aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: pia Takács Máté
2017. november 27. 17:30:00

Kategória: boxoffice 2 komment

A magyar közönségfilmek újabb nagy állomása, azaz A Viszkis az elképzelések szerint hajtotta uralma alá a mozikat, a Kincsemével vetekedő nyitányt szállítva. Ezalatt a Coco a Pixarnál gyakorta tapasztalt nehézségekkel nézett szembe a honi mozikban egy újabb mozgalmas víkenden.

viszkis.jpg

> új filmek
A világszínvonalú jelzővel egyre sűrűbben dobálóznak, ha az új magyar filmeket kell méltatni, ám A Viszkisre annyiban biztosan áll ez, hogy a jó pár amerikai filmen edződött Antal Nimród faragott belőle azoknak is megfelelő akciómozit. A másik dolog, amivel valóban eltér minden eddigitől az InterCom forgalmazta produkció, hogy ebben a szórakoztatásra szánt zsánerfilmben egy kortárs életrajzi film helyezkedik el; széles körben visszhangzott bűncselekménysorozat és bűnöző áll a középpontjában, a közelmúltból. A közelmúlt így is 20-25 évet jelent csaknem, e fölött nem volt nagy kihívás összekapcsolni a nézőkkel a filmet, alatta pedig mozgósíthatott a sztori önmagában, meg hát a nagy hírverésből a legfiatalabbakra is lecsapódott valamennyi. A nagy hírverés és a minden szempontból hálás alapanyag (ami a publicitást is önmagában generálja) megcselekedték azt, amire szükség volt: a szerda esti premier előtti vetítésekkel együtt ugyanis 65.773-an nézték meg A Viszkist, ami vetekszik a Kincsem népszerűségével, a múlt heti Az Igazság Ligáján pedig például túl is tesz. Vérbeli eseményfilmről van tehát szó, aminek visszhangja is igen stabil ahhoz, hogy több százezerre nőjön a nézettsége - mindezt már azután, hogy több hete túl vagyunk az egymilliomodik nézőn, aki magyar filmre váltott jegyet. A 68 moziban látható A Viszkis 93,4 millió forinttal vezet, és még egy hétig biztosan élvezheti az elsőséget.

A Pixar gyakran másodhegedűs, ha közel egy időben kerül a magyar mozikba egy filmjük valamely másik nagy animációs stúdió termékével. Legutóbb ráadásul még az adut jelentő franchise-tag, a Verdák 3. is bedőlt, és nem csak a Gru 3. mesterkedéseinek folyományaként. Egy olyan komoly és kultúridegen témával, amivel a Coco előáll, egyaránt nehéz gyerekeket és szülőket is megnyerni. A Fórum Hungary terjesztésére e sok visszatartó tényező közepette 20.635-an váltottak jegyet, ami nagyjából megegyezik a két évvel ezelőtti Dinó tesó fogadtatásával. Ez utóbbi összehasonlítás kicsit jobb fényt vet a Cocóra, de mint fősodorbeli animációs film, nézettsége sovány - hisz még a hó eleji Szörnyen boldog család is tudta ezt. A film visszhangja nagyon erős, ugyanakkor így is kell a szülők részéről a vállalkozó szellem, tehát a további sorsot nehéz meghatározni. Az egy hónap múlva esedékes Ferdinándig nincs jelentősebb trónkövetelő, ha rajzolt családi moziról van szó, ez még kamatoztatható. Egyébiránt jelenlegi állásról 80 ezer néző már eredmény volna - kisebb vereség, hogy nem tud a film felnőni amerikai performanszához, mint a tavalyi Vaiana esete, ami sokkalta gyerekkompatibilisebb volt, mégis csak párezerrel rajtolt el jobban.

Annyira rákaptak a magyarok a horrorokra, hogy lassan már hetente érkeznek az újabb, ilyen-olyan, de inkább olyan minőséget képviselők. A Szabadulószoba annyira oldalági, hogy nem ritkán keveredett össze, legalább eredeti plakát ügyében, egy másik ugyanilyen című idei filmmel, de a Big Bang Media azért mégis a kevésbé elborultat választotta ki a honi teátrumok számára a kettő közül. A sztorival meg lehet fogni a célközönséget, a film nívójával egybecsengő forgalmazói erőfeszítések pedig 6.814 nézőt citáltak a 24 vászon elé. Pár éve ez harmadennyi lett volna, ezt ne feledjük, miközben azért kijelenthetjük, hogy nem hagy mély nyomot a film a listán, két hét múlva pedig már csak 22.30-kor vetítik majd a Cinema Cityk. A 10,1 millió forintos nyitány a 8. helyet kölcsönzi neki.

Szorosan mögötte a Vertigo Média nevezése, a Hét nővér található. A 18-as karikás sci-fiben Noomi Rapace csábít, s tette ezt alig kisebb eredménnyel, mint júniusban az Élesítve élén. A szinkronizáltan és feliratosan is látható filmre 5.783-an ültek be, ami még a tavaly őszi Kiéhezettek alig ötezer nézős bemutatkozását is übereli, ha már Glenn Close-os futurisztikumról van szó. A Hét nővér kétesélyes következő fordulóját várja, de ideális esetben 20 ezer néző alatt nem áll meg.

> korábbi filmek
Az Igazság Ligája nálunk is jobban esett vissza a kelleténél: az InterCom gyermeke 59%-ot zuhant, ráadásul átbukott a Mila Kunis bandáján, így most 26.800 nézővel a harmadik helyen áll. A 100 ezres határt átlépte ugyan, de az, hogy a DC legnagyobb filmjeként még a 35 ezer nézővel startoló Wonder Woman végeredménye is kihívásként jelentkezhet majd számára, kellemetlen.

Túl van a 100 ezer nézőn a Gyilkosság az Orient expresszen is, és ez a Fórum Hungary forgalmazta kriminek azért módfelett jelentősebb forduló, mint Batmanéknek. A filmre végül hozzávetőleg 140 ezer néző vált majd jegyet.

> végszó & ami jön
A Viszkis tarolása és a Coco elvárható, de önmagában erőtlen bemutatkozása és a korábbi filmek itt-ott ereszkedő, de kitartó forgalma (több mozit kérünk Budapestre!) több mint 325 milliós összforgalmat eredményeztek, több mint 225 ezer néző jóvoltából. Ezen a héten a Paddington 2. veszi célba a családokat, biztosan az első részre licitálva, aki pedig még emlékszik az első részre, a Harmadnaposok 2.-vel tehet majd próbát.

> a top 10, november 23 - 26. (csütörtök-vasárnap)

# film csüt-vas
Ft bevétel
csüt-vas
nézők
bevétel-
változás
Ft össz-
bevétel
össznéző
1  A Viszkis
93.4M 65.773 - 93.4 65.773
2  Rossz anyák karácsonya
50.7M 35.267 -36.1% 267.8M 193.807
3  Az Igazság Ligája
41.0M 26.800 -58.8% 159.6M 104.610
4  Coco
27.9M 20.635 - 27.9M 20.635
5  Boldog halálnapot!
25.6M 19.138 -40.2% 78.0M 57.165
6  Gyilkosság az Orient expresszen
23.3M 15.848 -43.5% 147.8M 106.626
7  Thor: Ragnarök
21.6M 14.146 -54.1% 510.4M 339.752
8  Szabadulószoba
10.1M 6.814 - 10.1M 6.814
9  Hét nővér
8.5M 5.783 - 8.5M 5.783
10  Szörnyen boldog család
5.2M 3.999 -60.4% 69.4M 52.567

Címkék

horror disney thriller magyarfilm box office animation forum hungary pixar intercom coco escape room noomi rapace a viszkis crime movie box office hazai big bang media vertigo media what happened to monday

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr7813398401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dzsoker1976 2017.11.27. 22:06:32

Több mozit Budapestre?
Én mindig sokat gondolok rá, hogy mi lett volna, ha nem a Budapest Film kezére kerülnek anno a mozik, akik még véletlenül se költöttek volna egy fillért sem a karbantartásukra, talán a kedvenc mozijaim még mindig állnának.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2017.11.28. 17:11:08

Hát elvileg a MOM-nak hamarosan nyitnia kell...

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása