aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: civilizáció Takács Máté
2016. május 08. 17:38:00

Kategória: film 6 komment

A Disney/Marvel-filmfolyam sokadik állomása is biztos lábakon célozhatta meg a nyitányok legfelsőbb ligáját, és az Amerika Kapitány: Polgárháború meg is alapozta a nyári szezont 180 millió dollárjával.

captain_america_civil_war_kiskep.jpg

> új filmek
181 millió dollár, ennyit gyűjtött az Amerika Kapitány: Polgárháború (Captain America: Civil War; hazai bemutató: már a mozikban) az első hétvégén, az ötödik legmagasabbat, ám ez mégis lehet csalódás. Hogy lehet? Úgy, hogy az előrejósolgató elemzők elragadtatták magukat, és 200-220 millió dollárokkal dobálóztak. Elfelejtették ekkor, hogy már a tavalyi Bosszúállók: Ultron kora is jócskán alatta maradt ennek az új lélektani határnak, pedig az az all-star felvonás volt. Elfelejtették azt is, hogy bár a Marvel Cinematic Universe-nél nincs biztosabb pont a kasszáknál, azért mégis csak a széria tizenharmadik nevezése, és idén már más szuperhősök is fárasztották a nagyérdeműt. Hogy éppen ez legyen a rekorder, halovány esély ugyan nyílt rá, ám a címben Amerika Kapitány neve szerepel, aki legutóbb bármilyen jól is ment (95 milliós nyitány, negyedmilliárd feletti finis), a duplázáshoz még Vasember segítsége sem lehetett elegendő. Szó se róla, az érdem nagy: tizenharmadikhoz képest csupán a két Bosszúállókat nem le főzni, az komoly fegyvertény, mint ahogy a Batman Superman ellen: Az igazság hajnalának határozott túlfutása is, úgyhogy a 250 milliót kóstáló képregény-adaptációnak kijár a főhajtás, kiváltképpen az igen kedvező kritikák - és nézői reakciók - láttán. 425-450 millió dollár bizonyosan összejön.

> végszó & ami jön
Egy filmről szólt minden, az a film pedig elég nagyot szólt ahhoz, hogy az idei nyár legalább látszólag birokra kelhessen a tavalyival. A következő hét mondjuk nem segíti az üzelmeket; a Pénzes cápa ugyan ígér némi thrilleres izgalmat, elsősorban nagy nevű színészeire támaszkodik, ami ritkán életbiztosítás manapság. A másik delikvens, azaz a The Darkness című horror a műfaj esélytelenebbjei közé tartozik a szezonban.

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1 ú  Amerika Kapitány: Polgárháború
$181.8m $181.8m $250m
2 1  A dzsungel könyve
$21.9m $285.0m $175m
3 4  Anyák napja
$9.0m $20.7m $25m
4 2  A vadász és a jégkirálynő
$3.6m $40.4m $115m
5 3  Keanu
$3.1m $15.1m $15m
6 5  Barbershop: The Next Cut
$2.7m $48.8m $20m
7 6  Zootropolis - Állati nagy balhé
$2.7m $327.6m $150m
8 8  A főnök
$1.8m $59.1m $29m
9 7  Ratchet & Clank - A galaxis védelmezői
$1.5m $7.1m $20m
10 9  Batman Superman ellen
$1.0m $327.3m $250m

 

 

Címkék

disney box office marvel captain america captain america civil war

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr898696668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Repce Manó 2016.05.08. 19:15:14

Közben az Anyák napja minden idők legkisebb nyári negatív változását könyvelhette el. Amúgy a 10. de a többi film mind decemberben mutatkozott be, illetve A szív bajnokai novemberben. Gondolom, mert odaát most volt Anyák napja. A Zootropolis pedig párszáz ezer dollárral ugyan, de túllépte a Batman v Superman hazai bevételi eredményeit is.

Repce Manó 2016.05.08. 19:57:56

Kíváncsi leszek, hogy lesz-e önálló ötlet alapján készült filmből siker idén. Mint ahogy a fent említett Pénzes cápa esélyeiről taglalt mondatban sem érzem az optimizmust és félek, hogy a Rendes fickók is elhasal és nem csak a 100 milliótól fognak ezek a filmek elesni, de talán még az 50 millió sem garantált. A The Shallows is nagyon jól néz ki és, mivel már régen nem volt jó cápás film, miért ne lehetne siker? Régen láttunk jó romantikus filmet így a Me Before You-ra is mondanám, hogy elviszi a lábán a szájhagyomány, de amennyi jobban hype-olt folytatás, adaptáció, gyerekfilm lesz idén, amik a túlzsúfoltság hatására ugyancsak nem képviselnek garanciát a sikerre. Lehet, hogy az év végén leírjuk, hogy x százalékkal megint többet mozizott a közönség, de azt is ki kéne számolni, hogy a stúdiók meg x+y százalékkal költöttek többet filmekre.

Gallion 2016.05.08. 22:04:20

@Repce Manó: idén már volt önálló ötlet alapján készült sikerfilm. A Zootopia WW-ben 956 milliónál tart.

Repce Manó 2016.05.08. 23:52:16

@Gallion: elfelejtettem hozzátenni, hogy élőszereplős

misafeco 2016.05.09. 10:20:17

@Repce Manó: Lassan kihal az eredeti ötletből készült blockbuster. Tavaly a Revenant, előtte az Interstellar* volt az utolsó sikeres, sikertelenből van több, de ez csak megerősíti a stúdiókat abban, hogy maradjanak a bevált adaptációknál, folytatásoknál.
*ezek azok, amiknek legalább 100 milliós költségvetése van.

Repce Manó 2016.05.09. 13:57:07

@misafeco: A Revenant azért volt érdekes, hogy vajon DiCaprio megkapja-e az Oscar-t, az Interstellar pedig egy Christopher Nolan film és ha az ő neve van a plakáton, akkor még tán egy énekelni tanuló lóról szóló filmre is beül a közönség. A főnök volt még idén, ami aránylag jobban teljesít a költségekhez képest, de Melissa McCarthy is egy nagyobb sztár (de miért pont ő?). A Központi hírszerzésben még bízom egy kicsit, de ugyanaz a helyzet vele, hogy túl sok egyéb, nagyobb hype-al bíró film veszi körül.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása