Amióta az eszemet tudom, az egészségügy szapulni való dolog volt. Időpontot kell kérni a két órás várakozásért, és mandulaműtét után ugyan mandula nélkül, de gombával lehet távozni (esetleg karóra nélkül), miközben a szakmabeliek túlóráktól nyúzottan veszik át az éhbért. Nem tudom, hogy a helyzet mindig ugyanilyen rossz volt-e, vagy csak a nagy magyar egészségbiznisz nőtt fel a hírnevéhez, de amikor például a nagymamám egész tisztes listát kapott a kórházba vonulásakor rajta azokkal a gyógyszerekkel, melyeket magával kellett vinnie, nos, akkor megéreztem a helyzet tragikomikus mivoltát. Az pedig már tényleg csak itt a keleti blokkban fordulhat elő, hogy ezek után a páciens megkéri a családot, hogy adjanak a doktornak egy húszezrest, de azt valami szép borítékban.
Bodzsár Márk nem csak felismerte ebben a helyzetben egy fekete komédia lehetőségét, de azt a kort is megtalálta hozzá, ami már önmagában kiérdemelte a közhelyes felszólítást, hogy sírva vigadjunk rajta: a kilencvenes éveket, egy szétprivatizált kort, ahol a hirtelen jött szabadság nem csak a trafikok köré szőtt mutyit, hanem amely kitermelte magából a jég hátán is megélő kelet-européer magánvállalkozót. Az Isteni műszak cselekményének alapjait is eme típus díszpéldánya indítja el egy temetkezési vállalkozó képében, aki némi pénzt csepegtet a mentősöknek azért, ha hullákat szállítanak neki. Szó sincs itt gyilkosságról, mindössze arról a helyzetfelismerésről, ami az egész rendszerváltás utáni időszakot meghatározta: ha lehetőség adódik, miért ne én legyek az első, aki kihasználja.
Fék doktor (Rába Roland) és Kis Tamás (Keresztes Tamás) így szerzik sajátos hálapénzüket, mikor közéjük csöppen a dél-szláv háborúból menekült Milán (Ötvös András), aki eleinte rossz néven veszi a Hippokratészi eskü kiskapuit kijátszó keresetkiegészítést, de mivel odakint ragadt menyasszonya határátkeléséhez pénz kell, beáll hát a duó mellé. A képlet szépen működik, a tagadhatatlanul kelet-európai történethez sikerült ízig-vérig ebből a világból származó, ezt a régiót reprezentáló figurákat találni; és a hozzájuk kiválasztott színészekre sem lehet túl sok panasz, habár pont az egyetlen, mondhatni összetettebb karaktert megformáló Ötvös néha túl teátrális, de mivel csapatjátékról van szó, nem olyan zavaró.
Viszont a magyar narancs mellé bekerült némi import is. Az még csak hagyján, hogy a főszereplő fiú végigjárja a hollywoodi karakterfejlődés minden kliséjét, de a direktor kedvenc rendezőinek megidézése csak egyenetlen színvonalon sikerült, ami néha tökéletesen passzol a történetbe (Fék doktor figurája), néha szokni kell (a karikatúra Kis Tamás), néha viszont elég blőd (Lázár Kati megnyugtatása, a motorbaleset). Ugyanez igaz az erőszakábrázolásra is. Itt is Tarantino, Richie vagy Coenék voltak a példaképek, de Bodzsárnak nem mindig sikerült jól felépítenie az egy-egy szaftosabb jelenetben megbúvó humort, pedig nem ártott volna elérni, hogy a néző ne tegye félre a kukoricáját egy gégemetszés vagy egy nyílt törés láttán.
Spoilerek nélkül nehéz belemenni a részletekbe, de talán nem is kell, mert az összképet nem rontják le nagyon ezek a kisebb-nagyobb baklövések. Az Isteni műszak jó film, ami azon túl, hogy szórakoztató, még egy ígérettel is gazdagít: ha Bodzsár kicsit kiforrottabb lesz, és nagyobb teret enged a saját személyiségének, akkor jó eséllyel ez a mai generáció is megkaphatja a maga nagy magyar zsánerfilmjét. Nekem csak egy kérésem lenne: azt is Rába Rolanddal készítse.
kövess minket facebookon és twitteren!