aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: minduntalan Takács Máté
2014. október 06. 18:59:00

Kategória: film 4 komment

Október első hétvégéje nálunk is jól alakult: a Holtodiglan vezetést szerzett meggyőző összeggel, és a korábbi hetek bemutatóinak lájtos csökkenésével –vagy éppen növekedésével– az InterCom teljesen uralma alá hajtotta a top 5-öt. A séf sem égett oda, bár ami sokkalta izgalmasabb, hogy a Cirko forgalmazta Lavina címéhez méltó erővel startolt el.

gone_girl.png

> új filmek
David Fincher filmjei az utóbbi időkben nálunk is jól mentek, bár a Social Network - A közösségi háló nem kifejezetten a mi ízlésünkre volt szabva. A tetovált lányéhoz hasonló performansz azonban a Holtodiglantól is elvárható: az InterCom által forgalmazott, 48 moziban vetített thriller csaknem 40 millió forintot kasszírozott, amihez 28.097 néző járult hozzá. Ez 6%-kal, vagyis 1602 nézővel több az említett, 2012 januárjában bemutatott legutóbbi Fincher-opus kezdésénél, és a szájhagyomány az akkorinál jobbnak bizonyulhat, úgyhogy a százezres mérföldkőre nyugodtan támaszthat igényt a film. A módos nyitány mögött egyébiránt hasonló tényezők nyugszanak, mint a tengerentúlon: jó időben jött, megbízható főszereplőt kínál, de mindenekelőtt a sztori az, ami gyökeret vert az előzetesek és műsorismertetők nyomán, és a műfaji elegyet tekintve is hiánypótló produkcióról van szó. Ennek tudatában azért érdekesebb lenne az okfejtegetés, ha egy feliratos filmről beszélnénk...

A Big Bang Media nagyon sok, 45 moziba küldte szét A séf című gasztrovígjátékot. Ilyen széles körű vetítéshalom mellett soványnak tűnik az a 8.9 millió forint, amit a 6.344 hétvégi néző fizetett ki Jon Favreau filmjére, de a forgalmazó korlátait és konkrétan a film korlátait –nincs nagy visszhang, nincs tuti értékesítési pont rajta–, tudomásul véve, plusz feltételezve, hogy szárnyra kap, és csak lassan ereszkedik majd, kielégítőnek tekinthető ez az indítás. Végtére is, a főzőcskézés körül forgó Julie & Julia - Két nő, egy recept sem rugaszkodott neki sokkal jobban öt évvel ezelőtt (8.945), aztán végül 50 ezer eladott jegy fölé vezetett az útja. A szinkronizáltan és feliratosan egyaránt látható A séf persze már jó formában lenne 25-30 ezer látogató között is.

Meglepetésvendége a top 10-nek a Cirko Film. A forgalmazó jól érezte a potenciált aktuális filmjében, hiszen a Lavina nem kevesebb mint 22 mozi műsorára került fel, köztük multiplexére is. És most igazán hálásnak mutatkoztak a nézők: 3.111 fő ült be Ruben Östlund filmjére, ami egészen rendkívüli mind a disztribútor, mind az alkotó, mind az alkotás saját box office-kaliberéhez képest. A 4 millió forintos bevét a lista 8. helyét kölcsönözte a filmnek, ami kényelmesen célba veheti a 10 ezer nézőt, de akár végezhet közelebb 15 ezerhez is. Vannak még csodák!

Igazából nem indított rémesen rosszul a Mozinet által gondozott Viktória - A zürichi expressz sem, bár az 1.179 néző azért nem ok a dicséretre, kiváltképp, hogy itt jóval több plázamozi játszott szerepet. A 11 teátrumban látható svájci-magyar dráma 1.6 millió forinttal zárta az elmúlt hétvégét, egyéb vetítései révén pedig 2 milliónál és 1.781 látogatónál jár.

> korábbi filmek
Kedvező változási arányok jellemzik a korábbi filmeket, ezek között A védelmező végzett legelébb, konkrétan a második helyen. Az InterCom akciófilmje 17.805 újabb érdeklődőt regisztrált, ami jobb, mint Denzel Washington előző filmje, a 2 kaliber premier hétvégi látogatottsága. Az igazságosztós történet túl is lépte a félszázezer nézőt.

Most már biztosnak tekinthető, hogy a még mindig dobogós helyen tanyázó Kamuzsaruk 100.000 néző alatt nem áll meg. Az InterCom vígjátéka 11.246 új pártfogót gyűjtött a negyedik hétvégéjén.

Növelt premierhétvégi nézőinek számán a Delfines kaland 2., s így az is előfordulhatott, hogy a csendesen kiúszó családi filmre több jegy kelt el második menetben, mint elődjére három éve. Az InterCom istápolta folytatás ezzel együtt továbbra is nagyon szerényen van jelen a forgatagban.

> végszó & ami jön
Tavaly ilyenkor a Gravitáció határozott belépőjének köszönhetően jobb összforgalmi adatok születettek, ám ettől még cseppet sem áll rosszul a mostani mezőny szénája. Vajon megismételhetők-e ezek a remek %-os változások a következő körben is, amikor nem lesz túl nagy húzófilm az újdonságok között? A November Man azért törekszik a dobogós helyezésre, ezen felül a Jobb, ha hallgatsz! is a top 5-be pályázik, és szerényebb üzelmekre számíthat a Kétarcú január című thriller.

A magyar box office-jelentés elkészültét biztosítja: a UIP-Duna Film.

> a top 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 ú  Holtodiglan
39.2m - 39.2m 28.097
2 1  A védelmező
24.9m -28.6% 69.5m 50.527
3 3  Kamuzsaruk
14.9m 7.0% 103.7m 80.565
4 2  Az útvesztő
14.6m -20.7% 76.2m 58.014
5 4  Delfines kaland 2.
10.8m +13.4% 21.3m 17.269
6 ú  A séf
8.9m - 9.0m 6.381
7 6  A galaxis őrzői
5.3m -0.8% 373.1m 256.973
8 ú  Lavina
4.0m - 4.0m 3.111
9 7  Az emlékek őre
3.7m -28.1% 50.0m 37.789
10 -  22 Jump Street - A túlkoros osztag
3.7m -5.4% 132.7m 104.231

 

 



Címkék

thriller box office comedy mozinet fincher drama intercom jon favreau adaptation cirko film eurocinema box office hazai big bang media

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr636764803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

theus 2014.10.06. 21:16:13

Jó is a Gone Girl. Nem azt mondom, hogy életem legjobb filje, de legalább lekötött és nem tudtam mindig, hogy mi fog a következő percben történni.

kaamir 2014.10.07. 10:51:33

A Séf egy jópofa, igazán kellemes kis film, megérdemelne izmosabb nézőszámot.

butch2038 2014.10.07. 14:57:43

A Viktória nagyon csúnya bukta annak fényében, hogy négy multiplexben is indult, és hogy a forgalmazó mennyire túlméretezte a filmet a reklámozás alapján. Ellenben a Lavina a jó példa arra, hogy ebben a kategóriában nem múlik semmi a reklámon, ha jó a portéka, és a szájhagyomány. Utóbbi nemcsak mindössze két multiplexben indult, de az előadásszáma, és teremméretei is visszafogottak voltak, még a vezető artmozikban is.

TomPowell25 2014.10.07. 21:02:34

Én pont most néztem meg a Lavinát itt a fehérvári artmoziban és meglepetésemre fullon volt a terem. Az pedig külön öröm volt, hogy a film is remek, pontosabban a Holtodiglanhoz hasonlóan nyugtalanító.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása