aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kibeszélő: csillagok között a földre? Zalaba_Ferenc
2014. november 07. 11:40:00

Kategória: film 131 komment

Megosztó. Nagyon szereted, nagyon utálod, vonogatod a vállad. Az már az első vélemények alapján is látszik, hogy a Csillagok között eme három hozzáállás gyakorlóit egyenlő arányban fogja képviseltetni - kb. úgy, mint utoljára a Prometheus. Az is kapott egy kibeszélő posztot, hát most se érje szó a ház elejét. Természetesen mind a következő sorok, mind pedig a kommentek súlyosan SPOILERES-ek lesznek, szóval továbbolvasni csak saját felelősségre!

Sci-fi rajongónak lenni manapság nem könnyű dolog. Ahogy azt a kritikámban is írtam, Hollywood szinte kizárólag egyszerű, egyenes vonalakban hisz, ha erről a műfajról van szó, és ha ezek a vonalak esetleg összeköthetők valami szuperhőssel, annál jobb. Eredeti ötlet? Köszönik szépen, de nem kérnek belőle. Mintha az Eredet (óriási siker) és a Prometheus (elég nagy siker) egyfajta anomália lett volna. Még szerencse, hogy eme két film agytrösztje továbbra is azt csinál, amit akar, és nagyon remélem, hogy Ridley Scott időt szán majd a Prometheus folytatásának, és tető alá hozza a Szárnyas fejvadász 2-t is.

(PRO)

És nagyon remélem, hogy Christopher Nolan legközelebb jobban disztingvál. Leborulok a Csillagok között ambíciói előtt: imádtam azt a módszert, ahogy a rothadó, múlttagadó, elég rendesen megrémült világot felépítette - utalásokkal, vázlatosan, hogy neked, nézőnek kelljen betömni a lyukakat, és feldolgozni az olyan kijelentéseket, hogy "nem voltunk hajlandók éhező népeket bombázni". Bazmeg, amerikai genocídium, nem semmi.

Szerettem felfedezni a filmben Spielberg örökségét: a családot, ami minden egyéb érdeket megelőz. Egy sérült családot, melynek csak az összetartás segíthet a túlélésben. Bírtam azt is, hogy a NASA underground szervezetként, többé-kevésbé üldözöttekként volt kénytelen működni, mintha csak visszatértünk volna a sötét középkorba. Ezért is voltak kopottasak, mocskosak az űrhajó elemei, ezért nélkülözték a modernitást, és ezért is voltak kénytelenek kvázi az utcáról berángatni Coopert, hogy vezesse az akciót.

Részben a remek felütésnek és a még remekebb színészeknek köszönhető, hogy magával ragadott a film, és az is tetszett, hogy a felfedezett világok nélkülözték az öncélú cicomát, miközben egy pillanatra se tűntek "barkácsnak", mint ahogy az űrben játszódó "akciójelenetek" is egyszerre voltak visszafogottak és mozisan izgalmasak. (Jó volt a promóciókból eltitkolt Matt Damon is "démoni" figuraként, "coming out"-ja viszont már nem annyira.)

És mindenek felett éreztem az idő és tettek súlyát: elképesztő feszültséget, pont azt, amit annyira hiányoltam az Eredetből.

(KONTRA)

De nem tetszett, hogy számos alkalommal éreztem hülyének magam a nézőtéren. Lehet, hogy ez az én hibám, de a tudományos körítést nem mindig sikerült megfejtenem, főleg a kapkodó, címszavakban beszélő előadásmódnak köszönhetően, meg hogy az elméleti fizikáról tartott értekezéseket olyan, szemforgatásra késztető, fapofával előadott megjegyzésekkel egészítették ki, melyben a szeretetre a kozmikus egyenlet részeként tekintettek. Teljesen egyetértek abban Dokival, hogy az univerzum második legnagyobb rejtélye a nő, de kérem, ezt nem így kell tálalni.

És bármit hoztak ki a tudományból, a végén ezek is csak egyfajta működtetőtényezővé, MacGufinná váltak. Mondhatni, ha lehámozod a halandzsát, utat találsz egy sokkal egyszerűbb megoldáshoz: be kell mennünk a fekete lyukba, mert ott van a megoldás, ennyi. 

És a megoldás, ajaj. Kell hozzá némi "free spirit", és el kell nyomni az olyan hangokat, hogy bazze, ugyanerre épült a Frequency, vagy ha már itt tartunk, akkor a Mézga család is, csak ők képesek voltak valami normális kommunikációs eszközt találni/kifejleszteni eme "kaleidoszkóp könyvtár" helyett, melyben könyvek lökdösésével kell morzézni, ja és a másodpercmutatónak való interdimenzionális vezénylés teljesen magától értetődő.

Eme ködösítő finis némileg kiölte belőlem azt a varázslatot, illetve annak átélésének hátborzongató érzését, amit a film első fele indukált: a katarzis elmaradt. Végső soron a film megdolgoztatta az érzékszerveimet és az agyamat is, csak úgy érzem, ez utóbbit egy kicsit feleslegesen.

 No, és te mit látsz a Csillagok között?

Címkék

spoiler sci-fi michael caine matthew mcconaughey christopher nolan anne hathaway john lithgow casey affleck interstellar jessica chastain kibeszelo

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr846874497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DHOPW42 2014.11.07. 11:49:56

A fekete lyukas "időkönyvtár" félelmetesen tudományos :D Szóval először én is néztem, hogy úristen, ez most mi, átmegyünk teljesen fantasztikumba? Ott azt hittem, hogy ez lesz, de miközben ment a jelenet, leesett, hogy... basszus, hát ez is egy full tudományos elméleten alapszik.

Szinte elfogadott (olyan értelemben, hogy nem vetik el teljesen, sőt) feltevés a "many worlds interpretation" nevű elméleti fizikai dolog, ami arról szól, hogy egy időpillanatban nagyon sok mindent megtehetsz te, emberileg. Most én a kommentet írom de poénból ki is ugorhatnék az ablakon. A MWI szerint minden lehetséges dolog megtörténik - és minden történés új "párhuzamos univerzumokat" nyit meg - igen, emberi szinten, világszinten, kozmikus szinten, kvantumszinten. Azaz minnnnnnden ami a világon valaha megtörténhetett és megtörténik, az megtörténik (lásd a filmben Murphy törvényének ugyanezen értelmezését!!). A fekete lyuk belsejében lévő időlabirintus szerintem ponnnntosan ezt jeleníti meg, ott van egy időpillanat végtelenítve kimásolva, és emiatt nem éreztem én azt a vonalat sem csak egy MacGuffinnak, hanem Kip Thorne és egyéb fizikusok félelmetes elméleteiből következő teljesen felhasználható, valós dolognak.

Ezeket persze átlagemberek nem feltétlenül tudják (én is csak rajongok a témáért, amúgy nem foglalkozom ezzel szakszerűen), viszont ez szerintem Nolan részéről olyan, hogy ad azoknak is, akik nem értik ezeket, de ad azoknak is, akik igen. Illetve úgy érzi, hogy nem kell a film élvezetéhez az, hogy ezeket értsd, de azért ott vannak a háttérben.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.07. 11:53:13

@DHOPW42: "Illetve úgy érzi, hogy nem kell a film élvezetéhez az, hogy ezeket értsd"

Hát, az a baj, hogy én örültem volna, ha értem. :)

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2014.11.07. 11:56:59

Szerintem egyáltalán nem volt ködös a tudományos magyarázata, mondjuk én magam is a tudomány területén dolgozok, bár a biokémia azért elég messze áll a modern fizikától.

Nekem kifejezetten tetszett az, ahogyan vizualizálták az idő, mint negyedik dimenzió egy másik kifejeződését. És Nolanék találták meg az egyetlen működőképesnek tűnő módszert az ilyesfajta kommunikációra: az erőhatást.

Még az Hathatway-monológ sem volt olyan vészes, mint ahogyan a kritikádban sejtetted.

A Matt Damonos blokk előtt egy kicsit belassult a cselekmény, nekem az a része kevésbé tetszett. De az a dokkolós jelenet... Még most is a hideg futkos a hátamon, akárhányszor meghallgatom Zimmer zenéjét. És tegnap óta elég sokszor hallgatom.

Én bírtam az Űrodüsszeiás utalásokat, sztem a végén az a köves bolygó is egyértelműen a majmos szekvenciákat idézte, jelezve, hogy valami elindult. Az meg milyen szívszorító már, hogy Hathaway eltemeti a szerelmét a végén?

Azon lepődtem meg a legjobban, hogy a leírva szörnyen hangzó vicces robotok mennyire belesimultak a filmbe. Kifejezetten kár érte, hogy csak ennyit használták őket.

Nagyon kevés a kontrám a pro-kkal szemben, igazábók nem is értem ezt a vegyes fogadtatást.

Chris_ 2014.11.07. 12:26:42

Amiket Én kiemelnék, mint kis butaságok:

1. A film végére lassan eljutunk oda, mintha Coopernek CSAK 1 lánya lenne. Állandóan csak róla beszél, érte agggódik - persze sokszor a "gyerekeit" említi, de a fia iránt mintha alig érezne szeretetet. Ez főleg a végén érezhető, amikor csak a lánya hogylétéről érdeklődik, mintha mindig is CSAK Ő létezett volna számára.
2. Az "órás trükk". Az még elfogadható, hogy amíg nyugalmi pozícióban a polcon hevert, irányítottan hathatott rá az erő amit Cooper generált, de könyörgöm... amikor már ide-oda vitte a kezében a csaj? Az erő követte a tárgyat?...
3. Rádiófrekvenciás kommunikáció a hiperkockában TARS-szal. Ez technikai szempontból eléggé vérzik. A kocka tere elméletben végtelen volt, a rádióhullámoknak viszont van egy elhalása, mégis 0 delay és mindenféle nehézség mellett dumálgattak.
Volt még néhány hasonló dolog amik eszembe jutottak, de mind csak ilyen kis nüansznyi gikszer.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2014.11.07. 12:31:05

@Chris_: Meg hát egy tudományos adathalmazt elmorzézni valószínűleg nem 5 percnyi meló :) Persze a hipertérben Cooper nyilván ráért, de jah, azért az fárasztó lehetett :D

kaamir 2014.11.07. 12:31:37

Bemásolom, mert ide tényleg jobban illik:

Azt hiszem, Nolant most már teljesen maga alá temette a megalomániája. Ha csinált volna egy egyszerű sci-fi kalandfilmet, sokkal jobban jártunk volna. De nem, neki megint kellettek a mindfuck-ok: időutazás, időhurok, hiperkocka, szellem-apuka. A felvezetést nagyon untam, de bíztam benne, hogy időve beindul a film. Ez végülis megtörténik, egyre zavarosabb, erőltetettebb csavarok és megoldások formájában.

Családi drámaként szirupos és elnagyolt (és hát Nolan továbbra is csak dramaturgia elemként gondol az érzelmekre), míg űr-eposznak - és ez talán a legnagyobb csalódás - szegényes és fantáziatlan. Igen, fantáziátlan. A három bolygó közül az egyik víz (hűha), a másik jég (wow), a harmadik meg Arizona (anyám). Az akciók is ötlettelenek, kidolgozatlanok (űrhajóra szerelt kamera százszor, hát mi ez? Forma 1 közvetítés?!)

Hiába a nagy fogadkozások és Thorne, ez a film tudományosan kb. annyira komolyan vehető, minta az Űrgolyhók. Nincs kedvem most mindent ízekre szedni, de a film vége emiatt csak egy üres lufi. Hát hogy a francba függ üssze a fekete lyukban lévő szingularitás azzal, hogy tudnak-e egy állomást építeni az űrben? Borzasztó kínos, ahogy Nolan deus ex machinák tömkelegével képes csak kimászni a forgatókönyv gubancaiból.

Ráadásul annyi a lopott ötlet, hogy az már fáj. A szeretet, mint az űr egyik alapeleme Dan Simmons Endymium könyveiből van, a film végi űrbázis a Randevú a Rámából, és Nolan még magától is lop (a különböző szinteken másképp múló idő, a felcsavarodó tér).

Spielberg fénykorában lehet, hogy zseniális filmet rendezett volna ebből az anyagból, de Nolanből hiányzik az a könnyedség, humánum, báj, humor és fantázia, ami ehhez kell. Így viszont a Csillagok között egy fájóan kusza, erőltett és mindent összevetve bugyuta film.

És akkor a tudományosan abszulút megkérdőjelezhető dolgok:
- Fekete lyuk körül keringő bolygóra költözni értelmetlen. Annak a bolygónak kampec.
- Az első bolygón a földi gravitáció 130%-át mondják. Ez édeskevés ahhoz, hogy huszonvalahány év időeltolódást okozzon.
- Ha bezuhansz egy fekete lyukba, az atomjaid is szétszakadnak. Onnan se McConaughey, se a robot által küldött információ nem juthat ki.
- Mi értelme van a robot által a fekete lyuk szingularitásáról küldött információnak? Hogy tudták ezt hasznosítani a Chastain által épített űrbázisoknál? Hogy függ össze a kettő?

Most az időgubancokkal, az ötödik dimenzióval, a gravitáció tér-időn átható erejéről, a szeretetről, mint mérhető erőről inkább ne is beszéljünk. Ezek csak csodafegyverek a filmben, amivel kényelmesen meg lehet oldani a problémákat.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.07. 12:33:49

@Chris_: Gondolom, a későbbi, joval fejlettebb emberek által nyitott tér-időkapu arra a két időpontra koncentrált, amikor a gyerek Murphnek leverte a könyveket, illetve a felnőtt Murph a polcra helyezte az órát, illetve ha képesek voltak egy ilyen felfoghatatlanul fejlett dolog létrehozására, akkor valahogy azt is megoldották, hogy Cooper tudjon kommunikálni TARS-szal.

zolij 2014.11.07. 12:37:43

Nekem ez a könyvtáras dolog nagyon bejött. Nyilván a feketelyuk belsejében nincs ténylegesen egy könyvtár és Cooper nincs ott Murph szobájában a könyvek mögött. Viszont az ember a maga 3 dimenziós érzékelésével nem tudja felfogni a dolgot a tényleges valójában, ezért Cooper agya lefordította egy olyan dologra, amit még meg tudott érteni.
Az pedig nagyon szépen fel lett vezetve a film közepe felé, hogy miért kell a gravitációt használni a kommunikációhoz. Így Cooper ténylegesen nem vett részt időutazásban (a végén pont annyival később bukkant fel a naprendszerben, mint amennyit az időcsúszás miatt vesztettek), azonban a gravitáción keresztül mégis befolyásolni tudta a történéseket.
Mellesleg az zseniális volt, ahogy helyére kerültek a kirakós darabjai (Murph szelleme, a maradj üzenet és a féregjáratban kinyúló kéz). Itt a szinkronban vicces volt, hogy a maradj betűinek keresésekor y-t mondott Cooper :)

Kontra:
- a film közepe tényleg kicsit leül, ott lehetett volna vágni
- IMAX büfé: katasztrófa, egy ember szolgálja ki szinte a teljes IMAX-es közönséget (le is maradtam a film első 5 percéről...), a felelős menedzsert páros lábbal kéne kirúgni.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2014.11.07. 12:51:09

@kaamir:
- a féreglyuk körül keringő bolygónak valóban egyszer kampec lesz. Ahogy egyszer a Nap is felrobban majd, és a Földnek is vége lesz. Emberi mértékben nézve simán jó lakhely lehet a következő költözésig.
- nem a bolygó gravitációja okozza azt, hogy 1 óra 7 év, hanem az, hogy közel van a fekete lyukhoz. A száz méter magas ár-apály jelenség is ennek tudható be.
- ezzel szerintem Kip Thorne vitazkozna, és neki jobban hiszek, mint neked :)
- az volt az értelme, hogy az egyenlet másik feléhez olyan mérési információk kellettek, amik a fekete lyuk belsejéből érhetőek csak el. Ezt jó párszor elmondják a filmben.

Ennyi erővel a Star Wars összes bolygója is unalmas: az egyik mocsár, a másik város, a harmadik sivatag, a negyedik erdő, az ötödik víz, a hatodik vulkán, a hetedik a levegőben lévő város. Ejj, de eredeti. Barlangbolygó nem volt? Ja, várj, az is volt! Huh, milyen tájegységek is vannak a földön még?

Egy teljesen víz felszínű bolygó szerintem elég valószínű, pláne HA DIREKT ilyenek után kutattak, amikor kiküldték a 12 embert.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.07. 12:51:14

@lisztes: "Szerintem egyáltalán nem volt ködös a tudományos magyarázata"

Szóval akkor hogy is volt az, hogy ha bemész egy fekete lyukba, akkor megtudod a gravitáció egyenletét, amelyet simán elmorzézol, és akkor el tudsz reptetni a Földről egy bázist, és ebből valahogy tudsz építeni egy rakás űrbázist aztán? (Ahol nem kell olyan apróságokkal foglalkoznod, mint hogy a Szaturnusz magasságában hogyan lesz vized, megfelelő hőmérsékleted és napfényed?)

@kaamir: Nem a 130%-os gravitáció miatt volt emlékeim szerint, hanem mert a bolygó már a fekete lyuk szájában volt, az űrhajó meg még nem.

zolij 2014.11.07. 12:53:40

@kaamir:
- igazából fogalmunk nincs mi történik, ha bezuhanunk egy fekete lyukba :)
- a szeretet, mint a gravitációhoz hasonló kölcsönhatás valóban szerepel a Hyperion cantosban, ott néztem is egy nagyot hogy én erről már olvastam.
- az első bolygónál a földi gravitáció 130%-a az a bolygó sajátja volt. A fekete lyuk gravitációjára az ár-apály hullámokon kívül nem tértek ott ki. Nem tudom hogy pontosan milyen számszerű kapcsolat van a fekete lyuk gravitációja és az okozott időeltolódás között.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2014.11.07. 13:02:22

Szerintem iszonyat jó volt, viszont egyet nagyon, de nagyon nem értek, méghozzá azt, hogy Nolan minek lőtte le rögtön a saját poénjait?

Hogy Murph szelleme valamilyen módon Cooper, az rögtön egyértelmű, és szerintem csak az nem jön rá, aki 1: sose látott még sci-fit, 2: fogalma sincs, hogy milyen filmre ült be.
Meg az öreg Murph, mint az első, aki megszólal a filmben... Jó, nem tudjuk meg, hogy ő, de rögtön ez ugrik be. Szóval túléli, az emberiség jól van, a feszültség fele ugrott is.

Illetve nekem is probléma volt, hogy nem igazán értem, mit látok (könyvtár), és ez tényleg ölte a katarzist, de a fenti kommenteknek hála már dereng valami :-)) Ezekkel az információkkal ma este talán jobban fog működni a vége.

Chris_ 2014.11.07. 13:04:42

@Zalaba_Ferenc: Cooper arról beszélt a hiperkockában, hogy azok az "Ők" nem tudják, hova kellene fókuszálniuk térben időben, de Őt ebben a szeretet ereje segíti - ezért van szükségük rá. Ha viszont képesek voltak megtalálni azokat a bizonyos pontokat, akkor gyakorlatilag már felesleges lett volna oda Cooper. Paradoxon? :)

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2014.11.07. 13:14:14

@Chris_: Hát lehet, hogy azokat a bizonyos pontokat Cooper választotta ki tudat alatt vagy ilyesmi...

zolij 2014.11.07. 13:27:43

"Ők" valóban nem tudtak konkrét időpontra üzenetet küldeni. Murphnek megvolt a tudása az üzenet megfejtéséhez és a hajók megépítéséhez (ugyebár a fekete lyukban mért adatok kellettek a végleges konstrukcióhoz), Cooper pedig a köztük levő szeretetet tudta használni a megfelelő téridő pillanatok megtalálásához (az órán keresztül).

Deepblue Noir (törölt) 2014.11.07. 13:51:52

@DHOPW42:

amit fent leírtál, nem tudomány, hanem filozófiai spekuláció.

@kaamir:

A szeretet, mint az űr egyik alapeleme "

mivel nem láttam, nem tudom hogy jelenhetett meg benne, de ha tényleg így és ezt mondják, akkor az inkább paródia lehet, aligha komolyan vehető

"Cooper arról beszélt a hiperkockában, hogy azok az "Ők" nem tudják, hova kellene fókuszálniuk térben időben, de Őt ebben a szeretet ereje segíti "

azért jó hogy ezeket leírjátok, mert tényleg elképedek ezeken a marhaságokon, én azt gondoltam ez valami űrközegben játszódó földies-emberi dráma, nem pedig efféle avítt álfilozofikus hülyeség, jézusmária, akkor már inkább a gravitáció vagy akár a prometheus...

TomPowell25 2014.11.07. 13:53:23

@Adam Van Helsing: akkor én valami kivételes példány lehetek, mert nem vágtam le egyből, hogy mi van, pedig tudtam, hogy milyen filmre ültem be és még sci-fit is láttam jópárat.:)

De ma este én is újrázok, szóval lehet, hogy másképp látok már pár dolgot én is.

DHOPW42 2014.11.07. 14:06:45

@kaamir: - Fekete lyuk körül keringő bolygóra költözni értelmetlen. Annak a bolygónak kampec.

Ezt nem gondolnám, eleve a mi galaxisunk központi magja, ami körül az egész galaxis kering, egy szupermasszív fekete lyuk... most csak ezekre a pontjaidra akartam reagálni. A 130%-os gravitáció az a bolygó tömege miatt volt, annak nem volt köze az időeltolódáshoz, amit az okozott, hogy a bolygó túl közel volt a fekete lyukhoz. De keringett körülötte, szerintem egy fekete lyuk körül ugyanúgy lehet keringeni, mint bármilyen más égitest körül: ugyanúgy van tömege, gravitációja, ugyanúgy rá lehet állni egy körülötte lévő pályára (lásd ismét a mi galaxisunk példáját).

TomPowell25 2014.11.07. 14:25:22

Azért az ritka, hogy egy film kibeszélő topikjának fele tudományos értekezés úgy, hogy közben még mindig témánál maradunk. Ez határozottan tetszik.:)

vargatom 2014.11.07. 14:55:12

Az megvan, hogy a Randert a Földről egy bazi nagy hordozórakétával kell felvinni, a 130%-os gravitációjú bolygóról meg csak úgy magában száll fel? A tehersiklók meg egyenesen több kört is fordulnak...

zolij 2014.11.07. 15:01:43

@vargatom: lehet a Földről is fel tudott volna szállni, csak nem is tudom, mondjuk spóroltak az üzemanyaggal?

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.07. 15:03:10

@zolij: Azok a hajtórakéták sajna kb. egyenként akkorák voltak, mint a Ranger.

Chris_ 2014.11.07. 15:04:53

@vargatom: Mivel nincs túl sok üzemanyag-utánpótlásuk, gondolom azért reptetik fel a Földről hordozóval, hogy ne a saját üzemanyaga fogyjon. :)

zolij 2014.11.07. 15:12:33

@Zalaba_Ferenc: nem a Földön rendelkezésükre álló üzemanyag limitált, hanem amit az Endurance és a Ranger tárolni tud, azért a Föld légköréből való kilépéshez hordozórakétákat használnak.

vargatom 2014.11.07. 15:18:09

@zolij: Akkor is aránytalan a kettő, egy kétfokozatú rakétára húzták rá, miért nem csak egy plusz üzemanyagtankot kapott mint a space shuttle? Iszonyatos nagy az aránytalanság, nem lehet tudományosan indokolni. Egyszerűen abban bíznak Nolanék hogy mire a jégbolygóhoz jut a film addigra már nem figyel a néző ilyenekre.

Mondom, teljesen személyiségzavaros a film, egyik pillanatban komplex tudományos elméletek, a másikban meg visszamegy blockbusterbutába.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.07. 15:23:55

@Chris_: @zolij: Értem, világos. Mondjuk, az aránytalanság még így is áll.

zolij 2014.11.07. 15:28:15

@vargatom: @Zalaba_Ferenc: én nem érzem aránytalannak, annak a hordozórakétának nem csak az üzemanyaggal teli Rangert kell elcipelnie, hanem önmagát is.

De amúgy a bolygóról történő felszállásnál nem biztos hogy éppen 130%-os gravitációt kellett legyőzni, hiszen épp a feketelyuk felé volt fordulva a bolygó a felszállásnál (hullám érkeztekor szálltak fel).

vargatom 2014.11.07. 15:33:19

@zolij: A jégbolygó 80%-os gravitációját sem tudná mai technológiával hordozórakéta nélkül bármi legyőzni. Leszálláskor is a hajtómű csak megkavarja kicsit a felszínt aztán annyi. Ez a Ranger meg a többiek úgy repkednek, mint egy X-wing, könyörgöm.

kaamir 2014.11.07. 15:45:18

@lisztes:
- A fekete lyuk körül keringő bolygónak nagyon-nagyon gyorsan kampec lesz. Bőven egy emberöltő alatt.

- Ha a bolygóra ekkora gravitáció hat, az kihat a rajta sétálgató emberekre is. Ez a relativitás alapján egy iszonyatos gravitációs hatás, ami valószínűleg palacsintává lapította volna őket.

- Thorne is tudja, hogy ha a fekete lyukból a fény sem képes kijutni, akkor semmi más sem.

- De milyen információk vannak a fekete lyuk belsejében? Ott minden érték végtelen (ez a szingularitás). Sehogy se értem, hogy kapcsolható ez össze egy űrbázissal.

@zolij: De, pontosan tudjuk, hogy mi történik, ha belezuhanunk egy fekete lyukba. A végtelen gravitációs erő miatt meghalunk.

@DHOPW42:

- Mi olyan messze vagyunk attól a fekete lyuktól, hogy semmilyen hatással nincs ránk. Ők meg olyan közel, hogy az már görbíti a téridőt. Ilyen körülmények között, ekkora gravitáció mellett emberi lény nem marad életben.

vargatom 2014.11.07. 16:31:58

Itt egyébként szerintem az történhetett, hogy Nolan akart egy filmet az emberiség jövőjéről, az ezzel járó áldozatokról (elsősorban a felfedezők részéről, a relativisztikus űrutazás miatt), ennek az érzelmi meg erkölcsi meg hasonló vonatkozásairól.

A sztori felépítéséhez, a fő konfliktusokhoz kellettek a tudományos elemek, és tényleg jó hogy itt rendes megalapozottságot akart Nolan.

A hiba az volt, hogy amikor a tudomány nem volt elég a céljaihoz, és elengedte Thorne-ék kezét, akkor viszont nem csak piciket csalt, hanem teljesen a másik végletbe esett és űroperás megoldásokat választott, mintha fogalma sem lenne semmiről.
Ez a kontraszt pedig így nagyon bántó és teljesen elviszi a figyelmet a film igazi lényegéről és mondanivalójáról.

kaamir 2014.11.07. 16:34:40

És azért, h valami pozitívat is írjak: simán el tudom képzelni, h egy csomó ember majd ennek a filmnek a hatására kezd el foglalkozni tudománnyal. Utánaolvas a gravitációnak, a relativitásnak, a fekete- és féreglyukaknak, az exobolygógnak. Ez pedig mindenképp dícsérendő, főleg a mai, meglehetősen tudomány-ellenes hollywoody mainstreamben. (És ezért kár, h nem sikerült következetesen megmaradni a tudomány területén)

selkin 2014.11.07. 17:09:54

@kaamir: nem vitatkozni szeretnek, de azert a feketelyukakrol mondjuk a meretukon meg a nagysagukon kivul azert ne tegyunk mar olyan kijelenteseket, ami ugy kezdodik, hogy "pontosan tudjuk"... :)

"ilyen korulmenyek kozott emberi leny nem marad eletben..."

ide meg kellene egy "ele" definicio.
miert nem lehetseges, hogy meghalt a kozeppont fele haladva, es bent a szingularitasban ertelmet veszitette az elet, es egyszerre elt volt halott, ahogy egyszerre volt a ter minden pontjan. ebben az esetben a lanya szobajaban.

szerintem nem kell annyira nagyitoval keresni a pozitivat.

ez a film nem arra vallalkozott, hogy megfejti a teoretikus matematika es es az elmeleti fizika nagy kerdeseit. sci-fi.

nekem 3 dolog ami nagyon bejott:

a robot iszonyu ugyetlennek tunt az elejen, es nagyon hasznos lett pl a vizes bolygon. ott azt mondtam wow. kicsit volt egy r2d2 parhuzam.

amikor Cooper az őrülten pörgő űrállomáshoz közeledve elszantan azt valaszolta a nő vagy robot (mar nem emlekszem) "most meg mit csinal" kerdesere, hogy DOKKOLOK, akkor nagyon erosen atjott, hogy szuletett egy új hős. tényleg űreposzt nézünk.

a végén meg, hogy Hatthway után megy... 124 évesen.....
igazi Űrvándor :)

selkin 2014.11.07. 17:10:57

*élet def.
bocsi, telefonrol irtam.

theus 2014.11.07. 17:35:53

Folyton ez az eufémizmus a szar filmekre, hogy megosztó.
Mondjuk ki nyugodtan, hihetetlenül szar film volt.
Olvastam én az idő rövid történetét és társait, Sagant már akkor szerettem, mikor sokan azt sem tudták ki az.
De ez a film szar. A forgatókönyv kidolgozatlan, a látvány semmilyen.
Esnek le a könyvek a polcról, meg elmorzézza a szellem a titkos nasa bázis helyét, és ezt mindenki leszarja nem foglalkozik vele. Az elejétől nyílvánvaló volt, hogy a főhős lesz a szellem.
Aztán a szeretet dimenzió duma, ó faszom.
A Föld minden túlnépesedésére és biológiai problémájára, megoldás a gravitációs elmélet amit haza morzéz a főhős.
Fagyott felhő, baszki!
A vége meg a 3001 végső űrodüsszeára hajaz igen erősen. De ha ez lenne a legnagyobb gond egy szavam nem lenne.
Teljesen hagymázas hülyeség az egész.

vargatom 2014.11.07. 17:47:27

@theus: Megjegyzem, elvileg Ridley Scott producerként intéz a syfy channelnek egy 3001 tévésorozatot (!)

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.11.07. 17:50:53

Ami nem tetszett, hogy a film elején kitaláltam a csattanót. Az viszont már más történet, hogy a szereplők hogyan jutottak el oda. Ez kissé lehangolt, mert azért elég nagy utat tettek meg, erre azt kapom, hogy Mettyú küldi a jeleket, és ez már 15 perc után tudatosult.

butch2038 2014.11.07. 18:03:32

Stephen Hawking: Az idő rövid története közérthető válaszokat ad a kérdésekre, és legitimizálja a tudományosságot. Nolan egyszerűen zseniális: nincs még egy rendező Hollywoodban, aki ennyi intellektuális futamot tesz filmjeibe, és tömegek nézik végig, csak mert. 100%., tökmindegy a sok giccs és sírás-rívás, az egyéb olyan, amire ma konkrétan senki nem képes, pedig Inarritu, és Aronofsky erős vetélytársak.

DHOPW42 2014.11.07. 18:20:38

@theus: Miért kell teljes mértékben elutasítani azok véleményét, akiknek tetszett? Nyilván szerinted kurva szar film, de mások szerint meg nem :D Ez olyan, mintha leírnám, hogy mondjuk ki, hogy tökéletes film, nyilván te is kiakadnál ezen...

Ezt a fajta végtelen utálatot filmek iránt nem igazán tudom felfogni.

DHOPW42 2014.11.07. 18:26:45

Amúgy összességében nekem nagyon tetszett a film tempója, a ritmusa, az, hogy mennyire kevés dolog történt, tökre eltér korábbi Nolan-filmektől ilyen tekintetben, és a szeretet kozmikus erejét (ilyen tálalásban, ahogy a film tálalta) nem annyira tudom átérezni! És magát a fekete lyukas "időkönyvtáras" hiperkockást részt koncepcióját rettttenetesen izgalmasnak találtam, az kurvára bejött, de ez a szellem dolog (amit sajna én is sejtettem az elejétől fogva), meg hogy a lánya iránt érzett szeretet vezérelte az egész dolgot központilag, ez kicsit tőlem is távol áll. De félre tudom ezeket rakni, mert minden más, főleg ez a hihetetlenül letargikus hangulat, nagyon-nagyon bejött. Őszinte leszek, nekem minden más eleme brutálisan illeszkedik és szinte semmilyen kivetnivalóm nincs. Ez a szeretetes téma tökre érthető, hogy miért készít ki sokakat, picit engem is, de azt mondom, hogy ezzel együtt is nekem majdnem, hogy hibátlan a film. Ez nem azt jelenti, hogy tökéletes, a hibátlanságot úgy értem, hogy amit adni akar, azt adja, nem akar se többet, se kevesebbet, és ezekből szerintem nem is lóg ki semmi. Nekem legalábbis.

SoulMiner 2014.11.07. 18:36:41

Az van, hogy hobbiszinten én is foglalkozom a tudomány filmben bemutatott elemeivel, és nagyon zavart, hogy ezeket keverik a teljes nonszenszszel. Pl.: Hibernálás? Hogyan?! Ezen csak én akadtam fel? Akkor a film időkezeléséről ne is beszéljünk. Megkerülnek egy fekete lyukat pár perc alatt? Tudjátok hány fényév széles egy-egy fekete lyuk??? De már a 3 lehetséges bolygó közötti utazgatás is több évet igényelne szerintem. Azt is tegyük hozzá, hogy a Marsig tartana 2 évig az út, de tegyük fel, hogy valami újabb hajtóművet használtak. A bolygókról felszállni bizony nem lett volna ilyen egyszerű, de egy ilyen közel tartózkodó fekete lyuknál nem is kellett volna ezen agyalniuk, mert rég szétszakadt volna mindenki. Ugyanakkor a drámát enyhítendő a filmbe 2 humorherold robotot is beleraktak, akik valami elképesztően elbaszott módon mozogtak. Értem én, hogy eredetinek számítottak, de hogy praktikusak nem voltak, az 1000%! A fekete lyukba lépésnél már nem élt volna senki. Olyan gravitáció van ott, hogy a fény se lép ki onnan. Ergó minimum fénysebességgel forog, innentől kezdve nincs miről beszélni. Azokról a sivár, unalmas bolygókról már kedvem sincs beszélni. Tökéletesen tükrözik Nolan emocionális és vizuális ötlettelenségét. Ugyanakkor egyértelmű, hogy nem nagyon tudták eldönteni, hogy egy pörgős sci-fi kalandfilmet csináljanak, vagy egy tudományos-fantasztikus dokumentumfilmet. Valahol a kettő között ez született. A vége csavar ötletes, de nem eredeti. Azt az egyet sajnálom, hogy egy filmötletemben én is hasonlóan mutatnám be az ötödik dimenziót, és ezt most ellőtték. Alapvetően lekötött a film, és izgalmas is volt, de sajnos nem érzek bármiféle késztetést, hogy újranézzem. Ellenben a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant már 3x néztem meg moziban. Esélyes, hogy meg fogom negyedszer is!

selkin 2014.11.07. 18:46:41

szeretet-szeretet.... maga az otlet nem rossz, de ami monologot levagott az urhajoban a Hathaway az ultraszar volt. Talan angolul kicsit jobban volt megszovegezve, mikozben neztem, ezen gondolkoztam.
ugyanugy nem volt jol kidolgozva ez a szal, ahogy a NASA-nal egybol bevettek a teambe Mcconaghey-t, nem voltunk szinte semmibe sem beavatva, mint nezok. neha jo az ilyen rovidetes, de innen kicsit ez hianyzott.

az is eleg "lacking" volt, ahigy az idiota porfelho jott, mint a Föld csapása. meg egy egyszerü penész. akkor már egy fokozott lávatevékenység, vulkanikus aktivitas, vulkanikus tel, es felmelegedes felvaltva, foldrengesek a felgyorsult tektonikai mozgasok miatt, keresztreagalt virusok vagy szuperbakteriumok, akarmi....
en felnperc alatt jobb dolgokat talalok ki egy szaros porviharnal....

szoval ha valamiert, inkabb ezert lehetne ekezni a filmet

selkin 2014.11.07. 19:05:21

@SoulMiner: ezt igy birom amikor Nolan erzescilagarol ugy beszeltek, mintha gyerekkori ismerosok lennetek.

a robotok nagyon hasznosnak bizonyultak, feljebb irtam, hogy miert. a vizes bolygon latszott, hogy nem csak foldi korulmenyekre terveztek oket.

amugy a filmben nem emlitettek, hogy a gravitacos anomaliakkal sikerult fejleszteni a hajtomuveket?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.07. 19:08:51

@SoulMiner: "Azokról a sivár, unalmas bolygókról már kedvem sincs beszélni. "

(Mondjuk szerintem sokkal valószínűbb, hogy ilyen sivár és unalmas exobolygókkal van tele a világűr, mint Avatar-féle dzsungelekkel. Mindenesetre akkor neked az Alien-sorozatot semmiképp nem ajánlom. ;) )

theus 2014.11.07. 19:34:53

@DHOPW42: "Miért kell teljes mértékben elutasítani azok véleményét, akiknek tetszett?"
Mert azok nyílvánvalóan annyira hülyék, hogy azon csodálkozom, hogy nem felejtenek el levegőt venni.
Ez egy hihetetlenül szar film, ez rosszabb, mint a Prometheus. Abban a "tudós" feltérképezi az idegen űrhajót, majd eltéved és nem szól oda rádión, hogy baszki eltévedtünk, hanem inkább egy idegen láthatóan veszélyes kígyóval kezd játszadozni.
Itt a főhős nagyon komolyan nézve ráncolja a homlokát, majd rájön, hogy gravitációs anomália van a szobában, megfejti az üzenetét, és lemegy a titkos bázishoz. Ezt elmeséli ott, és senki nem lepődik meg és nem csodálkozik, de még csak nem is érdekli.
Itt a Földről az űrhajót, egy akkora rakétával lövik fel, amekkorát a Hold utazásokhoz használtak, de később egy nagyobb gravitációjú bolygóról már csak simán felszállnak rakéta nélkül.
Soroljam még?
Ezek objektíven hibák. Nem az a magyarázat, hogy sci-fi és megengedő az ember, hogy az időgép ugyan csak szerveset szállít, de ha fémváz van az élő szövet alatt az is átmegy meg a folyékony fém, ez olyan, mintha a Batmanban megjelenne Bud Spencer és széjjel csapna flipper hangeffektekkel az ütésekkor.
Ne mondja azt senki, hogy a moziba kikapcsol az agya, mert akinek ennyire kikapcsol az már nem is él.
Botrányosan rossz film volt, és én Imaxben néztem, késő este kérem vissza a pénzem.
Nem szoktam filmek ellen kampányolni, de most kiírtam a facebookra, hogy aki meg akarta nézni ne tegye, mert rossz csúnya gonosz film ez.

vargatom 2014.11.07. 19:47:00

"Ezt elmeséli ott, és senki nem lepődik meg és nem csodálkozik, de még csak nem is érdekli."

Az van, hogy elmesélte, és a NASA arcok egyből összekapcsolják a wormhole megjelenésével, mindkettőt az ismeretlen földön kívüli intelligenciának tulajdonítva. Tehát aki a wormhole-t nyitotta, az kéri egyben azt is hogy Cooper vezesse az űrhajót.

Ettől függetlenül van még logikátlanság a filmben, de ezt pont lekezelték, egész tűrhetően.

theus 2014.11.07. 20:03:20

Igen azt értem, hogy összekötik a féreglyukkal meg az ismeretlen értelemmel, de egyértelműen kommunikál és ezt leszarják. A fél nasának ki kellet volna vonulni a kiscsaj szobájába. Illetve a féreglyuk kapcsán legalább Rustnak kellet volna kicsit csodálkozni.
És ez még csak a film eleje.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2014.11.07. 20:26:09

Úgy látom másnak is feltűnt Hiperioni "Szeretet a mindent átfogó erő" dolog.

A "Sivár Unalmas Bolygók" nekem bejöttek. Szerintem éppen, hogy az lenne valószínűtlen ha virágzó, dzsungelbolygókat vagy hasonlókat találtak volna.

A földdel hatalma mázlink volt és biztos ritka lehet a 100%-ban földies bolygók. A valóságban is sokkal valószínűbb, hogy majd ha tényleg kirajzunk az űrbe, akkor majd elsőnek sivár éppen hogy lakható bolygókat találunk földi paradicsomok helyett...

Min pl. Hiperionban. Az emberiség kirajzott az űrbe de a pár száz belakott bolygó közül talán csak 8-10 volt az, ami eléggé földszerű volt. A többit évtizedek/évszázadok fáradságos munkájával terraformálták.

geomayler 2014.11.07. 20:50:47

Imádtam. Lehet, hogy egy kis hiányérzetem marad utána, de ilyen érzelmi hatással az Amélie óta nem volt rám egy film se, akkora színészi játék, zene és dramaturgia volt ebben a filmben! Izgalmas, lehengerlő és borzasztóan emberi.

selkin 2014.11.07. 21:32:23

@theus: nem kell leakadni ezeken. igen ezt elbasztak es sok benne a hiany meg a hiba.
de kaptunk egy nem elkepzelhetetlen, hosszu, izgalmas, szep, sci-fit.

ja amugy en direkt figyeltem ra, hogy ne lassak semmilyen bemutatot, egyszer fel eve "kellett" vegignezzek egy trailert egy mozifilm elott, de az valami nqgyon kezdeti kis teaser volt, alig arult el valamit.

vszinu, ha latok hosszu trailert, en is ugyanugy kitalalom az egesz aztoeit az elejen.
szerintem nem ugy kell filmet nezni, hogy azon kattogsz az elejetol fogva, hogy mi volt a szellem.
szerintem ha talaloskerdeseket akar az ember megoldani akkor nezzen mas zsanret.

en spec az elejen azt hittem, bar remenykedtem benne, hogy nincs igazam, hogy a rakban meghalt anyuka szelleme lesz a konyves dolog. de ehhez az kellett, hogy ne tudjam elore, hogy a Mcconaghey majd belerepul egy feketelyukba.

Meg neha jo csak ugy nezni egy filmet, hogy belefeletkezel es probalod elore megfejteni es fogast talalni rajta.
ez a film habar horzsolt par helyen, azert meg siman a legjobb kategoriaban van, akarmennyire banod, hogy megnezted

selkin 2014.11.07. 21:35:10

*az egész sztorit
**belefeletkezel és nem próbálodelőre

theus 2014.11.07. 21:54:23

@selkin: Ez hülyeség. Ez a film szar volt. Realista próbált lenni, de nem ment, még saját világának szabályait sem tudta betartani. Tartom továbbra is, akinek ez tetszett az hülye.

Deepblue Noir (törölt) 2014.11.07. 22:12:54

@theus:

buta film is tetszhet valakinek, én jól szórakozom pl. a prometheuson, pedig hát az sem egy okos film, sőt.
vagy a "her" forgatókönyve oscar-díjat kapott, pedig...
stb.stb.

JBa 2014.11.07. 22:20:05

"[Ez meg az] hatalmas nagy baromság volt."
Az ilyen jellegű kommentekre reagálnék: Miért az? Egy science fictionnek véleményem szerint az a lényege, hogy új ötleteket vet fel, hogy elképzel olyan, a saját világában tudományos dolgokat, melyek a valóságban még nem léteznek, vagy nem is létezhetnek, hogy a néző/olvasó eltűnődhessen, hogy de tényleg, mi lenne ha...? Egy scifiben szerintem elsősorban a fiction a lényeg, nem a science. A Gravity majdnem tök hiteles volt a jelenlegi tudomány szemszögéből, nem is nevezi senki scifinek.

Az itteni kommentelők pedig szemrebbenés nélkül végignéznek olyan filmeket, amelyben egy monolit űrembriót csinál egy emberből, vagy gépeknek adunk energiát, miközben egy számítógépes szimulációban élünk stb., de hogy a szeretet mérhető erő legyen, meg a fekete lyukban eljuthassunk egy másik dimenzióba, na álljon meg a menet, hülyének néznek ezek?

Azt kritizáljátok néhányan egy scifi filmben, ami scifivé teszi.

selkin 2014.11.07. 22:35:57

@theus: egyet ertek, nem tudta betartani a sajat szabajait. de ilyet ritkan tud felmutatni egy film.

ezt nem lehet ennyivel elintezni, hogy "ez hulyeseg"
komolyan ez mi.. :D

monthy python argument clinic... :D

vargatom 2014.11.07. 22:46:03

@JBa: Amit a Ranger viselkedéséről írtam például, az nem scifi hanem hülyeség. Az hgoy az emberiség 80 éven keresztül utazik a wormhole felé és közben senkinek nem jut eszébe elugrani utánanézni az Endurance-nek az ismert 3 bolygón, az hülyeség.

Az meg, hogy minden sajtót telekiabálnak azzal hogy mennyire hiteles a tudományossága a filmnek, és közben meg kivágják az ablakon amikor nem esik kézre, az talán a legnagyobb hülyeség. Nem ezt _ígérték_, érted?

geomayler 2014.11.07. 23:18:34

A szellem=Cooper poént én is kitaláltam és igen, szét lehet cincálni tudományosan a filmet, de az az igazság, hogy az embert vagy magával ragadja a katarzis, a hangulat, a színészi játék, vagy nem. És mi egy jó film fokmérője? Hogy erős érzelmeket váltson ki a nézőből. (Lehetőleg pozitív irányba.) Nálam ez maximálisan működött, úgy, mint kevés filmnél eddig. Akinek nem tetszett, az vagy tudományosan túlképzett és Hawking-ot is kirángatná a tolószékéből egy gyökjel miatt, vagy éppen tudományosan alúlképzett és nem tudta hova tenni, de legalább érzelmi síkon még hathatott rá a film. Mert aki hidegen csak a tényeket mérlegelte a film alatt, annak nem lehet jó filmet csinálni. Egy olyan filmet, amiben minden szereplő maximálisan logikusan és minden cselekedetét megindokolva és a néző szájába rágva tesz, csak az autisták tudnának élvezni. A gyarlóság, hibák, mulasztások teszik emberivé. Egyébként én pont eleget tudtam, sejtettem a tudományos hátteréről, hogy élvezhessem, lehet ezért is tetszett.

Az érzelmes jeleneteknek pedig teljes mértékben megvolt a helyük, ha őszintén, hitelesen vannak ábrázolva. Ilyen erős színészi alakításokkal, dramaturgiával, nagyon kevés film készül. Az apa-gyerek kapcsolatot úgy tudtam átélni, hogy nekem magamnak nincs még gyerekem, mégis teljesen átélhető volt. Amikor Cooper megnézi a felvételeket, vagy amikor Mann felébred a kriogén tartályból, vagy a dokkolás, azok a jelenetek nagyon ütnek.

A hiányérzetem a végén volt picit, mert noha figyeltem az elején az A terv/B terv résznél és tudtam, hogy kell az egyenlethez a fekete lyukból adat, azt hittem az egyenlettel az egész emberiséget átviszik a féreglyukon, de csak űrállomásokat építettek. És ha van is valami keserédes a függőben hagyott befejezésekben, a komplícionista bennem hiányolta, hogy Cooper oda is érjen Brandthez, mégha ez borítékolható is. (Vajon új falvat alapítanak ott a spermabankból?)
Annál a jelenetnél, ahol szó nélkül beveszik Coopert pilótának, már éppen én is háborogni kezdtem magamban, de egyből meg is nyugtatták a nézőt, azért szóba került az anomália eredete, felmerült a szereplőkben is a kérdés.
A robotok haláliak voltak, az pedig, hogy az egyiket TARS-nak hívták, külön slussz poén a magyar nézőknek, ő az emberek "társ"-a.

Kell valamennyi "szuszpenziós" oldat a film élvezetéhez vagy mondjuk úgy befogadókészség, de még mindig nagyságrendekkel kevesebb és sokkal megalapozottabb, mint más filmek, amikért tömegek rajonganak. Néhány hibája miatt szarnak kiáltani fröcsögő populizmus.

JBa 2014.11.07. 23:52:30

@vargatom: Elsősorban pont nem a Ranger-problémafelvetéssel van bajom, de egyébként én úgy gondolom, hogy a NASA-nak volt ideje (és pénze) tovább kutatni az űrtechnológiát, csak titokban kellett csinálnia. Szóval (persze lehet, hogy tévedek) szerintem a Ranger egy mainál fejlettebb űrhajó, ezért repkedhet úgy, mint egy X-wing. Hogy miért hordozórakétával kell elvinnia Földről, ezt megadom.
A második mondatot nem biztos, hogy értem, de Matt Damonnek nagyon is eszébe jutott elugrani az Endurance-re, ezért is tette meg, amint lehetősége volt rá, addig a bolygón volt rekedve.

Az ígéret szép szó, valóban, a marketing alatt pedig előzetesen azt mondanak, amit akarnak, amíg eladja a filmet, de ettől elvonatkoztatva, önmagában nézve (PLÁNE egy hollywoodi scifi kalandfilmet), pl. a "lehet-e gravitációs hullámokkal pöcögtetni egy óra másodpercmutatóját" és hasonló kérdések szerintem totál irrelevánsak az üzenet, motívumok és körüljárt témák fényében, mert ez egy játékfilm, művészeti alkotás, nem tudományos értekezés.

Nekem is vannak fenntartásaim a filmmel, de ezek inkább narratív dolgok, amelyek valóban Nolan, mint filmrendezőnek a botlásai (pl. a szirupos utolsó 10 perc), és amelyek ebből fakadóan a jó/rossz film kérdésének eldöntésében szerintem sokkal inkább döntő tényezők.

Szóval én azokkal az emberekkel nem értek egyet, akik azt mondják, hogy ez AZÉRT volt rossz film, mert ha bemész egy fekete lyukba akkor meghalsz.

zolij 2014.11.08. 00:01:41

@JBa: vargatom arra gondolt, hogy a gravitációs hajtómű kifejlesztése és a fekete lyuk esemény bekövetkezte (és így a múltba történő üzenés) között eltelt pár évtized, ha úgyis kirajzott a naprendszerbe az emberiség, akkor miért nem ment át senki a féreglyukon, hogy megnézze mi történt az Endurance-szel.

vargatom 2014.11.08. 00:02:07

Az űrállomás szerintem inkább egy generációs űrhajó, bepakolják ilyenekbe az emberiséget és szép lassan eldöcögnek vele a wormhole-on keresztül a másik galaxisba, aztán keresnek ott egy lakható bolygót. Máshogy nem igazán oldható meg, a Földön nem hozhatják létre valószínűleg.
Azon lehetne filózni, hogy esetleg hibernálhattak volna mindenkit, de akkor meg az érkezés utáni betelepítés lenne problémás. Így csak simán leparkolják a hajókat orbitális pályán és szép lassan leköltözik mindenki, de addig is van egy csomó független és önfenntartó kolóniájuk.

A befejezésnél már említettem a problémáimat Brand sorsával kapcsolatban; de a magára hagyását még tovább súlyosbítja az a sors ami vár rá. A B terv szerint ugye neki vagy 10-20 gyereket kell szülnie és felnevelnie szinte tök egyedül, majd minél előbb bevonni őket is ugyanebbe, és mindegyik lánynak további 10-20 gyereket szülnie és aztán az unokáknak is, mire elérik azt a pár ezer fős létszámot, ami már elég nagy genetikai változatosságú a természetes szaporodáshoz.
Amúgy nem spermabankot vittek, hanem megtermékenyített embriókat - így kizárhatóak az örökletes betegségek, születési rendellenességek és egyebek. Ez a fele okos, viszont egyetlen nő hosszú távon megmaradó egészségére alapozni borzalmas felelőtlenség, még 1-2 nő kellett volna a misszióba.
Bár ha Coopernek van egy kis esze, akkor letelepedés helyett visszamennek a többi emberhez vele, erre mondjuk eddig nem gondoltam ;)

Összességében egyébként az a fő gondja sokaknak (szerintem), hogy a film nem az lett amit ígértek, és a tetejébe az összes visszásság ki nem kényszerített hiba. A film igazi témája és mondanivalója más, elfogadható megoldásokkal is működne és akkor beszélhetnénk akár egy mesterműről is.
Érdemes hozzáolvasni ehhez Orosz Péter írását, ami sztem a legjobb cikk az Interstellarról...
cink.hu/ez-az-egyetlen-otthonunk-el-kell-innen-mennunk-1654877732

vargatom 2014.11.08. 00:11:26

@JBa: A konkrét Rangeres példánál maradva, ha van olyan hajtómű amivel így fel tud szállni, akkor semmi szükség az antigravitációs egyenlet megoldására, elég azt rárakni a generációs űrhajókra.

De a fő probléma itt igazából az, hogy a film a tudományos hitelességgel akarja eladni a drámát. A relativitás miatt kénytelen elszakadni a gyermekeitől Cooper, a rideg valósággal való szembenézés és az általa megkövetelt áldozatok felvállalása, az erkölcsi dilemmák, az érzelmi következmények volna itt a fő téma. Viszont amikor ezt a rideg valóságot ennyire látványosan félredobják, az pont a drámát hitelteleníti el.

És különösen idegesítő ez azért, mert számtalan scifi regény volt már képes botlások nélkül végigmenni a kezdetnél kijelölt úton, komolyan vehetőek maradtak és emiatt hatásosak is. Aki scifi rajongóként ül be erre a mozira, az pont ezért távozik csalódottan.

JBa 2014.11.08. 00:38:38

@vargatom: Jó amiket írsz, el is fogadom őket (mondhatni meggyőztél), de engem magával tudott a film ragadni annyira, hogy ezeket meg tudom személyesen bocsátani. a 2001-ről is olvastam, hogy vannak benne ilyesmi hibák.
De leírtam, hogy nem a te problémáiddal vannak nekem gondjaim, hanem azokéval, akik a film merészebb, fikciósabb ötleteit vetik el zsigerből (szeretet mint erő, meg ezeket), mert ezek nem hibái a filmnek, meg nem logikátlanságok, hanem a film lényege kb.

Eddard · www.panagia.hu 2014.11.08. 00:59:32

Néhány komenttől hangosan lehet nevetni. Aki tudományosan megalapozott filmet akar nézni EGY SZÓRAKOZTATÓNAK SZÁNT MŰBEN, az ne járjon moziba. Nézzen Discovery-t.
Szokásos Nolan film volt. Jelenleg nincs rendező, aki képes hasonló műre pozitív értelemben...

vargatom 2014.11.08. 01:03:00

@Eddard: Barátom, mi pont azt vártuk Nolantól, hogy a sok hülyeség után végre egy olyan filmet gurít, ami tudományos megalapozottsággal bírva képes szórakoztatni és katarzist kiváltani. És pont az a bajunk, hogy simán meg is lehetett volna csinálni, de valamiért mégis elrontották az egészet.

SoulMiner 2014.11.08. 08:12:34

Vargatom fogalmazta meg a legjobban mi a probléma a filmmel. Úgy harangozták be, hogy mindent tudományos szempontból építettek fel benne, sőt, még kérkedtek is azzal, hogy a fekete lyuk szimulációjuk minden eddiginél valósághűbb képet ad róla, milyen egy valódi fekete lyuk. Ez nem áll távol Nolantől, láthattuk, hogy nála még az álmok birodalma is sivár, ismétlődő felhőkarcolókból áll. Ez nem feltétlenül baj, kell ilyen is, mert ettől a valósághoz való ragaszkodástól emberközelibb és hihetőbb tud lenni a film sokaknak. Ezek után azt várná az ember, hogy következetes marad végig a film. Viszont mikor önmagának mond ellent, akkor a drámai és emocionális gerince is hiteltelenné válik.

Én személy szerint imádom a sci-fiket, és remekül szórakoztam a Pacific Rimen és A Galaxis őrzőin is. Rajtuk nem is kérem számon, hogy bármiféle tudományos, vagy akár logikai törvényszerűségnek megfeleljenek, mert nem is veszik magukat komolyan! De ez a film ezt elvárja a nézőitől, és ez a probléma vele. Ha úgy állt volna hozzá a misszióhoz, mint ahogy az Armageddonban felküldtek egy üstökösre 6 olajfúrót, hogy mentsék meg a világot, akkor semmi bajom nem lenne vele. Gondolom azt hitték, hogy akkor nem tud majd elég hiteles és megható lenni a drámai szál, pedig az nem ezen múlott volna.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2014.11.08. 08:56:23

@vargatom: "Ez a fele okos, viszont egyetlen nő hosszú távon megmaradó egészségére alapozni borzalmas felelőtlenség, "

Arról nem is beszélve, hogy mi lett volna, ha pl hullámos bolygónál az adatokért loholó Brandot viszi el hullám a másik csóka helyett? Akkor azonnal bukik az egész B-terv?

Az igazi valami mesterséges anyaméhekben kinövesztett 1-2 nemzedék lett volna jó és aztán áttérni a szüléses módszerre.

kaamir 2014.11.08. 11:15:30

@JBa: Azt kritizáljátok néhányan egy scifi filmben, ami scifivé teszi.

Nem erről van szó. Én teljes mértékben elfogadom, ha egy sci-fi-ben vannak a valóságtól elrugaszkodott, tudományosan nem alátámasztható elemek. Viszont ebben a filmben semmi más nincs, csak csoda csoda hátán, hogy valahogy működjön a dramaturgia. Egyszerűen ez már túl sok. Ráadásul, ha egy filmben valódi, létező tudományos tényekre hivatkoznak (fekete lyuk, gravitáció, relativitás), akkor három perccel később ne rúgják fel ezeknek a szabályait.

A Mátrixba azért nem kötök bele, mert nincs ilyen a valóságban, tehát nem tudom, hogy működik. Gravitáció viszont van, és 1000%, hogy egy ember a habtestével még egy atomra se képes hatni, nem hogy egy órára. (nem nagyon keringenek körülöttünk órák).

geomayler 2014.11.08. 11:52:50

@vargatom: tudom, a spermabankot csak a rövidség kedvéért írtam.

A fekete lyuk fizikája és a rakéta/Ranger kérdések nálam továbbra se olyan súlyosak, hogy ettől ne tudjam élvezni a filmet. A fekete lyukak belsejéről nem tudunk biztosat, a meghajtástechnika meg fejlődhet. Arra, hogy miért kellett a Föld elhagyásához rakéta, ezer ok lehet, teszem azt, fenn kellett tartani a látszatot, hogy a NASA nem fejleszt további űreszközöket.

Engem inkább zavart két mellékszereplő halálának módja. Tudom, hogy ki kellett valahogy őket írni, de Doyle ahogy ott toporgott, míg elviszi a hullám, az kicsit bugyuta volt. Romeley-nál - vagy hogy hívták a fekete karaktert - meg nem tiszta, hogy Mann állította robbanásra Kippet, azért mondta, hogy ne nyúljon az archívumhoz?

Amit a leginkább csodaszerű elemnek lehet tekinteni a filmben az az, hogy Cooper és TARS visszakerült a Szaturnuszhoz a fekete lyukból, érdekes, azon senki se akadt fenn, mert megmagyarázható, hogy a felsőbb hatalmak rakták oda őket.

selkin 2014.11.08. 12:04:31

@vargatom: ezt mint sci-fi rajongo, cafolnam

selkin 2014.11.08. 12:11:45

@vargatom: hogy lehetett volna megvalositani a tudomanyos megalapozottsagot, ahhoz, hogy lemenjenek a bolygokra es felszalljanak onnan, egyenkent mindenhol kellet volna epiteni egy urallomast. azt hogy oldottak volna meg a forgatokonyvben? lol
igy rafogtak az egeszet az uzemanyagpazarlasra, es arra, hogy bye-bye visszaut. nem tokeletes magyarazat, de jobb mintha nem lenne SEMMI, mert hitelesen nem lehet "megmagyarazni" ilyen bravurokat a tudomannyal.
ilyen alapon a filmet sem kellett volna leforgatni mert tudomanyosan kivitelezhetetlen lenne...

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2014.11.08. 12:47:41

@geomayler: "Doyle ahogy ott toporgott, míg elviszi a hullám,"

Ez tényleg kissé röhejes, volt. Brand ott van vagy 10 méterre, a robot érte lohol és visszahozza, miközben Doyla ott szobrozik sikló mellett.

Aztán bemennek siklóba de Doyle még direkt kint marad 10-15 másodpercet sőt még egyszer rá is babmbul a hullámra, hogy nehogy túlélje.

Én Matt Damon szerepét nem értettem... Komolyan! Nolant azért annál nagyobb arcnak ismertem meg. mint hogy a mindössze csak ezerszer eljátszott "az egyik csapattag megőrül/vagy a saját feje után megy." klisét berakja ebbe a filmbe. Kb semmit sem tett hozzá a dologhoz. A végkifejletet enélkül az incidens nélkül is el lehetett volna érni(műszaki hiba, meteor stb.)

Arról nem is beszélve hogy Mattnak a hosszú Kyro alvástól erősen elfagyhatott a színészi játéka, mert film legrosszabb alakítása egyértelműen az övé volt.

selkin 2014.11.08. 13:24:28

@Prof. William: Nem akarom adazul vedeni a filmet, de Doyle egyszeruen csak beszart es lemerevedett, igy meghalt, csa. Ezen mar megint miert kell leakadni.

Vektor- 2014.11.08. 14:43:28

Rég láttam filmet, ami ennyire próbál jelentőségteljes filmklasszikus lenni, és közben ekkorát bukik. A látvány, a megvalósítás csillagos ötös, és a színészek is kihozzák a filmből a maximumot, de a forgatókönyv... Volt pár pillanat, amikor szó szerint vissza kellett tartanom a nevetésemet. Hathaway monológja a szeretetről, Damon és McConaughey verekedése, a rengeteg felesleges expozíció...

Nem értem Nolant. Ha Kubrick-ot akar játszani, miért ez a sok felesleges, ezerszer hallott locsogás, ha Spielberg akar lenni, miért nem mesél el egy egyszerű történetet, igazi karakterekkel. Elbújik olyan fordulatok mögé, amit max. M. Night Shyamalan tud igazán értékelni, és közben próbál megfelelni a közönség elvárásainak, ahelyett, hogy valami igazán merészet csinálna. Pedig az Interstellarnak bőven vannak erényei, kezdve a látványtól, a filmben eddig ritkán látott időtorzuláson át (pár perc alatt megöregszenek a gyerekeid), az alapötletig. Mennyivel jobb film lett volna, ha Nolan csak az apa-lány kapcsolatra hagyatkozik, és a nagy csavarok helyett inkább karaktereket épített volna.

De ő nem Spielberg, nem Kubrick, csak egy nagyon hatékony iparos Hollywood-ban, és ezzel nincs is baj, amíg tisztában van a saját korlátjaival. (Ezért is szeretem az Inceptiont, a TDK-t.) Itt most megpróbálta átlépni azokat, és elbukott. Még így is jó film az Interstellar (bár lehet, hogy később lecsúszik közepesre), csak kár, hogy az alapötlet nem egy tehetségesebb rendezőhöz került, meg egy íróhoz, aki átírhatta volna a forgatókönyvet.

theus 2014.11.08. 16:50:35

Sok agyatlan barom próbálja magyarázni ezt a szart amit filmenek mernek nevezni. Nyilvánvalóan védhetetlen, hogy a Földről hordozórakétával indulnak később, meg semmi szükség erre, úgy száll fel,mint a millenium falkon.
Egy gravitációs anomália nyilvánvalóan értelmes üzenetet küld, és nem foglalkoznak vele a tudósok.
Véletlen arra jár egy pilóta és be is kerül a hihetetlenül fontos csapatba.
A Szaturnuszig hónapokig vagy évekig utazgatnak, aztán a másik három bolygó meg, egy buszmegállóra van. A feketelyuk gravitációja csak a közvetlen közelében hat, körülötte kering a bolygó és hol van a napja?
A Földön gomba pusztítja a haszon növényeket, meg túlnépesedés van, és ezt megoldja a szuper gravitációs egyenlet egy varázsütésre. Tudnak is építeni fasza térhajtóműves hajókat, de senkinek eszébe nem jut átmenni a féregjáraton a 100 évvel korábbi felfedezők után, csak a visszatért főhősnek.
És fagyott felhők!
Ez a film akkora facepalm amekkorát még sosem láttam.
Kérem vissza a kurva pénzem.

szkristof92 2014.11.08. 17:11:14

@theus: Az egy dolog hogy neked nem tetszett a film, de lebarmozni azokat akiknek igen, hát finoman szólva is kontraproduktív, ergo ne csodálkozz ha nem fognak komoly vitapartnernek tekinteni.

Nálam is vannak filmek, akinél nem értem miért dicséri mindenki más, mégis megvan bennem az alapvető tisztelet a véleményük felé.

theus 2014.11.08. 17:24:36

@szkristof92: Ez nem vélemény kérdése, elegem van abból, hogy a szar ízlésű emberek ezzel védekeznek. Ez egy rossz film.

szkristof92 2014.11.08. 17:46:43

@theus: Csak jó tanácsot adtam. Így is el lehet fogadni.

Artudetu · http://filmforum.hungarianforum.com/ 2014.11.08. 19:48:55

A rengeteg - jogosan felrótt - hiba mellé csak egy kérdés maradt bennem. Ugye azt mondta Cooper, hogy MI CSINÁLTUK mindezt. Mármint ő.

De akkor a féreglyuk hogy került oda?? Azt ki tette oda??

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.08. 20:10:36

@Artudetu: Nem ő, hanem az emberiség. Egy későbbi, sokkal fejlettebb változata. Ők alkották meg az ötdimenziós szobát, és tették helyére a féregjáratot is.

Artudetu · http://filmforum.hungarianforum.com/ 2014.11.08. 21:04:28

@Zalaba_Ferenc:

Oké. De akkor az emberiség sokkal fejlettebb változatának - akik féreglyukakat tesznek ide-oda!!! - miért volt szüksége Cooperre?

Másrészt, a későbbi, sokkal fejletetteb változat hogyan jutott el odáig, hogy féreglyukat tud csinálni?? Pontosabban először nem is volt féreglyuk, mert addig el kellett jutniuk, hogy legyen. Időparadoxon?

Vagy csak én nem értem?

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.08. 21:39:03

@Artudetu: Ha teszem azt, be tudnának kopogni a NASA-hoz, akkor nem lenne film. Úgy tűnik, csak az összeköttetést tudták megteremteni, üzenni nem - azt Coopernek kellett megtennie.

Artudetu · http://filmforum.hungarianforum.com/ 2014.11.08. 21:42:20

@Zalaba_Ferenc:

De ha már eljutottak a sokkal fejletteb változathoz, akkor minek önmagukat megmenteni a múltban? Vagy szerinted ez egy másik idősík?

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.08. 21:46:26

@Artudetu: Gondolom, meg kell menteniük magukat a múltban, hogy legyen jelenük meg jövőjük. Hogy létezzenek.

Artudetu · http://filmforum.hungarianforum.com/ 2014.11.08. 21:55:03

@Zalaba_Ferenc:
Értem. Tehát valójában nem is a Cooper nemzedékének a jövője a kérdés, hanem a fejletebb változat jövője. A jövőben. Csak úgy gondolták, itt a pont, ahol le kell térni az idővonalról.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2014.11.08. 22:02:00

@theus: Már bocs a kérdésért, de nem vagy véletlenül autista? Csak mert nagyon leragadtál a technikai háttér részleteiben és egy említést se tettél a fő dramaturgiai vonulatról, amik az emberek közötti kapcsolatokról szól. Szerintem a film fő ereje az emocionális értékeiben rejlenek, csak ezeket valószínűleg te nem tudtad felfogni, mert túlságosan lekötöttek a "hibák".

Mindenesetre érdekelne tőled egy top 10-es sci-fi filmlista, amikkel tudományos alapon abszolút meg vagy elégedve. Komolyan.

vargatom 2014.11.08. 22:47:15

@Zalaba_Ferenc: Én nagyjából a következőket raktam össze...

- Valakinek be kell esnie a fekete lyukba, hogy megszerezze a szükséges mérési adatokat, valamint hogy utána képes legyen ezt az információt átadni. Vegyük észre, hogy az idő csak számunkra egy lineárisan előre haladó dimenzió, a jövőbeléi "emberiség" számára ide-oda mászkálni benne egyenértékű lehet egy vizittel a sarki közértbe. Tehát ők tudják, hogy ez a megoldhatatlan probléma megoldása.
Első körben amúgy ezt a részt is hülyeségnek tartottam, de utánaolvasva van ilyen elmélet:

"In the case of a charged (Reissner–Nordström) or rotating (Kerr) black hole, it is possible to avoid the singularity. Extending these solutions as far as possible reveals the hypothetical possibility of exiting the black hole into a different spacetime with the black hole acting as a wormhole The possibility of traveling to another universe is however only theoretical, since any perturbation will destroy this possibility. It also appears to be possible to follow closed timelike curves (going back to one's own past) around the Kerr singularity, which lead to problems with causality like the grandfather paradox. It is expected that none of these peculiar effects would survive in a proper quantum treatment of rotating and charged black holes."

- Igen ám, de nem elég beesni és megszerezni az információt, képesnek kell lenni navigálni a téridőben, és megtalálni azt a pontot, ahol lehetséges a kommunikáció valakivel.
Na itt jön be a képbe az az elképzelés a filmben, hogy a szeretet egy létező és mérhető erőhatás, ami képessé tehet egy háromdimenziós érzékelésű - tehát korlátolt - embert arra, hogy megoldja ezt a feladatot.

Coopert azért lesz a jó alany, mert egyrészt elég bátor önfeláldozó ahhoz, hogy beessen a fekete lyukba; másrészt pedig a Murphy iránt érzett szeretette segít neki megtalálni a lehetőséget a kommunikációra.

Persze az egész kiválasztottság dolgot megkérdőjelezi valamennyire, hogy a jövőbeli jótevők valójában nem választották ki Coopert, csak megnyitották a féregjáratot és utána elvileg ők hozták ki a fekete lyukból is. Itt a dolog átcsúszik kicsit a paradoxonok területére; de meg lehet úgy magyarázni, hogy mivel minden megtörténhet, a film egyszerűen azt a lehetséges (párhuzamos) univerzumot mutatta meg, ahol pont Cooper utazott át a féregjáraton. Végtelen számú másik esetben meg nem ő volt ott, és így nem sikerült megmenteni az emberiséget...

Megkockáztatom egyébként, hogy szerencsésebb az a néző, akinek ez az elképzelés nem jön át.

vargatom 2014.11.08. 22:55:57

@selkin: Nem utasítanám el azt a megoldást, hogy igenis létezik egy szuper fejlett hajtómű, ami egy Ranger méretű űrhajót (minimális hasznos teherrel) orbitális pályára tud juttatni. De akkor viszont hülye hatásvadász megoldás volt a hordozórakéta.

Az üzemanyag-spórolás meg azért hülye elképzelés, mert mégiscsak volt elég erőforrásuk az Endurance darabjait is felvinni, szóval akkor simán vihettek volna még egy plusz tank üzemanyagot a Rangernek, hogy a dokkolás előtt pótolhassák az első felszállás alatt elhasznált mennyiséget. Már csak a Ranger apró mérete miatt is ez a hiányzó mennyiség pár köbméternyi lehetett volna csak.

Sokat lehetne egyébként elmélkedni az egész űrhajó felépítéséről... Nyilván a mérnökök a holdraszálláshoz hasonlóan erre az egy konkrét küldetésre tervezték az egészet, és nem általánosabb célokra, mint mondjuk a Shuttle-t (oké, az a design mondjuk teljesen az lett amit eredetileg akartak).

Nekem kb. az volt a benyomásom, hogy a Rangerek 1 vagy maximum két felderítő körre elegendőek, a Landerek meg egy leszállásra, és kész. Bár valamennyire logikus redundanciát is tervezni, hátha elvesztik valamelyiket útközben (pl. meteortalálat miatt).
A küldetés során tehát mondjuk két bolygót tudnak megvizsgálni, és egy kolóniát létrehozni; ha az első kettő alkalmatlan, akkor pedig amolyan mindent vagy semmit elven a visszatérés reménye nélkül vetik be a Landereket a harmadikon. Ez így egy elég kétségbeesett, de mégiscsak átgondolt tervnek hangzik.

vargatom 2014.11.08. 22:59:54

@theus: " A feketelyuk gravitációja csak a közvetlen közelében hat, körülötte kering a bolygó és hol van a napja?"

A forgó fekete lyuk (a filmben ilyen van, Kerr-féle asszem?) körül kialakuló akkréciós korong, azaz a környezetéből beszívott gázok spirális gyűrűje, az bizony pótolhat egy napot, ugyanis a súrlódás miatt iszonyatos hőmérsékletre hevül.
Igazság szerint az Endurance el kellett volna hogy párologjon a közelében ;) de elvileg bőven elegendő energiát sugároz ki ahhoz, hogy felmelegítsen bolygókat, talán még fotoszintézishez is megfelel.

Alice Wonder 2014.11.08. 23:07:58

A film nagyon jól át tudta adni az érzelmeket, ebben nagy szerepe volt Hans Zimmernek is persze. Engem az elejétől a végéig lekötött teljesen. Érdekesek voltak a "családi dráma" részek is. Fizikához kevésbé konyítok, de a legtöbb dolog érthető volt. A végén az a fekete lyuk már zavarosabb volt.
Voltak benne bakik is így utólag végiggondolva. Pl:
- A B-terv: miért egyetlen egy nőt küldtek. Vagy hogyan terveztek oda folyamatosan embereket küldeni, akik béranyák lehetnek. Nem állt össze.
- Ez a szeretet áthidalja a teret és az időt dolog, ilyen nagy amerikai maszlag. Bár az érdekes gondolat, hogy az ember időtől és tértől függetlenül éli meg érzelmeit, tud a múltban és a jövőben is gondolkodni.
- Ha a jövőbeni emberek alakították ki a féreglyukat és a hiperkockát, akkor miért nem voltak pontosabbak, hogy hé ne próbáljatok ki 12 bolygót, arra az egyre menjetek. Na meg maga a bolygók vizsgálata. A tudomány mai állása szerint másik naprendszerben lévő bolygókat képesek vagyunk minimálisan elemezni, pl. élhető-e. Meg tudunk egész informatív szondákat is küldeni. Tudom a dramaturg meg a felfokozott izgalom miatt kellett ez a no melyik bolygóra menjünk dolog, de na. Lehet ezt egyszerűbben is.
- A fekete lyukban történteket nem nevezem egy az egyben marhaságnak, mert inkább a fantázia számlájára írtam. Érdekes megoldás volt, laikusként pont eléggé tudományos. És inkább elfelejtem azt, hogy jelen tudásunk szerint a fekete lyukba bekerülő dolgok szétszakadnak a hatalmas gravitációs nyomás alatt, valamint kijönni végképp nem jön ki belőle semmi.

selkin 2014.11.09. 01:34:38

@theus: majd ha levetted drama queen kosztumot, elgondolkozhatsz azon is, hogy a fold-szaturnusz tavolsag mekkora, es egy forgo, mesterseges gravitacios urallomast lehet, hogy el kell latni mondjuk extra uzemanyaggal.
esegleg egy megszoritasokkal kuszkodo foldalatt mukodo NASA-nak nincs modja csak ugy uzemanyaggal toltogetni az urallomast, igy a crew-val kuldte a naftat is....
a feketelyuk korul keringo 3 bolygo meg nem tudhatod milyen tavolsagra volt egymastol... vagy legalabbis en nem emekszem h kitertek volna erre.

szoval tessek, ha mar ennyire meg kell magyarazni mindent, itt van.

de szerintem tovabbra sem ez a lenyege a filmnek.

az a lenyege, hogy Matthew Mcconaughey az uj Han Solo.

szerintem a tobbi nem fontos.

amugy hozzateszem az is gaz volt a filmben, hogy egy kesobbi, fejlettebb emberiseg segitett a multbeli magan. alternativ uneiverzumokat sem kellene nagyon ide hozni, szerintem ez mar tul sok lenne.

eleg lettvolna annyi, hogy egy titokzatos idegen faj megprobal segiteni, de rankbizza, hogy tudunk-e elni a lehetoseggel.

theus 2014.11.09. 11:02:59

@vargatom: ok, bár nem tudom, honnan volt folyamatos utánpótlása a korongnak. Az feketelyuktól mért távolság és időre gyakorolt hatását akkor is gyengének érzem, de ez legyen a legnagyobb gond.

@selkin: a végén az új Han Solo elvisz egy kis űrhajót, ilyen addig nem volt? Ha nem volt akkor meg egy kipróbálatlan űrhajót visz el?

Az egész film olyan, mint egy béna tini horror ahol az emeletre menekül az utca helyett a szereplő, meg lehet ugyan magyarázni, de a filmből mi a francért nem derül ki?

Egyesek itt úgy próbálják beállítani, hogy nem fontosak a technikai részletek. De ez nem egy terminátor, ahol az embernek csak azon kell túllépnie, hogy a fém terminátor is tud idő utazni a csak szerveset szállító időgéppel. Vagy miért nem változik a jövő mikor Biff ellopja az időgépet. Ezek valóban apróságok, ezek után van egy baromi jó film. Itt viszont az alapfelvetés, hogy az emberiségnek menekülni kell a földről, de ehhez a mostani a Holdra szálláskor használt hajtóművek kevesek. Később a film során, ezt mégis simán figyelmen kívül hagyják, pedig csak pár hordozót kellet volna a forgó űrhajóhoz csatolni, meg valami az elmúlt 10-20 évben kifejlesztett cuccot amivel a bolygó felszínre le lehet vinni, és pontosabb mint, egy ejtőernyő.
A tudósok leszarják, hogy egy gravitációs anomália, ami ami szerintük is kötődik a féreglyukhoz értelmes üzeneteket küld.
A Föld biológiai problémái, huss tovatűnnek a gravitációs hajtóművek hatására, mi a francot esznek az űrben, és mi van azokkal akik a földön maradtak?

De a szeretet duma a legbénább, hagymázas hülyeség, ha az lett volna a plakátokra írva, vagy a trailerekben, hogy a szeretet a legnagyobb erő az univerzumban, akkor nem megyek el, és valószínűleg sokan mások sem. Ahogy a Transformersre sem megyek el, mert ott meg tudom, hogy Optimusz a legnagyobb erő az univerzumban, és az engem nem érdekel.

kaamir 2014.11.09. 11:33:38

@purga: Szerintem ez a film drámaként még kevésbé állja meg a helyét, mint sci-fiként. Emocionális értékek? Ugyanmár. A konzervdobozból előrángatott, önfeláldozó hőst látjuk, akinek semmilyen érzelmi dilemmával, ambivalenciával nem kell szembenéznie. Nincs érzelmi fejlődés, változás, csak néhány szirupos, meghatónak szánt jelenet. Olyan szinten fekete-fehér mindenki, mint egy szappanoperában.

HaPLeX 2014.11.09. 11:54:17

Tegnap voltam megnézni a filmet IMAX-ben. Összességében el lehet mondani, hogy nagyon jó filmről van szó, ugyanakkor ahogy várható volt, ez is túl lett hype-olva.
Eleinte tele van a film érzelmes jelenetekkel. Sokak ezért dráma kategóriába sorolják a filmet, de szerintem ez butaság. Attól, hogy sok benne az érzelem, még nem lesz dráma.
Majd később szépen lassan beindulnak az izgalmas részek, és a film egy percig sem hagyja unatkozni ill. nem izgulni a nézőt.
Az űrbeli részek nagyon látványosak. Engem kifejezetten lenyűgöztek, mert nagyon érdekelnek az univerzummal kapcsolatos témák.
És végül de nem utolsó sorban Hans Zimmer ismét lenyűgöző munkát végzett a zenével.
Részemről 8/10.
Megjegyzem továbbá, hogy az IMAX-ben én két negatívumot is felfedeztem: Egyrészt a vászon jobb felső sarkában végig ott volt egy párszor pár méteres világos folt, amit valószínűleg egy hátulról beszűrődő fény okozott. Igen zavaró volt.
A másik pedig, hogy a 6. sorból nagyon látni, hogy csak 2k vetítőről van szó. Számomra nagyon feltűnőek voltak a pixelek, így ennek tekintetében én már nem megyek IMAX-be mindaddig, amíg nem cserélik a vetítőket 4k-s gépekre. Ha tehetném, most inkább a Sugárba mennék megnézni, mert ott igaz kisebb vásznon, de legalább 4k formátumban is vetítik.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.09. 13:48:22

@HaPLeX: "A másik pedig, hogy a 6. sorból nagyon látni, hogy csak 2k vetítőről van szó. Számomra nagyon feltűnőek voltak a pixelek, így ennek tekintetében én már nem megyek IMAX-be mindaddig, amíg nem cserélik a vetítőket 4k-s gépekre. Ha tehetném, most inkább a Sugárba mennék megnézni, mert ott igaz kisebb vásznon, de legalább 4k formátumban is vetítik."

Az Éjjeli férget az Eurocenter 4K-s vásznán láttam, egy kb. harmadakkorán, mint az IMAX, mégis feltűnően szebb (filmszerűbb, atmoszférával teli) volt a kép a négyszer annyi pixelnek hála. Szerintem elkezdeném csókolgatni a vásznat, ha végre az IMAX-ben is 4k-sra cserélnék a vetítőket (amire a CC ígérete szerint 2-3 éven belül sor is kerül).

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.09. 13:53:32

@vargatom:

"Vegyük észre, hogy az idő csak számunkra egy lineárisan előre haladó dimenzió, a jövőbeléi "emberiség" számára ide-oda mászkálni benne egyenértékű lehet egy vizittel a sarki közértbe."

Még meg kell néznem 1-2x a filmet, de úgy rémlik, elhangzott az a szöveg, hogy a jövőbéli emberek képesek ugyan megnyitni egy ilyen kaput, de ők maguk nem tudnak közlekedni rajta.

De mindegy is. Minél jobban belegondolok ebbe a filmbe, annál több és több csapdát fedezek fel benne, mint ahogy többen is utaltak rá, hogy amint Cooperék átlépnek a kapun, a filmből is mozi lesz saját félig-meddig megalapozott, de elég rozoga szabályrendszere szerint működve.

HaPLeX 2014.11.09. 15:19:29

@Zalaba_Ferenc: Azt én is nagyon várom. Remélem inkább 2 év lesz az mint 3 (vagy inkább 1 ! :) ).

Egyébként jó lenne tudni, hogy mely filmeket adják a 4k ready mozikban 4k formátumban, mert a Lurdy is csak facebook-ra írta ki, hogy az 1-es teremben 4k-ban adja a Csillagok között c. filmet, de a honlapjukon sehol nem tüntetik fel, hogy 4k-ról van szó, pedig én - mostantól - szívesen járnék 4k-s vetítésekre, HA tudnám, hogy az.

Sőt, most, hogy nézem, az általad említett Eurocenterben is valószínűleg adják 4k-ban a Csillagok között c. filmet, mert két vetítés van feltüntetve, de egyiknél sincs jelezve a 4k.

Ja és előző hozzászólásom javítása: Nem a Sugárban adják 4k-ban, hanem a Lurdy-ban.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.09. 15:46:53

@HaPLeX: Szerintem érdemes rákérdezni a moziknál, hogy adott filmet adják-e nagyobb felbontásban (hülyeséget egyébként nem akarok írni, de szerintem a legtöbb stúdiófilm 4K-ban jön).

szabiaki (törölt) 2014.11.09. 16:38:11

Igazuk van akiknek nem tetszett!
Ne nézd meg ezt a nagyon rossz filmet, ha még nem tetted volna.

selkin 2014.11.10. 16:26:14

Egyébként vicces párhuzam a zenével kapcsolatban:
amikor a Szaturnusz gyűrűit mutatják és szól a háttérben a zongora. Csak nekem jutott eszembe egy okos-béz zene? :)

@Zalaba_Ferenc, nem elvárt, de lehet neked ismerős kéne legyen? :D :P
Pieter K - Saturnine
júcsúb--> M-LrP-GtSUc

geomayler 2014.11.10. 20:58:14

A jövőbeli embereknek már megtörtént mindez, ők nem avatkozhattak bele annál jobban az eseményekbe, mint ahogy a történelmükből ismerték, na az lett volna paradoxon, így nem az. A párhuzamos realitásokat se értem, hogy hozzák be egyesek, a fekete lyukban egyazon realitás különböző időszeleteit látta Cooper.

A formátumhoz:
utánanéztem én is kicsit, mert szeretném IMAX-ben újranézni, az a kérdésem, hogyha a felbontás nem is nagyobb, a képarány miatt olyan részletek is látszódnak, ami normál moziban nem vagy ugyanolyan a képarány, alul felül fekete csíkkal? Mert pl. a Dark Knightnál más volt a képarány. Az Interstellarról azt olvastam 70 mm-ben forgatta Nolan, viszont át lett digitalizálva, namost az itteni IMAX-be melyik jutott el?

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.10. 21:04:03

@geomayler: A változó képarányú. IMAX-ből nem is létezik kötött, szóval a válasz: igen, több képi információt hordoz a hazai IMAX-változat is (csak a vászonhoz mérten alacsony felbontás az, ami visszavesz az élményből).

Ficus Cucis 2014.11.10. 21:48:48

Nem mondom azt, hogy tetszett, mert az hazugság lenne, de volt néhány jelenet, amikor legszívesebben felállva tapsoltam volna (ezek jellemzően azok, amikor Zimmer alátolta az orgonát).

+
ha nem tudom, hogy Zimmer, akkor azt hittem volna, hogy Philip Glass és egy Koyaanisqutsi-kivonat hallható, szóval: orgona :)

csatlakozás a forgó állomásra

és a Nolan védjegyek: a forgatókönyv tökéletesen felépítve, mint egy katedrális, minden szálat, utalást megmagyaráz és felfed, s képes akár 130 percig is várni vele; plusz a befejezés, narrációval, több jelenet összevágásával, vagyis a a szokásos; nem tudok mit csinálni, imádom

-
egész egyszerűen túlírt, az első és a harmadik harmad rendben van, de a közepe nagyon leült

10/7

loserock 2014.11.10. 22:21:31

Megnéztem (bevallom férfiasan bőgtem is), de nem olyan egetverően borzasztó ez tudományosan. Inkább azt mondanám, nem "száraz analitikus felfogásban" gondolkodik a film, hanem ahogy a filmben is elhangzik, az álmodozó és felfedező emberiség tudományos hozzáállásában.

Próbálom összefoglalni a kételyeket, biztos lyukacsos lesz.

Hordozó rakétával egyszerűbb és költséghatékonyabb felszállni, illetve szerintem logikus, hogy a kilövéskor extra élelmet, felszerelést és az Endurance számára is elegendő üzemanyagot is kellett vinni, ami jóval több tömeg, mintha három ember és egy robot leruccan egy bolygóra. Repülő módjára fel lehet szállni StarWars-technológia nélkül is, csak jóval tovább tart és nehezebb nagy magasságot elérni. Egyébként nyugodtan kipróbálhatjátok reális fizikára épülő űrhajós játékokban is, pl. Orbiter, Pioneer, utóbbi ingyenesen beszerezhető és valós naprendszer paraméterekkel dolgozik, a hajók gyorsulása is 10g alatti, mégis simán működik a dolog. A civil űrhajózás tervez is ilyet űrturistáknak a közeljövőben. Igaz, nem 1000+ km magasra (v.ö.: a geostacionárius pálya 35 ezer km), hanem mondjuk 1-200 km-re. Légkör már ott sincs és az már gyakorlatilag űr, keringeni is lehet egy bolygó körül olyan magasságban, csak sokkal gyorsabban kell.

Egyébként valószínűleg az Endurance ilyen közeli pályára állt a bolygók körül (kivéve az elsőnél), a Ranger pedig ezt a magasságot elérheti a látott módon. A dokkolós jelenetben gondoljatok bele, pár perccel a robbanás után már kezdett belépni a légkörbe az Endurance, ez is bizonyítja, hogy szoros pályán keringett a bolygó körül.

A nagy tömegű (kb. 10^6 Naptömegtől fölfelé) forgó fekete lyukak (ahogy más is megtalálta) valóban ismerjük Kerr-feketelyuk néven. Nem is kell messzire menni ilyenért, a legközelebbi a Tejút és az Androméda közepén is található. Ezeket nevezik a tömegük miatt szupermasszív fekete lyuknak is. Valóban érdekes dolog, de megadható olyan pályagörbe Kerr-objektumnál, ami sérti a kauzalitást! Vagyis az időben előrehaladás ok-okozati összefüggését. Hogy ez mit jelent a gyakorlatban, senki nem tudja, éppen ezért nagyon szép és kívánatos táptalaj ez az újgenerációs SciFi számára!:)

Fekete lyuk körül valóban van a bespirálozó anyag által képzett akréciós korong (a filmen látszott is a fényes tányér). Az asztrofizika jelenleg úgy tartja, ez a természetben jelenleg ismert leghatékonyabb energiatermelő folyamat (igen, hatásosabb a hidrogén fúziónál is), a Földről látható kvazárok valószínűleg távoli ősgalaxisok közepén akretáló szupermasszív fekete lyukak.

Persze egy valódi Kerr-feketelyuk a filmben látottnál jóval nagyobb és erősebb, nem csak a fénye múlna felül egy csillagot, hanem pl. a röntgen- és gammasugárzása minden élőt elpusztítana a galaxisán belül. A Gargantua nyilván messze volt egy Kerr-lyuktól, de méretesebb lehetett egy átlagos Schwartzschild-lyuknál (mondtak is valamit, hogy ez kicsi de gyorsan forgó lyuk). Az akrécióból így is sok energia jöhet, egy csillagot bőven pótolhat, por és aszteroida pedig mindig akad bőven, főleg, ha nem túl "mohó" az akréció sebessége. Kerr-lyukak pl. évmilliárdokig is aktívan táplálkoznak galaxisok magjában, míg Tejút-szintűre szelídülnek.

A Gargantua-körül parittyázva (ha a messzibb bolygón fél óra tizenpár évet jelentett) nemcsak Cooper öregedhetett közel száz évet, hanem Brand is közel ennyit. Ha az emberiség - ami hivatalosan ugye nem is hitte el Murphy-nek, hogy az apja üzent neki - nyilván halottnak könyvelte el őket kb. 50-70 év távollét után, nyilván nem küldött egy űrhajót kockázatos mentőakcióra kérdéses visszatérési lehetőséggel.

Hasonlóan, ha megfejtjük úgy a gravitációt, hogy könnyen fel tudunk "antigravitáltatni" város méretű bázisokat az űrbe, melyek mondjuk napenergiával önfenntartók, akkor már értelmetlen egyáltalán új bolygót is keresni. Csak holdakra és aszteroidákra lehet szükség itt-ott a fémek és egyéb nyersanyagok kitermelése miatt. A bázis igazából már fel is épült a film közepe táján (erre utalt Cooper a földön, amikor megjegyezte, hogy egy óriás centrifugára emlékeztet a NASA-komplexum, mert az volt az első épülő bázis). A bázis üzemanyag ellátása egyébként már nem gond, hiszen használhatja a mesterséges gravitációt "hajtóműként", nyilván nem azért nem mentek át a féreglyukon, hanem azért, mert értelmetlen lett.

Hogy miért a féreglyukba hullott vissza Cooper? Deus ex a dolog, de ebben is van logika. A Gargantuába zuhanva kikerült a hagyományos téridő világából. A film modelljében az "ötödik dimenzió" az, mint ami a három dimenzió lenne a papírlapra leképezett 3+1 dimenziós hagyományos téridő számára. Cooper ebbe "zuhant át", ami azonos a féreglyuk "falán túli világával", amivel Brand lepacsizott (ez is nyilván fantázia rész, ahogy a hiperkocka is ebben a térben). Nyilvánvalóan nem zuhanhat vissza a "hagyományos" táridőbe máshol, csak vagy egy másik szingularitáson, vagy egy féreglyukon "át". Hát ez "pont" a szaturnuszi féregjárat volt közel száz évvel később.

Nos? :)

loserock 2014.11.10. 22:39:28

Bocs, gépelek itt fölöslegesen, miközben találhatók sokkal szebben kidolgozott infografikák is:
www.space.com/27692-science-of-interstellar-infographic.html

zolij 2014.11.11. 12:42:13

B terv és miért csak egy női űrhajós volt: igazából senki se mondta a filmbe, hogy az embriókat nőknek kéne kihordani, ezt csak mi gondoltuk így. Simán lehet hogy addigra már tökéletesítették a mesterséges méhet és ezekben fejlődtek volna ki az embriók. A gyerekek felnevelésére pedig elvileg a férfiak is jók, bár erről megoszlanak jelenleg a vélemények :)

Doby 88 2014.11.11. 15:16:31

@SoulMiner:'' Másképpen, a fekete lyuk olyan égitest, mely nagy tömege ellenére elég kicsi, hogy elférjen az általa létrehozott eseményhorizonton belül. Ebben az esetben ugyanis az égitest minden pontja az eseményhorizonton belül van, tehát az eseményhorizonton kívülről nem látható. Nagyobb fekete lyuk sűrűsége kisebb lehet, mint a vízé vagy a levegőé.[2]

A fekete lyuk sokak szerint új univerzumok vagy dimenziók szülőhelye, az elméletileg lehetséges időutazás, vagy a fénynél gyorsabb utazás eszköze lehet. Mások szerint végtelen energiaforrás, ami mindenhol a galaxisban rendelkezésre áll.''

''A megfigyelhető fekete lyukakba az akkréciós korongon keresztül folyamatosan anyag áramlik (ennek sugárzása árulja el számunkra a fekete lyuk létét). Az izzó gáz egyre közelebb kerül az égitesthez, majd belezuhan. A zuhanás előtti, legbelső stabil körpálya (ISCO, Innermost Stable Circular Orbit), melyen az anyag keringhet, összefüggésben van a lyuk forgási sebességével, mert a fekete lyuk forgása közben magával rántja a téridő-kontinuum egy darabját is (ez az egyetlen olyan fizikai hatás a külvilágra, mely a forgással van kapcsolatban). A legbelső stabil körpálya sugarának méréséből következtethetünk a fekete lyuk forgási sebességére, minél gyorsabban forog a lyuk, annál kisebb ez a sugár (lyukkal forgó téridő mintegy magával rántja a befelé áramló anyagot, emiatt az gyorsabban keringve a fekete lyukhoz sokkal közelebb juthat anélkül, hogy belezuhanna). ''

Szóval a fekete lyukak megcáfolják a fizika törvényeit, így könnyen megmagyarázható, hogy hogyan tudtak parittya műveletet végrehajtani mellette amivel olyan sebességre tettek szert, ami könnyen lehetővé tette 3 db, 1 rendszerben lévő bolygó közti gyors utazást. Amúgy egy feketelyuk hogy legyen több fényévnyi nagyságú ? mikor, azok óriás csillagok halálakor, összeomlással keletkeznek (jelenleg ismert legnagyobb csillag a Vy Cansi Majoris kb. 3 000 000 000 000 m átmérőjű, ez kb a nap 2000-szerese, ami még mindig eltörpül egy fényév távolságtól...) Számításkora alapozva a Napból soha nem lesz feketelyuk, de néhány kilométer átmérőjűvé kéne zsugorítani ahhoz, ergo egy óriás csillag halála után a feketelyuk átmérője nem lehet több több 10 kilométernél ami még mindig jelentéktelen távolság akár az 1 fényévhez is képest ami kb 9,5 billió km. A másik dolog meg , hogy igen is, elméletileg lehetséges egy feketelyuk körüli pályán keringeni, amíg nem lépjük át az eseményhorizontot addig nem lép fel a spagettizálódás, természetesen a tér idő görbülést már jelen van mivel minden tömeggel rendelkező tárgy valamilyen szinten görbíti azt. Feketelyuk esetében itt több éves idő eltolódásról, időérzékelésről is beszélhetünk. Az hogy mi történik ha belezuhannánk egy feketelyukba, senki nem tudja, persze a fizikára hagyatkozva, az világos h széttépnek a gravitációs erők, de ez csak szubjektív szemszögből igaz, mivel egy külső szemlélőnek az örökkévalóságig tart a test zuhanása. A józan ész azt mondja h meghalunk az eseményhorizont átlépésével, de az igazság az hogy senki nem tudja, mi van ha belekerül valami a szingularitásba ott az ismert fizika megszűnik, nem mérhető semmi, nem tudni h mi történik a testtel vagy az információval, onnan a fény sem menekül, ergo a fénynél nagyobb sebességek keletkeznek ami már önmagában is időutazás, dimenzióváltás... igazából a feketelyukba zuhanásnál, hiperkockás szobánál válik a film ''igazi Sci-fi-vé'' oda bármit bele lehet álmodni, csak a képzelet szab határt. Az hogy, a rendező nem volt kreatív a 2 db bolygó ábrázolásánál, nem meglepő, ugyebár azok a ''halott'', az ember számára lakhatatlan égitestnek bizonyultak. Vénusz szerű több száz fokos, vagy Jupiter szerű talaj nélküli gázbolygókon nincs értelme élet után kutatni, evidens hogy víz,jég és szikla szerű bolygók voltak a fő célpontok.

Lenny. 2014.11.11. 15:54:34

@theus: "Mert azok nyílvánvalóan annyira hülyék, hogy azon csodálkozom, hogy nem felejtenek el levegőt venni."
Te viszont kurva okos vagy.

loserock 2014.11.11. 18:06:57

@Doby 88: Jó nyomon jársz. Naprendszer méretű (vagy akár fényévnyi méretű) fekete lyuk is lehetséges, de az már nem szimplán csillagból keletkezik. Több lehetőség is van, például kettő vagy több óriás őscsillag (az Univerzum első csillagai még sokkal nagyobbak voltak a maiaknál, de jóval rövidebb életet is éltek) még szupernóva robbanásuk előtt találkozott. Egy nagyobb fekete lyuk évmilliárdok alatt meghízhat, ha sok anyag volt a közelében. Extrém eset, ha mondjuk két galaxis összeütközik, akkor a magjukban lévő két eleve meghízott fekete lyuk is egymásba fog olvadni (ráadásul az ütközés miatt összesűrűsödő gáz is új táplálékot ad nekik). Wikipédiás adatok szerint pl. a Tejút központi fekete lyukának sugara kb. a Földpálya sugarának 120 szorosa.

Doby 88 2014.11.11. 19:26:17

Amúgy meg nem értem a habzó szájú fikázókat, meg ezt az egész mentalitást. El tudom dönteni az esetek többségében, hogy melyik az a film ami érdekel, tetszeni fog, s meg akarom nézni. Ha úgy ítélem meg akkor nem költök mozira, vagy kikapcsolom, pár óra múlva meg el is felejtem...de nem nézem végig ha nem tetszik is, és utána kiguglizok minden cikket róla, beleböfögök hogy ez egy nagy szar, és amúgy is hülyék vagytok, s utána még neki állok komment csatázni hogy ez miért volt szar...

Doby 88 2014.11.11. 19:41:19

@loserock: Amúgy a hatereknek szépen megmagyaráztál mindent :) REspect ! Mondjuk egy több fényévnyi kiterjedésű feketelyukat valahogy nem tudok elképzelni. Ahogyan az óriás csillagoknál is van egy fölső fizikai méret határ, úgy sztem az egymást bekebelező feketelyukaknál is lehetséges, talán inkább sűrűségben lehetnek nagyobb és még nagyobb különbségek. Egy Nap-Föld távolság is arcpirítóan jelentéktelennek számít egy fényévhez képest, de igaz sok minden van kint amiről nem tudunk még és bármi lehetséges.. néhány fényév távolság ugyanúgy jelentéktelenül eltörpül az univerzum becsült kiterjedéséhez képest.

kaamir 2014.11.11. 21:07:11

Ha valaki olvasta az eredeti forgatókönyvet, leírná, hogy abban mi a vége, ill. miben különbözik a filmtől?

vargatom 2014.11.11. 22:34:43

Az eredeti forgatókönyv a féreglyukon átlépésig kábé ugyanaz, a lényegi különbség hogy a NASA nem küldött korábbi expedíciókat.

Az Endurance egyetlen bolygót vizsgál meg, ezt jég borítja - de a jég egy kéreg, alatta rendes felszín található, és a kettő között üregek. A jégben olyan egysejtűek élnek, amik a Gargantua körül keringű neutroncsillag pusztító sugárzását átveszik és a kéreg alá sugározzák, a kéreg pedig megszűri a halálos sugárzást. Így a tényleges felszínen különös élet található, ami a megszűrt sugárzást fotoszintetizálja, de mozgásra is képes (a furcsa fraktális formájuk inspirálhatta az eredetileg humanoid robotok új formáját).

A sztori pedig úgy alakul, hogy a NASA expedíciót megelőzték a kínaiak, de mivel a neutroncsillagra senki sem számított, az űrhajósokat hamar megölte a sugárzás.
Viszont a velük vitt robotok felépítették a bázist, és folytatták a kutatást. A Gargantua körül is kering egy féreglyuk, a visszafordíthatatlan körpályán, ami egy dimenziókon túli, felgyorsult idejű térbe vezet. A robotok itt építettek egy bázist, és négy ezer év alatt szorgosan dolgozva felfedezték az antigravitációs technológiát. Cooperék ezt találják meg és egy újabb féregjáraton keresztül visszaküldik a múltba egy NASA szondával.

A film elején az indiai (eredetileg kínai) drónt és az aratógépeket ez a szonda hülyíti meg, de akkor még nem tudják értelmezni az adatokat. Murph évtizedekkel később jön rá a dologra, így lesz antigravitáció és kivándorlás és megmenekülés.

Brand az Endurance-el távozik lakható bolygót keresni, Cooper megy egy kínai robotok által épített siklóval vissza a Földre, a befejezés pedig kb. ugyanaz.

A nehezen ehető része a sztorinak az antigravitációt felfedező robotok, de a jövőbeli emberiség sztem ezzel kábé egyenrangú deus ex machina. Dr. Mann nem szerepelt, a szeretet nem kozmikus erő, Murphy pedig nem lány.

vargatom 2014.11.11. 22:38:26

Ja igen, és még pár esemény...

Cooperék a kínai robotok dimenzión túli állomását úgy találják meg, hogy elkapja őket a fekete lyuk, azt hiszik game over - de a spirális pályán van az újabb féregjárat és az menti meg őket. Tehát nem mennek túl az eseményhorizonton, viszont így is évtizedeket veszítenek közben.

Van némi akció is a kínai robotok ellen, Case feláldozza magát az emberekért; Tars meg korábban esik a Gargantuába, de ő is megmenekül a féregjáraton át, és a kínai R&D bázison már ő fogadja az Endurance-t.

vargatom 2014.11.11. 23:06:51

Ami a fizikát illeti, a Kerr-féle feketelyuk nem feltétlenül szupermasszív, sőt - azok a galaxisok közepén szoktak lenni és tényleg borzasztó nagyok, sokkal nagyobbak a Gargantuánál.

Az akréciós korong sugárzása ettől még meg kellett volna ölje Cooperéket; és a tengerrel borított bolygó is szétszakadt volna, ha olyan közel van a lyukhoz hogy ennyire belassul rajta az idő.

A hordozórakétás móka meg szimpla hatásvadászat, Nolan akart egy Apollo 11 utalást. A Ranger simán felszállt 1.3g-s bolygóról 1-2 köbméter üzemanyaggal, tehát annyi lett volna hogy Cooperék indulása előtt megy plusz egy kört, egy utassal és két tartály naftával amit kirak orbitális pályára az Endurance mellé. Aztán a fő küldetés elején abból csurig töltik a gépet újra. Asszem a régi scriptben sem volt semmi Saturn V.

A B terv meg egyszerűen azért nem reálisan megoldott, mert nem tudtak volna eladni egy filmet ahol az Endurance legénységének legalább a fele nő. A régi scriptben nem is volt ilyen.

De az igazi baj nem a tudományos alapok szelektív alkalmazása, hanem a forgatókönyv: nem a szereplők jelleme és konfliktusai alakítják a cselekményt, hanem fordítva.
Legyen egy keringős dokkolás, mint a 2001-ben, csak sokkal intenzívebb - oké, legyen egy baleset amiért szükség van erre - oké, legyen Dr. Mann (eleve a név...) teljesen hülye.
Meg essen be Cooper a Gargantuába, akkor legyen az hogy a baleset eltéríti az Endurance-t és nincs más választás. És így tovább...

Oké, ez tipikus hollywood manapság; de ettől a gárdától pont azt lehetne várni, hogy a szinte egyedülálló szabadsága miatt felül tud emelkedni ezen a betegségen. Ehelyett kaptunk 70 perc IMAX anyagot, meg CG űrhajók helyett 2 méteres maketteket.
Ahogy egy haverom megfogalmazta, Nolan igazán eljuthatna oda hogy nem ragaszkodik a tesója dolgaihoz mindenáron, hanem kész behozni egy olyan forgatókönyvírót, aki rendbe teszi az ilyeneket...

kaamir 2014.11.12. 11:32:41

@vargatom: Köszi. Ez se tűnik sokkal jobbnak. Egyszerűen nem is értem, miért kellett ennyire túrtelhelni ezt a történetet. Miért nem lehetett onnan indulni, h a Föld tönkremegy, de az emberiség már elérte azt a technikai színvonalat, hogy új bolygót keressen a galaxisban. Annak is annyi buktatója van önmagában, amire lehetett volna filmet építeni.

A spielberg-i párhuzam ezért nem is állja meg a helyét, felfoghatatlan, miért hozza ezt szinte minden kritika. Spielberg - fénykorában - pontosan tudta volna, hogy hol vannak a határok. Basszus, a Jurassic Parkban nincs olyan, h kiderül, hogy a dínókat a jövő emberisége küldte vissza egy féreglyukon, aztán Malcolm belezuhan egy fekete lyukban, ahol kiolvassa a hiányzó DNS infóit, amit hóba pisilt morzelejekkel visszaküld a pelenkás Hammondnak egy 16 dimenziós Rubik-kockából.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.12. 11:56:10

@kaamir: Na, majd a Jurassic Worldben! :D

Egyébként mindent összevetve nekem jobban tetszik az eredeti változat, még ha az is kavarja a szart a fekete lyuk a fekete lyukban trükkjeivel, és azt is kifelejtetted, hogy a Földet már az eredeti szkriptben sem lehet megmenteni, Cooper meg nem a saját lányával találkozik, hanem az ük-ükunokájával néhány száz év múlva, de azért ott is elmegy Brandért, csak a kész filmmel szemben az a forgatókönyv jobban megágyaz annak a kérdésnek, hogy "ez eddig miért nem jutott eszébe másnak".

loserock 2014.11.12. 14:00:27

@kaamir: Mondjuk Spielberg egy borostyánba kövült szúnyog "gyomrában" lévő dinoszaurusz vérből klónoztatott egyszerre több tucatnyi dinó fajt. Ja, meg a maradékot kitöltötték béka DNS-sel, amitől a dinók meg nemet váltottak. Mert "a természet utat tör magának". :) A telep felszereltségét, meg hogy a teljes személyzet a főpróba napján szabira ment, inkább ne részletezzük. Meg igazából kit is érdekelt ez akkor?

Nolan meg szereti az emberibb drámát meg a szirupos szimbólumok sajátos alkalmazását, bár ez szerintem már a Mementoban is így volt. A Batman Begins-ben is volt ugye mikrohullámú fegyver, mely a csatorna vizet "elforralta", az emberek meg nem aszódtak tőle össze sejtszinten. Harvey Dent meg csontig leégett arccal lézengett, mert fontosabb a "hű de kemény" faktor a "ultrarealisztikus" Batman filmben is. A törött gerincet és a Bane-bombát meg se említsük. :)

Itt meg nem aktív annyira az akréciós korong, hogy a röntgen mindenkit megöljön, de Arizona-szintű bolygóklímát meg tud csinálni.

@vargatom: Nyilván a hordozórakéta is főleg szimbolikus. Ettől függetlenül egyébként nem az 1g meg 1,3g a hangsúlyos a dologban, az Endurance a Föld körül nyilván 10000+ kilométeres pályán keringett, hogy stabilan ott legyen az építés alatt (vagy 35 ezren geostacionárius pályán akár), a Mann-bolygó körül meg ugye alig a légkör szintje fölött talán 1-200 kilométeren. A vizes bolygóról a felszállás a neccesebb, mert ugye ott Gargantua körüli pályán volt a bolygó és az Endurance is, utóbbi jóval messzebb. Valamit talán beszéltek ott a filmben az üzemanyag spórolásról, de fene tudja.

Azokhoz csatlakoznék, akik szerint a film legalább annyira rendben van (tudomány és misztikum szempontból), mint a 2001: Űrodüsszeia volt. A Lucy az tényleg erősen necces beszívás, bár ott kompenzál a Scarlett-monolit faktor. :)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.12. 15:20:29

@loserock: Nem hiszem, hogy csak egy szúnyogot találtak? A béka nemváltó volt. Elbaszták. A telep személyzete meg nem ment szabira, hanem elmenekült a vihar elől. Dennis Nedry-vel meg nem számoltak. Elbaszták.

kaamir 2014.11.12. 15:27:42

@loserock: Jó, de ezek olyan hibák, amik nélkül nincs film. A Mátrixon se kérem számon, hogy miért kell a mesterséges világ. Kómában is ugyanúgy termeli az emberi test az áramot. Vagy, ha már itt tartunk, a disznók és a csimpánzok is.

A Csillagok közöttben se az zavar, hogy miért megy tönkre a Föld. Mert enélkül nincs film. Pont. Ami utána jön, az a gáz.

loserock 2014.11.12. 16:33:29

@kaamir: Hát, amennyiben az Interstellar nem arról akar szólni, hogy hogyan éli túl az emberiség a Föld pusztulását, hanem arról, hogy mennyi felfoghatatlan van számunkra az univerzumban, milyen extrém helyzetek lehetnek, amikre nem is gondolnánk, meg mekkora kis kiszolgáltatott porszemek vagyunk a kitudja hány dimenziós és kitudja mikor élő lényekhez képest, meg mi mindennek lehet a jövőben akár tudományos magyarázata, amit most szimplán emberi érzésnek gondolunk... Nolan erről akart filmet csinálni, ehhez meg kellettek ezek a furcsaságok. Kubrik és C. Clarke sem arról akart anno filmet csinálni, hogyan lehet centrifugával mesterséges gravitációt csinálni, meg hogyan lázadhat fel a számítógép. Akkor majmokat emberré tevő monolit meg csillaggyermek sem kellett volna.

Nekem unalmasabb lett volna egy óvatosan és száraz precizitással dolgozó ismeretterjesztő kalandfilm. Jó, értem én, sokan szerették volna, ha Nolan így is letesz valami olyat az asztalra, hogy nagy meglepiket és katarzisokat adjon minimális beleköthetőséggel. Ilyen SciFi-t sajnos eddig nem gyártottak.

loserock 2014.11.12. 17:04:04

@Zalaba_Ferenc: Jó, régen láttam, keverem. :) Igen, nemváltó békát emlegettek, de az úgy nem működik, hogy 65-100 millió éves kövületből száz fajnyi szinte sértetlen DNS-t találok, amikből hipp-hopp lettek osztódó őssejtjeim is, néhány hiányzó A/C/G/T bázist pedig az említett békából valahogy hozzá fűzök nanotechnológiával a hiányzó darabkákhoz, a tonnás dinónak meg ettől szintén eltűnik a p*cse, ha úgy akarja. :)
Nyilván anno lesz@rtuk mindezt, mert cserébe láthattuk, hogyan üldözne egy T-Rex embereket. Meg átjött az üzenet, hogy ez lesz, ha a játékainkkal teremtő Istent akarunk játszani. És ez jó volt így.

Nekem igazából (úgy, hogy tanultam két évet asztrofizikát) pont az tetszett az Interstellar-ban, hogy elkalandozott olyan elméletek és hipotézisek felé, melyeket csak itt-ott jegyzett cikkekben vagy száraz számolásokban írtak le eddig emberek. Pont annyira csavargatta a sztorit (és itt ott ködösített apróságokkal), hogy csomó, akár nem teljes, de érdekes elméletből csepegtethessen, mi is lenne, ha átélhetnénk testközelből. A másik pedig, amit Douglas Adams is írt a tudományról, hogy a szemléletben legalább olyan fontosak a feltevések, ráérzések és a "látás", mint az ellenőrzés és a precíz számolás. Nekem jó volt ezt nagyfilmen is látni, egészségesebb az ilyen tudóskép számomra.

Lenny. 2014.11.18. 13:52:40

@loserock:
Gyönyörű komment! :) Logikus az egész! Köszi. :)

OneBoy FromBrasil 2014.11.23. 19:44:51

ULTRAREALISZTIKUS SCI-FI: hasonló szirupos felvezetés mint ebben a filmben, majd űrhajós kiképzés, majd visszaszámlálás, majd sikerül felszállni, összepacsiznak a kezek, hogy jeee, sikerült...majd az első komolytalan kis csavarmeghibásodásnál mindenki meghal. Vége. A valóságban a film 8%-ig jutnak el. Mert ez egy film, meg van a valóság.

Ettől függetlenül nekem személy szerint a film tetszett.Rengeteg valós tudományos mondat és fantázia= sci-fi.

Ha Nolan, ha nem Nolan.

geomayler 2014.11.30. 15:38:27

www.ign.com/articles/2014/11/08/jonathan-nolan-interstellar-spoilers

Bemutató utáni interjú J. Nolannel. A metafórákon és ideológián túl egy érdekes tidbit, hogy az alkotók szándéka szerint miután Cooper átment a féregjáraton, az eltűnt. Gondolom, miután Brandért átmegy, nem közvetlenül a visszatérése után, de nem egyértelmű. Szóval Cooper és Brand ott marad örökre a másik galaxisban, új emberi kolóniát alapítani, hacsak még az életükben nem fejleszti ki az emberiség a térugrást, féregjáratokat.

Azóta megnéztem még egyszer IMAX-ben is, ugyanannyira tetszett, all time top 3-as film nekem.

cylontoaster 2014.12.01. 13:38:40

Nem tudtam végigolvasni a kommenteket, sok idő és sok fájdalom lett volna. Ha valaki már leírta ezeket akkor bocs.

"- A fekete lyuk körül keringő bolygónak nagyon-nagyon gyorsan kampec lesz. Bőven egy emberöltő alatt."
Miért? Ez egy olyan kijelentés aminek semmi alapja.
Semmivel nem másabb a feketelyuk körül keringeni, mint mondjuk a Nap körül. Ha stabil pályán van, akkor mindegy mi körül kering. Azt meg most is meg tudják mondani, hogy mennyire fix a pályája.

A bolygón lévő gravitációnak semmi köze ahhoz, hogy mi körül kering. Az árhullámoknak van, de ha ez egy csupavíz bolygó, akkor nem annyira meglepő, hogy sokkal nagyobbak a hullámok, mint nálunk. De nem is a hullám mérete a gond, szerintem inkább az volt irreális, hogy ennyire hirtelen nagyok.
Nálunk is van ilyen, métereket képes emelni a vízszinten, te mégsem érzed meg a különbséget. Szóval azért annyira nem nagy, hogy széttépjen. Egyébként is hülyeség, mert nem tépne szét, csak kisebb lenne a vonzás, könnyebben járnál.

"- Az első bolygón a földi gravitáció 130%-át mondják. Ez édeskevés ahhoz, hogy huszonvalahány év időeltolódást okozzon."

Itt sem a bolygó gravitációja okozza a jelenséget, hanem a keringési(esetleg forgási) ideje. Minél gyorsabban mész, annál inkább "torzul az időd". És ha aza bolygó közel van a feketelyukhoz, amit tudunk, és annak a lyuknak elég nagy a tömege, amit sejtünk, és feltételezzük, hogy stabil pályán van, mert mi a manóért mentek volna különben oda, akkor tudhatjuk azt is, hogy piszok gyorsan kering. És talán gyorsan is forog, ezért vannak ekkora hullámok.

"- Ha bezuhansz egy fekete lyukba, az atomjaid is szétszakadnak. Onnan se McConaughey, se a robot által küldött információ nem juthat ki. "

Átmenni az eseményhorizonton és belezuhanni a tényleges feketelyukba azért nagyon nem ugyanaz. Előbbit talán észre se veszed, mert nincs különösebb hatása, azon kívül, hogy kifelé már nem tudsz kommunikálni. Utóbbiról meg fingunk sincs milyen, tehát kijelenteni azt, hogy ott atomjaidra (miért pont arra?) szakadsz, semmivel sem megalapozottabb, mint a filmben látható teória.

Ahhoz hogy az embereket felhozzák, újfajta hajtómű kell, mert a jelenlegi technológiával irgalmatlan sok/nagy űrhajókra lenne szükség, emberi szemmel nézve végtelen sok üzemanyaggal. Nem véletlen, hogy a filmbéli A-terv nem volt megvalósítható. 4 alapvető kölcsönhatás van, ebből 3-t tudnak együtt kezelni, a gravitációst nem. Elég régóta küzdenek az egyesítésen, eddig nem sok sikerrel. Ez azt (is) jelentheti, hogy igazából nem értjük (én tuti nem, de hogy még a nagy koponyák se :D), hogy pontosan mi ez és hogyan is működik. Ha erre bent találtak valami megoldást, akkor az egyrészt lehet meglepően rövid egyenlet, amit nem tart a kislánynak sem évekig leírni az óráról, másrészt segíthet új hajtóművet építeni.

" A végtelen gravitációs erő miatt meghalunk."
Nem egyből éred ezt el, hanem szépen zuhansz befelé, közben egyre nagyobb erő hat rád, de egyre inkább torzul körülötted az idő is, tehát a fene se tudja, hogy mi történik veled. Az erő önmagában nem tép szét, csak ha hirtelen gyorsulnál, de itt erről nem lehet szó, mert aránylag egyenletes gyorsulást okoz. Tehát szépen lassan gyorsulsz, miközben a külvilág ideje egyre lassul számodra, így gyakorlatilag a végtelenségig zuhanhatsz befelé. Megfelel szemszögből nézve.

"
Mi olyan messze vagyunk attól a fekete lyuktól, hogy semmilyen hatással nincs ránk. Ők meg olyan közel, hogy az már görbíti a téridőt. Ilyen körülmények között, ekkora gravitáció mellett emberi lény nem marad életben."

Ez nettó hülyeség, egyrészt az is hat rád, csak kicsit, másrészt a Föld forgása is görbíti a téridőt, nézz utána a GPS-ek működésének. A többit meg leírtam már fentebb, az hogy valami gyorsan mozog/forog és torzítja a téridőt, rád nem biztos hogy észlelhető hatással van.

eßemfaßom meg áll 2015.04.11. 09:54:05

megnéztem "végre". Fájdalmas élmény volt.

A korábban emlitetteken kivül pár apróság:

Az emberiség legjobbjainak (valami ilyennek nevezte magukat a csaj) nem jut az eszébe, hogyha egy olyan bolygóról fognak üzeneteket ahol egy óra 7 év és 10 földi éve indult el az egész emberi utazós project valamint 2 év az utazás a Földről a Szaturnuszig akkor tulajdonképpen 1órája érkezett meg Miller a vizbolygóra szóval minimum kérdőjeles, hogy 1 óra alatt mennyire is tudta felmérni a bolygót amitöl az annyira "ígéretes" lett.

2. ha a robot tud villámgyorsan elszaladni a csajért akkor miért nem a robot szaladt el alapból a roncsokért mikor 7év/óra sebességgel basszák el az időt a roncskutatás közben és ha mégis a a csaj ment akkor miért egy hosszu könyörgés után szalajtották el érte?

3. leszállás közben senkinek nem tünik fel, hogy hangsebességgel szaladgáló százméteres hullámok borítják a felszínt?

4. beázik a hajtómü. minimum 45 perc amig kiszárad. a csaj szerint "évek, évtizedek az ára" semmi baj, megvárjuk amig kiszárad magától, bár sürge lenne a dolog, de ezek szerint mégse annyira. ja hogy jön az ujabb hullám, beszarás indul. jé 10mp alatt ki lehet csapatni a vizet a hajtóműből és lehet elhuzni a sunyiba.

Nem csoda hogy tönkrement a Föld, ha "ez a csapat az emberiség krémje."

isvean 2015.04.11. 11:39:40

@eßemfaßom meg áll: meglepett, hogy "csak" 4 pont nem tetszett. kb 5 percenként van egy ostobaság, logikai bukfenc, közhelyes marhaság, sehova se futó szál, de mivel az egészet egy remek tézisekkel palástolják el - mert a többség úgysem érti, én sem - nem lehet azt mondani, hogy szar. meg különben is nolan. és ha nolan rendezte, akkor csak tökéletes lehet. omg. a lényeg: a tömegpszichózis bedarálta az értelmet, és megint győzött a jenki szív... blablabla...

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása