A Skins alkotója az angol vidékről szóló bivalyerős bűnügyi drámával jelentkezett, Spielberg cége pedig elhozta az évad feelgood sorozatát, miközben Debra Messing egyenruhában bohóckodik. 

Glue (2014)

Nem mondhatnám, hogy derült égből villámcsapásként ért, hogy a Glue minőségi nyitányt szállít, ugyanis az új széria mögött álló Jack Thorne (Skins, This is England) mégiscsak az angol televíziózás egyik legjobb írója, habár a szinopszist elolvasva ez az új show leginkább egy vidéki környezetbe helyezett Skinsnek tűnt, tehát témaválasztásban nem túl eredetinek, de nem is megvetendőnek.

Overton egy kis falucska Angliában, ahol az egész napi mezőgazdasági munka mellett a fiataloknak mindössze a helyi krimó nyújt kikapcsolódási lehetőséget - persze egy kis fű segítségével már néhány tonna gabonából is lehet bulikörnyezetet varázsolni. Szóval itt sincsen másképp, mint a nagyvárosban, csak a miliő más. Aztán egy napon, mikor rábukkannak a 14 éves Cal Bray holttestére, minden megváltozik.

Ez a felállás viszont már nem a Skinst idézi, sokkal inkább a két évvel ezelőtti Broadchurchra hajaz, és a Glue ugyanattól lesz erős, mint amitől amaz volt (vagy tavaly a Happy Valley): a krimivonal hatásos, szépen kifejtett katalizátor egy pengeéles karakterdrámához, ami viszont még erőteljesebb alapokat ad a klasszikus értelemben vett bűnügyi szálnak. Szépen, egymást kiegészítve él egymás mellett a két műfaj azon a színvonalon, amiben mostanában az angolok a legmegbízhatóbbak. Pont annyit drámáznak csak, hogy a sorozat realista, vagy inkább életszagú maradjon, és így a krimiben rejlő feszültséget közelebb hozzák a nézőhöz, hiszen sokkal könnyebben átérzi annak a nyomorát, akire nem egy karakterként, hanem emberként tekint.

Elég néhány jelenet, egy-egy jól elkapott életkép, hogy megismerjük ezeknek a fiataloknak az életét, ahogy belesimulnak a szürkeségbe vagy éppen a kiutat keresik belőle. Látjuk, hol uralkodik a természet szépsége, és hol annak farkastörvényei. Látunk kulturális különbségeket, és látunk összetartást, szerelmet, vágyat, gyászt. De a legszebb az egészben, hogy ezt az egészet az alkotók maníroktól mentesen, már-már naturalistán mutatják meg, így mire észbe kapunk, már nyakig merültünk ebbe a világba, amely az utolsó, napok múlva is kísértő jelenettel végképp világossá teszi, ez sem egy vénnek való vidék.

Mysteries of Laura (2014)

Keresve sem találhattam volna jobb kontrasztot a Glue-hoz az NBC újdonságánál, amelyben egy, a munkájában sikeres nyomozónő (Debra Messing) próbál dűlőre jutni férjével (Josh Lucas), aki nem hajlandó aláírni a válási papírokat, valamint egy természeti katasztrófánál csak egy fokkal jobb ikerfiaival, akiket egy óvoda sem hajlandó befogadni. Magánéleti zűrzavarral megspékelt krimivígjátékról van tehát szó, amit talán el is intézhetnék annyival, hogy a pilotot McG gondjaira bízták, és olyan is lett, ám a rendezőválasztás nem baklövés, mert ez a minden sorában gyatra és lelketlen forgatókönyv tökéletes passzol a rendező úr konzumidióta életművéhez. Az azért alaposan meglepett, hogy a nyitásként betett akciójelenet még a Z Nation csörtéit is felértékelte a szememben. De a neheze még csak ezután jött, amely még a középtájra belőtt elvárásaimat is jócskán alulmúlta.

A komikus szálat képviselni hivatott családi eseményekben annyi lélek sincs, mint abban a nézőszám-optimalizáló robotban, aki magát producernek álcázva megrendelte ezt a túlírt, a valósággal köszönőviszonyban nem álló idétlenkedést, majd rákényszerítette az egyébként helyes színészekre, hogy viháncolják végig karrierjük mélypontját.

Emellett szinte felüdülésként hatott a klasszikus alapokra helyezett nyomozós szál, bár jobb lett volna, ha a tankönyv szerint felépített kliséhalmazt megtöltik némi egyéniséggel - uram bocsá', eredetiséggel -, de így legalább nem okoztak lelkiismeret-furdalást, hogy a jövő héten már nem térek vissza ehhez a kicentizett, fazonra vágott hülyeséghez.

Red Band Society (2014)

Súlyosan beteg gyerekek és Steven Spielberg filmstúdiója? Talán elnézitek nekem, hogy egy ilyen origónak túlcsorduló szentimentalizmust előlegeztem meg, és jó előre borítékoltam magamnak, hogy ez nem az én sorozatom lesz, és még ha nem is győztek meg teljesen, a pilot végére elszállt a legtöbb előítéletem.

Az eseményeket egy kómában fekvő kisfiú narrálása mentén mutatják be, aki ugyan mindent hall és érez, kommentárt csak így tud fűzni az eseményekhez. Túl sok történet nincs, az első epizód a szereplőket és a köztük kialakult kapcsolatrendszert mutatja be. Nagy meglepetésekre nem lehet számítani, a Red Band Society (egyelőre) jól ismert típusokkal dolgozik: a felnőttek között ott van a vehemens, talán a kelleténél is szigorúbb főnővér (Octavia Spencer), a jófej doki és a naivan butácska új ápolónő, a gyerekek között pedig felbukkan az eminens diáklány, a nagydumás afro, a rátarti pompomlány és a sokat tapasztalt egykori élsportoló.

A helyszín nagyon leszűkíti a srácok életterét, ezzel szemben megpróbálnak mindent úgy csinálni, ahogy az átlagos tizenéveseknél szokás. Flörtölnek, diákcsínyekkel bosszantják a felnőtteket, feleselnek a tanárral, meglógnak a Ferrarival, és titkos bulit szerveznek a tetőn. Persze semmi sem ugyanolyan, mint a hétköznapi életben, de jó volt látni, ahogy ez az alapvetően lehangoló közeg is tele vannak élni akarással. Ettől lesz igazán feelgood ez a sorozat, amelybe ugyan gyakran beköltözik a pátosz, de sosem olyan szinten, hogy megfeküdné a gyomromat (pedig azt nem nehéz!).

Szóval azzal nincs baj, ahogy mondja, csak a mondandóban nem látom a jövőt. Hiába aranyos és kedves ez az egész; ha már az elején klisékbe bocsátkozik, akkor mi lesz később? Nyilvánvaló, hogy majd megismerjük minden gyerek hátterét, kórházon belül pedig folytatódnak a szokásos tiniszappanoperás szálak szerelemmel, féltékenységgel és a többi összetevővel. A hangulat és a speciális környezet ezt egy darabig el is viszi a hátán, de félek, hogy ez a széria is úgy jár mint a Glee, ami sokkal hamarabb fulladt ki, mint amire az első részek alapján számítani lehetett. Addig viszont megéri figyelemmel követni, mert tényleg magával ragadó a hangulata.

A sorozatok további epizódjainak értékeléseit megtaláljátok az idei szezontól csak tévére szakosodott kultnaplómban.