Még csak néhány napja repült be a Prometheus a mozikba, de a világ filmrajongóit máris két táborra szakította, a köztük lévő csatatéren pedig olyan durva háború dúl, amelyre azóta nem volt példa, hogy Ani testében nyüzsögni kezdtek a midikloriánok. Az egyik fél szerint Ridley Scott olyan sci-fit alkotott, amire eonok óta nem volt példa: egy elgondolkodtató, nagyszabású mozit, egy intelligens látványfilmet, és a "látvány" tényezővel a másik tábor sem vitatkozik, szerintük viszont nem tartalmaz szubsztanciát, illetve ha mégis, hát az hamar eloszlik.
Isten ments, hogy meggyőzzem őket ennek ellenkezőjéről, mert köd az tényleg van a filmben, és igazából egyéni megközelítés kérdése, hogy ebben ki milyen formát vél felfedezni. Elmondom hát, hogy én mit és hogy láttam az egészet.
Az írás spoileres. Elolvasását csak annak ajánlom, aki már látta a filmet. A kommentek szintén spoileresek lesznek.
Először egy kis történelem: a film Alien-projektként indult. Ridley Scott már sok-sok évvel ezelőtt leült James Cameronnal, hogy arról diskuráljanak, miként tudnák kitágítani az Alien univerzumot. Szóba került a folytatás ötlete (Alien 5), amelyben talán még Sigourney Weavernek is lett volna helye, de sokan (így én is) úgy vélik, hogy az ő szerepeltetése már a negyedik részben is izzadságszagú volt, ezért ezt az ötletet gyorsan elvetették. Mint néhány friss interjújából kiderült, Scottot leginkább az első részben vendégszereplő Space Jockey kiléte érdekelte, amelyről valamennyi folytatás elfeledkezett (most az ilyen-olyan minőségű könyvekben, képregényekben történő szerepeltetését hagyjuk), de mégis olyan enigma maradt, akinek vagy aminek kilétéről a mai napig folynak a viták. Mivel ő volt az Alien-univerzum alfája, ezért kézenfekvő volt, hogy egy előzményfilm keretében történjen a nagy leleplezés. Ez a film először egy Alien-prequelként fogant meg: egy olyan (egy vagy két részből) álló filmként, amelyben a Space Jockey mellett a címszereplő is állandó tényező. A forgatókönyv első változata - melyet Jon Spaihts követett el - ezt a nyomvonalat követte, de Scott figyelme egyre inkább elterelődött a péniszfejűről, és mikor Damon Lindelof bejött a képbe, már teljesen margóra szorult, míg a Space Jockey szerepe nem csupán narratív szempontból nőtt meg, hanem általa az egész emberi univerzum új értelmet nyert. Ketten együtt úgy szőtték tovább a sztorit, hogy az végül műfaji váltáshoz vezetett.
INNENTŐL KEZDVE TÉNYLEG CSAK AZ OLVASSON TOVÁBB, AKI MÁR LÁTTA A FILMET!
Ugyanis míg az Alien egy horrorfilm sci-fi elemekkel, addig a Prometheus sci-fi horrorelemekkel. És én ennek mérhetetlenül örülök. Scott nagy kérdéseket, fajsúlyos témákat ígért, és ettől rendesen össze is futott a nyál a számban, s remélhetőleg ezzel a legtöbb filmrajongó így volt. Aztán az első odaszabós előzetes után jött néhány nem annyira jól sikerült darab ("kobragiliszta?! na ne bassz már!"), majd elkezdtek befutni az első visszajelzések, mi szerint a Prometheus megint csak egy űrhorror, amiben sokkal többet rizsáznak, mint kéne. Szóval én is kezdtem hűteni a lelkesedésemet, hisz végtére is a Damon Lindelof által elkövetett Lost nem tartozik a kedvenc matériáim közé (továbbá a Cowboys & Aliens is csak egy jó ötletet tudott felmutatni, az is hozott volt), és mindig sírhatnékom támad, ha felidézem a The Darkest Hourt, melynek szkriptje viszont Jon Spaihts érdeme.
Ehhez képest a film már az első perceiben benyelt. Az én koromban erre már nem minden nap adódik példa: sablonoktól, panelektől hamar elmegy a kedvem, és szerte-szétfut a figyelmem, itt viszont egy humanoid jelegű teremtményt láttam, aki nem csupán magasztos megjelenésének hála volt istenszerű: épp életet teremtett a Földön, és eme szülés nem egyszerűen fájdalmas volt, de az életébe került. Az Építészek - ahogy a filmben nevezik - elültették magjukat a bolygónkon, ám az életteremtés nem úgy sikerült, ahogy azt eltervezték, ugyanis kétezer évvel ezelőtt történt valami, melynek hatására úgy döntöttek, hogy eltörlik az életet a Földön. Épp kKétezer évvel ezelőtt született meg egy olyan vallás, amely azóta uralkodóvá vált, és amely minden megválaszolatlan kérdést leegyszerűsített a következőre: kik vagyunk és ki teremtett minket? Miután ezt a kérdést a középkorban sikerült erőszakkal beletáplálni az emberekbe, megindulhatott a válaszkeresés, ezzel együtt a tudomány felfejlődése is, amely ugyan magát a kérdést is megkérdőjelezte, de a válaszkeresés kényszerét nem. Az ember elkezdett felfelé, az űrbe kacsingatni, és az Építészek tudták, hogy előbb vagy utóbb megtörténik az a találkozás, amely az ember természetéből adódóan a végüket jelentené.
Elindult hát a kiirtás projekt, csakhogy mielőtt ez szárba szökhetett volna, az LV-223-as planétán - amely ugyebár csak egy kihelyezett telep, egy katonai kutatóbázis volt, és amely még csak véletlenül sem egyezik meg az LV-426-tal, ahol az Alien és az Aliens játszódik -, tragédia történt, amely egyet kivéve minden Építész életét kioltotta. A Prometheus kutatócsoportja egyrészt eme tragédiát rekonstruálja a David által beindított "biztonsági kamera" felvételeiből, valamint a helyszínen talált leletekből, másrészt megismerkedik azokkal a tömegpusztító biológiai fegyvereket, melyeket nekünk szántak.
Az Alien is egy ilyen, ám a Prometheus tégelyei egy olyan szerves anyagot őriztek, melyek a földben alvó gilisztákkal kölcsönhatásba lépve létrehozták az "űrkobrát", amely a férfiakra parazitaként tapadva kvázi terminátorokat faragott, melyek férfitársaikat megölték, a nőket pedig valószínűleg erőszakos megtermékenyítették volna azzal a parazitával, amely Elizabeth Shaw-ban is ott pihent, és amelyb később egy gigantikus arctámadóvá fejlődött ki: ez a lény egy újabb hordozótesten keresztül jutott el evolúciójának csúcsára, az Alienhez. Körülményes? A földi evolúció ennél milliárdszor bonyolultabb és lassabb volt, ráadásul ez a kis biológiai roham már fejlődése során életbe lépteti tervét, amelynek célja minden más élet kiirtása.
Na most, a keresés során eljutunk a hibernált Építészhez, akinek esze ágában sincs kapcsolatot létesíteni velünk, hisz pont a legrosszabb rémálma valósul meg: nem a fajtársai ébresztik fel, hanem az a lény, melyet ki akart irtani, aki már képes volt mesterségesen reprodukálni magát, és még fegyvereket is hozott. Az Építész azonnal akcióba lép, ám csak a menekülési útvonalat tisztítja meg maga előtt: nem hinném, hogy a kétezer évvel ezelőtti küldetését folytatná - azt, ami a patkó alakú űrhajó, a Juggernaut fedélzeti számítógépbe volt táplálva, és amit a kutatócsoport is felismert. Az Építész simán csak el akart menekülni, és értesíteni fajtársait a veszélyről, különben nem csak a bázison lévő emberekkel végzett volna, de az alig pár száz méterre állomásozó Prometheust is megsemmisítette volna. Viszont a kutatócsoportban az a teljesen érthető félsz élt, hogy a Föld felé veszi az irányt, és ez eredményezte azt a bizonyos öngyilkos akciót, amelyre Shaw nem fél perc alatt beszélte rá Janeket, hisz már egy korábbi jelenetben kiderült, hogy állnak hozzá mindketten ahhoz az idegen anyaghoz, amely pikk-pakk kiirtotta a legénység nagyobbik hányadát: semmiképp sem engedik, hogy ebből az idegen anyagból bármi is visszajusson a Földre.
Én ezzel lezártnak tekintem az Építész kérdést (további felfedezésekre majd a folytatásokban kerülhet sor, melyek elkészítéséhez jelenleg annyira nem ragaszkodom).
És hogy a kutatócsoport tagjait milyen kérdések, szándékok hajtják? Elizabeth Shaw látni akarja azt a lényt, amely fiatalon elvette tőle az anyját, és annak lehetőségét, hogy utódot hozzon a világra, ám amikor szembesül annak halandóságával (meg azzal, hogy miféle kegyetlen "gyermekáldásban" tudja részesíteni), rájön, hogy nem az Építész az ő igazi istene, ezért is esedezik Isten bocsánatáért a film végén. A hajón utazó, kvázi halott Weyland is a teremtőt akarja látni - az ő legnagyobb riválisát, hisz a terraformálás és robotgyártás révén ő maga is félig-meddig istenné vált, csupán egy dologgal nem tudott megbirkózni, ez pedig a halandóság. Nos, rá is csalódás vár.
Felvetődhet még a kérdés, hogy milyen viszony van Vickers (Weyland lánya), David (az andorid) és Weyland között. Elterjedt egy olyan vélekedés, mi szerint Vickers maga is android, hisz embertelenül gyönyörű, kérlelhetetlen és még ugyanolyan göncöket is visel, mint David, de ebben inkább azt az álláspontot osztom, hogy Vickers azért gyűlöli apját, azért ilyen hideg és számító, mert Weyland mindig is fiút szeretett volna, és egy androidot szemlátomást jobban szeret, mint őt. Amint Weyland meghal, úgy Vickers veszi át a helyét. David viszont nem ezért nem tagadja meg tőle az engedelmességet, hisz egy robot ilyen tekintetben nem lehet számító, sokkal inkább azért, mert Vickers jelenlétével és Weyland kvázi titokban tartásával az előbbi veszélyeztetheti a küldetést, amelynek végrehajtásában a legénység feláldozható - és ezt már az Alien óta tudjuk.
S ha már szóba jött az Alien: nem a stúdió, hanem sokkal inkább a sajtó ludas abban, hogy a Prometheust Alien-filmként promótálták. Míg az Empire borítójának fejlécben hirdeti azt, hogy "Az új Alien! Az új Ripley!", addig a Foxnak a stúdiófeje döntött úgy, hogy "Alien Begins" vagy bármi hasonló helyett simán csak Prometheusra keresztelik a filmet, hogy ezáltal is elvonatkoztassanak az Alien kánontól. Természetesen van kötődés (ami érthető, hisz a rajongókat egy-két kikacsintással - pl. a filmvégi kameóval - be kell csalogatni, ki kell elégíteni őket, mert ez pénzt hoz, és ez egy stúdiófilm esetében létkérdés), vannak utalások az Alien-filmekre, hisz egy univerzumról beszélünk, de a Prometheus más műfajt, más stílust képvisel; egy "different beast", egy sci-fi horrorlemekkel.
Ti hogy látjátok?
Az oldalon található tartalmak kizárólag
Az utolsó 100 komment: