- SPOILERMENTES -

Szenátor, bűnöző, FBI-ügynök: három dél-bostoni srác felnőttkora egymástól merőben eltérő irányban indul el, hogy aztán végleg és végletesen összekavarodjon minden – röviden ennyi a Dick Lehr és Gerard O'Neill Whitey című könyvéből készült Fekete mise zanzája, melynek központi figurája a kötet névadója, Jimmy Bulger, illetve az ő 1975 és 1995 között szülővárosára gyakorolt hatása.

John Connolly ügynök (Joel Edgerton) a vietnami háború befejezésének évében az FBI bostoni irodájához kerül, ahol a Charles McGuire (Kevin Bacon) vezette, szervezett bűnözés elleni részleg munkatársa lesz. Kölyökkori pajtásai, Billy (Benedict Cumberbatch) és James "Whitey" Bulger (Johnny Depp) hétköznapjait ez idő tájt a szenátori hivatalba költözés, illetve a dél-bostoni White Hill körzet kriminalisztikai statisztikáinak súlyosbítása tölti ki. A három fiatalember élete újból összekapcsolódik egymással, miután Connolly meggyőzi főnökét, hogy az Iroda a Cosa Nostrával szemben komparatív előnyhöz juthat az idősebb fivér hadrendbe állításával.

A kockát tehát gyorsan elvetik, az ezt követő két évtized eseményei pedig a saját tehetetlenségük erejével húzzák egyre mélyebbre a főszereplőket. A nyitójelenet rögtön kijelöli a szerkesztési elvet, miszerint a kétórás játékidő alatt régisulis bukástörténet pereg le a vásznon. Scott Cooper rendező végig biztos kézzel tartja ezt az irányt, melynek vonalát nem törik meg a cselekménybe nem illő, vagy azt késleltető momentumok – a sok karaktert felsorakoztató, lassan kibontakozó Fekete mise ennek köszönhetően nem válik terjengőssé, pláne nem unalmassá. Boston hidegen fényképezett külsői és belső terei intenzív hangulati elemként működnek, és nem hagynak kétséget afelől, hogy a hetvenes évek közepén és második felében, egy lelakott, de otthonos városrészben járunk.

Másrészt viszont itt keresendők az alkotók által kihagyott legnagyobb ziccerek is. A konkrét tényekhez való szigorú ragaszkodás miatt a film nem ad többet annál, mintha az Iroda nyilvánossá tett iratait olvasgatva állítanánk össze húsz év történéseinek mozaikját. Hiába az izgalom mesteri adagolása, pont az a bizonyos egyedi többlet hiányzik, amitől évtizedek múltán referenciaként lehetne hivatkozni a szkriptre. A többszörös nézőpontot biztosító beszélő fejek alkalmazása nemcsak keretbe foglalja a cselekményt, de a célon túllőve kisebb blokkokra, és fejezetekre tördeli szét az elbeszélés folyamát. Háttérben marad, illetve bővebb kibontás híján mindvégig a levegőben lóg a hivatkozási alapként kezelt családi kötelék szála is, amiből lényegesen többet ki lehetett volna hozni – ha már volt erre egy Cumberbatch-ük.

Mindezek ellenére a két fő karaktert megformáló Johnny Depp és Joel Edgerton óriásit alakít. Előbbi a felismerhetetlenségig átfazonírozva a látszólag nyugodt, ám minden percében kiszámíthatatlanul és vérfagyasztó módon viselkedő pszichopataként igazi pokolra való szemétládát vezet fel, amiért még egy Oscar-szobor is landolhat az ölében. Edgerton Connoly-ja nemcsak, hogy felveszi a tempót Depp gengszterével, ám dinamikus jelleméből következően a sztori második felében több alkalommal átveszi a kezdeményezést partnerétől, és diktálja a tempót.

A szenzációs, gazdagon rétegzett alakítást látva nehéz eldönteni, hogy az FBI-ügynök Whitey-val való kapcsolatában a végletekbe menőkig naiv, vagy egész egyszerűen képtelen kitörni a gyerekkorban gyökerező, lojalitásként felfogott viszony szorításából. Kettejük közös játéka nemcsak enyhíti a fent említettek okozta hiányérzetet, de bőven kárpótol is azért. Említésre és emlékezésre méltó még a Whitey barátnőjeként, Lindsey Cyrként remekelő Dakota Johnson, a Brian Hallorant megszemélyesítő Peter Sarsgaard, és Rory Cohrane, mint Steve Flemmi, Jimmy Bulger jobbkeze. A többi kisebb-nagyobb név a bővebb kibontás hiányában sajnos csak fel-felvillan saját figurája bőrében.

A Fekete misét összességében mindenkinek ajánlom, aki szeretné látni Johnny Deppet drámai szerepben brillírozni, és aki úgy gondolja, hogy korai őt még végképp leírni. Szintén nem fognak csalódni kedvencükben Joel Edgerton rajongói, illetve a fekete humor és hangulat kedvelői sem. A felrótt negatívumok miatt azonban a Black Mass a Casino és a Nagymenők testvére helyett enyhén éretlen unokaöcsiként gyarapítja a zsáner népes családját, "aki" nem mellesleg A tégla és Carlito útja szerelemgyerekeként fogant. Mivel három és fél csillagot nem tudok adni, ezért

Kövess minket facebookon és twitteren!