aeon flux

ready for the action now, danger boy?

sly szerint is elb*szták a feláldozhatók 3-at Zalaba_Ferenc
2014. november 24. 18:05:00

Kategória: film 15 komment

A feláldozhatók 3. alig 40 millió dollárt fialt Amerikában: kevesebb mint a felét annak, amit a második rész gyűjtött, és ezért rengeteg dolgot lehetne okolni (már a második se volt jó?), de a legfőbb hiba az volt, hogy Sly szélesebb réteget akart megszólítani filmjével, és emiatt pont azt a célcsoportot köpte szembe, amelynek azt köszönheti, hogy jelenleg is van karrierje. A film egyik legszembeötlőbb problémája az volt, hogy a játékidő felében parkolópályára helyezték az öregfiúkat, a másik, hogy kivonták belőle a vért. Nem is értem, ezt hogy képzelték. Ezek a srácok már a 80-as években sem finomkodtak, ezt szoktuk meg tőlük, ezt szerettük meg tőlük, ezt vártuk el tőlük. És ezt kaptuk két vérgőzős epizódban is.

Mondjuk, nincs veszve minden: egyrészt a film (DVD-n nem, de) BD-n vágatlan változatban jelenik meg (Magyarországon január elején), amely nem csupán öt percnyi plusz játékidőt kínál majd, hanem remélhetőleg néhány vértasakot is elpukkaszt majd (igen, tudom, manapság már a vér is CGI), másrészt Sly bevallotta, hogy "mindenki részéről óriási baklövés volt az, hogy megpróbáltunk szélesebb rétegeket elérni, és emiatt finomítottunk azon az erőszakon, amit a nézők elvártak volna tőlünk; biztos vagyok benne, hogy ez többet nem fog előfordulni". 

Most mondhatnád azt, hogy naná, hogy nem, mert ennek a franchise-nak annyi, de Sly optimista a negyedik résszel kapcsolatban, habár ő is feltételes módnak nyilatkozik róla, és a véren kívül még egy dolgot megígér: a hősök immáron nem lesznek halhatatlanok, ugyan emiatt rendesen óg-móg: "egy R-kategóriás filmet látva elég nehéz azt elhinni, hogy mindegyik hős életben marad, habár én úgy hiszem, hogy ezek a figurák legyőzhetetlenné váltak, és ha bármelyikük meghalna, akkor a nézők rosszkedvűen távoznának a moziból. De mindez megváltozhat az Expendables 4-ben".

Hallgass magadra, Sly. A cím adja magát: van, akitől el kell búcsúzni, és nem csak a "vörös egyenruhásoktól", muszáj lesz beáldozni egy-két nagymenőt is, továbbá nem ártana egy jó forgatókönyv jó dialógusokkal. Meg egy jó rendező. Baszki, Mel Gibson tuti elvállalná.

Címkék

harrison ford mel gibson sylvester stallone antonio banderas action jet li arnold schwarzenegger dolph lundgren jason statham wesley snipes sequel alternative version

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr936929413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

iopi 2014.11.24. 18:17:31

Ha ez az a verzió, ami már itt-ott UNRATED és EXTENDED néven elérhető, akkor abban nem lesz több vér, csak pár plusz jelenet. Mindemellett én annyira nem értem az embereknek ezt a vérszomját...

szkristof92 2014.11.24. 18:22:20

Aki ismer az tudhatja, hogy elfogult vagyok a szériával kapcsolatban ennek ellenére a harmadik rész még a legnagyobb jóindulattal is csak gyenge közepeset kap tőlem és a vértelenség csak egy volt a problémák közül.
Igenis a jófiúknak is hullania kell, hogy a legminimálisabb súlya legyen, a ismert arcok igenis legyenek jelen nemcsak cameo szinten, aztán kell egy jó forgatókönyv meg egy szintén jó és tapasztalt rendező, nem egy fiatal ausztrál, akire egy pár százezres western után rárakunk egy 90 milkós moziszörnyet. Gareth Evans vagy John McTiernan szerintem alkalmasak lennének (utóbbi úgyis most jött ki a sittről).

Tyberius06 2014.11.24. 18:24:34

Én mondjuk Mel Gibsonnak oda is adnám a 4-dik rész rendezését. Egyébként a film valóban nem lett jó, a több vér és a durvább szövegek ezen nem sokat segítettek volna. Mel Gibson mint főgonosz fasza volt, de ez az új csapat vs. régi csapat és mindenki túléli... értem én hogy hatalmas fun lehet ilyen filmet csinálni, de valahogy nagyon félre ment a próbálkozás.
Kár érte. Nekem egyébként a második rész baromira tetszett, de mondjuk azért mert Chuck Norris elvitte a filmet a hátán maga 2 perces szereplésével és pár beszólásával.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.24. 18:26:35

@iopi: Fasza.

A vérszomj egy vérben született szériával szemben pedig szerintem teljesen természetes.

hesgotcancer · http://hesgotcancer.blog.hu 2014.11.24. 18:41:06

Sly már hányadik alkalommal játssza el ugyanazt? Felépíti a közönség bizalmát ismételten, aztán ugyanolyan gyorsan le is rombolja. Persze ilyenkor nyúl újra és újra a rég ismert, bevált karaktereihez. Ugyebár már jöttek is a hírek a következő Rambóról, annak ellenére, hogy korábban már ragaszkodott hozzá, hogy mind a Rocky, mind a Rambo sorozat véget ért. :) Sly már csak Sly marad:)

hesgotcancer · http://hesgotcancer.blog.hu 2014.11.24. 18:45:36

A hibákból meg úgy látszik sose tanul, vagy legalábbis aranyhal-memóriája van. (Énekes izompacsirta, Rocky 5, Állj vagy lő a mamám, a 2000-es évek derekának termése...) Hiába állítja most is az ellenkezőjét.

hesgotcancer · http://hesgotcancer.blog.hu 2014.11.24. 18:47:01

És persze az utóbbi évek ismételt mélyrepülése, amit kihagytam. (Hozzátéve, hogy én még az EX2-t vagy az Escape Plant is azért a nézhető, többé-kevésbé szórakoztató kategóriába sorolnám.)

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.24. 19:27:06

Elszabták a bejegyzés címében a ragozást is! :)

Amúgy nekem elég volt Gibson és Ford ahhoz, hogy kedveljem a harmadik részt. Sly viszont a legalapvetőbb dolgot hagyta számításon kívül, amikor fiatal színészekkel fiatal közönségnek próbált tetszeni: a fiatal közönség nem néz akciófilmet.

K. Kálmán 2014.11.24. 19:31:46

Jaj...én meg azt hittem, hogy jó volt a 3. rész, mert nekem ez tetszett egyedül a három közül...

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.24. 19:36:21

@Takács Máté: Az egyik kritikában írták, hogy Harrison Ford annyira semmit nem csinált a harmadik részben, hogy valószínűleg még a papucsát se vette le a jeleneteiben. :)

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.24. 19:39:28

@Zalaba_Ferenc: Nem akarta feláldozni a rendes lábbelijeit.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.24. 20:31:30

Nem csak a hármat, de már a másodikat is elbaszták.

iopi 2014.11.24. 20:32:09

@Zalaba_Ferenc:

Egy film ne attól legyen jó\rossz hogy mennyi benne a vér.
Sokan a RAID filmekkel szemben húzzák le. Nekem meg RAID féle erőszak pont az a kategória már, amitől egyszer nézőssé válik.

Szerintem összességében nem lett rosszabb rész, mint az első kettő. Egyetlen hibája a fiatalok behozatala, de az a rész alatt is ott van Sly, Schwarzi, Ford, Banderas. Szóval nem csak a fiatalokról szól a középső fél óra.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.24. 20:42:02

@iopi: A vér csak egy dolog - de mint mondtam, ehhez a gárdához hozzátartozik -, de amikor egy kiadós pofon után azt mondja a tag, hogy "a teremburáját", akkor... nos... elsírom magam.

clive. 2014.11.25. 10:04:08

Dehogy távoznának csalódottan a moziból! Jet Lee, Randy C. Terry C. olyan felesleges figurák, hogy észre se veszem, ha nincsenek a vásznon. Másrészt ha nem purcannak ki, kihasználatlanok a gonoszokban rejlő potenciálok, amivel a hősöknek odacsaphatnak. Nem véletlen a Predator a legmacsóbb akciófilm vagy a piszkos 12. Ezekről kéne példát venni, ha egy zsoldos / harcos csapatról forgatnak filmet.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása