Michael Bay kalózvizekre evezett, a BBC előkapta a három testőrt, a jelenben pedig újabb nagyvárosi csajok keresik önmagukat, miközben egy lúzer ügyvéd, nos, ő lúzer.

Black Sails
szereplők: Toby Stephens, Hannah New, Luke Arnold, Clara Paget, Tom Hopper

Nincs megalkuvás, ez a sorozat olyan lesz, mint a filmjeim - mondta Michael Bay, nekünk pedig mi okunk lenne kételkedni a szavaiban? Hát igen. A Black Sails története Robert Louis Stevenson örökbecsű kalandregénye, A kincses sziget előtt húsz évvel játszódik középpontjában az akkor még fiatal Flint kapitánnyal. A regényt talán nem kell bemutatnom, tipikus romantika korabeli kalandregény jóval és rosszal, rejtéllyel és látványos akciókkal, azaz pont Bay-nek való darab.

Hogy mit sikerült ebből összehozni? Az első öt percben megjelenik két gyönyörű nagy hajó, az egyik a kalózoké, a másikat szétlövik, majd robbantanak rajta. Ekkor még úgy gondoltam, hogy ez tényleg egy tipikus Bay-produktum lesz, de a felvezető jelenetsortól kezdve Flint kapitány kalandjai inkább a "Hogyan csináljunk kábelsorozatot" kézikönyv mostanában divatos állomásait járják végig. Kezdik ezt mindjárt a mindent átjáró hatalmi harcokkal és politikai csatározással, amely éppúgy jelen van a kalózhajón, mint a kikötő forgatagában. Nem is lenne ezzel gond, a magyar történelemkönyvek úgysem mondanak erről sokat. Az viszont már nagyobb baj, hogy ez a sorozat se mesél sokkal többet, inkább beleesik abba a típushibába, amikor az alkotók úgy gondolják, a fontos és komoly téma felvetésétől már a film is ugyanilyen fontos és komoly lesz. Hát nem, ehhez nem elég a felszínt kapargatni. De legalább azt nem lehet a szemükre vetni, hogy a személyes drámák szorították háttérbe az univerzális mondanivalót, mert azok legalább ugyanilyen sematikusak és semmitmondóak, ami annak fényében nem is csoda, hogy legalább másfél tucat karaktert akartak felvezetni egy órában.

Az alaphangon hamvába holt vállalkozást azért megpróbálták feljavítani a kábeles érzést erősíteni hivatott, többnyire teljesen funkciótlan véres, vagy éppen pucér nőkkel (az egyiket Fekete Szakállnak hívják, találjátok ki, miért...) tarkított jelenetekkel, de ez már nem oszt, nem szoroz, de legalább az első percekben elpuffogtatott látványelemek hiányát pótolják. Hogy merre tovább, azt nagyon nehéz leszűrni ebből a gyorsan felkent masszából. Bár pont egy kalandfilmesebb szál maradt nyitva, nehezen tudom elképzelni, hogy a Black Sails több lesz, mint lebutított Trónok harcába oltott, kevésbé stílusos Spartacus-utánzat kalózokkal.

The Musketeers
szereplők: Luke Pasqualino, Tom Burke, Santiago Cabrera, Howard Charles, Peter Capaldi

Vannak a világirodalomnak olyan klasszikusai, amelyekről valószínűleg soha nem szállnak le a filmesek; A három testőr pontosan ezek közül való. Ember nincs, aki el tudná képzelni, mi újat lehet még mondani erről a történetről a számtalan feldolgozás után, és valószínűleg nem is lehet. De nem is biztos, hogy kell, elég ha szórakoztatóan tálalják... ugyanazt. Márpedig a BBC legújabb sorozata pontosan ezt teszi: nem váltja meg a világot, de tökéletes kikapcsolódást nyújt.

Ha hiszitek, ha nem, Franciaországban járunk a 17. század első harmadában. Első helyszín egy kis kocsma, ide tér be egy férfi és a fia. Hamarosan tragédiába torkolló csetepaté veszi kezdetét, melynek során meghal a férfi, a támadók pedig muskétásnak vallják magukat. Ahogy azt ebben a korban illett, a férfi fia (D'Artagnan) bosszút esküszik, és Párizsba indul, hogy megölje apja gyilkosát. Eközben az udvarban is áll a bál, Richelieu bíboros és emberei állandó hadban állnak a király muskétásaival, s ennek a bíboros a saját habitusának megfelelő módszerekkel akar véget vetni - természetesen a saját javára.

Aki már látott valaha BBC-sorozatot, az pontosan tudja, mire számíthat. A külcsín, mint mindig, most is első osztályú, igényesen kivitelezett díszletek és kosztümök között játszódik a történet, talán a csatornától egy kissé szokatlanul is élénken. Igen, határozottan jót tett a sorozatnak, hogy ez most nem Angliában játszódik. Mind a történetszövés, mind a karakterek lazábbak, bár az "angolságot" nem tudták teljesen kiirtani belőle (érdekelne például, mikor mondott utoljára egy parasztasszony olyat, hogy "indeed"). De ezt leszámítva minden rendben van, a The Musketeers cselekményes és érdekes, a karaktereket pedig brit műgonddal passzították a színészekhez. Közülük a bíborost játszó Peter Capaldit lehet kiemelni, már ha több teret hagynak neki, a lányok pedig elkezdhetik megtanulni a D'Artagnant alakító Luke Pasqualino nevét (már ha nem tették meg a Skins kapcsán), de a fiúknak is bőven akad látnivaló.

Broad City
szereplők: Abbi Jacobson, Ilana Glazer

Egy újabb sorozat, melyet számomra alaposan kinyírt a hype, pedig ez most tényleg nem csak látatlanban felépített elvárásokra épült. A Jakobson-Glazer páros sorozata korábban webszériaként futott a YouTube-on, onnan emelte át a Comedy Central. A félamatőrnek tűnő, kissé nyers szkeccssorozat-jelleg megmaradt - ez volt az, ami miatt már jó előre kikiáltották a következő Louie-nak. Mondanom sem kell, ez hiba volt, Louis C.K. már csak a rutinjával köröket ver a csajokra, nem is beszélve arról, hogy sokkal letisztultabb, összeszedettebb a humora, miközben a Broad City minden egyes jelenete zsákbamacskát árul: vagy betalál vagy nem. Az arány nagyjából fele-fele, ami ugyan még javulhatna, de mivel ezt most nem lehet betudni kezdeti botlásnak, valószínűleg nem fog.

A másik összehasonlítási alap természetesen a Girls volt, de a Broad City ennek a színvonalát sem éri el, sem színészileg, sem a választott téma/világ bemutatásában. Ennek legfőbb oka a jellegéből adódik, a szkeccs forma jóval darabosabbá teszi, humora pedig szintén ebből kifolyólag nem előkészített, inkább ad hoc, provokatív és harsány. Az egyik jelenetben például a két barátnő videocsetet folytat, mikor kiderül, hogy az egyikük éppen a barátjával szeretkezik és a fickó hasára rakott laptopon keresztül beszélget; és ezzel meg is született a feminista édeshármas. Nagyjából az efelé viccek jellemzik a produkciót, a kérdés már csak az, kinek mennyire jön be ez a humor.

Rake
szereplők: Gregg Kinnear, Necar Zadegan, Tara Summers, Omar J. Dorsey

Jogi sorozat vagy vígjáték? Ez az a kérdés, amiben nem tudtak dűlőre jutni magukkal a Rake alkotói, így készítettek egy egyszemélyes magánshow-t Gregg Kinnearnek, aki alaposan ki is használja a helyzetet. Azzal nem vádolhatjuk a színészt, hogy túl széleskörű lenne a repertoárja, de általában jól választja meg a neki fekvő szerepeket. A Rake zűrös ügyvédje cseppet sem szimpatikus figura: szerencsejátékos, prostikkal hetyeg, kicsit nagyképű, óriási tartozásai vannak, saját lakás híján a testvére családjánál húzza meg magát, és ehhez még társul egy nem mindig szalonképes modor. Az, hogy nem lett ebből a figurából hatalmas klisé, az egyértelműen Kinnear érdeme, aki nem csak életet lehel belé, de sikerül egy szerethető bohócot varázsolnia a karakterből.

A sorozat sikere egyértelműen rajta múlik majd. Ha elegendő néző érez így, jó sokáig kihúzhatja, de ha nem, akkor vége a dalnak. Vége, mert a háttér egyáltalán nem emelkedik az átlag fölé, a jogi részek bár nem érdektelenek, de nem is túl ötletesek ahhoz, hogy hosszú távon érvényesüljenek. Ezzel szemben a magánéleti lúzerkedésben van potenciál, ott csak tartani kéne a szintet.