Az írás nyomokban SPOILERT tartalmaz.

A klasszikus westernelemek és trágársággal vegyes morbid humor az alappillérei Radu Jude román rendező harmadik filmjének, ami a Steve McQueen 12 év rabszolgaságára és Jim Jarmusch Dead Manjére adott frappáns kelet-európai válasz. A török szó egyébként azt jelenti, hogy "bravó", elismerő szó viszont az 1835-ben, a Havasalföldön játszódó történetben a fehér hollónál is ritkábban hangzik el.

Az Aferim! a román történelem egy mindmáig jórészt ismeretlen szeletével, a véglegesen csak 1856-ban eltörölt cigány rabszolgasággal foglalkozik. Costandin pandúr (Teodor Corban) a fiával, Ionotával (Mihai Comanoiu) ered a nyomába Cîndescu bojár (Alexandru Dabija) szökött rabszolgájának, Carfinnak (Toma Cuzin), aki a hivatalos álláspont szerint meglopta urát. Az embervadászat közben a civilizációtól távol eső helyeket is bejárnak, eközben egymástól gyökeresen eltérő gondolkodásmódú nációk tagjai keresztezik útjukat, akik – korra, nemre és foglalkozásra való tekintet nélkül  – mindannyian konfliktusban állnak egymással, ezáltal megtapasztalják a világuk egyik fundamentumának bizonyuló mindennapos erőszakot.

A különféle népekkel való találkozásokkal a westernjellegen túl a filmben így a road movie-s vonás jelenléte is erős. Az együtt megtett út során Costandin igyekszik átadni fiának szakmája alapelveit és fogásait, melyek java része napjainkból szemlélve a sötét középkort idézik: vallási bigottság és babonák, homo- és xenofóbia, szexizmus, rasszizmus, nemzeteket negatívan karakterizáló sztereotípiák, beteges humorú életszemlélet; tablószerűen, ami szem-szájnak ingere. Ezeknek az elképzeléseknek a józan észtől elfordult mivoltára mi sem mutat rá jobban, minthogy gyakran köszönő viszonyban sincsenek egymással és a valósággal sem. Az erőszak mellett az ellentmondások ennek köszönhetően válnak a hétköznapok szerves, ám mindent demoralizáló részévé.

A pandúrok csapatai nem többek egymással is harcoló zsoldosoknál, őket irányító uraik pedig úgy alakítják az igazságot, ahogy az éppen nekik tetszik, és közben sportot űznek alattvalóik megalázásából. A rigóknak (is) csúfolt romák a nincstelen szabad emberekkel együtt rabszolgaságért könyörögnek, mert annak nyomorúsága jobb az éhenhalásnál, a vitriolos gúnyba csomagolt szóbeli, illetve a testi inzultus pedig abban a közegben olyan természetes, mint a levegővétel – ami miatt fel sem tűnik senkinek. Az ábrázolt társadalomban valójában mindenki rabszolga: a cigányok az összes nem cigányé, a szegények a pandúrokkal együtt a bojároké, a nemesek pedig a szokásoké és az áthághatatlannak hitt tekintélyelvé. A törvény azon túl, hogy időnként hivatkoznak rá, leginkább semmire sem jó. Nem tart vissza semmitől, viszont mindenki a saját hasznát gyarapítja a segítségével.

A központi duó kalandjait átélve, és egyre jobban megismerve őket, az a megdöbbentő, hogy még ők a történet legpozitívabb és legjózanabb szereplői, kettejüknél csak betegesebb alakok róják Havasalföld útjait. A sokat tapasztalt behajtó és újonc fia kontrasztos párosának a cselekményt végigkísérő beszélgetése apránként bontja ki a rendező véleményét. Costandin a világ menetéről elhangzó elmélkedésének eredményeként végül megpróbál szembeszállni korának embertelenségével, amely könnyedén félresöpri őt. A minimális könyörület érvényesítésére tett sikertelen kísérlete mégsem klasszikus értelemben vett bukás, hanem kijelöli számára és egyúttal megerősíti őt abban, hogy hol van a helye a világ rendjében.

Az Aferim! Radu Jude XXI. századi énünk elé tartott torz tükre, ami történelmi parabola és egyben egzisztencialista dráma is. A kényes kérdések feltevésén túl rámutat vele, hogy közel két évszázaddal később élhetünk lényegesen nagyobb kényelemben, rendelkezhetünk több információval, mint a történelem során bármikor, az eltelt idő dacára előítéleteink és ellentéteink szemernyit sem változtak. Pesszimista véleményével a rendező a hazájában tapasztalt rasszizmus és társadalmi fóbiák mélyen a múltban gyökerező eredetét látja igazoltnak.

Kövess minket facebookon és twitteren!