aeon flux

ready for the action now, danger boy?

díjszezon 2014: berlini filmfesztivál - a versenyprogram Németh Barna
2014. február 15. 19:03:00

Kategória: film 18 komment

UPDATE: Véget ért a fesztivál, megvannak a nyertesek: Wes Anderson, Richard Linklater és Ferge Roland is köztük van!!!

Néhány nap múlva, február 6-án rajtol a Berlini Filmfesztivál. A zsűrielnök idén a Focus Features egykori elnöke, az Ang Lee mellett sokáig társszerzőként tevékenykedő James Schamus lesz, a további zsűritagok között pedig ott van James Bond teljhatalmú ura (Barbara Broccoli), Dánia egyik legünnepeltebb színésznője (Trine Dyrholm - Születésnap, Egy jobb világ),  Irán egyik legmerészebb dokumentumfilmese (Mitra Farahani), az amerikaiak különc színésznője (Greta Gerwig), a franciák különc rendezője (Michel Gondry), Kína legünnepeltebb sztárja (Tony Leung) és az osztrákok egyetlen világsztárja, akinek kerek mondtokat lehet a szájába adni (Christoph Waltz).

Egy ilyen kiválóságokból álló zsűrinek erős versenymezőny dukál, és azt hiszem, hogy a fesztiváligazgató idén kitett magáért. Egy műfajilag sokszínű programot állított össze, amelyben éppúgy helyet kapott a kosztümös románc, mint a legelvetemültebb bosszúthriller, és a nemzetközi sztárfelhozatalra sem lehet panasz. Már korábban írtuk, hogy a fő szekcióban, de versenyen kívül indul George Clooney Műkincsvadászok című filmje, de itt látható majd először teljes terjedelmében Lars von Trier A nimfomániása is, versenyfilmek szereplői között pedig ott lesz Mélanie Laurent, Cillian Murphy, Stellan Skarsgård, Bruno Ganz, Forest Whitaker, Harvey Keitel és a Grand Budapest Hotel egész gárdája.

Kattintás után a szokásos ismertetőket találjátok...

Berlinale1.jpg

A DÍJAZOTTAK

Arany MedveBai ri yan huo - Black Coal, Thin Ice
A zsűri nagydíja: Grand Budapest Hotel
Legjobb rendező: Richard Linklater (Boyhood)
Ezüst Medve a legjobb színésznek: Liao Fan (Bai ri yan huo - Black Coal, Thin Ice)
Ezüst Medve a legjobb színésznőnek: Haru Kuroki (Chiisai ouchi - The Little House)
Legjobb forgatókönyv: Anna és Dietrich Brüggemann (Kreuzweg - Stations of the Cross)
Művészeti díjat a Tui na (Blind Massage) operatőre kapott.
Legjobb rövidfilm: Tant qu'il nous reste des fusils a pompe (r.: Caroline Poggi and Jonathan Vinel)
Alfred Bauer-díj: Aimer, boire et chanter (Life of Riley)

Az ökumenikus zsűri díja: Kreuzweg
FIPRESCI-díj: Aimer, boire et chanter
A német művészmozik szövetségének díja: Boyhood
Teddy-díj: Hoje Eu Quero Voltar Sozinho (r.: Daniel Ribeiro)
A Berliner Morgenpost olvasóinak zsűridíja: Boyhood

A Generations szekcióban bemutatott magyar kisfilm (Ferge Roland: El) elismerő oklevelet kapott. Gratulálunk!

A VERSENYPROGRAM:

'71 - Egyesült Királyság
r.: Yann Demange
sz.: Jack O'Connell, Sean Harris, Richard Dormer, Paul Anderson

1971, Észak Írország. A helyzet pattanásig feszült, a polgárháború a küszöbön áll. Ebbe a forrongó katlanba vezényelnek egy fiatal brit katonát, aki már az első őrjáratai egyikén bajba kerül. Társával egy csetepatéba keverednek és ellopják egyikük fegyverét. A fiatal katona a tolvaj nyomába indul. Elkapni nem sikerül, de az üldözés hevében azt sem veszi észre, hogy ellenséges területre tévedt, és közben leszáll az éjszaka...

71.jpg
Aimer, boire et chanter (Life of Riley) - Franciaország
r.: Alain Resnais
sz.: Sabine Azéma, Sandrine Kiberlain, Caroline Silhol, André Dussollier, Hippolyte Girardot, Michel Vuillermoz

Miközben amatőr színtársulatuk éppen egy új darabot próbál, Colin és Kathryn lesújtó hírt kap: barátjuk, George halálos beteg, már csak néhány hónapja van hátra. Kathrynt különösen megrázza a hír, hiszen George egykor nagy szerelme volt, mint ahogyan Tamarának és Monicának is. Időközben mindhárom asszony éli a maga kis középosztálybeli életét a férje oldalán, de most előtörnek az emlékek és megindul a nagy vita: ki kísérje el a férfit utolsó útjára?

Aloft - Kanada, Franciaország, Spanyolország
r.: Claudia Llosa
sz.: Jennifer Connelly, Cillian Murphy, Mélanie Laurent, Oona Chaplin, William Shimell, Zen McGrath

Egy dokumentumfilmeshez csapódva Ivan útnak indul a jeges kietlenbe, hogy megtalálja édesanyját. Közben felidéződik a múlt, amikor neki kellett vigyáznia mentálisan sérült öccsére, amikor anyja egy gyógyító hatására felfedezte saját gyógyítói képességeit és amikor egy tragédia szétszakította a családot...

aloft.jpg
Bai ri yan huo (Black Coal, Thin Ice) - Kína, Hong Kong
r.: Diao Yinan
sz.: Liao Fan, Gwei Lun Mei, Wang Xuebing

1999-ben számos holttestet fedeznek fel egy Észak-kínai kisvárosban. Mikor megpróbálják elkapni a feltételezett gyilkost, a rajtaütés során meghal két rendőr, egy pedig súlyos sebesüléseket szenved. A túlélőt leszerelik, aki egy gyárban lesz biztonsági őr. Öt évvel később újabb rejtélyes gyilkosságok történnek, ezért a férfi egy régi munkatársával szövetkezve nyomozni kezd. A szálak egy mosodában dolgozó lányhoz vezetnek, aki valahogy minden áldozattal kapcsolatban állt. Az ex-rendőr ügyfélnek adja ki magát, hogy közel férkőzzön a nőhöz, akibe hamarosan beleszeret...


Chiisai ouchi (The Little House) - Japán
r.: Yoji Yamada
sz.: Takako Matsu, Haru Kuroki, Hidetaka Yoshioka, Satoshi Tsumabuki, Chieko Baisho, Takataro Kataoka

Az idős Taki úgy hal meg, hogy sosem ment férjhez és gyermekei sem voltak. Egy fiatal rokonára, Takeshire hárul a feladat, hogy rendezze az öreg hölgy hagyatékát, amelyben egy naplóra bukkan, benne feljegyzésekre a negyvenes évekből. Az itt leírtakból derül fény arra a súlyos döntésre, amit Takinak meg kellett hoznia, mikor egy gazdag családnál volt cseléd.

Die Geliebten Schwestern (Beloved Sisters)
r.: Dominik Graf
sz.: Hannah Herzsprung, Florian Stetter, Henriette Confurius, Claudia Messner, Ronald Zehrfeld

1788-ban a boldogtalan házasságban élő Caroline von Beulwitz és visszahúzódó húga, Charlotte von Lengefeld megismerkedik a világhírű íróval, Friedrich Schillerrel. Hamarosan egy szerelmi háromszög alakul ki közöttük, aminek akkor sem vetnek véget, miután Charlotte hozzámegy Schillerhez.

beloved sister.JPG
Historia del miedo (The History of Fear) - Argentína, Uruguay, Németország, Franciaország
r.: Benjamin Naishtat
sz.: Jonathan Da Rosa, César Bordón, Mara Bestelli, Claudia Cantero, Mirella Pascual, Francisco Lumerman,Tatiana Giménez

Egy Dél-amerikai nagyváros külső, kerítéssel körbezárt kerülete felett megjelenik egy helikopter, ami bizonytalanságot és paranoiát szül: Valami történt? Mi fog történni? Az iróniától cseppet sem mentes filmalkotás az elmúlt évek közhangulatára, a gazdasági válság és a politikai machinációk kereszttüzében feltüzelt közhangulatra reflektál.

Jack - Németország
r.: Edward Berger
sz.: Ivo Pietzcker, Georg Arms, Luise Heyer, Vincent Redetzki, Jakob Matschenz, Nele Mueller-Stöfen

Jack még csak tíz éves, de máris hatalmas teher nyugszik a vállán. Egyedülálló édesanyja sokat dolgozik, így neki kell gondját viselnie kisöccsének. Egy nap a kisfiú leforrázza magát, miközben bátyja vigyáz rá, ami bőven elég indok a gyámügynek, hogy intézetbe helyezze a fiút. Jack megszökik, ám arra tér haza, hogy édesanyjuk eltűnt. Fogja öccsét és a két kisgyerek nekivág a nagyvilágnak...

Kraftidioten (In Order of Disappearance) - Norvégia, Svédország, Dánia
r.: Hans Petter Moland
sz.: Stellan Skarsgård, Bruno Ganz, Pål Sverre Hagen, Birgitte Hjort Sørensen, Anders Baasmo Christiansen, Gard B. Eidsvold

Nils a közösség megbecsült tagja, ő tartja tisztán a környék útjait télvíz idején. A férfi épp átvesz egy "év embere" díjat, mikor tragikus hírt kap: fia túladagolásban meghalt. Nils képtelen elfogadni ezt tényként, így nyomozásba kezd, hogy megtalálja fia gyilkosait. A kutatás megdöbbentő eredményhez vezet...

kraftidioten.jpg

Kreuzweg (Stations of the Cross) - Németország, Franciaország
r.: Dietrich Brüggemann
sz.: Lea van Acken, Franziska Weisz, Florian Stetter

A 14 éves Maria kettős életet él: az iskolában egy átlagos tinédzser, akit ugyanazok a dolgok érdekelnek, mint a barátnőit. Odahaza viszont a szigorú katolikus családban mindent a vallás tanításai alapján kell csinálnia. A két világ óhatatlanul is összetűzésbe kerül...

Macondo - Ausztria
r.: Sudabeh Mortezai
sz.: Ramasan Minkailov, Aslan Elbiev, Kheda Gazieva

Egy Bécs melletti táborban közel 3000 menekült él, a tizenegy éves csecsen menekült, Ramasan egy közülük. Édesapját megölték az oroszok, most a kisfiú próbálja betölteni a családfő szerepét. A dolgok viszonylag jól is alakulnak, míg fel nem bukkan a táborban apja egykori bajtársa, hogy fenekestül felforgassa Ramasan világát.

Praia do futuro (Beach of the Future) - Brazília, Németország
r.: Karim Aïnouz
sz.: Wagner Moura, Clemens Schick, Jesuita Barbosa

Donato életmentőként dolgozik. Mikor egy nagyobb hullám magával ragad két turistát, a fiú a segítségükre siet. Egy németet sikerül kimentenie, de legjobb barátját magával sodorja az óceán. A kimentett férfi Donatóval megy a holttest felkutatására, és közben barátság, majd valami jóval bensőségesebb viszony alakul ki közöttük. Donato a megmentett Konraddal megy Németországba, ahol új esélyt kap egy új életre, de ekkor feltűnik a színen a testvére...

praiai futuro.jpg
La tercera orilla (The Third Side of the River) - Argentína, Hollandia, Németország
r.: Celina Murga
sz.: Alián Devetac, Daniel Veronese, Gaby Ferrero, Irina Wetzel

Nicolás egy kis argentin városkában él, apja egy köztiszteletben álló orvos, de sajnos kettős életet él. Nicolás tudja, hogy az együtt töltött nap után apja visszatér másik családjához, így neki kell betöltenie a családfő szerepét: ő keresi a pénzt és ő vigyáz testvéreire. Mindazonáltal apja azt szeretné, ha fia az ő nyomdokaiba lépne, orvosnak tanulna és átvenné a családi farmot, a fiú viszont fellázad a jelenlegi helyzet ellen.

To mikro psari (Stratos) - Görögország, Ciprus, Németország
r.: Yannis Economides
sz.: Vangelis Mourikis, Vicky Papadopoulou, Petros Zervos

Stratos fordított kettős életet él: éjszaka pék, nappal bérgyilkos. Nem tudjuk, hány embert ölt már meg, de Stratos egyáltalán nem rossz ember. Védi és segíti családját és barátait, a bérgyilkosi pályát is csak azért űzi, hogy kijuttassa barátját a börtönből, aki korábban neki is segített. Azonban amikor összejön a pénz, valami váratlan történik...

stratos.jpg

Tui na (Blind Massage) - Kína, Franciaország

r.: Lou Ye

sz.: Guo Xiaodong, Qin Hao, Zhang Lei

Ma gyermekkorában veszítette el a látását, most egy masszázsszalonban dolgozik, hasonló sorsú munkatársak között. Ezt az életet mutatja be a film egy utazáson keresztül a sötétség birodalmába...

La voie de l'ennemi (Two Men in Town) - USA, Franciaország, Belgium, Algéria

r.: Rachid Bouchareb

sz.: Forest Whitaker, Harvey Keitel, Brenda Blethyn, Luis Guzmán, Dolores Heredia

Egy poros texasi kisváros, amelyet a sivatag ölel körül, és ahol szinte mindennaposak a mexikóból átszököttek hullái, ideális helyszín egy Kafka-regénybe illő történethez. A főszereplő egy frissen szabadult férfi, aki muszlim hitre térvén új életet akar kezdeni. Ebben sokat segít neki a nevelőtisztje, de akadnak olyanok is, akik visszahozzák életébe a múltat.


two men in town.jpg

Wu ren qu (No Man's Land) - Kína
r.: Ning Hao
sz.: Xu Zheng, Yu Nan, Huang Bo, Dou Bujie

Nem titkoltan Sergio Leone westernjei előtt tiszteleg ez a film, ami egy 500 kilométeres útra küldi ügyvéd főszereplőjét, át a hatalmas sivatagon. Kapzsiság, harag, lopott madarak és rejtélyes útitársak, ezek szegélyezik az útját.

Zwischten Welten (Inbetween Worlds) - Németország
r.: Feo Aladag
sz.: Ronald Zehrfeld, Mohsin Ahmady, Saida Barmaki, Abdul Salam Yosofzai, Burghart Klaußner, Felix Kramer

Jesper a német hadsereg katonája. Habár testvérét már megölték, ő még mindig Afganisztánban teljesít szolgálatot. Az egységével egy kis falut védelmeznek a táliboktól. A két nemzet fiai között egy Tarik nevű tolmács a kapocs, aki különösen nagy veszélyben él, amiért segít a nyugatiaknak. De senki nincs könnyű helyzetben, a helyzet pattanásig feszült, főleg akkor, mikor Jesper válaszút elé áll...

 

inbetween worlds.jpg

És végül, de nem utolsó sorban a már emlegetett

Grand Budapest Hotel - USA
r.: Wes Anderson
sz.: Ralph Fiennes, Bill Murray, Tilda Swinton, Saoirse Ronan, Jude Law, Edward Norton, Owen Wilson, Adrien Brody, Willem Dafoe, Jeff Goldblum, Harvey Keitel, Tom Wilkinson, F. Murray Abraham, Lea Seydoux, Jason Schwartzman, Mathieu Amalric, Bob Balaban

A film előzetese (magyarul is) és második előzetese, plakátja (magyarul is), és néhány kép, szóval mindent tudtok.


...és Richard Linklater Boyhood című filmje, amiről itt írtunk korábban.

 

A fesztiválról érkező gyorshírekért kövessetek minket FACEBOOKON és TWITTEREN!

Címkék

berlin independent filmfesztival dijszezon eurocinema dijszezon 2014

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr835792782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Németh Barna 2014.02.01. 14:03:46

Azon túl, hogy a Grand Budapest Hotel már hónapok óta alap, most még érdekelne a '71, a Black Coal Thin Ice, a The History of Fear, a Kraftidioten és a No Man's Land is. Persze majd meglátjuk, milyen fogadtatásban részesülnek :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.02.01. 15:43:28

Ezek többnyire valami annyira elcsépelt független filmes témák, hogy az már fáj.
Szegény, árva gyerekek sajnáltatása, halott rokon/barát halálának feldolgozása, önmegvalósító túra a pusztába. Viszont az első kínai film a csúcs, elkezdtem olvasni, már láttam is magam előtt egy pofás krimit, erre az utolsó mondaton majdnem felröhögtem.
Kísértetiesen erre emlékeztet ez a fesztivál:
www.youtube.com/watch?v=kn5AfdJRuRw

A '71, a Kraftidoten és a Two Men In Town is nagyon jól hangzik viszont.

Németh Barna 2014.02.01. 16:09:12

@danialves: Én még mindig jobban elnézem ezeket (mellesleg leírás alapján ezekről még messze nem lehet tudni, hogy milyen lesz), mint a franchise-zá alakított folytatás rebootjainak remake-jét szinkronizáltan 3D-ben :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.02.01. 19:32:21

@Németh Barna: Szerintem elég erőltetett vagy-vagy kérdést csinálni ebből, már régen rossz, ha csak a blockbusterekkel összehasonlítva állják meg a helyüket ezek a produkciók.

Németh Barna 2014.02.01. 20:21:54

@danialves: Nem, félreértesz. Az belinkelt video (aminek a készítője nyilvánvalóan látott 5 filmet, többet nem hiszem) például tökéletes ráillik mondjuk a Winter's Bone-ra, a Precious-re vagy A messzi dél vadjaira. Nos, ha egy fesztiválon felbukkan pár olyan film, mint ezek, nekem az bőven elég. A téma, a tartalom, a sztori nem minden, sokkal érdekesebb a kivitelezés. Nyilvánvaló, hogy ez csak egy általános ismertető, és a puszta tartalomleírás alapján nem mondhatjuk, hogy itt minden tucat. Az pedig, hogy ugyanazok a témák jönnek elő, nos, ezek foglalkoztatják a filmeseket, ezekről van véleményük.

Vagy például ott van a kínai film, amin felröhögtél. Annak a rendezőnek már többször visszatért a munkáiban egy szélsőséges körülmények között szövődött párkapcsolat. Az előző filmjében például egy kivégzéseket felügyelő özvegy szeret bele egy olyan férfiba, akinek a feleségét ő végezte ki. Elhiheted, hogy itt sem a szerelem lesz a lényeg, hanem hogy onnantól kezdve a faszira is ráillik az, ami a többi áldozatra.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.02.01. 23:01:38

@Németh Barna: Szerintem te értesz félre, mert én eleve a témákról beszéltem, nem a kivitelezésről. Az azért nekem sem újdonság, hogy egy elcsépelt témából is lehet jó filmet forgatni (és fordítva), de ettől nekem még ezek a témák elcsépeltek.
De még csak nem is arról beszéltem, hogy arányaiban hány jó filmnek kéne ezek közül felbukkannia.

A kínai film kapcsán meg pont erről beszélek, hogy ezt a "tiltott/irracionális szerelem" témát egy páran ellőtték, eszerint saját maga is néhányszor, de most akkor még leforgatja ezt sokadszorra.

Németh Barna 2014.02.01. 23:13:44

@danialves: Ha tud vele kapcsolatban mást vagy újat mondani, akkor hajrá :) Egy téma pedig addig nem elcsépelt (nekem), amíg aktuális. Ha az inkvizícióról készülne évente három film, azt én is zokon venném.

Deepblue Noir (törölt) 2014.02.01. 23:20:37

@danialves:

elég kevesen látják majd őket, szóval sok vizet nem zavarnak. az más kérdés, hogy szerintem a filmek többségét felesleges leforgatni abban a formában, ahogy megteszik, de ezt csak mint néző mondom...

Németh Barna 2014.02.01. 23:26:27

@Deepblue Noir: A kilóban mérés pedig aztán tényleg a kultúra legfőbb meghatározója.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.02.01. 23:35:03

@Németh Barna: Mondjuk ez így elég kényelmes, mert ebbe a kategóriába elég sok olyan film belefér, ami nem az olyan külsőségekkel foglalkozik, mint az inkvizíció vagy a rabszolgaság. Az önfelfedezés vagy a nincstelen gyerekek sajnáltatása mindig is aktuális lesz tulajdonképpen, de ettől még többnyire elcsépelt témák ezek.

Németh Barna 2014.02.01. 23:43:21

@danialves: Na jó, hát akkor a Rómeó és Júlia után hagyjuk a tiltott szerelmet :)

Az "önfelfedező" filmeket pedig különösen hasznosnak tartom egy olyan korban, amikor egyre több a konzumember.

Deepblue Noir (törölt) 2014.02.01. 23:47:24

@Németh Barna:

az esztétikai értéket nem határozza meg, de a filmek a közönséghez is szólnak, lehet hogy valakinek elég ha látják a fesztiválokon, engem pl. ez nem érdekelne nyilván egy igényesebb, komolyabb film nem fog 200 milliós bevételt meg nálunk 300 ezer nézőt produkálni (valószínűleg), de attól még jó, ha normális mennyiségű néző lát egy filmet, nem csak egy nagyon szűk kör. úgy sok értelme nincs, max. az alkotóknak.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.02.01. 23:57:48

@Németh Barna: Így most nem ugrik be semmi, de mondott bárki bármi újat a Rómeó és Júlia óta a témában?

Hasznosak lennének azok, csak az a baj, hogy a konzumember max. a Batman vs. Supermant nézi meg, ezeknek a filmeknek meg marad ezeknek a fesztiváloknak a saját kis privát köre, 200 hipszter nézővel. Ha csak népnevelő szándékkal készülnek, már akkor is feleslegesek. Másrészt ebből a logikából kiindulva meg pont a fesztiválok nézőinek feleslegesek.

Németh Barna 2014.02.02. 00:40:43

@danialves: Nem biztos, mert ha egy film nyer valamit, akkor azok is megnézik, akik amúgy nem nézték volna meg. Berlinből pedig elég sok film el szokott jutni elég sok országba.

Atkakukac1989 2014.02.15. 19:57:17

Nem lehet tudni persze még, hogy a friss Arany Medve-díjas film milyen, de elolvasva a leírást, piszok jó kis mozinak tűnik.

Németh Barna 2014.02.15. 20:04:22

Hogy teljes legyen a kép, álljon itt azon film sora, amelyek pozitív kritikákat kaptak a nemzetközi sajtóban:
Kreuzweg (sokan ezt tartották befutónak), '71 (sokan meg ezt), Black Coal Thin Ice (na meg ezt), Grand Budapest Hotel (a maradék pedig ezt), Boyhood, Blind Massage, Macondo, In Order of Disappearance

Szóval összességében, a visszhangok alapján mindössze az fura, hogy a '71 nem kapott semmit.

exilis 2014.02.16. 09:10:33

A Boyhood direkt maradt ki a felsorolásból? Csak mert szerintem épp a legérdekesebb filmet felejtettétek ki.

Németh Barna 2014.02.16. 09:31:27

@totorohun: A legkevésbé sem, csak mikor elkészült az összesítő, egy külön Boyhood írás is megjelent. Most tettem hozzá egy linket.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása