Nálunk sikerült az Agymanóknak az, ami a tengerentúlon nem: az élen nyitottak. Ez nem jelenti azt, hogy a Jurassic World lassítana, hiszen az iramot tekintve a dinók már az év leggyorsabb pénztermelői nálunk is. És a blockbustereken túl is akadt élet: a maga nemében korrektül rajtolt el a Törtetők és a Valami követ is.
> új filmek
A roppant népszerűség övezte Verdák folytatását nem számítva, Pixar-film már jó ideje (konkrétan 2009 óta) nem cserkészte be a 200.000 nézős határt, mi több, olykor komoly csalódást ébresztett magyarországi szereplésük. Több ízben is egy konkurens animációs film okozta a vesztet, aminek a most elrajtolt Agymanók is ki van téve, ám a kezdet felettébb biztató: az irtó sok (74) vásznon látható mesére 58.025 jegyet adtak el a hétvégén, ami megvilágítja, mennyire is kellett egy gyerekfilm a szünidőre (meg egy rajzfilm a piacra). Az eredmény pazar, önmagában és mindenféle összevetésekben is: példának okáért jobb, mint a Jégvarázs (56.136) nyitánya, s nem sokkal marad le a tavalyi év nagy durranása, az Így neveld a sárkányodat 2. (66.179) mögött. Arról nem is beszélve, hogy a Pixar eddigi 15 munkája között ez az 5. legjobb eredmény (lásd táblázatunkat alant), s egy teljesen eredeti produktum ilyen magasra férkőzni ritkán képes. A Forum Hungary most veszettül drukkolhat azért, hogy a következő hétvégén alig-alig csökkenjenek a film mutatói, mert aztán július 9-én a Minyonok alaposan elszívja a közönséget. A Szörny Egyetem két éve majdnem ekkora tábort toborzott nyitányakor, s végül nem egészen 180 ezer főig vitte; figyelembe véve az Agymanókat övező kivételes szeretetet, még a rossz box office-forgatókönyvekben is ott kell lennie annak a 200.000-es határvidéknek.
# | film | nézőszám | forgalmazó | premier |
1 | L'ecsó | 94.466 | Forum | 2007.08.02. |
2 | Verdák 2. |
88.903 | Forum | 2011.07.28. |
3 | Némó nyomában |
76.888 | InterCom | 2003.11.20. |
4 | Szörny Rt. | 65.466 | InterCom | 2002.02.14. |
5 | Agymanók | 58.025 | Forum | 2015.06.25. |
6 | Szörny Egyetem |
55.477 | Forum | 2013.06.27. |
7 | Fel |
45.011 | Forum | 2009.10.15. |
8 | Toy Story 3. |
44.662 | Forum | 2010.06.17. |
9 | Egy bogár élete | 44.409 | InterCom | 1999.02.04. |
10 | WALL-E | 41.079 | Forum | 2008.07.24. |
11 | Verdák | 33.881 | Forum | 2006.06.15. |
12 | A hihetetlen család |
31.660 | InterCom | 2004.11.25. |
13 | Toy Story - Játékháború | 29.969 | InterCom | 1996.03.28. |
14 | Merida, a bátor | 27.824 | Forum | 2012.08.02. |
15 | Toy Story - Játékháború 2. | 19.241 | InterCom | 2000.04.13. |
Pixar-nyitányok (cs-v)
A vígjátékok általában jól mennek Magyarországon, szóval volt ráció abban, hogy az InterCom bemutatta nálunk is a Törtetőket. Mint népszerű sorozat moziváltozata, labdába se rúghatott a korábbiak mellett (úgymint az X-akták és a Szex és New York), de a maga szintjén boldogulni tudott: 9.425 nézővel a negyedik helyre lépett be, ami mindenképpen a lehetőségek felsőbb halmazába sorolandó. Miért is? Javarészt ismeretlen színészek, a magyarokkal kevéssé rezonáló közegben játszódó cselekmény. Mindemellett kétségtelen, hogy a sorozat kedvelőin túl nagyban számított a szimplán csak vígjátékra vágyó mozizók megmozdulása is – szemben a tengerentúli helyzettel. A 35 vásznon pergő film kis szerencsével 35 ezer nézőig is ellavírozik, és ez már a többedik eset lesz idén, hogy a forgalmazó kihozza a kihozhatót egy hendikeppel induló komédiából (lásd még: A pláza ásza Vegasban).
Teltházas multiplexes vetítésekről és feliratosra cserélt szinkronizált előadásokról számolt be a Vertigo Média a Valami követ hétvégi szereplésével kapcsolatban. A független horror csakugyan nem elhanyagolható számokat szállított le, hiszen a top 10-ben sikerült elrajtolnia 3.403 nézővel. Ez elsőre soványnak hat, ám viszonylag gyakori szám ebben a műfajban, a különbség pedig, amivel ez a kritikai siker kitűnik, hogy kisebb forgalmazó kisebb marketingjével érte el, és bizonyosan javára vált, hogy a szokásos démonosdi (amivel például a top 10-ből egy hét után felszívódó Insidious - Gonosz lélek operált) helyett valami másfélével csábította megtekintésre a műfaj maroknyi magyar rajongóját. Nem túl valószínű, hogy olyan nagy szájhagyomány-szenzáció lesz belőle, de 10 ezer nézőig biztosan elér, és az már dicséretes eredmény.
11 mozi tűzte műsorra a Jön Harold! című norvég vígjátékot. A Mozinet 482 látogatót számlált csütörtök és vasárnap között, ami 562 ezer forintot ért, míg a komplett nézőszám 953 egyént és 837 ezer forintot mutat.
> korábbi filmek
Hajszálon múlott csupán, hogy az Agymanók leszorította a dobogó legfelső fokáról a Jurassic Worldöt. A UIP kalandfilmje 77.8 millió forintot kaszált harmadik nekifutásra (szemben Pixarék 78.7 milliójával), ami messze a legjobb harmadik hétvégi eredmény az idei év nagy blockbusterei között, mint ahogy az 51.121 néző is. A 41%-os csökkenés újabb szemléltetése annak, mennyire rá vannak kattanva a hazai nézők is erre a filmre, és az eddigi 354.368 eladott jegy már csak laza 25 ezerre van a Jurassic Park III. végső nézettségétől. A félmilliós küszöb továbbra is versenyben, bár júliusra felsorakozott pár komoly kihívó.
film | 1. hétvége |
2. hétvége |
3. hétvége |
A szürke ötven árnyalata |
182.165 / 197.918 | 60.948 / 300.410 | 24.979 / 340.526 |
Halálos iramban 7. |
136.568 / 146.224 | 70.178 / 281.251 | 38.080 / 334.754 |
Bosszúállók: Ultron kora |
148.882 / 157.340 | 70.697 / 260.010 | 40.166 / 316.628 |
Jurassic World | 114.495 / 122.222 | 89.288 / 266.401 | 51.121 / 354.368 |
A szürke ötven árnyalata vs. Halálos iramban 7. vs. Bosszúállók: Ultron kora vs. Jurassic World (nézőszám)
film | 1. hétvége |
2. hétvége |
3. hétvége |
A szürke ötven árnyalata |
244.4m / 264.8m | 81.5m / 398.2m | 34.3m / 450.6m |
Halálos iramban 7. |
180.1m / 192.2m | 93.6m / 369.6m | 53.9m / 451.0m |
Bosszúállók: Ultron kora |
217.5m / 229.7m | 105.9m / 381.1m | 59.5m / 464.1m |
Jurassic World | 167.3m / 178.0m | 132.8m / 388.4m | 77.8m / 518.7m |
A szürke ötven árnyalata vs. Halálos iramban 7. vs. Bosszúállók: Ultron kora vs. Jurassic World (bevétel)
Az európai filmeknek is megvannak a maguk kis szenzációi. A Saul fia három hétvége után már több mint félszáz ezer nézőt vonzott (csaknem annyit, mint a Törésvonal négy hétvége után), miközben a Bazi nagy francia lagzik egy hónappal bemutatóját követően kezd öntudatra ébredni: az MTVA vígjátéka második hete mutat pozitív irányú bevételváltozást, s ha ezt a keresletet a mozik még egy darabig megfelelően szolgálják ki (napi két vetítés, emberi órákban), akkor az 50 ezer néző is sima ügy lesz végül. Nem rossz!
> végszó & ami jön
A top 10-re kicsengetett összeg stagnált az előző víkendhez képest, ami az Agymanók ütős bemutatkozásának és a Jurassic World kitartó rekrutálásának eredménye. Ezen a héten a UIP már a következő nagy dobást hozza a Terminátor: Genisys képében, ami nálunk sokkal reménytelibb jövő elé néz, mint odaát. Igaz ugyan, hogy ez a franchise legutóbb, Arnie-mentesen is 72 ezer embert mozgatott meg a premierkor, de kevésbé telített piacon, szóval most azért legyünk visszafogottak: 60-70 ezer néző között nyugszik a legnagyobb valószínűség... de azért ne ámuljunk akkorát, ha megint a százas közelébe kerülünk. A Magic Mike XXL ezalatt könnyű helyzetből támad, hiszen az első rész nem érdekelte különösebben a hazaiakat. 15-20 ezer néző között már nyert ügye van az InterCom filmjének.
A magyar box office-jelentés elkészültét biztosította: a UIP-Duna Film.
> a top 10 (csütörtök-vasárnap)
# | volt # |
film | csüt-vas Ft bevétel |
változás | Ft össz- bevétel |
össznéző |
1 | ú | Agymanók | 78.7m | - | 78.7m | 58.025 |
2 | 1 | Jurassic World |
77.8m | -41.4% | 518.7m | 354.368 |
3 | 2 | A kém |
31.3m | -20.7% | 228.2m | 168.610 |
4 | ú | Törtetők | 13.2m | - | 13.2m | 9.425 |
5 | 3 | Saul fia |
9.2m | -35.7% | 60.5m | 51.044 |
6 | 5 | Törésvonal |
7.6m | -28.9% | 77.0m | 52.753 |
7 | 9 | Bazi nagy francia lagzik |
7.6m | +17.0% | 48.0m | 34.059 |
8 | 4 | Megőrjít a csaj | 5.8m | -47.9% | 22.9m | 17.196 |
9 | ú | Valami követ | 4.9m | - | 4.9m | 3.403 |
10 | 7 | Mad Max: A harag útja |
4.6m | -30.0% | 229.7m | 156.371 |