Messze a karácsony (Sherlock karácsonyi különkiadás), hát még messzebb a jövő év (Captain America: Civil War). Aki a Martin Freeman utáni éhségét akarja csillapítani, annak moziba kell menni.

A sztárszereposztás, no meg a megdöbbentő archív felvételek szólnak annak a minőségi BBC-tévéfilmnek a javára, amelyet most néhány magyar mozi is vetít. Sokan talán fanyalognak, hogy már a könyökükön jön ki a téma, ám nem volt ez mindig így. Közvetlenül a második világháború után mind a győztes Nyugat országai, mind a fiatal Izrael szégyenkezve és hitetlenkedve hallgattak, mintha jobb szerették volna meg sem történtnek tudni a felfoghatatlan közelmúltat. Csak 1961-ben tört meg a csend, amikor a zsidó állam szinte már kínos precizitással állította bíróság elé az Argentínában elfogott Adolf Eichmannt (aki a Magyarországon, a német megszállás után történteknek is tevékeny részese volt). A monstre pert, amelyben először tanúskodtak a nyilvánosság előtt a holokauszt túlélői a személyes élményeikről, és először vetítették le a lágerekben készült dokumentumfilm-részleteket, úttörő módszerrel, Milton Fruchtman producer (játssza Martin Freeman) és Leo Hurwitz rendező (játssza Anthony LaPaglia) munkája révén élő adásban közvetítették az izraeli tévén, majd felvételről az USA-ban. Ennek a felvételnek a történetét, a munka során felmerülő szellemi és technikai problémákat eleveníti fel Az Eichmann show.

Eichmann arckifejezését, a vád kérdéseire és a bizonyítékokra adott reakcióit, válaszait mi, nézők is az archív felvételeken keresztül fogadjuk be és próbáljuk megérteni az embert és tetteit. Éppúgy, mint Hurwitz, aki a vádlott arcán elidőző közeli felvételekkel igyekezett választ találni a kérdésre és közvetíteni: hogyan történhetett meg mindez? Éppúgy, mint Hannah Arendt, aki ugyanezeket a felvételeket nézve írta híres elmélkedését a gonosz természetéről. Azt hiszem, ezért az intellektuális kihívásért érdemes a leginkább megnézni a filmet.