aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: maximalizálás Takács Máté
2015. május 26. 18:48:00

Kategória: film 10 komment

Hosszú hétvége, rossz idő, alkalmas filmek – klappolt minden ahhoz, hogy megteljenek a hazai mozik. Az igény megoszlása azonban errefelé élesen eltér az amerikaitól: mi a Mad Max: A harag útját küldtük egyből a sztratoszférába, hiszen közel 100 millióval nyitott, miközben Tökéletes hang 2. szerényebben muzsikált ugyan a lehetőségekhez képest, ám így is messzemenően felülmúlta elődjét. A kettő közé a Bosszúállók: Ultron kora férkőzött be, igen komoly mérföldkőhöz érkezve.

mad_max_fury_road2.jpg

> új filmek
Egy korábbi cikkünkből kiderül, hogy a Mad Max-trilógiának csak az első részét vetítették Magyarországon, azt is meglehetősen sajátos módon – éppen ezért pontos adatok nincsenek arról, hányan is látták, de az fix, hogy több mint félmillióan voltak szemtanúi egy kultikus figura születésének. Az újjászületés, amit a Mad Max: A harag útja jelent, a jelen körülmények mellett nem különben tetemes táborra látszik szert tenni: az InterCom forgalmazta akciófilmre 61.765 fő ült be csütörtök és vasárnap között, aminél többen idén csak négyszer verődtek eddig össze. A 91.3 millió forintos nyitány fenemód erős startot jelent tehát, ami amúgy nem olyan nagy csoda a bevezetőben rögtön le is szögezett tényezők miatt, továbbá mert ugye a 3D-ben ígért látványorgiákra még ilyen sok idő – és film – elteltével is könnyen kaphatók vagyunk. A 68 moziban, köztük 4DX-ben játszott reboot rászolgált tehát arra, hogy a 200.000 össznéző idei megpályázói közé felvettük, s amilyen visszhangja van a filmnek, alighanem be is váltja az esélyét.

Majdnem kimaradt a hazai mozikból a Tökéletes hang, de aztán a UIP-Duna Film, öt hónappal az amerikai premier után s a hazai DVD-megjelenés küszöbén, mégis a vásznakra küldte a módosabb sikert elérő vígjátékot. Nem volt utólag bánható döntés, hiszen egy átlagos – mármint 2013 tavaszán átlagos – kört le is futott a maga 33 ezer nézőjével, miközben biztosabb box office-alapokra helyezte a folytatást. A tengerentúlon ugyanakkor szemmel láthatóan nagyobb keletje van a diákdalolászásnak (pedig azért mink se vagyunk egy éneklésmegvető nép), hiszen míg ott a Tökéletes hang 2. az élen rajtolt fantasztikus összeggel, addig nálunk a harmadik helyre tudott felkapaszkodni, jó, de nem kiemelkedő számokkal. 21.222 látogatót fogadott a 38 mozi csütörtök és vasárnap között, a premier előtti vetítésekkel egyetemben pedig 24.319-en áll a mutató. Amellett, hogy a rajt több mint duplája a két évvel ezelőttinek, a következő hétvégén a folytatás már le is tudja az első rész komplett nézettségét, és ezt nem lehet másként értékelni, mint sikert. Ezzel együtt, az előzetes vetítések iránti érdeklődés, meg úgy általában a film jelenléte a köztudatban és közösségi felületeken valamivel többet sejtetett annál, ami most megvalósult. Nyilván a UIP azért nem fog a Dunának menni, hogy ebből most nem tudnak 300-400 ezer nézőt kifacsarni, csak mondjuk 75 ezret.

A figyelemreméltó amerikai szereplés láttán a Forum Hungary bezsákolta a Hölgy aranyban című Weinstein Company-opust, hogy adjanak kicsit a kultúrának is egy Bosszúállók és egy Poltergeist között – amúgy ilyen sűrű hónapjuk se volt még, de legalábbis jó régen. A Helen Mirren és Ryan Reynolds főszereplésével készült film, ahogy az várható volt, nem mozgatta meg az itteni nagyérdeműt: 3.520-an érezték úgy, nekik valami hagyományosabb jönne jól a (perpillanat nyári idő nélküli) nyárban, és az ehhez tartozó 5.2 millió forint a hetedik helyig juttatta a 14 moziban pergő drámát. Ha tízezer fölé jut, akkor már nyert ügye van; míg a legnagyobb blockbusterek szintet lépni látszanak, az efféle filmektől továbbra is csak ennyire telik.

> korábbi filmek
S ha már legnagyobb blockbusterek, a Bosszúállók: Ultron kora 40.166 nézőt vezényelt be a teátrumokba harmadik hétvégéjén, amivel eddig összesen 316.628-an látták a fiktív országokban rendetlenkedő mesterséges intelligenciát. Ez bizony már több, mint ahányan az első részt látták három éve, ami pedig azt jelenti egyúttal, hogy máris a legnézettebb belépő a Marvel-produkciók körében a Forum Hungary terjesztése. Ez gyors volt, és majd még kiderül, hogy megcsíphető-e a 400 ezredik látogató is, bár ebben a Törésvonal és a Jurassic World is komoly fenyegetést jelent, már ami a térhatású vásznak elvonását illeti.

film 1. hétvége
2. hétvége
3. hétvége
 A szürke ötven árnyalata
 182.165 / 197.918  60.948 / 300.410  24.979 / 340.526
 Halálos iramban 7.
 136.568 / 146.224  70.178 / 281.251  38.080 / 334.754
 Bosszúállók: Ultron kora
 148.882 / 157.340  70.697 / 260.010  40.166 / 316.628

A szürke ötven árnyalata vs. Halálos iramban 7. vs. Bosszúállók: Ultron kora (nézőszám)

film 1. hétvége
2. hétvége
3. hétvége
 A szürke ötven árnyalata
 244.4m / 264.8m    81.5m / 398.2m  34.3m / 450.6m
 Halálos iramban 7.
 180.1m / 192.2m    93.6m / 369.6m  53.9m / 451.0m
 Bosszúállók: Ultron kora
 217.5m / 229.7m  105.9m / 381.1m  59.5m / 464.1m

A szürke ötven árnyalata vs. Halálos iramban 7. vs. Bosszúállók: Ultron kora (bevétel)

S ha már 400 ezredik látogató, a Halálos iramban 7. végül befarolt ebbe a mostanában legfölsőnek számító ligába, ahová az utóbbi három évben csak A hobbit: Az öt sereg csatája, A Wall Street farkasa, a Skyfall és a Jégkorszak 4: Vándorló kontinens nyert bebocsátást. A UIP forgalmazta akció-folytatás egyébként már a végét járja, 405 ezer eladott jegy táján fog lehorgonyozni, ami 142%-kal jobb eredmény a sorozat ezt megelőző csúcstartójáénál.

> végszó & ami jön
Eredményes víkendet zártak a honi mozik – szemben az amerikaiakkal, ahol szintén munkaszüneti hétfő követte a vasárnapot –, jobb a helyzet csak akkor lehetett volna, ha a Tökéletes hang 2.-nek sikerül másfélszer ennyi fiatalt belasszóznia, de így is megjárja. A Mad Max: A harag útja négy kerékkel állt rá arra a csapásra, ami az év kiemelendő sikerei közé vezeti, igen jól csengő névvé téve újra a címszereplőt (de az is lehet, hogy sosem múlt el az lenni). A következő hétvégén alighanem ismét első lesz, hiszen a Holnapolisz már az amerikai mozikat sem rázta fel különösképpen, így nálunk, pláne térhatás híján, abban bízhat csupán, hogy nem ragad 25 ezer néző alatt. A Poltergeist - Kopogó szellem a zéró itteni mozis előélet mellett nem számíthat különleges bánásmódra a többi horrorfilmhez képest, de maga a sztori – no meg a térhatás, ugye, a térhatás – megelőlegez neki 7-8 ezer nézőt.

A magyar box office-jelentés elkészültét biztosította: a UIP-Duna Film.

> a top 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 ú  Mad Max: A harag útja
91.3m - 91.3m 61.765
2 1  Bosszúállók: Ultron kora
59.5m -43.8% 464.1m 316.628
3 7  Tökéletes hang 2.
27.7m +548.1% 32.0m 24.319
4 2  Csábítunk és védünk
17.9m -10.9% 42.2m 31.303
5 3  Argo 2.
12.7m -24.9% 131.3m 97.098
6 4  Torrente 5: A kezdő tizenegy
5.6m -41.7% 17.3m 12.437
7 ú  Hölgy aranyban
5.2m - 5.2m 3.520
8 6  Adaline varázslatos élete
5.1m -16.3% 58.5m 42.775
9 5  Halálos iramban 7.
4.4m -28.3% 545.0m 400.321
10 9  Sam - Kismadár nagy kalandja
3.9m +52.5% 28.4m 21.443

Címkék

box office comedy mad max forum hungary drama action helen mirren intercom sequel fast and furious uip duna film box office hazai teenager flick 3D cinema avengers age of ultron

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr287493460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REACTOR · http://www.youtube.com/user/Reactor2studio 2015.05.26. 20:43:45

Mad Maxnek nagyon örülök és remélem összehozza a folytatáshoz szükséges limitet.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.05.26. 21:15:52

Érdekes... szombat délután alig ültünk bent páran a Corvin nagytermében, pedig azt hittem tömve lesz. Sebaj, örülök a sikerének, meg legalább a mi élményük is jó volt.

Csaba Turbucz 2015.05.27. 11:40:00

Tisztelt Aeonflux! érdeklödnék,h régebbi -2-3 éves filmek jegyeladási eredményeit,nyitóhétvégét hol tudnám megnézni??pl a Man of Steel

misafeco 2015.05.27. 11:56:31

@Csaba Turbucz: Ha elég dollárban, akkor itt:
www.boxofficemojo.com/intl/hungary/
Man of Steel:
Nyitóhétvége 250k$
Teljes bevétel 612k$

Itt vannak részletesebben az utóbbi 2 év hétvégéi:
www.filmneweurope.com/box-office/hungary-box
Eszerint 38 997 néző volt csütörtök-vasárnap.

Csaba Turbucz 2015.05.27. 15:37:57

@misafeco: az itthoni érdekelne!!akár a sötét lovag trilogia.

Amúgy filmkaton láttalak :)

Csaba Turbucz 2015.05.27. 15:47:01

@Takács Máté: miért nem kajálják a magyarok Supermant??
Szerintem nem kapott olyan "törödést" a stúdióktol mint Batman vagy Stark!

misafeco 2015.05.27. 18:26:52

@Csaba Turbucz: Ez az itthoni.
Sötét lovag trilógia bevételek:
Begins: 266k$
Dark Knight: 1,378M$
Rises: 1,461M$

Csaba Turbucz 2015.05.27. 19:53:09

@misafeco: te most komolyan az amerikai bevételeket irtad le? Engem a magyar érdekelne!

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása