aeon flux

ready for the action now, danger boy?

200 ezer mozijegy: 2016 eddigi mérlege és ami még várható Takács Máté
2016. szeptember 10. 17:25:00

Kategória: film 8 komment

A tavalyi év fordulópont volt a magyar mozikban, hiszen 15 filmet néztek meg több mint 200 ezren, ami egyfajta lélektani határnak számít már hosszú idők óta. Ezt megelőzően 2004-ben számlálhattunk ennyi filmet eme mérföldkő felett, vagyis egy egész évtized - ami kezdte 100 ezer felé süllyeszteni a mércét - után kapott új erőre a magyar mozi. A 2015-ös filmkínálat persze nagy segítség volt mindebben a jó pár felső ligás kasszarobbantóval, s 2016 nem látszott ezt megismételni tudónak.

Néhány váratlan siker az első félévből azonban már elérte, hogy számszerűleg ez az esztendő is otthagyja a bélyegét. Augusztussal bezárólag már tizenháromnál járunk, és az őszi-téli időszaknak megvannak a fix befutói. Felsoroljuk az eddigi és számba vesszük a még lehetséges magyarországi kasszasikereket 2016-ból.

top2016_01b.jpg

Akiknek már sikerült...

1.14. A visszatérő. Ha még nem lett volna egyértelmű, hogy Leonardo DiCaprio a magyar legfőbb kedvence... Ez a két és fél órás, feliratos dráma seregnyi menő próbálkozót hagyott a porban idén, kizárólag a főszereplő személyének köszönhetően. Cirka negyedmillió mozinéző lélegzett fel a február utolsó vasárnapját követő hajnalon, hogy nem hiába nézték meg A visszatérőt.

1.28. Nagyfater elszabadul. A független vígjáték címéhez hűen leiskolázott minden létező januári bemutatót a bevételi öröklistán, épp csak A gyűrűk ura-trilógia és a Titanic maradt előtte. Az eladott jegyek számát tekintve több mint 350 ezren segítették hozzá a filmet minden idők legnagyobb bevételű vígjátéka címéhez. Hát ez nem szar, annyi szent.

2.11. Deadpool. Nem szűkölködtünk meglepetéssikerekben, és itt a meglepetés inkább a mértéket illeti, semmint alapvetően a jelentős érdeklődést. A Deadpool az amerikai helyzethez nagyon hasonlóan nyomult rá a magyar kasszákra is, s mire kettőt trágárkodunk, már 430 ezer nézőhöz is ért a sajátos szuperhős-mozi, top 20-as bevételt generálva evör.

3.3. Zootropolis - Állati nagy balhé. A Disney mesekánonja a tengerentúlon legjobb formáját éli, de nálunk is van mit a tejbe aprítani: az elmúlt évtized terméséből épp csak a Jégvarázst nem fogta be a már 340 ezer néző felett járó Zootropolis, de annak se volt sok híja. Az állatos animációkkal nehéz mellélőni, az meg már igazán csak a ráadás, hogy végre olyasmit nézett ennyi gyermek, ami rá is szolgált.

4.21. A dzsungel könyve. Az élőszereplős újraképzeléseknek szigorú zsűrije a magyar, a Demóna és a Hamupipőke például nem jutott be a döntőbe, de még az elődöntőbe se, az igazat megvallva. Ezzel szemben az idei nagy dobás könnyen ejtette rabul a fiúkat és lányokat egyaránt, és a nyári szünidő lecsengésével 212 ezer eladott jegyet markolászhatna Maugli, ha tenyerébe férne mind.

5.5. Amerika Kapitány: Polgárháború. A Marvel-folyam csúcsra járattatott az Ultron korával, a folytatás pedig hiába csak Amerika Kapitány nevét viseli címében, alig álltunk különbül hozzá: az első hétvégén több mint dupláztuk a a leghősiesebb bosszúálló árfolyamát (százezer látogató fölé), a végén pedig nem sokkal 300 ezer néző alatt repültünk a következő nagy nyári durranásra. Matekozva kicsit, észre kell venni azonban, hogy a gyors visszaesés elérte ezt a piacot is.

5.26. Warcraft: A kezdetek. Ugyanez a kedvezőtlen tényező hatását mérte a játékadaptációra is, de a lényeg, hogy az amerikaiakkal ellentétben mi igénylünk bárminemű fantasyt. A kezdeteket folytatás követi vagy sem, 227 ezer potenciális nézője már akad mifelénk.

6.9. Szemfényvesztők 2. Az első rész igazi sleeper volt nálunk is, a második meg emellett még rendes blockbuster is - így eshetett meg, hogy a trükkös krimi szép lassan a negyedmilliós nézettség szomszédságába telepedett. Mondani se kell, ha ehhez is elkészül a -kínai- folytatás, ránk lehet majd számítani.

6.16. Szenilla nyomában. Úszott, evezett, de az ellenáramlat igen nagy volt: először foci, aztán népszerűbb konkurensek gátolták a kiteljesedésben. Ennek fényében a feledékeny hal hozta a minimumot 240 ezret megközelítő látógatószámával, s bár ez alig több mint fele a Némó nyomában táborának, még így is a Pixar sikeresebbjei közé nevez mifelénk.

7.14. Jégkorszak: A nagy bumm. Ugyan fényévekkel elmaradt a korábbi részektől, a Jégkorszak ötödik része így is Magyarországról tudhatja magáénak az egyik legjobb bizonyítványát eddigi 325 ezer nézőjével, ez kétségtelen.

8.4. A kis kedvencek titkos élete. A legnagyobb csapást a kasszákra a Minyonok alkotói mérték eddig idén, úgyhogy körvonalazódni látszik, ki lesz az új kedvenc animációs stúdió. A film semmi perc alatt jutott félmillió néző fölé, minden centit kihasználva a szünidőből, az előző műsorhetet pedig már 560 ezer eladott jeggyel zárta. Vajon lesz még kihívója az évben?

8.4. Suicide Squad - Öngyilkos osztag. A DC ezzel a filmmel végre révbe ért nálunk is; a Suicide Squad az első hétvégén és összességében is lepipálta a Batman Superman ellent, erősítve a látszatot, hogy mi tömegesen bírjuk a képregényszökevény figurákat. Negyedmillióan már megjárták a nézőtereket, s ez 260 ezerig még biztos feltornászható.

8.11. Rossz anyák. Jellemzően könnyen rezonáló humorának hála az év második legnagyobb vígjátéksikerévé lépett elő a Rossz anyák. A film ezen a hétvégén, tán éppen ma köszönti 200 ezredik látogatóját.

...és akiknek még sikerülhet

9.15. Bridget Jones babát vár. Jóllehet a második rész óta is tizenhárom év szállt tova, Bridget Jones oly markánsan beleivódott a popkultúrába, hogy a feledés homályától még másfél évtized múltán sem kell tartania. És különben is: túl nagy sikerek voltak a korábbi részek (480 ill. 330 ezer néző), a romantikus vígjátéknál pedig semmi se megy jobban, pláne az ilyen célkorosztályokat átszelő darabok.

9.22. Gólyák. Éppen elég animációs film tombolta már ki magát, és hát a családi pénztárcák tűrőképessége is véges, ugyanakkor ha akad még valami decemberig, aminek lehet esélye a látványos sikerre, az ez a madaras vígjáték, aminek előzetese színvonalasabb rajzfilmről árulkodik, mint amit az őszi szezonban megszokhattunk. Ha már itt tartunk: tavaly ilyenkor rajtolt el a Hotel Transylvania 2: Ahol még mindig szörnyen jó is, s bár az folytatás volt, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy 300 ezer nézőnyi kapacitás megbújhat ilyenkor is a magyarokban.

10.13. Inferno. Arra való tekintettel, hogy A Da Vinci-kód borzasztó nagy sikert aratott (538 ezer néző!), és még az Angyalok és démonok is szépen termelt (287 ezer néző), mindenképpen számba kell vennünk a nálunk forgatott Infernót, noha az előzetes érdeklődés érezhetően nem hág éppen a tetőfokára.

10.27. Trollok. Na persze, hiába tűnik a Gólyák a színvonalasabbnak, aligha ez dönt mifelénk, márpedig a DreamWorks mesefilmje zenés, színes-szagos, csilivili, szóval rémesen gejl benyomást kelt így előzetesen, és azzal nem kizárt betalálni a gyerekeknél. Ám ne hibáztassuk őket, pláne ha egy új sikerfilmmel gazdagítják 2016-ot.

11.3. Doctor Strange. A Marvel-hősök bemutatkozása nem szokta felperzselni a kasszákat, de adjuk meg a doktornak a maga esélyét, elvégre ebben az esztendőben jól bántunk a képregényadaptációkkal.

11.10. Érkezés. Ősszel érdemes sci-fikkel próbálkozni, a Gravitáció, a Csillagok között és a Mentőexpedíció sorát pedig talán méltón követi az Érkezés, noha az eddigi legkevésbé közönségbarátnak ígérkezik Denis Villeneuve munkája. Ez persze még mindig jelenthet több mint 200 ezer látogatót.

11.17. Legendás állatok és megfigyelésük. Biztos befutóként értékelhetjük a Harry Potter világában játszódó fantasyt: elvégre a rajongók öt esztendeje szenvednek hiányt kedvenc közegükből...

12.1. Vaiana. Év végi Disney-rajzfilm, ami ha nem is tör a Jégvarázs babérjaira, ideális esetben a téli szünet családi film-slágere lesz. Még A hercegnő és a békának (a rendezőpáros előzőjének) is sikerült összeénekelnie csaknem 190 ezer főt, így a Vaianát is előre beszavazhatjuk a 200 ezres sikerek közé.

12.8. Hivatali karácsony. El kell hogy férjen egy vígjáték is a sok rajzolt és nem rajzolt fantasy között az ünnepi hajrában, és a Jennifer Aniston és Jason Bateman főszereplésével készült, világos humorú Hivatali karácsony jó nevezésnek tűnik. A Sejtcserés támadás és a Jégi dicsőségünk rendezőpárosa most megmutathatja...

12.15. Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet. Tekintve, hogy a rendszerváltás óta eltelt időszak két legnézettebb filmje a Star Wars-sagának egy-egy fejezete, ez a mellékvágányú film is kitüntetett figyelemre számíthat. De vajon elég-e az ismerős univerzum, ha a szereplők ismeretlenek? Rejlik benne A kis kedvencek titkos élete lefőzéséhez elég erő?
 
12.22. Énekelj!. Ha a Trollok nem is, ez az énekes tehetségkutatók népszerűségét direkte kiaknázó animációs próbálkozás betalálhat, ráadásul a Vaiana üzelmeit is fenyegethetni. Az Énekelj! közismert dalokat ad állatfigurák szájába, ami könnyen lefegyverző lehet a magyar fiatalság számára.

12.29. Assassin's Creed. Errefelé a játékadaptációk inkább sikeresek, mint nem; erre a Warcraft: A kezdetek szolgáltatta a legfrissebb példát, de a Perzsia hercege: Az idő homokja is évének egyik legnézettebb produkciója volt. A maga szintjén a Hitman-filmek és a Max Payne - Egyszemélyes háború is boldogult, szóval a stábját illetően még a talán jól is elsülő Assassin's Creednek minden esélye megvan arra, hogy keblünkre öleljük.

top2016_02.jpg

Címkék

star wars disney comics fantasy warcraft box office marvel comedy animation drama leonardo dicaprio pixar ice age dc sequel assassins creed superhero bridget jones deadpool captain america denis villeneuve moana doctor strange suicide squad box office hazai rogue one captain america civil war fantastic beasts ice age 5

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr1011693179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csaba Turbucz 2016.09.10. 18:55:32

Máté a 15db 200.000 ezres film az rekord?

Atkakukac1989 2016.09.10. 23:08:25

Remek összeállítás, köszönjük. :D

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2016.09.11. 09:49:57

@Csaba Turbucz: Az elmúlt tíz évet tekintve igen, egyébiránt - mint ahogy az a bevezetőből is kisejlik - nyilván nem; 2002-ben pl. 20 ilyen film is akadt még.

Jester. 2016.09.11. 11:24:40

Hogy én ezt az "evör"-t mennyire utálom! Miért nem lehet azt írni/mondani, hogy valaha?!

Jester. 2016.09.11. 16:28:46

@Takács Máté: Remélem, egyúttal lászt tájm is. :)

Jester. 2016.09.11. 18:34:11

@Takács Máté: Igazad van. Már amúgy is terveztem.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása