aeon flux

ready for the action now, danger boy?

sajtóközlemény: állami szerepvállalás nélkül eltűnhetnek az art filmek a mozikból Zalaba_Ferenc
2013. október 09. 10:20:00

Kategória: film 37 komment

Az alábbiakban a Filmforgalmazók Egyesületének most közreadott állásfoglalását olvashatjátok az art filmek terjesztésének aktuális helyzetéről.

artmozi620.jpg

A Filmforgalmazók Egyesülete  fontosnak tartja, hogy a magas minőségű, rangos fesztiváldíjakkal elismert art filmek továbbra is elérhetőek legyenek a magyarországi mozikban. A Cannes-ban, Berlinben, Velencében díjazott alkotásokat azonban kizárólag piaci alapon lehetetlen bemutatni: művészeti alkotásként kell tekinteni rájuk, amelyek forgalmazása hozzájárul Magyarország kulturális sokszínűségéhez.

Csupán a fővárosban évente mintegy félmillióan, vidéken további több százezren váltanak jegyet art filmekre. Bár nézettségük és bevételük alacsonyabb, mint a nagy reklámkampánnyal bemutatott hollywoodi és egyéb szuperprodukcióké, művészeti, kulturális és közösségteremtő értékeik miatt ezek a filmek kivételes jelentőségűek.

Korábban évente 150 millió forintos központi támogatást fordítottak e filmek bemutatására, amely segítette népszerűsítésüket, forgalmazásukat. 2010-ben viszont, a Magyar Mozgókép Közalapítvány megszűnésével, elapadtak a források.

2012-ben a Magyar Nemzeti Filmalap egyszeri pályázat keretében, az NKA vizuális művészeti kollégiuma pedig 80 milliós keretből támogatta a filmek terjesztését.

Idén azonban egyik támogató sem írt ki pályázatot, holott állami segítség nélkül sem térségünkben, sem Európa más országaiban nem működik az art filmek terjesztése.

A forgalmazók a támogatás igénybevételének elvi feltételeként évente több százezer forintot fizetnek a bemutatandó filmek „art” besorolására a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál. A hivatal pozitív döntés esetén határozatot ad ki, amelynek szövege szerint a film „filmterjesztési támogatás igénybevételére jogosult”. Aktuális pályázati kiírás hiányában viszont nincsenek igénybe vehető támogatások.

Az art filmek eltűnésével az art mozik is vetíthető filmek nélkül maradnak, bezárásuk elkerülhetetlenné válik, és így később a magyar art filmek sem tudnak majd eljutni a nézőkhöz. Az elmúlt időszakban többször bebizonyosodott, hogy a multiplexekben az új magyar alkotásokat csak néhány hétig vetítik, art mozik nélkül a nemzeti filmgyártás is vetítőhelyek nélkül marad.

Egy kiszámítható és hosszú távú art film támogatási rendszer elindítását sajnos eddig egyik állami szerv sem vállalta fel: a Filmalap és az NKA csak eseti pályázatokat jelentetett meg 2012-ben, az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig hiába ígérte 2013-ra egy 200 millió forintos pályázat kiírását az art mozik és az art forgalmazók támogatására, a mai napig nem ismert, hogy milyen ismérvek alapján tervezik ezt a pénzt szétosztani.

A Filmforgalmazók Egyesületének álláspontja szerint az art filmek forgalmazóinak a fenti célokra évi mintegy százhúszmillió forint támogatásra lenne szükségük, hogy továbbra is láthatóak legyenek a mozikban a magyar és nemzetközi art filmek.

Címkék

sajto magyarvalosag artfilm

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr765558355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.10.09. 10:25:15

Sőt, ha jól tudom, idén az európai uniós támogatási rendszer is teljesen átalakul, és egyelőre még senki sem tudja, hogy ez mit takar, mit jelent.

Lazók György · https://rapidretro.blog.hu/ 2013.10.09. 10:54:54

Többfelvonásos tragédia, ami itt folyik. Bezzeg arra van pénz, hogy Rákay Philip majdnem egymilliárd forintért elmondhassa, hogy Magyarország, szeretlek!

isvaen 2013.10.09. 11:09:09

első lépésként a földszinten, grünwalsky úrhoz kell becsengetni, és számon kérni azt, ami, ahogy áll. rákay úr a 10.-en lakik. hogy köztük kik laknak....

beyo 2013.10.09. 12:03:37

@isvaen
Annyira jó, hogy így lehet újjal mutogatni. Fel kéne ismerni, hogy a hibákat esetleg javítani kéne, nem pedig lerázni és kenni a felelősséget és kollektív büntetni. Ha valaki sikkasztott, bűnt követett el, akkor derítsék fel, vonják felelősségre és pont.
On:
Szomorú, de kezdenek a kultúrpolitikával kapcsolatban bármilyen pozitív ábrándjaim megszűnni. Valahogy rá kéne jönni, hogy a kultúra terjesztés a közszolgálat egyik legfontossabb alapja...

Kovács Erzsébet 2013.10.09. 12:09:40

@J. Bauer: Valószínűleg az intendáns úr azért a pénzért cserébe azt ígérhette, hogy javítja egy kicsit az országimázst, hogy ne lehessen azt mondani, csak a túrórudival akarjuk hazacsábítani a külföldre tántorgott munkaerőt.

isvaen 2013.10.09. 12:34:23

@beyo: egy több mint 5 milliárdos hiányt hogy akarsz szépen javítani??
írtam olyat, hogy kollektív? büntetni? ne adj szavakat a kommentembe, kérlek.
sztem csak nézd meg, mennyibe volt az utolsó 5 jancsó-, tarr-, kamondy-film hazai támogatása. érdekes dolgokat fogsz látni.

Ficus Cucis 2013.10.09. 13:38:05

@isvaen: és egyúttal azt is közölni szíveskedjetek, hogy ebből a közel 1 milliós jegyvásárlóból mennyien látták az utolsó 5 jancsó-, tarr-, kamondy-filmet???
DDD

Baleus 2013.10.09. 13:48:09

@isvaen: És éppen ezért helyes hogy a Jancsó féle túlértékelt senkiknek egy fillér állami pénz nem üti a markát.

De sírni kell, mert nem támogatják a magyar "art" mozit. Éppen csak az a baj, hogy ma már az is nagyon "art" és trendi, ha egy marék szarra ráteszünk egy szelet citromot és gőzhajónak nevezzük el.

Fel kellene ébrednie a belpesti "művésztársadalomnak", vége a 40 év kommunizmusnak, majd az azt követő 20 év balliberális fostengernek. Nem feltétlenül jó, ami most van, de a nyíltan magyargyűlölő "művészek" végre eltakarodnak a színről és nem rabolják szét milliárdokkal az államkasszát.

És még valamit, őszintén: ha valami annyira érdektelen, hogy egy országban nem termeli ki a saját forgalmazásának költségeit sem, azt miért is KELL államilag támogatni?

Természetesen sok mindenre költenek el feleslegesen milliárdokat, ami nem helyes, de attól még ez sem lesz az.

Baleus 2013.10.09. 13:50:57

És nem most keveredtem ide, évek óta rendszeres olvasója vagyok a blognak, csak ritkán szólok hozzá. De ez a téma és úgy általában a magyar filmgyártás évtizedes állapota egy szégyen a szememben.

isvaen 2013.10.09. 13:54:50

@Ficus Cucis: én láttam a Dolinát. 1 néző. :o))))

Wintermoots (törölt) 2013.10.09. 13:58:49

@Baleus:

csak ritkán szólok hozzá"

"...2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban."

peterd127 2013.10.09. 14:30:49

azért azt ne felejdük el, hogy a magyar art-filmek színvonala is igencsak elmarad 60-70-80-as évekétől...

ezt is illene beismerniük a kedves producereknek, mintsem arra fogni mindig "hogy nincs pínz"

Németh Barna 2013.10.09. 14:31:13

@Baleus: Csak hogy tudd, a jobbkonzerv fos sem hozza vissza az árát.

Baleus 2013.10.09. 14:52:38

@Németh Barna: ne is adjanak rá pénzt, ha fos és veszteséges.

Ficus Cucis 2013.10.09. 15:03:05

ha már itt tartunk: nem tudom van-e államilag finanszírozott film-, és televíziórendező szak a tekintetes SZF egyetemen (remélem nincs); ha van, igazán hasznos lenne, ha a jövőben csak önköltséges képzés indulna.

ha a jogászoknak fizetni kell, ezeknek is kelljen.

Wintermoots (törölt) 2013.10.09. 15:12:52

@peterd127:

nem kizárólag magyar filmekről volt szó, hanem erről: "a magas minőségű, rangos fesztiváldíjakkal elismert art filmek továbbra is elérhetőek legyenek a magyarországi mozikban. A Cannes-ban, Berlinben, Velencében díjazott alkotásokat azonban kizárólag piaci alapon lehetetlen bemutatni"

Németh Barna 2013.10.09. 15:22:12

@Baleus: És szerinted itt mi nyereséges? Sem a könyvtárak, sem a színházak, sem a foci. Szántsuk be mindnek a helyét és vessük be búzával. Ja de várj, a mezőgazdaság is veszteséges.

Baleus 2013.10.09. 15:58:54

@Németh Barna: A mezőgazdaság veszteséges?:) Ezt remélem viccnek írtad. Maradj inkább a kaptafánál.

A könyvtárakat szerintem ne keverjük ide, nagyon nem egy kategória. A magyar foci nem nyereséges és ami fontosabb, nem is sikeres. Én személy szerint egy fillért sem áldoznék arra sem állami forrásokból. A gyerekek egészséges fejlődéséhez nem kell milliárdokat eldönteni, ha valaki sportolni akar, megtalálja a módját, ha eredményt mutat fel, akkor kapjon támogatást. Remélem azt viszont nem vonod kétségbe, hogy a legrangosabb bajnokságok csapatai nyereségesek.

Alapvetően arról beszéltem, hogy az elmúlt évtizedek agyonsztárolt rendezői soha a büdös életben ne kapjanak többé állami pénzt a semmirekellő filmjeikre.

peterd127 2013.10.09. 16:02:04

@Wintermoots:

az teljesen oké, és valóban szemétség, csak volt még hozzá egy hozzáfűznivalóm is

peterd127 2013.10.09. 16:02:44

arról nem is beszélve hogy egy-két kívételtől eltekintve a magyar tömegfilmek is rosszak

Németh Barna 2013.10.09. 16:04:24

@Baleus: Ha olyan nyereséges lenne, akkor talán nem várnák állandóan az Uniós támogatásokat.

De, keverjük ide a könyvtárakat, mert kultúra. Ahogy a szintén nem nyereséges köztévé és a közrádió.

Mindenesetre ha az az érv, hogy ne támogassunk valamit, ami nem nyereséges, akkor nézzünk kicsit körül - vagy valljuk be, hogy "Nem támogatjuk a nekünk nem tetsző veszteséges dolgokat." Így lenne őszinte, úgyis mindenki tudja, hogy ez a helyzet.

Ficus Cucis 2013.10.09. 16:17:47

@Németh Barna: Mennyi fizető beiratkozott olvasója van a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak?

2012. évben mennyi színházjegyet adtak el Budapesten?

Országosan mennyi fizető nézője volt a legutóbbi Jancsó, Tarr és Kamondy-filmnek úgy, hogy egy mozijegy átlagosan feleannyiba kerül, mint egy színházjegy?

Azt gondolom, a feltett kérdésekre nagyságrendileg mindannyian tudjuk a választ....

Ficus Cucis 2013.10.09. 16:38:59

@Ficus Cucis: Bátorkodom válaszolni a saját magam által feltett kérdésekre.

Csak a Központi Könyvtárnak 70 ezernél több olvasója van, a kerületi könyvtárakkal együtt 200 ezernél is több.

2011. évben (2012-es adatot nem találtam) 2,4 millió színházjegyet adtak el Budapesten.

A harmadik kérdés megválaszolásához nem vagyok hajlandó kutatómunkát végezni.

peterd127 2013.10.09. 16:47:56

@Wintermoots:

meg még annyit, hogy immáron a nemzetközi fesztiválokat sem tartom mércének, elvesztették már a régi mívójukat (most tisztán az esztétikumról beszélek megint, és nem piaci szempontokról)

és általában mindig ugyanazokat az embereket, nemzeteket, és tematikákat díjazzák az elmúlt 20 évben

Németh Barna 2013.10.09. 16:52:24

@Ficus Cucis: Tehát most már áttértünk arra, hogy kevésbé veszteséges és nagyon veszteséges. Vagy mondjuk ki kerek perec, kilóban mérünk. Akkor nincs más hátra, mint a kultúrára szánt pénz döntő többségét az Éjjel-nappal Budapestnek és a Barátok köztnek adni. Azt nézik a legtöbben.

De itt most egyébként közel sem erről van szó, kár lenne Jancsóra redukálni a problémát. Ha így folytatódik, nem csak Jancsó nem lesz, hanem semmi, ami nem plázamozi és nem plázamoziba való.

Baleus 2013.10.09. 16:55:02

@Németh Barna: Ismétlem, én főként az igénytelen, művészinek kikiáltott magyar filmekről beszéltem.

Az uniós támogatásoknak meg semmi köze nincs a nyereséghez vagy veszteséghez, ennyire értesz gazdaságilag a dolgokhoz és a magyar mezőgazdasághoz ezek szerint.

Szerintem tényleg maradj a filmeknél, ahhoz értesz. Semmi bajom veled, nem akarok személyeskedni, de valld be, hogy hazabeszélsz és nem racionálisan vizsgálod a dolgot.

@Ficus Cucis: én nem néztem utána, de köszönöm a választ:).

Németh Barna 2013.10.09. 17:09:07

@Baleus: Te aztán úgy vizsgálod (és azt sem nehéz kitalálni, hogy honnan beszélsz). A hazabeszélést a részemről nem értem, az eddigi életem során a film/mozi vonalról befolyt pénzem kereken 0 forint. Semmi közöm hozzá, csak nem szeretem a helyzetet. Na de én befejeztem, már ezt sem kellett volna. Remélem, azért majd változik a helyzet... hamarosan.

Wintermoots (törölt) 2013.10.09. 17:18:15

@peterd127:

igen, de itt most nem színvonalról vagy sokszínűségről van szó, hanem egyszerűen arról, hogy támogatás hiányában bizonyos típusú filmek egyáltalán nem kerülnek be a hazai piacra.kultúra más területeire is igaz ez valamennyire.
az más kérdés, hogy mondjuk a fesztiválfilmek átlagosan vannak-e annyira érdekesek, mint amit a díjak sugallnak, de attól még létezik filmművészet, ami nem másnaposok 3, acélember vagy éppen..nem, nem írom le a címét.
persze mondhatod, hogy filművészetre nincs szükség, épp elég ha csak tömegfilmek vannak, sőt általában igényesebb kulturális termékekre sincs szükség, ez is egy lehetőség, meg lehet lenni nélkülük, csak hát nem biztos, hogy az a kevés támogatás elvétele megéri ezek hiányát.

Wintermoots (törölt) 2013.10.09. 17:22:10

@Ficus Cucis:

a színházba járók, mármint az igényesebb darabokat többé-kevésbé rendszeresen nézők nagyjából azok közül kerülnek ki, akik igényesebb koncertek, filmvetítések stb. látogatói is, magyarán egy viszonylag szűk réteg.

Wintermoots (törölt) 2013.10.09. 17:33:36

@Wintermoots:

(egy felmérés: a múlt évben a magyar felnőtt lakosság 13 százaléka látogatott el színházi előadásra legalább egyszer ezek 18 százaléka rendszeresen. és jellemzően diplomás, jobb anyagi helyzetű, más kulturális eseményeket is látogató emberek, jóval több nő mint férfi)

nikodémus 2013.10.09. 18:01:23

@Németh Barna: "De itt most egyébként közel sem erről van szó, kár lenne Jancsóra redukálni a problémát. Ha így folytatódik, nem csak Jancsó nem lesz, hanem semmi, ami nem plázamozi és nem plázamoziba való."

Pontosan, és a kedves közleményírók (meg úgy általában a pestiek) elfelejtik, hogy vidéken gyk. már most ez a helyzet. Nincs nem-plázamozi, és már az amcsi függetlenfilmeket vagy midcultot sem tudom megnézni sehol, nemhogy az európai díjesélyeseket. Igen, kéne támogatás, leginkább egy normális vidéki művészmozi-hálózat (újra)építésére.

A magyar film és Andy Wajna ügye más kérdés, én érdeklődve és pozitív várakozással figyelem a fejleményeket, mert ami 2010 előtt ment, az - néhány elenyésző kivételtől eltekintve maga volt a borzalom. A forgatókönyv-fejlesztés mint alapkövetelmény pedig kifejezetten tetszik, ugyanis az utóbbi 20 év magyar filmjeinek többsége elsősorban ezen a mércén vérzik el, de csúnyán.

Baleus 2013.10.09. 18:41:31

@Németh Barna: "és azt sem nehéz kitalálni, hogy honnan beszélsz"

Jót nevetek, mikor a véleményem alapján kategorizálnak. Tévedsz, de lényegtelen. A hazabeszélsz kifejezést arra értettem, hogy te szereted a filmeket, ezért ebben a témában elfogult vagy. Nem turkáltam a zsebedben, eszembe se jutott. Béke van, mondtam semmi bajom veled, sem az oldal más szerkesztőivel.

De az elszórt milliárdokkal és az igénytelen, drága közelmúltbéli magyar filmekkel már akkor bajom volt, mikor erről még senkinek sem volt divatos beszélnie.

Az eredmény: szopóágra került az egész ipar Magyarországon, amihez az állami szerepvállalásnak köze van. Köszönhetően az eredendően évtizedekig kedvezményezett balliberális kötődésű majmoknak és a kicsinyes bosszúval felvértezett Fidesznek.

Baleus 2013.10.09. 18:48:36

@nikodémus: "A forgatókönyv-fejlesztés mint alapkövetelmény pedig kifejezetten tetszik, ugyanis az utóbbi 20 év magyar filmjeinek többsége elsősorban ezen a mércén vérzik el, de csúnyán. "

Így van! És itt derül ki, hogy mennyi tehetségtelen, származásból adódóan pozitívan diszkriminált egyén van/volt a magyar filmgyártásban.

Jó forgatókönyvhöz nem kell pénz, csak tehetség. És ne menjünk el a művészfilmekig, maradjunk a közönségfilmeknél.

Ha akkora tehetség lenne, mint amekkorát sokan kiáltanak, akkor kevés pénzből is születhetnének jobbnál jobb filmek, de nem születnek. És ezt én is sajnálom, mert szívesen kifizetném a jegyet egy jó vígjátékra vagy kalandfilmre a mozikban.

Baleus 2013.10.09. 18:53:53

@Wintermoots: Akkor ez a diplomás, jó módú, szűk réteg igazán létrehozhat egy alapítványt az art mozik és art filmek forgalmazásának megsegítésére.

Tényleg, ha már itt tartunk, vajon hány olyan könyvtár van, amit magánvagyonból, hagyatékból tartanak fenn?

peterd127 2013.10.09. 19:44:18

@Wintermoots:

egyszer sem mondtam hogy filmművészetre nincs szükség

szerintem igenis szükség van rá, én egy eléggé látványos színvonalbeli romlásról beszélek, de ez csak csak az én véleményem

az viszont tényállítás, hogy egy igazságtalannak tartott vagy nem tartott pénzosztási rendszernek nem követkemzménye automatikusan a jó/rossz film

Gandalf Garaboncias 2013.10.10. 11:03:04

Azt azért szögezzük le, hogy a közleményben a forgalmazásról van csak szó, nem a filmgyártásról! Tehát a kész art-filmek (nem csak a magyar gyártásúak!) közönséghez való eljuttatásának finanszírozása itt a fő kérdés!

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása