aeon flux

ready for the action now, danger boy?

ki kicsoda a marvel moziverzum harmadik fázisában Kántor Mihály
2014. november 10. 22:35:00

Kategória: film 15 komment

A Marvel a Phase 2 biztonsági játszmája után ismét kitereget a nagyközönség elé néhány, viszonylagosan ismeretlennek mondható hőst, így eljött az idő, hogy egy kis útmutatóval szolgáljunk hozzájuk. Az "elolvasom" mögött mindent megtalálsz, amit a Phase 3 új szereplőiről tudni kell.

Captain_Marvel_Vol_8_1_Textless.jpg

A Hold lakható szegletéből érkezett olvasóink számára az alábbi írás nyomokban SPOILER-eket tartalmazhat!  

Doctor Strange (2016.11.04.)

Stephen Strange briliáns idegsebész, tehát a tudomány és a technológia embere, civil énje így szépen belesimul az MCU eddig jobbára technokratának ábrázolt világába. A neve ismerősen csenghet mindenkinek, aki vette a fáradtságot, hogy kövesse az Amerika Kapitány 2 - A tél katonája dialógusait. Az azóta valószínűleg kilapult Jasper Sitwell ügynök Strange-t jelöli meg a HYDRA egyik potenciálisan kiiktatásra váró célpontjaként. A doktor jellemhibáinak listája amúgy hosszú, az első néhányban biztosan ott szerepel az önteltség, illetve a mohóság. Amikor aztán egy autóbalesetben idegsérülést szenved, amitől kibillen orvosi karrierje és földönfutóvá lesz, szigorú önvizsgálatra kényszerül. Így kerül Tibetbe, ahol egy ősi, nagyhatalmú miszticistától remél gyógyulást, ám az végül valami sokkal hatalmasabbal ajándékozza meg: átadja neki a címét, mely nem kisebb mint a Föld Legfőbb Varázslója. Természetesen ehhez a titulushoz nem csekély mágikus erő is társul és mint azt már Ben bácsitól megtanulhattuk, ez bizony nagy felelősséggel jár. Így lesz Doctor Strange a világunkat fenyegető mágikus vagy természetfeletti eredetű veszélyek első számú szakértője és elhárítója.

Mivel explicite mágia még nem volt tapintható az MCU-ban, Doctor Strangenél erre alkalmasabb személyt nem is tudna csatasorba állítani a Marvel. Az Ultron korában feszítő Scarlet Witch (Elizabeth Olsen) ugyan határértéken mozog, hiszen eredetileg ő egy olyan mutáns (bocsánat...registered gifted) aki varázsolni tud, így nem kizárható, hogy az iparág névjegyét először mégiscsak ő teszi majd le az asztalra. A hírek szerint Scott Derrickson 2016. novemberében érkező filmjében Benedict Cumberbatch játssza a doktor urat.

the-doctor-is-in.jpg

Captain Marvel (2018.07.06.)

Többen könnyeket illetve kommenteket hullajtottak a Phase 3 bejelentése után, hogy sehol egy Hulk, sehol egy Fekete Özvegyről szóló... izé, szóló film, és hogy a Marvel megint nem lépte meg a női főhőst. Nos a három fájdalomból egyet enyhíteni fog a Captain Marvel. Bár ezt a nevet a képregénytörténelem folyamán több férfi és nő is birtokolta, erősen esélyes, hogy mi az aktuális Carol Denverst fogjuk a vásznunkra kapni.

Carol mindössze romantikus szálként indult az eredeti Captain Marvel mellett, aki a Kree birodalom (az ő színeikben garádkodott Ronan, a Vádló is, A Galaxis Őrzőiben) megbízásából kémkedett a Földön. Miután megelégelte munkaadói destruktív attitűdjét, úgy döntött, hogy az elveszejtés helyett inkább a Föld védelmezésén fog munkálkodni. Szóval Carol és Captain Marvel összeszűrték a levet, így az utóbbi ereje valami geometrikus képregénylogika mentén a nőre is átragadt. Carol először Ms. Marvel néven űzte a szuperhős szakmát, és csak később öltötte magára a Captain Marvel alteregót. Ekkora az eredeti férfifigurát - aki soha sem volt különösebben népszerű - már rég kisatírozták a beszédes The Death of Captain Marvel címet viselő grafikus novellában.

Carol Denvers különleges képességei között szerepel a repülés, az energianyalábok eregetése, illetve a tény, hogy közel elpusztíthatatlan. A Marvel-galaxis azon csaja, akit nyugodtan rá lehet engedni a dühöngő Hulkra, vagy rábízni Thor elkalapálását, mindkettőjük ellen eséllyel szállna szembe.

Fontos megjegyezni, hogy a DC-nél is létezik egy Captain Marvel figura, és természetesen abból is készül film, szerencsére Shazam címen. Pedig nem lett volna rossz móka zsöllyéből végignézni egy ilyen boxoffice- és marketinghalált...

marvel.jpg

Black Panther (2017.11.03.)

Anthony Mackie és Don Cheadle már erősítették a fekete férfihősök jelenlétét az MCU-ban, de a nagyágyú kétségtelenül T’Challa AKA a Fekete Párduc lesz. Az első fekete-amerikai mainstream képregényhős (jócskán megelőzi Stormot, Luke Cage-et és Falcont is) egy fiktív afrikai ország, Wakanda uralkodója. Némi miszticizmus is keveredik a dologba, midőn uralkodói tevékenysége mellett egyben a wakandai Párduc klán főnöke is, amivel olyan előnyök járnak, mint a Párduc Isten ajándékai: emberfeletti érzékelés, szuperő vagy mágiaellenállás (helló, Doctor Strange).

Az egyébként az Oxfordon végzett tudós országa meglehetősen zárt és technológiailag nagyon fejlett, ám amitől igazán különleges, az a vibránium. Ez a ritka érc egyedül ebben az országban fellelhető az egész világon, mondanom sem kell, hogy nem osztják két kézzel. A rothadó nyugat is mindössze egy pajzsra elég mennyiséget tudott szerezni belőle.

Gyanítjuk, hogy az Ultron korában akár Wakanda, akár maga a Párduc is feltűnhet még, ha csak említés szintjén is. Erre a legvaskosabb bizonyíték Andy Serkis fotója a trailerből, aki borzasztóan hasonlít Ulysses Klaw-ra, a Párduc megátalkodott nemezisére. A spekuláció gyár találmánya az is, hogy talán Ultron burkolata is vibrániumból készül...akkor pedig aztán lehet ütni, verni, lőni, kalapálni. Emellett a Párducnak fontos szerepe volt a Civil War képregényekben is, ahol eleinte afféle semleges közvetítőként dolgozott a két szembenálló frakció között, így akár a Captain America azonos című harmadik filmjében is láthatjuk őt. A filmben A 42-esben feltűnt Chadwick Boseman alakítja majd.

2211420-ff_606_cov-could-one-of-these-actors-be-marvel-s-black-panther.jpeg

The Inhumans (2018.11.02.)

A Black Panther után egy másik képregényes őslelet az 1965-ös Inhumans is becsusszant a hármas fázisba. Ez az obskúrus sorozat ismeretlenségében talán csak a Galaxis Őrzőihez mérhető, ám azzal ellentétben ennek tagjai nem egy szedett-vedett csapatot alkotnak, hanem ők egy külön faj. Létezésük a Kree (megint) és Skrull birodalmak háborújáig vezethető vissza, amikor a Földön még csak ősemberek éltek. A kree-k taktikai lehetőségeket véltek felfedezni primitív elődeinkben és a rajtuk folytatott kísérletek, illetve fejlesztő hatású beavatkozások eredményeképp megszülettek az inhumánok.

Nos a kísérletet végül abbahagyták, mert egy genetikus prófécia szerint a génteknőben való nyúlkálás meg matatás, egy olyan anomáliához fog vezetni, ami elpusztítja a birodalom vezetését. A magára maradt, különleges erejű, ám ilyen-olyan torzulásokkal megvert közösség egy Attilan nevű városba vonult vissza és ott éldegélve, számottevő beavatkozás nélkül szemlélték végig a homo sapiens fejlődését. Ezalatt a Terrigen Mist nevű DNS átalakító szubsztanciával sikerült tovább kócolni a génfüzérjeiket, így mire megszelídítették az anyagot, többen egészen borzalmas torzulásokra tettek szert. Hogy a további ferdüléseket megakadályozzák és szuperejű egyedek születésére koncetrálhassanak, egy szelektív utódlási program (melyben még vérfertőzés is játszik) mentén, merev kasztrendszerbe rendezkedtek. A történetek jelen idejében Attilan városa a Hold egy lakható kis szegletében (ugye hogy van ilyen?) rejtőzik. A kalandok hősei pedig Attilan királya, Black Bolt és tágabban vett családja: unokatestvére és felesége Medusa, Karnak és Triton, szintén unokatesók, a szatír (nem a mutogatós, hanem szarvas-patás fajta) Gorgon, Crystal, Medusa húga, a skizofrén bajkeverő Maximus illetve Lockjaw, a tömzsi kutyus.

Vitathatatlanul az Inhumans bír a legnagyobb potenciállal az összes újonnan bedobott figura közül. Nemcsak azért, mert nyilvánvalóan diverz, hanem mert egyrészt alkalmas arra, hogy tovább szűkítse a szakadékot a Föld és a Marvel (tágabb) Galaxisa között, másrészt pedig megoldást jelenthet a “mutáns” problematikára. Utóbbi ugye a Fox tulajdonában van, akik keményen megtiltották a Disney/Marvelnek eme megkülönböztető jelző használatát, ezért ennek pótlására találták ki (és már be is jegyezték) a “registered gifted” kifejezést. A Terrigen Mist által okozott rendellenességek, illetve azok kiszivárgása a humán populációba máris egy aranytojást tojó póttyúk lehet az X-Gén helyett.

Marvel-Knights-inhumans-animation-torrent-842x1024.jpg

A harmadik fázis tehát nem szenved hiányt agyament koncepciókban, szóló női vagy szóló fekete szuperhősben, de még varázslatokban sem. Hol lehet ezt elrontani, ha a Bosszúállók, Thor és a Kapitány triumvirátusa biztosítják a hátországot?

Címkék

comics marvel thor hulk superhero iron man avengers captain america black panther inhumans captain marvel benedict cumberbatch doctor strange guardians of the galaxy chadwick boseman avengers age of ultron

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr896885087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.10. 22:43:28

Köszi a fejtágítót. :) Miszticizmus ide vagy oda, Strange tűnik a legszokványosabb sztorival rendelkezőnek, az Inhumanst már most szeretem, a Párductól már most fázom, és nem lennék meglepve, ha Marvel kapitány mégsem nő lenne, bármennyire is jó a cikk lead-képe. :)

zolij 2014.11.10. 23:08:33

kíváncsi vagyok, hogy Skye szála a SHIELD-ben vajon az Inhumans irányába fog terjeszkedni vagy valami mással fogják indokolni.

Thom Yerk 2014.11.10. 23:42:28

en elegge meglepodtem egy ket szereplon, jo mar a hangya se volt semmi, a tobbieket meg mondjuk gondolom bevezetik a crossoverekben (vision, hello). jo en mar tobb dlgon sem fogok tudni tullepni, de kivancsi vagyok hogy a konkret torteneteket hova torzitjak majd. a legjobban az infinity wart varom, szoval ertheto hogy elkezdik a galaktikus szalakat is epiteni lassacskan, marvel kapitany hat nem tudom, lehet hogy ferfi lesz. illetve felo hogy egyszercsak szarabb iro kezebe kerul a sorozat na hogy akkor mi lesz...

batboy 2014.11.10. 23:48:19

@Thom Yerk: @Zalaba_Ferenc: az hogy Captain Marvel nő lesz, az biztosabb mint Benedict Cumberbatch

marvel.com/news/movies/23549/captain_marvel_soars_into_the_marvel_cinematic_universe

Thom Yerk 2014.11.10. 23:58:28

@batboy: tök jó! beerősítenek női fronton

nortonp 2014.11.11. 08:27:16

Black Panther ha önmagában nem is tunik elég izgalmasnak, Wakanda misztikuma, izgalmas technológiája szerintem simán eladja majd, hogy ne kelljen tőle fázni ;)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.11. 08:44:51

Képregényrajongoként se hoz lázba csak a párduc ezek közul.

Is 2014.11.11. 09:02:09

@zolij: Hm, ebbe nem is gondoltam bele, de egész jó ötlet.

geomayler 2014.11.11. 10:49:49

érdekes egybeesés, h korábban a DC/Warner és Marvel/Fox is egy-egy próbát tett női lead-del, akkor Macskanő és Elektra is a szuperképességek nélküli, street level hőst képviselte, most meg Wonder Woman és Captain Marvel is egy Superman kaliberű figura, kíváncsi vagyok a másik véglet sikeresebb lesz-e, valószínűleg igen, már csak az alapozásnak köszönhetően is

Cumberbatchot megnézem akármiben, mégha Grootot játszaná is, az Inhumansból meg sok mindent ki lehet hozni, ha egy kcsit bátrabbak, a GoG-hoz képest is, mert az sem volt vmi bátor

peterd127 2014.11.11. 10:53:25

hát nálam még mindig az inhumans a favorit, csak oly soká fog megjelenni

LasDen 2014.11.11. 11:13:34

Se a Dokit, se a párducot és a ínyhumánokat nem bírom. Egyedül Marvelt várom ezek közül. A 2008-as Gotg-ban jó volt....

sung_tongs 2014.11.11. 21:48:54

Ha már Black Panther, ugye Avengers, szóval elég esélytelen, hogy X-Men-szál legyen benne, igaz? Emlékezetem szerint Storm a felesége volt.

batboy 2014.11.11. 23:17:54

@sung_tongs: Jól emlékszel bizony...hát ez a szál biztosan nem lesz a filmben.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása