Összetűzésbe keverednének a mostanság menő és a múlt századi filmes tűzoltók. Sírni, ríni, szenvedni, feláldozni, meghalni – Jesse Graves (Howie Long) anyámasszony katonájának titulálná az összeset, aki ilyesmit mer és a lángok mellett magával is küzd, sőt még a fejsze elejtése is totális alkalmatlanságot sugall számára. Röviden, a Tűzvihar főhőse olyan legény, akit nem is tűzoltó, hanem mindjárt tűzharcos.

De meglehet, ez a gunyorosnak szánt megszólítás a rosszarc részéről csak a magyarban cseng ilyen vehemensen, elvégre, bár itt most smokejumperről van szó, az angolban éppen ezt jelenti a tűzoltó: tűzharcos. Tény és való, hogy oltást itt csak a különböző szereplők kapnak egymástól, a tűz ellen még harcolni is hasztalan, lévén duplán pusztít, két irányból. S ha egyszer találkoznak, meglehetősen forró hangulatot helyeznek kilátásba. Erre viszont nem érdemes felhevült várakozásokkal tekinteni, és akkor senki sem égeti meg magát.

Adott a váratlanul Csernák János hangján megszólaló (ez a fordulat más tüzes filmeket is érintett), a fizikailag kidobóembernek is túlfejlett, sérthetetlen hős egy wyomingi erdőségnél, ahol kiképezi azokat, akik csatlakoznának jó kedélyű, egymást ugrató brigádjához, illetve megy, ha hívják, például kislányok kimenekítéséhez lángok martalékává váló házakból. Teszi ezt mentora társaságában, akit Scott Glenn játszik, és ha Scott Glenn tűzoltót játszik... akkor nem csak a lángokat lovagolja meg, hanem a lehetőségeket is. Na de nem mondtam semmit.

Adott még egy közeli fegyházban Shaye (William Forsythe), aki sérót tekintve A sziklabeli Sean Conneryre hajaz, de mikor elszólítja a kötelesség egy rakás elrejtett pénz után, a szökési mutatványának előkészítéseként megnyiratkozik. Az intelligensebb kinézettel palira vesz pár fegyencbuszbeli rabtársat, akik sajnos illetékesek az áhított szajréban, aztán midőn útja szép lassan kereszteződik a tűzharcoséval, még több palira vevés következik. Közben a nem vacakoló terv részeként gyújtott tűz mellett egy önmagától keletkező is szépen emészteni kezdi elfele a gallyakat, de mindkettő csak tisztes távolságban a nézőtől.

Az igen gonosz gonosztevő és a tűz tevékenységének ecsetelése adekvát arányt mutat a fentebbi bekezdésben, a katasztrófa csak háttér egy kis leszámolósdihoz, egy olcsójános Cliffhangerhez, ami lehetett volna egy második Cliffhanger is, ha megvalósul az eredeti elképzelés, és nagyobb költségvetés mellett Sylvester Stallonénak jut a főszerep. A Tűzvihart viszont végül a Fox stúdió kis költségvetésűre szabta (így is tudtak azért derekasat bukni vele), amiben a tüzes-tűzoltós részek elég frankók, ellenben a film végén a címszereplő olyan otromba grafikával teszi tiszteletét, amit már egy két évvel korábbi számítógépes játék is csak az első pályán mert volna megkockáztatni, hogy később csak jobb legyen.

A Tűzvihar nem lesz jobb, de rosszabb se előrehaladtával, a nagyon gyorsan vázolt helyzetből pontosan annyit hoz ki, amennyit egy költségesebb akciófilmeket lenyúló, félambíciókkal kirakott, januári unaloműző szokott. Amivel emelhette volna könnyen porladó nívóját, az pár ütősebb beszólás. Azok rendszerint sajátjai az ilyen, egyaránt előszeretettel szájat jártató sérthetetlen hőst és igen gonosz gonosztevőt is felvonultató moziknak, ám mégis ritkásabbak, mint nyolcezer méteren a levegő. Az érdektelenség többször lesz úrrá a szavakon, mint ildomos volna, a figurák végletesek, közhelyesek, levegőben lógóak (James Cameron egyik asszonya, Suzy Amis is benne van, de gyökeret nem ereszt) vagy túlzottan töltelékek. És talán ami a legrosszabb, nem is elég nevetséges az egész. Esetleg ha dialóg helyett alákeverték volna a V'Moto Rock Tűzvarázslóját, végtelenítve, az első másodperctől az utolsóig...