Egy korábbi szerződésből kifolyólag Robert Downey Jr. kétszer még biztosan magára ölti harci páncélját a Bosszúállók két folytatásában, de Vasember önálló története egyelőre ködbe vész. A legújabb hírek szerint ez egyelőre így is marad, hiszen a legutóbbi tárgyalások új csavart vittek a történetbe, előkészítve a Marvel-filmek harmadik fázisát. Jelen állás szerint úgy néz ki, hogy a 2016 májusára előterjesztett Amerika kapitány harmadik része megkezdi majd a 2015-ben képregény formában is újragondolt Civil War-történetet, melynek alapját a szuperhősöket identitásuk felfedésére, és a rendőrség kötelékébe való belépésre kötelező törvény adja. Amerika kapitány ellenáll ennek a követelésnek (vállalva a letartóztatás kockázatát), míg Tony Stark támogatja azt, szóval a Bosszúállókban szövetségesként fellépő páros ezúttal egymás ellenfeleiként folytatná.
Persze ehhez teljes megegyezés kell, ami még nem született meg, bár a hírek szerint most már sokkal jobb a helyzet, mint pár hónapja, amikor Downey Jr. szerepe még jóval kisebb lett volna. Természetesen a Marvel-univerzummal filmenként 40-50 milliót kaszáló színész nagyobb szerepet akart, mire a stúdió vezetője egyszerűen ki akarta őt dobatni a projektből. Állítólag őt azóta sikerült meggyőzni, de az alkudozásnak még nincs vége...