Az Oscar-jelölésekre reagáló nézők A víz érintését közel 6 millió dollárhoz juttatták e hétvégén, így a Fox Searchlight terjesztése lassan eléri a 40 milliót, és minthogy több mint egy hónap van még hátra a díjátadóig, 60 millió dollár alatt aligha száll ki a film a játékból. A Három óriásplakát Ebbing határában ezalatt ugyancsak nagyobb lépest tett a 40 millió felé, és 60 millióra ugyanúgy hivatott, ha nyer március 4-én.

> végszó & ami jön
A premierek megcselekedték, ami elvárható volt, noha Az útvesztő: Halálkúra süllyedése azért cseppet sem derűs fejlemény stúdiójának. A februári felhozatal nem kedvez a filmnek, a lányokat A szabadság ötven árnyalata, a fiúkat a Fekete Párduc csábítja el, úgyhogy a Super Bowl hétvégéjén még be kell tárazni, amit lehet. Egyedül a Szellemek háza címet viselő Helen Mirren-es horror kel birokra a közvetítéssel. Lelke rajta.

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1  Az útvesztő: Halálkúra $23.5m $23.5m $62m
2  Jumanji: Vár a dzsungel $16.4m $338.1m $90m
3  Hostiles $10.2m $12.1m $50m
4  A legnagyobb showman $9.5m $126.5m $84m
5  A Pentagon titkai $8.9m $58.5m $50m
6  12 katona $8.6m $29.8m $35m
7  Gengszterzsaruk $8.4m $28.5m $30m
8  A víz érintése $5.7m $37.7m $19.5m
9  Paddington 2. $5.6m $32.0m $50m
10  Padmaavat $4.3m $4.3m $30m

 

Címkék

fox box office christian bale sequel adaptation young adult maze runner scott cooper entertainment studios maze runner the death cure hostiles

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr213611131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Repce Manó 2018.01.28. 23:41:19

Ha a Jumanji így folytatja, akkor tán még a milliárd sem elképzelhetetlen.

Csaba Turbucz 2018.01.29. 08:20:15

@Repce Manó: nem hinném.170 misi nincs már benne.Japánban mikor megy?

Monty30 2018.01.29. 12:03:29

Talán amcsiföldön befigyelhet a 400 misi.A maradék 110 milla meg összejöhet világszerte a millához.De inkább a 950 max a reális.

Csaba Turbucz 2018.01.29. 14:10:34

Get Out visszajött 460 moziba.170000 ezret hozott :)

Csaba Turbucz 2018.01.29. 16:14:08

@Monty30: kizártnak tartom a milliárdot.Már Februárban(!!)néző csalogató blockbusterek jönnek..

Repce Manó 2018.01.29. 17:30:04

@Csaba Turbucz: Ne felejtsük el, hogy a Star Wars árnyékában jutott 338 millió dollárig... és nem azt mondtam, hogy meglesz a milliárd, hanem, hogy nem elképzelhetetlen.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása