Minden fejben dől el. Ha a Pixarnál alaposan rákoncentrálnak, akkor csodák születhetnek, és lényeges feltétel, hogy ne jusson szóhoz John Lasseter agyában az a manó, amelyiknek a szeme helyén dollárjelek vannak – ahogy történt az a Verdák 2. esetében. Arra jó volt ez a pusztán pénztermelő folytatás (megjegyzés: a legkevesebb pénzt termelte hazájában az eddigi 14 film közül, ha mai árfolyamra hozzuk ki mindet), hogy legyen honnan visszalendíteni a szekeret. Egy Merida, a bátorral és egy Szörny Egyetemmel később a szekér gyorsvonattá alakulva száguld be a célállomásra.

Az Agymanók ugyanis minden, ami miatt valaha is érdemes volt jegyet váltani a Pixar-expresszre: jópofa és szeretnivaló figurák gyülekezőhelye, szellemes és kreatív ötletek tárháza, elmés vizuális megoldások és szemkápráztató animáció bemutatóterme, nagy téttel bíró kalandok sorjázása és magával ragadó érzelmek kavalkádja. Ez mind így együtt – még több mint egy tucat film után is megdöbbentő, hogy ennél az alkotóműhelynél micsoda páratlan képességgel bírnak rátapintani arra, ami a mozilátogatást maradandó élménnyé teszi. Nem fér hozzá kétség: az Agymanók a Pixar eddigi legötletesebb és legeredetibb filmje.

Hogy ez így van, az ebből a rövid tartalomismertetőből még nem világos, miszerint a 11 éves Riley Minnesotában él felhőtlenül szüleivel, ám apját San Franciscóba szólítja munkája, így a kislány élete gyökeresen megváltozik, mikor költözni kényszerül, mindent hátrahagyva, ami kedves számára. Ám ez pusztán a kerettörténetet szolgáltatja egy olyan fantáziavilág kifejtéséhez, ami egyre-másra halmozza a mulatságos és zseniálisan realizált helyszíneket – az ember agyában. Vagyis ott, ahol egy irányítóközpontban (a Fejhadiszálláson) öt megtestesült érzelem (Derű, Bánat, Majré, Undor és Harag) igyekszik kontrollálni Riley kedélyállapotait, midőn a költözés okozta drasztikus változások eddig nem tapasztalt kihívások és fejtörők elé állítják őket, mi több, környezetük épségét veszélyezteti. A megoldás a vezetői szerepben tetszelgő Derűn áll, aki pár alapos tanulsággal is gazdagodik útja során.

Sokat árultam el? Töredékét. És ha már tanulság: nehéz is lett volna egy ilyen sztorit valami elcsépelt bölcsességre kifuttatni, úgyhogy a Toy Story 3. óta először szellemileg is gazdagító időtöltésben lehet része az elsődleges célközönségnek. S nem ez az egyetlen aspektus, amit utoljára öt éve tapasztalhattunk: a történetet és főszereplőit nem meghazudtolva érzelmileg olyannyira igénybe veszi nézőjét az Agymanók, ami egyszerre megterhelő és felemelő. Könnyezni fogsz – de nem a nevetéstől.

És az ilyen meglehetősen ritka, ha családi filmekről van szó, de még azokon túl is. Akadt nyűglődő és fészkelődő gyermek a vetítésen, így nem árt a 6-os korhatárt komolyan venni, egyszerűen a befogadóképesség okán. E kortól viszont melegen ajánlott néznivaló; jómagam részben Don Bluth munkásságán nevelkedtem (például azon a vicces filmen, amiben meghal a kutya), aki nem fukarkodott a rémisztő figurákkal, az elárvult vagy betegeskedő szereplőkkel, egyszóval a finoman depresszív, de végül érzelmi megtisztulást hozó meséléssel, és hát ezek a mesék azok, amiket felnőve sem felejtünk el. Derűs emlékek, amik sosem fakulnak ki. Pontosan ilyen lesz az Agymanók is.

A nagyfilm előtt látható a Láva című rövidfilm, ami alighanem a Pixar eddigi legbizarrabb munkája. De tényleg.

Kövess minket facebookon és twitteren!