A hiedelem szerint, az albínó emberek testrészei varázserővel bírnak, így a vadászatuk jól fizető üzletnek minősül. Nem, nem a Cannibal Holocaust vagy más olasz/amerikai exploitation filmek világában vagyunk, ez a jelen Afrikája.
A film már az első taktusaiban megmutatja ezt a valós horrort, amint a beszédes nevű főszereplő fiú, Alias kénytelen végignézni, ahogy szintén albínó édesapjára rátör a macsetékkel felszerelkezett vadászok csapata, hogy alig egy perccel később már a feldarabolt férfi értékesnek ítélt testrészeivel távozzanak, amelyek majd jó szerencsét jelentenek valakinek. Bár Noaz Deshe rendező stílusa elhatárolódik attól, hogy trancsírozós exploitationként tekintsünk a filmre, ez a jelenetsor annyira letaglózó, hogy végérvényesen meghatározza a néző hozzáállását mindahhoz, amit a későbbiekben látni fog.
Az "albínóvadászat" csak kiindulópont, a Fehér árnyék ezen keresztül mutat tablót, amelyben kultúrák, vallások és értékrendek ütköznek, és ezek találkozásából is csak valami sajátos hibrid jön létre. Látjuk a helyi Krisztus-követők harcát az ilyen barbár tettekre képes emberek ellen, és látjuk azt is, hogyan égetik meg őket, hogy örökre elűzzék a gonosz démonokat. Megismerjük az érintetlen vidék kétarcúságát a maga vadságával és ártatlanságával együtt, ami szöges ellentétben áll a nagyvárosra szakadt nyugatias kapitalizmus helyi változatával.
Ettől érdekes és fontos film a Fehér árnyék, hiszen olyat mutat, amit nem, vagy a szokásos nyugati cinizmussal nem is akarunk látni. Sajnos attól hogy valami fontos, még nem biztos hogy jó is. Miután férjét lemészárolták, Alias édesanyja a nagyvárosba küldi fiát, ahol érzése szerint nagyobb biztonságban tudhatja az albinó fiút. De ahogy Alias életén, úgy a filmen is egyre jobban eluralkodik a káosz. A rendező megbontja az időrendet, epizódról epizódra ugrálunk az egyébként is túl bő lére eresztett filmben, amelyben a sok önismétlő jelenet és a monoton narrációval megtámogatott átkötő részek álmosító sokaságából csak néha ocsúdunk fel egy-egy kiugró momentum erejéig. Így viszont épp a film lényege veszik el, hiszen egy egységes, jól felépített és megmagyarázott kép helyett csak a sokk és néhány érdekesség marad meg bennünk, ami aztán megint csak részben megy át a nyugati cinizmusunk szűrőjén.