- SPOILERMENTES -

Izland egyik világtól félreeső völgyében él Gummi (Sigurður Sigurjónsson) és Kiddi (Theodór Júlíusson), a hatvanas éveiket taposó testvérpár. Tanyáik szomszédosak egymással és mindketten elkötelezett juhtenyésztők. Díjnyertes kosaiknak csodájára jár a völgy közössége, de idillinek látszó életük szépséghibája, hogy már negyven éve nem állnak szóba egymással.

A legutóbbi megmérettetésen – hacsak hajszálnyi előnnyel is, de – Kiddi állata aratja le a babérokat, amin Gummi nem sokkal később az egész állományt veszélyeztető surlókór tüneteit fedezi fel. Emiatt a jószágokra altatás vár, a melléképületeket pedig egészen az alapjukig fertőtleníteni kell. A makacs kosok módjára viselkedő két férfit a válsághelyzet kizökkenti megrögzött életviteléből, és a nívós juhnemzetséget fenyegető kihalás veszélye lassanként azonos oldalra állítja őket.

Grimúr Hákonarson filmje fokozatosan építi fel, illetve juttatja el a csúcspontra a történetet, mellékszereplőiről viszont szinte semmit sem tudunk meg nevükön és hivatásukon kívül. A fivérek közti konfliktust a gyéren csöpögtetett információk miatt lehetetlen kibogozni, ennek ellenére az író-rendezőnek sikerült két olyan karaktert megalkotnia, akiknek minden lélegzetvétele hiteles. A puszta erőt képviselő Kiddi és az agyafúrt Gummi a baj megtörténte után látszólag két, egymástól merőben eltérő úton indul el, hogy túltegye magát a szerencsétlenségen. Az elbeszélés íve a két testvér közül kezdetben inkább az utóbbi nézőpontját követi, és a perspektíva váltakozása az apránként felgyülemlő feszültség fenntartásának hathatós eszköze.

A gyászos eseményeket remekül ellenpontozza a Kosok feketés humora: ennek egyaránt részei a kutyával és a rajta keresztül váltott üzenetek, a mindennapos teendők véletlenszerű zökkenői, és az egyre gyakrabban a "kóma de Róma" állapotában a havas földet testközelből vizsgáló Kiddi életének többszöri megmentése. A kopár környezet, a gyér népesség, illetve az évtizedeken át tartó mosolyszünet ellenére azonban mégiscsak a völgy a nagybetűs otthon, nemcsak az állatok, hanem az emberek számára is. A kisközösség emberi kapcsolatai jól kivehetően alárendeltek a híres ősöktől eredő juhok közti leszármazási sornak, és ennyi elég ahhoz, hogy a fasírtban lévő párost életük végéig összekösse egymással.

A Kosok a felszínen a váratlanul kialakuló krízis megoldásáról szól, miközben a mélyben a felek vontatottan beinduló kommunikációját, illetve kettejük kimért, egymáshoz komótosan közelítő viszonyát bontja ki. Mindezt minimális szóval, döntően a mimikával és a gesztusokkal ábrázolja, ahogyan ezt szolgálja Atli Örvarsson remekbe szabott aláfestő zenéje is – a két tényező együttese pedig fokról fokra így gerjeszti a történetben (f)elszabaduló érzelmeket.

Gummi véletlenül, az események ironikus egymásra torlódásának következtében feltáruló titka lesz a testvéri közelséget újfent életre keltő folyamat katalizátora. Amikor minden veszni látszik, a fivérek összefognak, hogy egy utolsó próbálkozással mentsék a még menthetőt. A cselekményt lezáró jelenetben ennek következményeként mutatkozik meg teljes mivoltában a négy évtizedre talonba tett odaadás és szeretet ereje.

Sok birka, a hófödte izlandi táj gyönyörű képei, alázattal és empátiával ábrázolt főhősök, jó ritmusban elbeszélt egyszerű és emberi történet: ezek a mozgókép legfőbb erényei, aminek megtekintése után a nézőnek nem marad kétsége afelől, hogy az egymással való törődésnek nemcsak az ünnepi eszem-iszom év végi közeledtével van itt az ideje. Grimúr Hákonarson alkotása mindezt sötétebb ecsetvonások felhasználásával, és balladai tömörséggel meséli el másfél órás játékideje alatt.

Kövess minket facebookon és twitteren!