aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: sötét lovak Takács Máté
2016. március 29. 16:33:00

Kategória: film 7 komment

A Batman Superman ellen: Az igazság hajnala igen erősen nyitott nálunk is, de az utóbbi idők legnagyobb kasszarobbantóihoz nem bírt felérni még a tavaszi szünet segedelmével sem. Egyéb premier nemigen volt talpon a vidéken, de a már most játszott Bazi nagy görög lagzi 2. betáncolta magát a top 5-be. Nevesített két film között a hónap animációs slágerei gyarapodtak, közülük is a Zootropolis - Állati nagy balhé tüsténkedte magát át egy nagy mérföldkövön.

> új filmek
Batman és Superman hiába a legnagyobb képregénysztárok, Magyarországon egyikük múltja se túl fényes. Batman elsőre, illetve A sötét lovaggal és folytatásával mély benyomást tett ránk, de ami közte volt, az kevésbé méltó említésre. Supermant illetően pedig a csúcsot a szűk három évvel ezelőtti Az acélember jelenti, de az sem teljesítette a százezer nézőt, szóval a sérthetetlen űrlényt nem tartottuk sokra ezidáig. Igazából nem biztos, hogy ebben bármiféle változás állt be, de kétségtelen, hogy a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala meggyőző bemutatkozásával azért Kripton fia is megerősítette magát az itteni közönség térképén, leginkább Batman most stabil népszerűségének jóvoltából (no meg persze a cím nagy ígérete sem elhanyagolható tényező). A filmre a szerda esti premier előtti vetítések alkalmával 6.606-an ültek be, ami jó eredmény, ha arra gondolunk, hogy a tavalyi Halálos iramban 7.-re 9.656, a Bosszúállók: Ultron korára 8.458, a Jurassic Worldre pedig 7.727 jegy fogyott ezeken a hasonló vetítéseken. Említett trió mindegyike 100.000 néző fölé tört nyitóhétvégéjén, s ez az esély megnyílt az InterCom bemutatójának is, élni viszont nem tudott vele. 79.851-en voksoltak a szuperbunyóra, ami tehát erős, de nem a végleteket kimerítő. A tavaszi szünet szabad csütörtököt és pénteket jelentett, a mindenkinek szabad hétfő pedig erősebb vasárnapot, s ezek nem különösebben tükröződnek ebben a nyitányban, jóllehet a (többnyire) kellemes időjárás viszont igen. A forgalmazó erőfeszítései nem voltak elhanyagolhatóak, a többi forgalmazó szintén kedves volt, hogy kitakarították ezt a hétvégét a DC-sztároknak, szóval mindent átlagolva és számtanolva nálunk éppen akkora sikert aratott a film, amekkorát várni lehetett - mérsékeltet, de nem lebecsülendőt. Superman tehát karrierje csúcsát jegyzi, Batman viszont többször is volt jobb, ahogy az alábbi táblázatunkból kitűnik. A Batman Superman ellen: Az igazság hajnala 57 vásznon fut (nem annyira magas szám ez), köztük a legdrágábbakon (IMAX, 4DX), és nagyon ki kell maxolnia, ami rendelkezésére áll (idő, tér, felhajtás), hogy erőlködés nélkül lépje át a 200.000-es nézőhatárt. Azért az menni fog, itt, ezen a rossz szájhagyomány-álló piacon.

Batman és Superman nyitóhétvégék 1995-től (cs-v)

epizód nézőszám bevétel (ft) premier
 Mindörökké Batman 83.100 16.5M  1995.08.31.
 Batman és Robin 43.647 14.3M  1997.08.14.
 Batman: Kezdődik! 19.702 19.1M  2005.07.14.
 Superman visszatér 12.735 12.1M  2006.07.06.
 A sötét lovag 60.113 66.7M  2008.08.07.
 A sötét lovag: Felemelkedés 86.643 111.1M  2012.07.26.
 Az acélember 38.997 57.0M  2013.06.20.
 Batman Superman ellen: Az igazság hajnala 79.851 116.6M  2016.03.24.


A zérónál több már újfent az általános érdeklődés a honi produkciókra, ám Andy Vajna sommás véleménye a Zero című gerillafilmről azért még ott lebeg képzettársításként, ha a közönség hozzáállása a téma a magyar produkciókhoz: ez nem film. A 10 moziban bemutatott, egy kis mondvacsinált (de mondjátok, ha nem az) visszhanggal is megtoldott produktum 413 embert érdekelt, ami nem sok, de legalább nem szégyellték. Ez is valami. A bevétel 457 ezer forintocska, abból amúgy jut az államnak is adó formájában.

A Bazi nagy görög lagzi bazi nagy siker volt nálunk is, úgyhogy a folytatásnak akár nagyok is lehetnek reményei. A premier előtti vetítéseken, 22 moziban, teljes gőzzel tolt folytatás, vagyis a Bazi nagy görög lagzi 2. 9.590 nézőt sürgetett gyorsan a vásznak elé, ami egy negyedik helyet ért most, és jó alap a 100.000 néző fölé nyúló várakozásokhoz a Freeman Film gondozottjának.

> korábbi filmek
Átnyargalt a 200.000 fős korláton a Zootropolis - Állati nagy balhé, tette mindezt negyedikként a 2016-osok közül. A Forum Hungary rajzfilmje 28.251 új nézőt regisztrált, ami több, mint az egy héttel ezelőtti közönség, a teljes látogatószám pedig ezzel 217.932-re módosult.

> végszó & ami jön
A top 10 filmjei több mint 175.000 embert vonzottak, ebből több mint 45% Batman és Superman érdeme. A jövő hétvége is nekik kedvezhet, ha nálunk nem omlik majd gyorsan alattuk a talaj (mondjuk csak olyan 45%-ban), de a Bazi nagy görög lagzi 2. ott lehet a nyomukban, 30-35 ezer látogatóval. Jön még az újra előkerülő ProVideo forgalmazásában a Momentum című akciófilm és az Eddie, a sas is, nálunk talán melegebb fogadtatásra lelve, mint a tengerentúlon, de azért nem túl melegre.

> a top 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
csüt-vas
nézők
Ft össz-
bevétel
össznéző
1 ú  Batman Superman ellen
116.6M 79.851 126.0M 86.457
2 2  Zootropolis - Állati nagy balhé
37.6M 28.251 290.1M 217.932
3 1  Kung Fu Panda 3.
32.9M 24.950 120.1M 88.777
4 -  Bazi nagy görög lagzi 2.
13.5M 9.590 13.5M 9.590
5 3  A hűséges
11.0M 8.001 102.5M 75.186
6 4  Támadás a Fehér Ház ellen 2.
10.8M 7.356 94.5M 64.842
7 5  Deadpool
9.8M 6.808 576.2M 416.528
8 10  Hogyan legyünk szinglik
6.1M 4.290 222.5M 161.780
9 8  Nagyfater elszabadul
5.7M 3.964 473.0M 339.066
10 7  Egyiptom istenei
5.5M 3.479 151.0M 97.458

 

Címkék

superman magyarfilm batman box office intercom superhero box office hazai batman vs superman

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr258543968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2016.03.29. 16:44:59

Azt miből gondolod, hogy a Bazi nagy görög lagzi 2-t ennyivel többen fogják megnézni a hivatalos premiere hetében, mint ezen a héten, ahol tulajdonképpen szinte teljes gázzal ment?

butch2038 2016.03.29. 18:30:24

Zero: a gond az, hogy a rendező erre kapott 180 millió állami forintot és szemmel láthatóan legfeljebb a töredékét költötte el rá. Nem a 400 néző a legnagyobb probléma itt...

A nép fia 2016.03.30. 09:22:29

Mi a halál ez a Zéró, amit mindenki szapul?

Repce Manó 2016.03.30. 11:52:16

@lisztes: az a tippem, hogy csak most kezdték a kereskedelmi csatornák reklámozni. Nálunk alig nézték, aztán hétfőtől több, mint megduplázódott a nézőszám, pedig már eltettük nem főműsoridőbe, hogy olyan menjen akkor, amit néznének.

A nép fia 2016.03.30. 16:06:37

@Repce Manó: Jól értem, mozit üzemeltetsz?

Repce Manó 2016.03.30. 17:55:59

@A nép fia: csak jegypénztáros vagyok részmunkaidőben, de szívemen viselem a mozi sorsát és segítek összeállítani műsorrendet.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása