aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: kész főnyeremény Takács Máté
2015. július 19. 18:16:00

Kategória: film 19 komment

A Marvel-művek legújabb tagja is a tervek szerint sült el az amerikai mozikban, hiszen A Hangya elsőséget szerzett közel 60 millió dollárral. Feleekkora bevételt ért el, mégis nagyobb dicsőség jár a Kész katasztrófa című Apatow-vígjátéknak, amely a harmadik helyről néz szép jövő elé. A kettő közé a nagyon zuhanó Minyonok férkőzött be.

trainwreck.jpg

> új filmek
Tizenkettedik nevezéséhez érkezett a Marvel Moziverzum, s A Hangyát (Ant-Man; hazai bemutató: július 23.), azok után, hogy ennyi film és hős vette sikerrel az akadályokat, pláne a tavalyi A galaxis őrzői, aligha fenyegette az érdektelenség veszélye. 58 millió dollárral az élen nyitott a több mint 3700 mozit elárasztó Paul Rudd, ami ideális szint, jó biztosíték a következő fázisban bemutatkozó újabb és újabb figuráknak. A kritikai fogadtatás a szokásos, a közönségnek kifejezetten tetszenek a látottak, s az igazán könnyed hangvétel megsegítheti a 130 millió dolláros vállalkozást, hogy nehézségek nélkül 150 millió fölé szorgoskodja bevételét. Minden menetrend szerint. Mit lehet még elmondani? Semmi egyebet.

Judd Apatow két bevételi fiaskó után az eddigi legmagasabb nyitányával vetekedve tért vissza rendezői minőségben. A Kész katasztrófa (Trainwreck; hazai bemutató: augusztus 27.) című vígjáték 30 millió dollárral kezdett, ami határozottan erős azt figyelembe véve, hogy a premisszája önmagában nem figyelemfelkeltő. Viszont ott van a főszereplő, Amy Schumer, aki roppant népszerű mostanság a tengerentúlon, s nem pusztán Inside Amy Schumer című tévéműsora révén. Ez a film jól kihasznált ugródeszka számára a moziba, egyaránt kedveli a kritika és a közönség, így biztosított a 100 millió feletti végösszeg. Mondtuk már, hogy jó éve van a Universalnak?

363 moziban került műsorra a Mr. Holmes című dráma, melyben Ian McKellen alakítja a címszereplő detektívet, s az a 2.5 millió dollár, amit ott hagytak a pénztárakban az amerikaiak, éppen elég volt a top 10-es helyezéshez. Tízmillióig elkúszhat a Roadside Attractions terjesztése.

Újfent indiai film találta magát az élbolyban: a Bajrangi Bhaijaan 2.4 millió dollárt hajtott fel csupán 256 moziból.

> korábbi filmek
A Minyonok egyelőre előnyösen halad a Gru 2.-vel szemben a bevételgyűjtögetést illetően, miközben a második hétvégén 50 milliót bankol. Ez 57%-os zuhanást jelent, ami nem különösebben jó, de előre kalkulálhatott folytatás. Eddig 226 milliót halmoztak fel a sárga segítők, s majd érdekes lesz nézni, a finisnél is megmarad-e előnyük az Agymanókhoz képest.

S ha már Agymanók: a Pixar-mestermű átlépte a 300 milliót, s így már csak a Toy Story 3. és a Némó nyomában van előtte a cég toplistáján.

A top 5-öt a Jurassic World zárja, ami immáron a 600 milliósok szűk táborát gyarapítja. A 6. hétvégén 11 millió dollár került a Universal számlájára, összesen pedig 640-650 millió fog. A globális egyenleg 1.513 milliárd, amivel negyedik a toplistán, megelőzve a Halálos iramban 7.-et.

> végszó & ami jön
A két premier sikerrel mutatkozott be, s a kettő között még van egy plusz félszáz milliót kaszáló, így egy igen jövedelmező víkenden vannak túl a tengerentúli teátrumok. Az elmúlt tíz évben csak kétszer volt ennél nagyobb forgalmú az esztendő 29. hétvégéje, úgyhogy lehet örvendezni. Hogy majd a Pixelt körbeörvendezik-e a Sandler-rajongók, akik alaposan megfogyatkoztak az utóbbi időkben, vagy csak a játékbarátokra támaszkodhat, az a fő kérdése a következő fordulónak, de a Papírvárosok premierje is izgalmasnak ígérkezik a Csillagainkban a hiba kasszarobbantása után. A harmadik érkező a Mélyütés lesz Jake Gyllenhaallal és szerényebb anyagi kilátásokkal.

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1 ú  A Hangya
$58.0m $58.0m $130m
2 1  Minyonok
$50.2m $216.7m $74m
3 ú  Kész katasztrófa
$30.2m $30.2m $35m
4 3  Agymanók
$11.7m $306.4m $175m
5 2  Jurassic World
$11.4m $611.1m $150m
6 4  Terminator: Genisys
$5.4m $80.6m $155m
7 6  Magic Mike XXL
$4.5m $58.6m $15m
8 5  Akasztófa
$4.0m $18.0m $0.1m
9 7  Ted 2.
$2.7m $77.4m $85m
10 ú  Mr. Holmes
$2.5m $2.5m n.a.

 

Címkék

box office marvel comedy bollywood universal judd apatow superhero paul rudd minions ant-man amy schumer

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr317639764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NorthopViggo 2015.07.19. 19:20:30

Hát, pedig őszintén reménykedtem, hogy talán ez végre bukik, és a Marvel nem tud minden szart megetetni a nézőkkel...ennyit erről.

De az Inside Out sikerének háromszoros hurrá, a Mr Holmes meg jöhetne ide is.

MasterTom 2015.07.19. 19:53:17

@NorthopViggo: Elvileg nem lett rossz a film, a nézők szeretik, a kritikák éltetik a maguk módján. :)

Lord Picard 87 2015.07.19. 19:54:28

A Mojo-n valamelyik kap még 1 520 millió volt a Fast7-nél, hogy-hogy visszavették? Pár nap s a Jurassic World lesz a harmadik legnagyobb bevételű film lesz. Hurrá!

vision_j 2015.07.19. 19:55:41

Aztán puf olyan lesz mint a GoG.
A Jurassic Wordnek meg halyrá meglesz a Bosszúlok még.

NorthopViggo 2015.07.19. 20:04:54

@MasterTom: az oké, de nekem attól még nem lesz szimpi :)

ocse1917 2015.07.19. 20:06:09

@Lord Picard 87: ezen én is csodálkoztam. Gondolom az csak becslés volt, de aztán jöttek a valós eredmények.
Vagy valaki tud valami más okot?

ocse1917 2015.07.19. 20:09:26

Érdekes, hogy a Mad Maxet azonnal levették a műsorról, amint elérte a 150milliót. Pedig jobb mozinkénti átlagot hozott, mint a még mindig műsoron lévő Avengers.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.07.19. 20:31:24

@NorthopViggo: Ha bukott volna, akkor te jobban aludtál volna este? :)

MT90 2015.07.19. 20:32:00

"Marvel nem tud minden szart megetetni a nézőkkel...ennyit erről."

Én meg azon reménykedem, hogy a dc nem tudja minden depressziós szarral megetetni a nézőket.

NorthopViggo 2015.07.19. 20:40:15

@REMY: én te jól aludtál, miután a Terminator megbukott? :) mindenkinek vannak filmek, amik nem szimpatikusak, és nem szeretné, hogy sikeresek legyenek

NorthopViggo 2015.07.19. 20:41:21

@MT90: azért szerintem van némi különbség a darkos és depressziós között.

Atkakukac1989 2015.07.19. 20:54:43

Ez a Jurassic bevétel már a józan ész határán túl van. Tuti belevágtak valamit azokba az előzetesekbe titkon, hogy minden ennyire agymosottan kajálja ezt a filmet.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.07.19. 21:15:08

@NorthopViggo: A Terminatort és a Marvelt nem tenném egy lapra. :) Egyik része a filmtörténelemnek, a másik csak kurvára szórakoztató, de semmi több.

Marvel Paraszt 2015.07.20. 00:10:15

@NorthopViggo: mi, a keményen dolgozó kisemberek örülünk a stúdiónk sikerének, nem pedig mások bukásának. ők még nem vertek át minket, és ha nem is mindig a maximumot hozzák, de bóvlit nem sóztak ránk egyszer sem. szemünk ragyog, hitünk tiszta, és jó sokan vagyunk. :D

kaamir 2015.07.20. 10:05:10

Paul Rudd, Marvel - ennél rosszabbat álmodni sem lehetne.

NorthopViggo 2015.07.20. 11:38:18

@REMY: ettől függetlenül sztem az Terminator moziban összesen van annyi kreativitás mint az egész MCU-ban, de ízlések és pofonok :)

NorthopViggo 2015.07.20. 11:39:27

@Marvel Paraszt: helyes :D ez már spiritusz! Csak így tovább, bátran, töretlenül előre! :)

isvaen 2015.07.20. 12:23:18

@Marvel Paraszt: köszönöm, testvér! szívemből szóltál.

kóbormajom 2015.07.20. 13:15:17

A boxofficemojo adatai szerint a JW csak pár millió dollárra van az Avengerstől - simán be fogja előzi és all time 3. lesz.

(az új Star Warsig mindenképp) :-)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása