aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyarország legnézettebb filmjei (harmadik kiadás) Takács Máté
2016. július 02. 15:48:00

Kategória: film 30 komment

Elsőként 2010-ben, az Avatar menetelésekor született meg eme hiánypótló és box office-os értekezéseink egy sarokkövét képező cikk, majd a nagy sikerek 3D-s újrázásait megelőzően, 2012 elején vettük elő ismét. Annak is több mint négy éve már, nevezett 3D-s újrák megtették a hatásukat, s nem is gondoltuk volna, de az azóta eltelt idő folyamán két új film is helyet követelt magának az elmúlt 25 év 30 legnézettebbje között. Igazodva a változásokhoz, kicsit megint átformálva a tartalmat, immáron harmadszor tekintjük át Magyarország legnézettebb filmjeit.

sw_tfa_ford.jpg

Csak itt, csak a blog olvasói előtt feltárul a kendőzetlen igazság: mely filmeket látták a legtöbben Magyarországon 1990 óta. De csak sorjában: miért is ezen évszámbeli megkötés?

Az Avatar rendkívüli sikere kapcsán többször felmerült az a kérdéskör, ami a korábbi filmek az újdonsült blockbusterekhez való mérésének tényezőit taglalja. Először is ott van a megkerülhetetlen jegyár-növekedés, ami még a górcső alá vett két évtizedben is szakadékszerű különbségeket jelent. Ha pedig még visszább tekerünk az időben, akkor arra is választ kapunk, miért nem lehet (vagy inkább érdemes) a rendszerváltozás előtt bemutatott filmeket egy kalap alá venni az azóta eltelt időszak termésével – nézők száma tekintetében sem. Egyrészt –és ez még világos is mindenki előtt– jelentősen kevesebb házon belüli és kívüli elfoglaltságot talált magának a magyar ember még az 1980-as évtizedben is, egyebek mellett a lassan bekúszó technológiai fejlesztések és az érezhető állami korlátozások végett. És ez utóbbiból következik a lényeg, vagyis a filmkínálat kérdése. Ahogy még manapság is a kommunista berendezkedésű országokban (például Kínában, ahol éves hollywoodi kvótával kell gazdálkodnia a stúdióknak), a nyugati, azaz amerikai filmek messze kisebb számban szerepeltek a műsorban, márpedig a magyar ember már akkor is ezekre volt a legkíváncsibb. Így eshetett meg, hogy a kínálat irányított a mai kereslet-központúság helyett, s így válik érthetővé, hogy miért is születtek olyan fenemód nagy nézőszámok huszonöt-harminc évvel korábban.

A tendencia a következő: míg 1961-ben mindössze 7 amerikai filmet vettek meg hazai forgalmazásra (ebből is 1 dokumentumfilm és 2 rajzfilm), addig húsz évvel később, vagyis 1981-ben már 19 produkció jött a tengerentúlról. Még mindig nem nagy szám. A 19 filmből 17 több mint százezer látogatót vonzott, míg a nézőkre erőltetett 38 szovjet alkotásból mindössze 10 teljesítette ezt a határt. Ezek az arányok az évtized közepéig közel változatlanok maradtak, míg 1987-ben már azonos számú amerikai és szovjet mű került terítékre (szám szerint 34). A helycserére a következő esztendőben került sor, amikor is az amerikai bemutatók számának változatlansága mellett csökkent a nagy testvér importja (és közöttük is 0-ra változott a 100 ezer néző felett teljesítők száma). Az igazi fordulat azonban természetesen 1989-ben, a politikai mozgolódások, illetve a harmadik magyar köztársaság kikiáltásának évében következett be. Ekkor lépett színre két, a piacvezetést magához ragadó forgalmazó, az InterCom és az akkor még Dunafilmként működő UIP-Duna Film. Az amerikai produkciók száma a magyar piacon ugrásszerűen nőtt 80 fölé, míg a szovjetek megkezdték a kivonulást a maguk 10 bemutatójával. A lavinaszerű hollywoodi kínálat alaposan átalakította az összképet, nagy mértékben visszaszorítva minden más nemzetet. A két stúdiómegállapodás szerint üzemelő forgalmazó igencsak redukálta az addig uralkodó MOKÉP terét, de az állami forgalmazó még ebben az esztendőben is jelentős számú premierrel képviselte magát. Ebben az évben jött létre az Art mozihálózat is, miután megszűnt a filmszínházak normatív támogatása. A nagy érdeklődésre számot tartó címek gazdagsága azonban az, ami gátat szabott a végéhez ért évtized során éves szinten akár féltucatot is meghaladó milliós nézettségű filmeknek, hiszen a túlkínálat megosztott figyelmet szabott az egyes produkcióknak, s kevesebb időt, vetítésszámot hagyott egyébként is csökkenő számú mozik mellett. Mindazonáltal, mai szemmel nézve még 1989-ben is rendkívüli adatok születtek (több mint 15 filmre kelt el félmilliónál is több jegy), amik még ugyanúgy aránytalanul uralnák a listát, mint az 1980-as évek bármely évének élmezőnye. Az új évtizedtől érdemes tehát számítani a kezdetet.

Ám mielőtt a tárgyra térünk, érdemes egy rövid kitekintést tenni a mozik és össznézők számának alakulására. A '80-as évek elején országos szinten több mint 3200 filmszínház üzemelt (543 ezer fős befogadóképesség mellett), ami az évtized folyamán nem változott jelentősen; minden esztendőben százas nagyságrendet tett ki az újonnan nyitott és bezárt mozik száma is. 1988-ban, a változás küszöbén süllyedt 3000 alá a teátrumok mennyisége, 1990-ben pedig már 2000 alatt volt a számuk. Egy évvel később ez is csaknem felére csökkent, s az 1990-es dekád közepén torpant meg, majd kezdett kisebb növekedésbe a mutató. 1998-ban, mikor az első multiplex mozik már több mint egy éve működtek, 628 filmszínház üzemelt az országban, 121 ezer férőhellyel. 2010 elején, cikkünk első kiadásakor állandó jelleggel kevesebb mint 70 mozi végzi tevékenységét, míg most, több mint hat esztendő elmúltával ismét bőven 100 felett van a látogatható teátrumok száma. Az 1960-as évek derekán Budapesten 216 filmszínház működött, az 1970-es évek elején már csak 159, ami azonban hellyel-közzel tartani tudta magát még egy évtizeddel később is. 2012-ben (és 2016-ban változatlanul) a fővárosban 22 rendszerint működő mozi található, aminek kevesebb mint fele az Art mozihálózat tagja. A nézőszámok alakulása éves szinten szintén drasztikus csökkenésbe kezdett a rendszerváltozást követően: 1990-ben 35,8 millió fő fordult meg a jegypénztáraknál, egy évvel később pedig már csak 21,7 millió – ez még mindig kétszerese volt az Avatar indulása idején (2009-ben) mért összforgalmi adatnak. 2011-ben nálunk is az amerikaihoz hasonló visszalépés volt tapasztalható: Budapesten 1996 óta először csökkent az eladott jegyek száma 6 millió alá, míg országosan a kritikus 10 millió alá süllyedt. Most, öt évvel később, a 2015-ben bemutatott filmekre december 31-ig 12,4 millió jegyet értékesítettek, ami valódi meglódulás a 2014-es, még mindig tízmillió alatti számhoz képest (és nem kis részt két, listánkra felférkőző filmnek köszönhető).

És most, hogy megkaptuk a szükséges háttérismereteket, következzen Magyarország 30 legnézettebb filmje 1990 óta!


#30 Jégkorszak 3.: A dinók hajnala (Ice Age: Dawn of the Dinosaurs)
nézőszám: 657 ezer
forgalmazó: InterCom
mozistart: 2009. július 1.
A Fox jó helyre tapintott 2002-ben a Jégkorszakkal, ami még a teljesen számítógéppel animált filmek egyik első jelentkezője volt. A folytatásokkal elsősorban nemzetközileg vált igazán nagy durranássá a három (majd egyre több) ősi állat története, így idehaza is, ahol 2009-ben a térhatás még annyit nyomott a latba, hogy az addigi trilógia legnézettebbje vált A dinók hajnalából. A negyedik rész sereghajtó lett ugyan, ám elmaradása nem volt jelentős, így a rövidesen érkező A nagy bumm még közel férkőzhet, ha nem is a 30-as, de az 50-es listához – ez félmilliós jegyeladást azért megkövetelne.

ice_age_3_kiskep.jpg
#29 Vaklárma (See No Evil, Hear No Evil)
nézőszám: 658 ezer
forgalmazó: InterCom
mozistart: 1990. február 15.
Gene Wilder és Richard Pryor duóját vakon követte a hazai közönség: más-más évtizedben, de a Száguldás gyilkosságokkal és a Dutyi-dili is több mint egymillió magyart érdekelt. A Vaklárma már körülményesebb időkben állt helyt, kellő módon nyomatékosítva a vígjátékok máig jelentős szerepét a hazaiak ízlésében, ha műfajokról van szó.

#28 Szellemirtók 2. (Ghostbusters II)
nézőszám: 659 ezer
forgalmazó: InterCom
mozistart: 1990. január 18.
Kevesebb mint egy év eltéréssel prezentálta a forgalmazó a ma már egyfajta klasszikusként hivatkozott Szellemirtókat és folytatását. Ennek ellenére –vagy éppen ezért– a második epizód volt nyerőbb, ha nem is sokkal, s egyébként szereztek egy jó pontot a magyarok azzal, hogy mindkét rész az élmezőnyben végzett a maga évében: nemzetközileg ugyanis a ma fellelhető adatok alapján nem aratott akkora sikert, mint amilyet manapság tulajdonítanánk egy trükkökkel teli nyári mozinak. Kérdés, mire lesz képes az idei film. Vajon emlékszik-e még a magyar közönség arra, kit kell hívni, ha?

#27 A miniszter félrelép
nézőszám: 662 ezer
forgalmazó: InterCom
mozistart: 1997. december 11.
Mindmáig a legsikeresebb magyar film szerepét tölti be Kern András és Koltai Róbert rendezése, az azonos című színdarab adaptációja, és a hazai produkciók háza táján az utóbbi évtizedben tapasztalt tendenciák ismeretében az apró pozitív jelek ellenére sincs még csak szikrányi esély se arra, hogy ez valaha is megváltozzon. 1997 egyébként jó éve volt a hazai produkcióknak: az előző év végéről átnyúló Honfoglalás és a februári Csinibaba is félmillió eladott jegy fölé küzdötte magát, mielőtt Andy Vajna amerikai recepttel, de magyar ízzel készült bohózata a karácsonyi szezon slágere lett. Attól kezdve a december közepe hagyományosan a nagyobb közönségre számot tartó hazai alkotások idejévé vált, de ennek a fogásnak is leáldozott az ideje.

#26 Mátrix: Újratöltve (The Matrix Reloaded)
nézőszám: 671 ezer
forgalmazó: InterCom
mozistart: 2003. május 22.
Már az ezredforduló kapujában érkezett első rész is sokak tudatát felszabadította; hosszú hónapokig tanyázott a top 10-ben, mígnem megközelítette a 600 ezer nézőt. Az effajta filmjelenségek azonban rendre nagyobb tömegeket szólítanak csatába a második fordulóban, s nem volt ez másképp a 2003-as nyári évad legnagyobb slágerével sem, ráadásul –szemben az észak-amerikai helyzettel– ezúttal is hosszasan volt maradása a nézettségi lista élmezőnyében. Nyerő receptet követve tornázta magát feljebb és feljebb: még több akció, még több elmélkedés, még több Smith ügynök = még több néző. A trilógia záródarabja már csak valamivel több, mint fele ennyi embert mozgatott meg, illeszkedve a nemzetközi forgatókönyvhöz.

top_sf_28.jpg
#25 Harry Potter és a Titok Kamrája (Harry Potter and the Chamber of Secrets)
nézőszám: 675 ezer
forgalmazó: InterCom
mozistart: 2002. december 5.
A varázslók leghíresebbike második kalandjában félelmetesebb ellenfelekkel nézett farkasszemet, mint előzőleg, így a legkisebbek jobban is tették, hogy otthon maradtak: az óriásgyíkokkal és óriáspókokkal csak A bölcsek köve nézőinek kétharmada vette fel a harcot. Annak ellenére, hogy az első részt övező felhajtásra, s nem magára a filmre hallgató nézők elpártoltak, A Titkok Kamrája szilárdan a második legnézettebb maradt a nyolc Potter-film közül. A tendencia a továbbiakban változatos volt, de még a legkevésbé népszerű epizód (A Halál ereklyéi 1. rész) is több mint 410 ezer magyart érdekelt. Az egy évtizeden átívelő sorozat határozott emelkedéssel búcsúzott (A Halál ereklyéi 2. rész: 500 ezer néző) s ha figyelmen kívül hagyjuk az első rész újszerűségének a nézettségre való hatását, akkor nagyjából konzisztens sikertörténetként könyvelhetjük el a kis túlélő itteni szereplését.

#24 A múmia (The Mummy)
nézőszám: 690 ezer
forgalmazó: UIP
mozistart: 1999. június 24.
Az időszámítás előtti második évezred legátkozottabb teremtménye az időszámítás szerinti második évezred végének egyik legmarkánsabb filmsikerében kelt új életre. Köszönhetően az akkor még a nyári szezonban sem túl gyakori trükkparádénak, az egyiptomi kiruccanásra meglepően sokan fizettek be. Nem csoda, hogy az amúgy szintén taroló második rész nem tudott a nyomába érni, a harmadik epizód pedig tovább szélesítette a szakadékot, mindazonáltal 2008 egyik legkedveltebb filmje volt a jegyeladások alapján – ahogy A skorpiókirály is derekasan helytállt magyar berkekben. Egyértelmű tehát, hogy a hazai nézők szeretik az egzotikus, nagyívű kalandokat.

#23 A gyűrűk ura: A két torony (The Lord of the Rings: The Two Towers)
nézőszám: 709 ezer
forgalmazó: InterCom
mozistart: 2003. január 9.
Ha kalandról és nagyszabásúságról van szó, akkor Tolkien művének mozgóképes adaptációja első helyet érdemel. Három éven át határozta meg a hazai januári forgalmat a trilógia, amelynek középső része vonzotta a legkevesebb érdeklődőt, mindazonáltal 700 ezer néző azért cseppet sem kevés, hiszen ennyi emberrel egy perc alatt győzelmet lehetne aratni a Helm-szurdokban az orkok felett.

#22 Star Wars III. rész: A Sith-ek bosszúja (Star Wars: Episode III - Revenge of the Sith)
nézőszám: 714 ezer
forgalmazó: InterCom
mozistart: 2005. május 19.
Még egy trilógia, ami meghatározta az újkori mozizást Magyarországon. A Star Wars-széria (egyik) befejező akkordja ugyan csak az utolsó helyet csípte meg az összes között, a fentihez hasonlóan a legnagyobb túlzással sem lehet több mint 700 ezer eladott jegyre bármilyen módon is sereghajtóként tekinteni. Pláne úgy, ha tíz éven át tartotta a hazai jegyeladási nyitányrekordot.

#21 A gyűrűk ura: A király visszatér (The Lord of the Rings: The Return of the King)
nézőszám: 728 ezer
forgalmazó: InterCom
mozistart: 2004. január 8.
Ismételten egy feledhetetlen konklúzió: a 11 Oscar-díjas filmalkotás, harcba hívva az ország minden toborozható lelkét, méltó zárásként javított az ereszkedő középső fejezet nézettségén, noha az első résztől csaknem olyan távolság választja el, mint a Völgyzugolyt és Mordort.

#20 Minyonok (Minions)
nézőszám: 737 ezer
forgalmazó: UIP
mozistart: 2015. július 9.
2015 nyarán sok száj maradt tátva, midőn a Gru kis sárga mellékszereplői egyetlen hétvége leforgása alatt kétszázezer nézőt mozgattak meg. A figurák felbecsülhetetlen népszerűségre tettek szert, maguk mögé utasítva minden más rajzfilmsztárt és rajzfilmet - legalábbis első hétvége tekintetében, mert ahogy alább kiderül, akadnak még legények a vidéken. A Minyonok sikerét illető miértek és hogyanok egy részét még mindig homály fedi, de az legalább bizonyossá vált, hogy vannak még tartalékai a hazai mozizásnak ennyi idő után is.

minions_b.jpg
#19 Harmadik Shrek (Shrek the Third)
nézőszám: 740 ezer
forgalmazó: UIP
mozistart: 2007. június 14.
A popkultúrába nagy lábakkal betrappoló, már-már túlszerepeltetett ogre még a harmadik kalandra is tartogatott annyi szuszt, hogy A Gyűrűk Ura- és Star Wars-filmeket nyomjon le. A már 3D-vel felszerelt negyedik rész visszavett egy határozott lépést, de még úgy is évének leglátogatottabbja lett. Ahogy manapság áll a folytatásos helyzet, csak idő kérdése, hogy bejelentsék az ötödik részt...

#18 Gladiátor (Gladiator)
nézőszám: 746 ezer
forgalmazó: UIP
mozistart: 2000. május 18.
A kardos-szandálos filmek új életre hívója a magyar piacra mély benyomást tett: másfél hónapig őrizte a vezető pozíciót a nézettségi listán, olyan szilárdan, ahogy a Római Birodalom állt fénykorában. Az ókori mozik (Trója, Mennyei királyság, Nagy Sándor, a hódító) mindegyike bottal üthette Ridley Scott filmjének nyomát, de kétség kívül, élvezték sikerének utóhatását, s későbbi munkáinak nézettsége alapján Russell Crowe-t is megkedvelte a hazai közönség – mégis el kellett telnie még pár évnek, hogy május havára blockbustereknek igazán alkalmas időszakként tekintsenek a hollywoodi stúdiók/hazai forgalmazók.

#17 A Flintstone család (The Flintstones)
nézőszám: 746 ezer
forgalmazó: UIP
mozistart: 1994. szeptember 15.
Subidubidú! A kiváltképp erős 1994-es év gyümölcsöző termésének egyike az idehaza –nem kis részt fordítójának leleményessége révén– hajdan oly népszerű rajzfilmsorozat élőszereplős filmváltozata. A több tucat forgatókönyvíró munkáját igénybe vevő vígjáték mai ésszel felfoghatatlan magasságokba jutott, de meg kell jegyezni, akkoriban még nem halmozták úgy el családi mozikkal a nagyérdeműt, mint manapság, és módfelett több hétvégi matinéelőadás járulhatott hozzá eme terebélyes számhoz. De persze, Frédi és Béni a maga jogán is nagyot durrant.

#16 Az elveszett világ: Jurassic Park (The Lost World: Jurassic Park)
nézőszám: 757 ezer
forgalmazó: UIP
mozistart: 1997. szeptember 25.
A dinoszauruszok 65 millió évvel kipusztulásuk után uralmuk alá hajtották a világ mozijait, nem is egyszer. Bár második nekifutásra világszerte kevesebbet markoltak a bontószauruszok, nálunk azért még egész sokan kívántak repetát, 1997 legeredményesebb versenyzőjévé téve e folytatást. És persze kellőképpen életben tartva a szériát, hogy 2015-ben ismét nagyot durranhasson – épp csak annyival volt kisebb ez a durranás, mint amennyit 18 év különbség jelent.

#15 Shrek 2. (Shrek 2)
nézőszám: 771 ezer
forgalmazó: UIP
mozistart: 2004. július 1.
Bár mocsárral csak elvétve szolgálhattunk Shreknek itt a Kárpát-medencében, azért alaposan megvetette lábát már első bevetése során is. A mesevilág renegátja azonban jócskán rálicitált mindenre a folytatással, olyan poénokkal, amiktől biztosan nem maradt száraz Pinokkió alsóneműje. Titka nem volt más, minthogy a felnőtteket is ugyanannyira, ha nem jobban szórakoztatta el, mint a gyerekeket; nem meglepő tehát, hogy a tévés sugárzások alkalmával főműsoridőben találkozhatunk vele. Csak pár ezer nézőn múlott, hogy nem lett a lista leglátogatottabb animációs filmje a Shrek 2.-ből.

#14 Mamma Mia!
nézőszám: 774 ezer
forgalmazó: UIP
mozistart: 2008. július 17.
Még most is hallani az ABBA fülbemászó nótáit, úgy megrengette a hazai mozitermek falait a sikeres musicalből készült annál is sikeresebb film. A 2008-as év leglehengerlőbb teljesítménye a sok folytatás-blockbustert megszégyenítő módon egy könnyed nyári produkcióé lett, ismét a lemezeladási listák élére repítve a svéd formációt. Sikerének kulcsmozzanatai már el is hangzottak: sikeres musical, fülbemászó nóták, könnyedség, nyár.

#13 Az oroszlánkirály (The Lion King)
nézőszám: 775 ezer
forgalmazó: InterCom
mozistart: 1994. december 1.
A már említett 1994-es esztendőben a legnagyobb felhajtás a Disney-rajzfilmek történetének legeredményesebb bemutatóját övezte. Miközben szóltak a Hans Zimmer, Elton John és Tim Rice tehetségét dicsérő dallamok, Szimba, az oroszlán elfoglalta az őt megillető helyet a trónszirten és a nézettségi listán egyaránt. Ha idehaza nem spórolják meg a 3D-s bemutatót, akár több hellyel feljebb is juthatott volna.

#12 A függetlenség napja (Independence Day)
nézőszám: 778 ezer
forgalmazó: InterCom
mozistart: 1996. október 24.
1996 leghangosabb filmjére úgy özönlött a világ összes nemzetének, így a magyarnak is minden moziba járó polgára, mintha a Fehér Házon és az Empire State Buildingen kívül bármit is fenyegettek volna az idegenek. Az addigi legközelibb, legambiciózusabb, legjobban bereklámozott és persze leglátványosabb idegeninváziós film élményének elsajátítását már az újonnan megnyíló, első multiplex mozi (Hollywood Multiplex a Duna Plazában) is segítette. Roland Emmerich azóta is igyekszik megismételni a bravúrt egyre nagyobb spektrumú pusztításokkal, de semmi sem fogható ahhoz, ahogy Will Smith behúz E.T.-nek. Ahogy láttuk, még a direkt folytatás se...

top_sf_22.jpg
#11 Terminátor 2.: Az ítélet napja (Terminator 2: Judgment Day)
nézőszám: 786 ezer
forgalmazó: InterCom
mozistart: 1991. augusztus 16.
Mi sem bizonyítja jobban a nagyképűnek ható állítást, miszerint valaki a világ királya, minthogy három teljesen eltérő (értsd: tartalmuk nem függ össze) produkcióval képviselteti magát a legnézettebb filmek magyar listáján. James Cameron első költségvetés-megújító (102 millió dollár 1991-ben!), negyed évszázados, de egy napot sem öregedett munkája ugyan elmaradt kicsit a nálunk három évvel korábban bemutatott első résztől, a folytatásokra szédítő magaslatról tekint le, az Osztrák Tölgy pedig csak egyetlen szerepével ért el itthon nagyobb népszerűséget. Abban úgy hívták, Julius Benedict.

#10 Nicsak, ki beszél még! (Look Who's Talking Too)
nézőszám: 802 ezer
forgalmazó: InterCom
mozistart: 1991. március 22.
Hiába, a komédiák jelentették és jelentik a legegyértelműbb kikapcsolódást, így méregdrága, három- meg két és félórás produkciók ide vagy oda, a beszélő kisbabáknak is megvan a maguk helye a nagyok között.

#9 A gyűrűk ura: A Gyűrű Szövetsége (The Lord of the Rings: The Fellowship of the Ring)
nézőszám: 805 ezer
forgalmazó: InterCom
mozistart: 2002. január 10.
Semmi sem fogható ahhoz, mint mikor egy nagy kaland elkezdődik. Míg amerikai embertársaink közül évről-évre többeket szólított meg Peter Jackson alkotása, addig mi már elsőre teljes létszámmal felsorakoztunk, s bár kiváltak a szövetségből jó néhányan az újabb epizódok alkalmával, ez mit sem változtat a tényen, miszerint A Gyűrűk Ura a magyarok egyik legkedvesebb filmje, úgy, ahogy van.

#8 Star Wars II. rész: A klónok támadása (Star Wars: Episode II - Attack of the Clones)
nézőszám: 812 ezer
forgalmazó: InterCom
mozistart: 2002. május 16.
Ami a kedvenceket illeti, a Csillagok háborújának is bérelt helye van a honiak szívében. Az új trilógia középső darabja már rutinból támadta be a toplisták legmagasabb pozícióit, s végül a(z) (szűkített) all-time első tíz helyezettje közé repült, sebesebben, mint egy tatooine-i landspeeder.

#7 Jurassic Park
nézőszám: 983 ezer
forgalmazó: UIP
mozistart: 1993. szeptember 24. + 2013. május 2.
Kihaltak, de 1993-ban mégsem volt náluk legnépszerűbb lény a földön. Dinoszaurusz és ember találkozásának elképzelése mindenkit a mozik felé irányított, számos jegybevételi rekordot és jó eséllyel játékdinó-eladási csúcsot is generálva. Nálunk egyetlen nap alatt 46 ezren látták, s a nagy magasságok és a mainál módfelett csekélyebb prolongálási esélyek ellenére hétről hétre csak finoman csökkent a nézettsége. Röviden: évtizedre szóló eseményfilm volt. Ennek is köszönhette, hogy láttak fantáziát térhatású változatában: 2013-ban így több tízezer régi-új látogatóval gyarapodhatott, bár ez helyezésén errefelé nem változtatott.

top_sf_15.jpg
#6 Harry Potter és a bölcsek köve (Harry Potter and the Sorcerer's Stone)
nézőszám: 1 millió 34 ezer
forgalmazó: InterCom
mozistart: 2001. december 13.
A kisfiú, aki nagy tetteket hajtott végre. Csaknem tíz éven át állandó szereplő volt a moziműsorban Harry Potter, s bár az első rész utolérhetetlen távolságba helyezte magát, a további epizódoknak sikerült tartaniuk egy bizonyos szintet, ami éppen elég volt hozzá, hogy mindig az év legnagyobb mozis eseményei között tartsák számon a fiatal varázsló érkezését. Hiánya kétségtelenül érzékelhető volt a későbbi évek összesített nézettségi adatain.

#5 Nicsak, ki beszél! (Look Who's Talking)
nézőszám: 1 millió 62 ezer
forgalmazó: InterCom
mozistart: 1990. április 12.
Nocsak, ki van itt! Igen, ismét az a helyzet, hogy az első része a trilógiának az, ami vitte a pálmát. A tengerentúli közönség is nagyon ráharapott a magvas gondolatainak hangot adó bébire, persze 1990-ben még nem lehetett túl sok párhuzamot vonni egy-egy produkció ottani és itteni sikere között. Amy Heckerling filmjének elég volt a komikus alapötlet, hogy egy életre bebetonozza magát az ambiciózus blockbusterek közé itt, Magyarországon.

#4 Titanic
nézőszám: 1 millió 65 ezer
forgalmazó: InterCom
mozistart: 1998. január 22. + 2012. április 5.
Újfent Cameron. A Titanic valami olyasmit vitt véghez 12 évvel ezelőtt, amit minden ember, aki nyomon követi a box office eseményeit, csak egyszer láthat életében. Legalábbis úgy tűnt akkor, mígnem a direktor úr új filmmel rukkolt elő. Az Avatar menetelése persze cseppet sem kisebbítette a 11 Oscar-díjas produkció érdemeit, amire nyolctól nyolcvan éves korig mindenki befizetett, noha nálunk a bevételi mellett nézőszámbeli fölényre is szert tett a 2009-es trónkövetelő. Mégsem érdemes azokkal vitába szállni, akik azt állítják: az álmok hajóját semmi sem süllyesztheti el – mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy 2012-ben a 3D-s kihajózásával még két helyet előre is lépett a listán.

#3 Avatar
nézőszám: 1 millió 220 ezer
forgalmazó: InterCom
mozistart: 2009. december 17.
James Cameron összeállításunkat eredetileg ösztönző filmje nyomban az első helyet célozta meg anno, ami tíz hónapon át tartó erőfeszítéseket vett igénybe. Ebben rendkívüli segítséget nyújtott a 3D-s élmény, amit azóta is keresnek a nézők az újabb aspiránsokban. Az Avatar sikeréhez persze nem lett volna elegendő a térhatás: a fantasztikus helyszínen játszódó történet, az epikus elbeszélés és a jól időzített premier mind hozzájárultak ahhoz, hogy a direktor úr megismételje tizenkét évvel korábbi bravúrját, s ez az azóta eltelt idő szülte változások ismeretében még inkább elismerésre méltó. Azóta helyét újfent átengedte a messzi-messzi galaxis több képviselőjének is. Vajon lappang-e annyi a filmben, avagy univerzumában, hogy egyszer a jövőben ismét birokra keljen a Star Warsszal?

#2 Star Wars: Az ébredő Erő (Star Wars: The Force Awakens)
nézőszám: 1 millió 233 ezer
forgalmazó: Forum Hungary
mozistart: 2015. december 18.
Alaposan végigkövethettük azt, miként vált minden korábbit meghaladó sikerré a Star Wars-széria legifjabb tagja. Még az Avatar után is kishitűek voltunk – elvégre a térhatás ott csakugyan nagy szerepet játszott –, s lőn: képes még a magyar moziipar milliós nagyságrendekkel zsonglőrködni, nem is akárhogy. Eredeti futásakor ugyanis egyetlen film sem vonzott annyi magyart 1988 óta, mint Az ébredő Erő, és ez 2015-2016-ban vaskos, de nagyon vaskos fegyvertény.

#1 Star Wars I. rész: Baljós árnyak (Star Wars: Episode I - The Phantom Menace)
nézőszám: 1 millió 251 ezer
forgalmazó: InterCom
mozistart: 1999. szeptember 16. + 2012. február 9.
Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban...de hisz tudja ezt mindenki. Jó pár esztendeje már, hogy George Lucas a vártnál is vártabb alkotása elérte a hazai filmszínházakat, nem kevés hírrel az oldalán, amik a különböző bevételi sikerekről regéltek. Már az amerikai premiert megelőző hónapokban sem szólt másról a fáma: kígyózó sorok a pénztáraknál hetekkel a bemutató előtt, és így tovább. A Star Wars-őrület, mert nem kevesebbről volt szó, a tetőfokára hágott: egyetlen hét alatt 300 ezren járták meg a filmet vetítő mozikat Magyarországon (márpedig akkor a befogadóképesség jóval alacsonyabb volt, mint manapság), és az érdeklődés hasonló tempóban apadt csupán, mint később az Avatar esetében. Az erő azonban éppen csak addig volt a Baljós árnyakkal, hiszen 2010 októberében át kellett engednie a dobogó legfelső fokát a Na'viknak. A különbség ugyanakkor nem volt annyira jelentős, hogy a Jedik a 2012 februárjában esett, az országos toplistán két hétnyi első helyet biztosító 3D-s felfrissítéssel ne tudják visszaszerezni, amit elveszítettek.

top_sf_09.jpg

Címkék

avatar star wars disney fantasy shrek matrix anniversary box office comedy animation sci fi harry potter terminator lord of the rings kern andras james cameron ridley scott ice age peter jackson ghostbusters emmerich dreamworks the lord of the rings jurassic park mummy independence day box office hazai star wars the force awakens

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr688861632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csaba Turbucz 2016.07.02. 22:00:37

Ez jó volt!! Akkor hova,tegyük Piedone 1 m 900 e nézöjét??81- ben.

gyokkkettto 2016.07.03. 09:44:36

20 Minyonok (Minions)
19 Harmadik Shrek (Shrek the Third)

Azert elkepeszto milyen gyokerek vannak az orszagban, ilyen filmeket megnezni bazzeg.

crok 2016.07.03. 09:51:11

@Csaba Turbucz: Nem erre a listára: "az elmúlt 25 év 30 legnézettebbje között" - írta a cikk elején.

midnight coder 2016.07.03. 09:54:09

@gyokkkettto: Mondjuk ugyanez igaz az összes újkori star wars filmre is. Az első háromban a forgatókönyv és a kinézet volt hulladék, míg az utolsóban csak a forgatókönyv, de az legalább nagyon. Persze azon is elfilózik az ember, hogy hogy lehet sikerfilm az olyan dolgokból mint Pl. a Transformers.

Willkommenskultur 2016.07.03. 10:23:45

A mozi virágkorát éli?

Hol éltek ti? Amerikában a 20as évek sznjén vannak a jegyeladások szimplán mert a filmek szarok.

körtéri 2016.07.03. 10:28:00

Siralmas. A lista is, meg amit mutat...

Atom74 (törölt) 2016.07.03. 11:01:23

Kár, hogy az amatőr sci fi filmkészítés nem igazán létezik Magyarországon! Pedig egy jó történet elmeséléséhez, nem kellenek dollár milliók.
Novella kedvcsináló, és sci fi témájú rövidfilmeket készítek, nem vagyok nagy szaki, de szerintem ez az utolsó jelenet nem lett rossz. A barátnőn arcán azért látszik, hogy bárhol szívesebben lenne, mint a zöld háttér előtt :D
www.youtube.com/watch?v=9XEzNnoPvIQ

kb. kognitív disszonancia · http://hu.wikipedia.org/wiki/Kognit%C3%ADv_disszonancia 2016.07.03. 11:06:00

@gyokkkettto: talán mert ezek családi mozik?
Ha anyád téged is elvitt volna, akkor lehet, hogy most nem bazzegeznél meg gyökereznél, mert lett volna gyerekkorod.

dreamhotep 2016.07.03. 11:23:46

vaklárma, t2, gyűrűk, neo, russel többit még letorrentezni se volt érdemes na jó lionking

dreamhotep 2016.07.03. 11:31:52

@Koródi Antal: a látványvilág simán elmegy egy erős b-s filmnek, így tovább! kevés pénz de sok munka jó ötletek ez működőképesebb recept, mint a dollármilliókból készült de gyenge könyvből forgatott manapság dívó agymenések. bár a közízlés a transzformörszt habzsolja...

natS 2016.07.03. 11:35:10

Létezik összesített, "örök" lista? Csak mert én is pár régi filmre szerettem volna itt rákérdezni. Tegyétek már ki, király lenne! :)

Elek Heck 2016.07.03. 11:52:01

Néhány erről a listáról felférne a minden idők legsz@rabb filmjei listára is ... előkelő helyezéssel.

arturdent 2016.07.03. 11:53:53

Üdv!

Én is kiváncsi lennék örök listára. Vajon az Egri Csillagok, a Ben Húr, Csillagok Háborúja4 stb Vajon hogy teljesíthetett. mondjuk gyerekkoromban amikor hétfőn még nem is volt adás, mi is rendszeresen havi többször is jártunk moziba. A jegyárak sem voltak ép megterhelők. Ha emlékeim nem csalnak a 80-as években még 8-10FT-s mozi jegyek is voltak a helyi fapadosban.

Atom74 (törölt) 2016.07.03. 12:01:29

@dreamhotep:
Egyetértünk! :) A kevés pénz nem kifejezés, 0ft ból lesz! :D

Yv@n 2016.07.03. 12:11:17

@arturdent: "Ha emlékeim nem csalnak a 80-as években még 8-10FT-s mozi jegyek is voltak a helyi fapadosban."

Az lehet, de én emlékszem, hogy a 80as évek vége felé 12ft-ért ettem a 6 gombóc fagyit, és 1ft körül volt a kiló kenyér.
(sarki fagyizóban valami 350 körül mozgott legutóbb a gombóc ára, szóval felszorozva arányaiban ennél még olcsóbb is a kedvezményes napi jegy)

Buchhalter 2016.07.03. 12:28:46

Én úgy tudom a legtöbb eladott mozijeggyel idehaza az Egri csillagok dicsekedhet.

NorthopViggo 2016.07.03. 12:49:28

Hát tényleg hatalmas meglepetés, hogy a közízlés nem nagyon egyeztethető össze a minőséggel. Mondjuk nem sok értelme van leszólni a Minions sikerét a gyerekeknél, amikor a felnőttek meg csöpögő nyállal rohannak a Tansformers/új Marvel film/SW7 valamelyikére. Minden generáció nézi a szarokat, ez van.

Én szigorúan számolva hét filmet találtam ami megérdemli, hogy ezen a listán legyen. Persze ez szubjektív.

dzsoker1976 2016.07.03. 13:09:33

+1 .Én is kiváncsi lennék egy öröklistára.Én úgy emlékszem az Indán volt egyszer valami hasonló és ott azt írták,hogy mai napig a legnézettebb film a Mágnás Miska.

dzsoker1976 2016.07.03. 13:11:55

Főleg Bud Spencer-Terence Hill filmek nézettségét illetően.Hogy mennyien nézték meg a filmjeiket például a 80-as évek elején,a 80-as évek végén bemutatott filmjeiket,vagy például a csak a 90 -es években bemutatott filmjeiket(Mindent bele,fiúk!;Az ördög jobb és bal keze 2.).

Szabi DMC · http://delorean.blog.hu 2016.07.03. 13:14:33

Az 1990 előtti listán biztosan ott van Az idő urai, mi havonta többször mentünk az általános iskolával moziba, és MINDIG Az idő urait vetítették! :) Ha nem láttam 10-szer, akkor egyszer sem. Nem tudom, mi volt ezzel a cél, mert nem épp gyerekeknek való film, bár nem emlékszem, hogy panaszkodtunk volna miatta.

Signor Wardh 2016.07.03. 13:33:00

Minden idők legnézettebb magyar filmje a Mágnás Miska 9 millió 877 ezer nézővel. De kár összehasonlítani, nagyon más idők voltak azok.

excenter 2016.07.03. 13:47:50

@Yv@n: Nem volt egy forint körül a kiló kenyér.

kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2016.07.03. 13:49:24

@natS:
Itt az Indexes cikk
index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/2010/02/28/avi/

Ez alapján

TOP 3 (1948-tól)
1949 Mágnás Miska 9 877 357
1965 A kőszívű ember fiai I-II 9 384 499
1968 Egri csillagok I-II 9 361 408

TOP 3 (1980-tól)
1982 Ben Hur I-II 5 538 890
1984 Piszkos tizenkettő 3 307 979
1981 Piedone Egyiptomban 3 126 448

Amúgy hiánypótló poszt tényleg :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.07.03. 16:25:24

Nem hiányos a lista? Például a Mátrix és Jégkorszak többi részét ennyivel kevesebben nézték?

Kither Deckel 2016.07.03. 18:19:11

@Online Távmunkás: Ha megnézed, a lista 20. és 30. helyezettje között nincs százezer néző különbség, így nem kellett sok, hogy egy film lemaradjon a listáról. A Mátrix első részét 597 730-an, a Jégkorszakét 585 124-en látták.

Ebben a cikksorozatban találhatsz több infót 1997-2003 legnézettebb filmjeiről: aeonflux.blog.hu/tags/box_office_magazin

Je suis Petra 2016.07.03. 20:14:27

Mos t mi van?!!! A saul fiát nem sikerült belecsalni???

Ja, hogy az a pár belpesti kerületen kívül senkit nem érdekel ebben az országban.

Repce Manó 2016.07.03. 20:52:01

@Je suis Petra: A Saul fia több, mint 200 ezer nézőt mozgósított összesen, amit meg merek kockáztatni, hogy minden idők egyik leg, ha nem minden idők legnagyobb nézettsége Art kategóriába sorolt film esetén. Ezt ugye úgy érte el, hogy a plázák nem is játszották teljes leosztásban, mint bármelyik más filmet, aminek van 5-10 előadása egy nap, de a Saul fiának volt 2-3-4 előadása hetente, sokszor nem is főműsoridőben. A Nyíregyházán lévő Krudy moziban folyamatos teltházunk volt, hétvégén nem főműsoridőben és ezután vettük fel hétköznapra is, de akkor is csak kora délutáni előadást tudtunk biztosítani neki és még akkor is volt egy stabil érdeklődése a filmnek. De még egy-két hónappal az Oscar után is elég stabil volt az érdeklődés rá, ami szerintem nem rossz egy hard művészfilmtől... mert szerintem lehet annak tekintetni.

pele_nka 2016.07.06. 09:35:29

"a túlkínálat megosztott figyelmet szabott az egyes produkcióknak, s kevesebb időt, vetítésszámot hagyott egyébként is csökkenő számú mozik mellett"

Az a durva, hogy Az ébredő Erő 10 nap alatt produkált olyan nézőszámot, amivel a lista végére és 17 nap alatt olyat, amivel a hetedik helyére odaérne.

Vedd meg az újat, nézd meg, dobd el, kérd a következőt - ez működik.

"Budapesten 1996 óta először csökkent az eladott jegyek száma 6 millió alá, míg országosan a kritikus 10 millió alá süllyedt"

Azaz egy vidéki nézőre éves átlagban 0.5 mozijegy jutott, Budapesten 3 (amiben persze lehetnek vidéki felutazók is).

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása