aeon flux

ready for the action now, danger boy?

elkészülhet kubrick napoleonja Németh Barna
2013. november 27. 08:13:00

Kategória: tv 39 komment

Egyes amerikai filmtörténészek szerint "minden idők legnagyobb, el nem készült filmje" címet egyértelműen Stanley Kubrick Napoleonja viseli. Több éves tervezgetés, kutatómunka, forgatókönyv, vázlatok, de kész mozi helyett mindössze egy vaskos kötet maradt az utókorra, benne mindaz a felhalmozott anyag, ami tényleg egy gigászi project előkészületeiről tanúskodik.

Steven Spielberg ugyan már többször nyilatkozta, hogy nem bír belenyugodni ebbe a veszteségbe, de még az ő befolyása sem volt elég, hogy bárhol zöld utat kapjon egy ilyen monumentális filmterv. Most azonban némi mozgás támadt a Napoleon körül, méghozzá az HBO háza táján, akik nem csak hogy az eredeti forgatókönyvet vennék alapul, de a jelek szerint már rendező után kutakodnak a produceri teendőket ellátó Spielberggel közösen. A legfrissebb információk szerint Baz Luhrmann felé kacsintgatnak, de megerősítés még egyik oldalról sem érkezett. Annyi biztos, hogy a rendező adna a nagyságnak és a pompának, de már az is elég, hogy elkezdett felfényleni az alagút vége.

default_va_kubrick_napoleon_book_photo.jpg

Címkék

hbo steven spielberg baz luhrmann stanley kubrick

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr85660154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.11.27. 08:18:25

Remek hír! Én Spielberg kezébe adnám a rendezés jogát.

cszn · http://cszn83.blogspot.com/ 2013.11.27. 09:26:06

Úristen. Spielberg és Luhrmann kezére bízni egy Kubrick darabot?!

ungverjaland 2013.11.27. 09:47:37

Spielberg az A.I. után még egy Kubrick projectet tönkretesz? Baz Luhrmann meg remélem csak egy vicc.

Kovács Erzsébet 2013.11.27. 10:25:59

Sajnos Kubrickból csak egy volt, és azóta sincsen utóda (nagyon szeretem Lynchet, de ő más kategória). Ha Luhrmann csinálja, legalábbis dekoratív lesz. Ha Spielberg... hát, a War Horse-tól nekem megfájdult a fogam, olyan émelyítő volt.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.11.27. 10:26:49

Nincs olyan rendező, aki tökéletesen tudna megalkotni egy Kubrick művet. Mindemképpen kapni fog néhány pofont a film.

Esetleg Ron Howard?

goodjohnwin 2013.11.27. 10:32:07

Spielberget csak addig szabadna odaengedni a projekthez, amíg pénzt szerez rá, utána zavarják szépen haza.

David Fincher lenne szerintem érdekes választás rendezőnek.

clive. 2013.11.27. 10:55:00

Scorsese alá nem adnám. De szerintem Coppola vagy Spielberg is képes lenne tisztességesen megcsinálni, ha kellő alázattal viszonyulnának a projekthez. Csak itt ugye az a kérdés, hogy Coppola ennyi idő után képes lenne-e ismét egy nagyívű, monumentális filmet alkotni, Spielbergnél meg az, hogy nem venné-e rikítóan giccsesre a figurát, ami nagyon jellemző rá. Peter Jakcsonról mit gondoltok? Elbírna egy komoly történelmi drámával, vagy ő is hajlamos lenne Spielberghez hasonlóan giccsbe fordulni (mint tette a Komfortos mennyország esetében)?
Kubrick legjobb alternatívája Kurosawa vagy Leone lenne, de sajnos ők már nem élnek.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.11.27. 11:07:53

Spielbergnél jobb választás kevés van. A Lincolnnal bebizonyította, hogy még mindig brutál jó történetmesélő és a színészvezetéshez is nagyon ért, ami pedig a nagy formátuú tévés projekteket illeti, a Band of Brothersnél jobb példa nem is kell. Ugyanakkor Luhrmanntól félek kissé, hogy az ő Napóleonja inkább lenne pojáca, mint hódító.

Kovács Erzsébet 2013.11.27. 11:21:48

@Zalaba_Ferenc: A Lincolnnal példálózol, mikor már az is ilyen "Nagyapa elmeséli unokáinak, hogy az elnök úr milyen jó ember volt" jellegű mese lett, igaz, hogy legalább nem volt olyan giccses, mint a War Horse.
De egye fene, én Ridley Scottra szavazok. Neki már úgyis volt napóleoni témájú filmje, ami nem is volt rossz.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.11.27. 11:31:37

Spielbergnél jelenleg nincs jobb megoldás.

Amúgy ki lenne szerintetek az ideális választás Napóleon szerepére?

von Schatu 2013.11.27. 11:34:17

Én Ang Lee-nek adnám. Egyrészt sokoldalú figura, mindenféle zsánerben tud remekül alkotni. Másrészt nála a set desing mindig tökéletes. Ha valami angol, akkor az angolnak is néz ki (Értelem és érzelem), ha kínai akkor kínainak (Ellenséges vágyak, Tigris és Sárkány), és még sorolhatnám. Harmadszor jól kidolgozott karaktereket kapnánk, lenne bennük spiritusz. Negyedrészt nagyon jól tud a giccs határán egyensúlyozni, ami mondjuk Spielbergröl mostanság nem mondható el. Szóval szerintem érdekes választás lenne.

isvaen 2013.11.27. 11:35:33

egy kubrick-film első és legfontosabb pontja az objektív. kb mint az autóversenyben a gumi. ha nem erre helyezik a hangsúlyt, lehet bármilyen a tervező, a vezető, a gyártó, szar lesz és nem megy semmire.
spielberg bebizonyította, hogy nem tudta megélni azt, amit kubrick megálmodott. mert nem jó "szemmel" nézte és láttatta...

Wintermoots (törölt) 2013.11.27. 11:56:29

hát ez a cím jó, de attól még persze ez nem kubrick-projekt, csak ő kezdte, készítette elő, ahogy fogalmazni akarunk, a munka azé lesz, akik a végleges forgatókönyvet megírják, majd megrendezik a filmet. így aztán nem is lehet elrontani semmit, mert nincs mit, legfeljebb lehet egy rossz filmet készíteni, de az sem egy kubrick-munka elrontásáról szól.
(az meg már teljesen szubjektív, hogy én nem vagyok kubrick-fan, sőt)

Wintermoots (törölt) 2013.11.27. 11:58:24

@Wintermoots:

viszont kizártnak tartom, hogy bármelyik említett rendező ne tudna tűrhető filmet forgatni, ha akar:)

Németh Barna 2013.11.27. 14:17:48

@Wintermoots: Kicsit félreértetted, épp az a lényeg, hogy Kubrick forgatókönyvéből, feljegyzéseiből és vázlataiból készüljön.

DHOPW42 2013.11.27. 14:38:08

Nekem az nem tiszta, hogy Kubrick-filmet(/sorozatot) szeretnének csinálni, vagy adaptálni szeretnék Kubrick forgatókönyvét (a feljegyzései meg egyéb note-ok alapján)? Meg mi nézők is azt várjuk, hogy egy új Kubrick-mű készüljön, vagy valami mást? A kommentek meg a netes hozzáállás alapján ez nem egyértelmű, pedig eléggé különbözik a két dolog.

clive. 2013.11.27. 17:41:26

Giuseppe Tornatore azt hiszem épp Sergio Leone egy meg nem valósult a leningradi csatáról szóló filmen dolgozik.
Csak, hogy egy hasonló hírt is megemlítsek :) Viszont ez mozifilm lesz, és Tornatore kiváló rendező :)

Wintermoots (törölt) 2013.11.27. 18:45:59

@DHOPW42:

ez az, két különböző dolog. plusz régi forgatókönyv és televízióra...no meg kubrick nem ragaszkodott annyira a forgatókönyvhöz, ha kellett improvizált, változtatott, tehát ha szó szerint próbálnák visszaadni, már nem lesz igazi kubrick-film

ohlulu 2013.11.27. 19:57:33

Malkovich legyen napoleon, és a "kubrick menet" atmoszféráját hozhatná egy homokos és pénzéhes császárral...
szóval nekem is vannak ötleteim...

Németh Barna 2013.11.27. 20:48:12

@Wintermoots: Te aztán imádod keresni azt a bizonyos csomót a kákát. Naná, hogy nem lesz Kubrick-film, mivel ő meghalt, ergo nem rendezheti meg. De azt sem lehet mondani, hogy egy random Napoleon sorozat lesz, tekintve, hogy AZT a forgatókönyvet használják és AZOKAT a jegyzeteket, amiket Kubrick készített.

(C) Wernherr von Braun (C) 2013.11.27. 21:01:55

Az itt tipródó gyengébbek kedvéért:

Készült Napóleonról egy nagy ívű filmeposz Waterloo címmel, Szergej Bondarcsuk rendezésében 1970-ben. Ezt a mozit ebben a témában soha senki nem fogja felülmúlni, próbálkozni sem érdemes, különösen akkor nem, ha valami Trója-szerű borzalom lesz a végeredmény.

Bondarcsuk mozgójában Rod Steiger volt Napóleon, Christopher Plummer Wellington hercege és Orson Welles XVIII. Lajos.

A filmnek nem volt közönségsikere, ahhoz nem volt elég földszintes és közönséges. Kubrick és produceere pont a Waterloo pénzügyi bukása miatt hagyott fel a saját Napóleon-projektjével.

Z@ki · http://wannabephoto.blog.hu 2013.11.27. 21:11:10

Michael Bay-t rendezőnek, ha igazán "epikusat" akarunk!

Ezek alapján szerintem el tudjátok képzelni, hogy mennyire látványos lenne a waterlooi csata:
youtu.be/qn_HFEDNZ_Q

ohlulu 2013.11.27. 22:14:37

@(C) Wernherr von Braun (C): azért nem gondolnám, hogy spielberg vagy bárki más rendező venné a bátorságot arra, hogy Trója-szerű borzalommá torzítson egy jórészt kidolgozott kubrick-ötletet...
amúgy itt egy érdekes interjú kubrickkal, az utolsó két bekezdésben az egykor tervezett napoleon-filmet is érintve.

visual-memory.co.uk/amk/doc/interview.ts.html

ui.
ez a mostani természetesen nem kubrick-film lenne, de ha jól sikerülne, sebaj

Wintermoots (törölt) 2013.11.27. 22:17:14

@Németh Barna:

én is erre céloztam, nem is mondtam volna ha "dhop" nem írja, hogy neki sem világos:)

(C) Wernherr von Braun (C):

most képzeld el, ha minden történelmi személyről egyetlen életrajz születik egyetlen szerző tollából...

(C) Wernherr von Braun (C) 2013.11.27. 22:32:59

@ohlulu:

Spielberg és Kubrick hasonló származásuk ellenére nincs azonos film univerzumban. Előbbi egy giccs festő, utóbbi zseni. Spielberg ráadásul minden filmjében a nácikon arat utólag virtuális győzelmet (Indiana Jones), ami egy kicsit unalmas (nem beszélve arról, hogy hazudik.)

@Wintermoots:

Attól még, hogy valaki írógépen vagy szövegszerkesztőbe kalapál, még nem lesz író. Iulius Caesarról is lehetne újabb drámákat írni, de Shakespeare után nem érdemes.

igenember 2013.11.27. 22:46:39

Ha Kubrick élne már rég tíz órás filmeket gyártana. Tarr elbújhatna mögötte.

ohlulu 2013.11.27. 23:06:54

@(C) Wernherr von Braun (C): magam is (sokkal) jobban kedvelem kubrickot spielbergnél.

viszont ceasar-shakespeare, azaz napoleon-film témában wintermoots tpoiktárssal értek egyet.
A későbbi óriás nyugodtan ráállhat a korábbi óriás vállára, hogy még messzebbre lásson... (Newton) És többekből is válhat óriás, hadd próbálkozzanak

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.11.28. 08:58:56

@(C) Wernherr von Braun (C): Azért az a giccs festő is letett 1-2 dolgot az asztalra. Kevesebb lenne nélküle a filmvilág.

clive. 2013.11.28. 10:04:17

@REMY: Egyetértek. Életművének első felével örökös tagsága van a legnagyobbak között: Párbaj, Cápa, Harmadik típusú találkozások, Indiana Jones trilógia, Meztelenek és bolondok, E.T., A nap könnyei, Jurrassic Park stb.

Én a mostani filmjeinek többségét sem bánom, hogy megnézem csak nem mind tetszik: Indiana Jones 4 (szar), Lincoln (unalmas), Világok harca (elrontott), Hadak útján (nem láttam) stb.
Egyébként Spielberg szerintem csak mostanában lett kissé giccses (de ezt inkább a képi világára értem), de a régi érzelmességével nekem semmi bajom se volt.

Az A.I. pl. nekem kifejezetten tetszik, és szerintem jól is áll neki a spielbergi (gyermeki) érzelmesség, mert végül is ez a Pinokkió történetének robotokkal elmesélt története anyukástól, tündérestől. Nem egy helyen olvastam / hallottam (már nem emlékszem, hogy hogy videoban láttam, vagy cikket olvastam), hogy Kubrick már életében is gondolt Spierlbergre, hogy mennyire jól állna neki ez a történet.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.11.28. 10:37:28

@clive.: Az idő mindent megszépít: manapság az olyan filmes katasztrófákat, mint a Meztelenek és bolondok is hajlamosak pozitívan értékelni Spielbergtől, míg a mostani - az előbbinél sokkal színvonalasabb munkáit (Lincoln, Tintin, Világok harca) meg földbe tiporni. Amúgy szerintem ez a három filmje vagy akár a sokat szídott Hadak útján is jobb, mint mondjuk A végzet temploma.

Németh Barna 2013.11.28. 11:32:57

@Zalaba_Ferenc: Számomra a meztelenek most sem nagy szám, a lovas hadas egy túláradó schmaltz, de a templomot mindig szerettem :) De a legnagyobb műremek nekem mindig is a Párbaj volt.

clive. 2013.11.28. 11:40:25

@Zalaba_Ferenc: a Meztelenek és bolondok szerintem egyáltalán nem filmes katasztrófa. Én veszettül jól szórakoztam azon, ahogy a pánikoló lakosság és katonaság egymással vállvetve a saját városát nullázza le. Szerintem nagyon jó film és jó humora is van.

A Lincoln színvonalasan van elkészítve, de ettől függetlenül a legunalmasabb Spielberg film, amit valaha láttam. A Világok harca mitől színvonalas? Szerintem a leggyengébb filmje volt, az Indiana Jones 4-ig. Én legalábbis egy totális mellényúlásnak tartom. A koncepciója volt eleve elcseszett: hogy egyszerre költöttek 200 milliót egy filmre, ami végig a kisember szemszögéből mutatja be az inváziót. Így lényegében az, ami igazán érdekes, az félig meddig, kitakarva történik, vagy hallomásokból értesülünk róla, helyette nézhetjük végig Tom Cruise-t minden oldalról, ahogy pánikol. És ezzel az akarja elérni, hogy ne tűnjön annyira látványfilmnek, mert ő az egyszerű ember szemszögéből akarja mutatni az eseményeket, hogy ő hogy látja. Csak sajnos ez az igyekezete egy totális kudarcot eredményezett.

Wintermoots (törölt) 2013.11.28. 12:18:23

@ohlulu:

(az illető egy korábbi hozzászólásából világosan kiderül, mi a legfőbb baja pl. ezekkel a rendezőkkel...épp ezért nem is válaszoltam már neki)

spielberg-kubrick teljesen más rendezők, eltérő törekvésekkel, sok értelme nincs a kettőt összehasonlítani, életművüket sem.

@clive.:

eredményét tekintve szerintem egyáltalán nem kudarc, pontosan az a lényeg, hogy úgy látod, ahogy, nem pedig legszűkebb értelemben vett látványfilm.

Wintermoots (törölt) 2013.11.28. 12:38:31

mivel eddig csak férfi rendezők jöttek szóba, javaslok egy hölgyet is.

egy kritikus írta róla: "Jazmin Lopez is the future of cinema"

www.ansa.it/webimages/foto_large/2012/9/3/8b84bb17605ede067c3304fb9b181ff1.jpg

Lavmitendor 2013.11.28. 21:09:30

Elvileg már ott tartottak, hogy repülő kellett szállni Romániába a forgatásra (jelmeztervek, forgatókönyv, engedélyek...stb. megvolt), csak a Waterloo miatt minden befektető kiszállt a projektból. Újból a pénz miatt bukott valami fenomenális.

Nem hiszem hogy kielégítő filmet lehetne belőle csinálni. Az a baj, hogy más úgy is beleviszi a saját elképzeléseit, a stúdió bele fog ugatni...blabla és Kubrickkal ez összeférhetetlen dolgot fog szülni.

Trottervoltam 2013.11.29. 13:56:30

Akkor én is bedobom a neveket, akikről úgy érzem, hogy egyelőre nem legendák, de jól tudnák ezt megcsinálni:
Cuarón, Inarritú, Boyle. Bár Boyle csinált már gyengább filmet is, szerintem megvan benne az alázat és a tudás.

simonp1 2013.12.03. 11:44:49

Darren Aronofsky volt már? Én tőle szeretném látni, milyen volt Napóleon.

simonp1 2013.12.03. 11:45:38

Bocsánat: milyen volt Kubrick Napóleonja...

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása