aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: délibáb (2014) Kovacs Gellért
2014. november 12. 21:00:00

Kategória: film 1 komment

Hajdu Szabolcs végre forgatott? Nagyon jó! Westerneset, magyar pusztásat? Még jobb! Isaach De Bankolé a főszereplő? Hú, még annál is jobb! Na de akkor miért nem lett jó a Délibáb?

delibab620.jpg

Bankolé remekül tud nézni, Jarmuschnál gyakorolhatta sokat. Most is van neki mit: előtte-mögötte-alatta a végtelen hángörien síkság, figurája ide száműzi magát: bundabotrány elől menekül. Vendéglátói viszont korántsem all inclusive ellátással várják – csakhamar kiderül számára, hogy a leginkább románul beszélő, nyereg nélkül is perfektül lovagló banditák kisebb rabszolgazdaságot működtetnek, lesoványodott emberekkel, tehenekkel, libákkal, meg néhány, nem annyira a biogazdálkodást szolgáló altevékenységgel. Bankolé körülnéz (mondtam már, hogy nagyon tud nézni?), s egyből megérti a helyzetet. De mivel ő egy hallgatag, múltja elől menekülő Bankolé, aki kereszt helyett focilabdát cipel magával a sporttáskájában, valamint rabszolgatartója előtt is csak akkor veszi le a napszemüvegét, ha az is leveszi a magáét, szóval, ő annyira cool, hogy csak módjával, a maga tempójában kezd küzdeni sorsa ellen, némi favágás és egy titokzatos üzenet elolvasása után. De eljön az is! És lesz nemulass!

Létezik az az alapvető tévedés, hogy a spagetti westernhez, a hatásos spagetti westernhez csak az kell, hogy koszos férfiak gondosan meghatározott képkivágatokban nézzenek egymással farkasszemet, legyen hozzá széles szélfútta kopárság, és a megfelelő helyeken megfelelő mennyiségű véres lövöldözés. Illetve, nagyon úgy tűnik, hogy ez az alapvető tévedés a filmkészítői fejekbe betonozódott bele – azokéba, akik valami olyasmit szeretnének csinálni, mint Hajdu. Mocskos férfiak ide, komor tekintetek oda, ehhez a western-szerű, posztapokaliptikus művészethez bizony az is kell, hogy a sivár és pesszimista külsőségek között valahogy csak kinőjön a szent gaz. Vagyis, ez esetben legyen értelme a Hortobágyra költöztetett nagyon vad, keleti nyugatnak. Legyen valami. Üzenet. Történet. Akármi.

Hajdu sajnos beleesik saját csapdájába: kiváló színészeket használ (akik remekül tudnak nézni), van bátorsága leginkább románul, franciául és angolul beszéltetni karaktereit a saját nyelven kommunikáló tájon – ám mégse sikerült neki többet összehoznia kilencven percnyi szerethető semminél, valahol Tarr és Mundruczó között fél(tév)úton, Leonénak és a többieknek tiszteletteljesen, de túl messziről integetve. Kétségtelenül szimpatikus a Délibáb, még úgy is az, hogy a főhősért képtelenek vagyunk szorítani, mert nem akarja a rendezője, hogy szorítsunk neki. S lehet szeretni annak ellenére is, hogy a finálé – vagyis a kalasnyikovos leszámolás  hiába van ügyesen levezényelve, Hajdu kétszer is megakasztja, megmagyarázhatatlan indokból, amolyan magyarosan. Viszont a legutolsó beállítás, na az, na az, na az: zseniális. Plusz csillagot ér. Kicsit attól félek, hogy ezért az operatőri mutatványért készült el az egész film.

Kapcsolódó anyag:
Hajdu Szabolcs: Amerikába mentem (megint, és ezúttal vissza se jövök)

Kövess minket facebookon és twitteren!

Címkék

kritika *** western magyarfilm hajdu szabolcs

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr556891273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

K. Kálmán 2014.11.14. 19:35:52

Az elszalasztott lehetőség tipikus esete. A filmben végig ott van a potenciál, de sajnos rátelepszik a magyar filmek két nagy rákfenéje: a gyenge dramaturgia, és az, hogy művészfilmes rendezőink nem mernek/tudnak váltani és vérbeli műfaji filmet készíteni. Így ez a film is ott ténfereg valahol a műfaji film és a jellegzetes magyar művészfilm határmezsgyéjén, hol ide, hol oda rúg egy kavicsot, de igazából sem ide, sem oda nem meri elkötelezni magát, ezért aztán végül hatástalan marad.

Megmondom őszintén, Hajdu filmjét látva csak megerősödött bennem, hogy miért nem bánom nagyon a Pálfi-féle Toldi-filmterv halálát: attól tartok, ott is egy ilyen se ilyen-se olyan filmet kaptunk volna. Ismerve Pálfi munkásságát, kizártnak tartom, hogy egy igazi tökös filmeposzt készített volna a Toldiból, az ő sajátos világához passzoló "művész-Toldit" pedig ekkora állami támogatással talán nem kockáztatott volna meg, így több mint valószínű, hogy egy, a Délibábhoz hasonló "keverékfilm" született volna, ami - véleményem szerint - nem a legjobb megoldás.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása