aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: az elnök végveszélyben [white house down] (2013) Zalaba_Ferenc
2013. augusztus 28. 23:00:00

Kategória: film 18 komment

Terroristák foglalják el a Fehér Házat. Az elnököt túszul ejtik, a személyzet nagyját likvidálják, és vannak mindenféle követeléseik, meg persze rakétaindító kódokat is akarnak maguknak. Még szerencse, hogy van a falak között egy ember, akivel ugyan az Egyesült Államok nem bánt túl kegyesen, de ő van annyira derekas amerikai, hogy ezt csípőből megbocsássa, és megmentsen mindenkit, akit lehet. Nem, ez nem a Támadás a Fehér Ház ellen, hanem a nagy tesó.

whitehousedown620.jpg

Michael Bay idén egész ügyes és okos filmet forgatott? Oda se neki, Roland Emmerich elintézte, hogy ezen a nyáron se maradjunk túldimenzionált, ostoba és helyenként rettenetesen rasszista csimbum nélkül. Elmúltak már azok az idők, amikor egész Amerika beállt egy nagydumás feka mögé, és levegőbe bokszolt örömében, mikor az kiosztott egy harmadik típusú pofont a hazájára támadó űrlénynek. Ma már az a feka elfogadhatatlannak számít, aki azért rúgja le az őt szorongatni próbáló (amúgy félholt) terroristát, mert hozzáért a Nike-jához. A hülye nigger akkor is hülye nigger, ha történetesen ő az Egyesült Államok elnöke.

Nem azt mondom, hogy nekem ezzel különösebb gondom lenne, hisz a fent említett geg még a film jobban sikerült pillanatai közé tartozik, de elhiszem, hogy az amerikaiak kettesével álltak ki a pénztár előtti sorokból, mikor megtudták, hogy az elnökük valójában csak egy botcsinálta, vicceskedő segítőtárs, aki nem rest bevallani, hogy nem áll szándékában történelmet írni, csak jól akar kinézni, hátha úgy fennmarad az utókornak. No, de hagyom is Jamie Foxxot: Channing Tatummal egészen tűrhető párost alkotnak, még ha csak minden harmadik poénjuk talál be (mert minden első vacak, minden második pedig rossz időben és rossz helyen sül el).

A gond inkább ott van, hogy a film teljesen hülyének nézi a nézőjét. Méghozzá nem úgy, ahogy ilyenkor szokás: nem karolja át a vállad, hogy "gyere, ökörködjünk egy sort, és közben dobj be egy kuki/kólát"; én inkább azt éreztem, hogy valaki a vászon mögött állva rajtam röhög, hogy "nesze, nyeld le ezt a szart". Így aztán a nachos sem volt olyan finom.

Mert mellé le kellett nyelnem, hogy a Fehér Ház előtt felvonult katonák ölbe tett kézzel nézik, ahogy az épület kertjében keringő elnök kocsiját gépágyúkkal lövik szitává. Le kellett nyelnem, ahogy a rosszfiú próbálja fenyegetéssel rábírni az elnököt, hogy nyissa ki neki a föld-levegő rakétákat vezérlő táskát, miközben csak meg kéne fognia a kezét, és rá kéne nyomnia a táska tetejére (ahogy azt meg is teszi három perc múlva). Le kellett nyelnem, ahogy egy nyámnyila túravezető odamegy az imént még biztonsági őröket halomra lövő terroristához, hogy jó lenne, ha vigyázna a Fehér Ház értékeire. Le kellett nyelnem rengeteg patrióta hülyeséget (egy kulcspillanatban lassítva meglengetett zászlóval az élen), a gyakorlatilag használhatatlan biztonságiakat, a szintén azzá váló terroristákat, mikor már Tatummal találják szembe magukat, és még sorolhatnám.

Rengeteg dolgot kellett nyelnem, és emellett még csak jól sem szórakoztam. A film promótálása során jól eltitkolták, ki áll az egész balhé mögött, ami végső soron érthető is, hisz egy totálisan jellegtelen és fáradt figura az elkövető, akinek már az első perctől homlokára van írva, hogy ő lesz itt a főgenya. Azt viszont nehezen tudták véka alá rejteni, hogy tulajdonképpen a Die Hard majmolásáról van szó, és Az elnök végveszélyben nem csak annak cselekményét nyúlja le, hanem gyakorlatilag a teljes arzenálját. Ahogy a rosszakat végignéztem, szépen sorban kipipálhattam a lajtstrom minden rubrikáját a személyeskedő terrorista-jobbkéztől kezdve a csodahekkeren át az igazi indokait véka alá rejtő főmuftiig, mindeközben Channing Tatum koszos trikóban osztja az áldást meg az egysorosokat (ehhez mondjuk az elnök úr kitűnő partner), és még egy olyan jelenet is helyet kap a képletben, melyben a tetőn ügyködő emberünket a jófiúk helikoptere rosszfiúnak néz. Kell is az.

Ugyanakkor erősen kérdéses, hogy Emmerichék mire tapsoltak el 150 milliót. Az addig rendben van, hogy gyakorlatilag a Fehér Ház teljes másolatát felhúzták, hogy aztán nullára redukálják, de néhány villanástól eltekintve a CGI bántóan rossz (pixelhelikopterek és rajzolt limuzinok karcolják a vásznat), és az talán már említésre sem méltó, hogy egy hangtompítóval felszerelt gépfegyverhez rossz hangeffektust kevernek. Emmerich divatjamúlt filmjében tehát nagyítóval kell keresni az erényt, és még csak azzal sem lehet takargatni, hogy szándékosan rossz, mert elég már szándékosan rossz filmet sokkal egyszerűbb csinálni, mint jót, meg aztán, gyerekek, elég már a figurázásból! Egy biztos: nincs még egy olyan film, melynek főhőse ennyi csukott üvegajtón esett volna át, mint Channing Tatum. Hát, ez is valami.

kövess minket facebookon és twitteren!

Címkék

kritika 4csillagos jamie foxx action emmerich richard jenkins channing tatum buddy movie

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr875482692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lennox 2013.08.28. 23:11:00

Nem tudom mikor éreztem magam utoljára ennyire kínosan, mint a film zászlólengetős jeleneténél.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.08.28. 23:12:38

Tehát a CGI itt is katasztrófa, csakúgy, mint a Butler félében... király -.-

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.08.28. 23:14:01

@REMY: És itt még fasza fejlövések sincsenek. :( Nem gondoltam volna, de a két film közül sajna ez a bénább.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.08.28. 23:15:33

@Zalaba_Ferenc: arra dobtam egy jó erős 5,5/10-et... és azt vártam, hogy majd ez nagyobbat fog ütni. Na, de azért megnézem majd :D

viszont itt van fehér trikó, ami lazább, mint a terminator Butler cucca :D

Lennox 2013.08.28. 23:23:54

@Zalaba_Ferenc: Viszont szerintem az év legbadasebb halála ebben a filmben van. :D

Wintermoots (törölt) 2013.08.28. 23:24:32

hát akkor nem sajnálom hogy ezt kihagyom.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.08.28. 23:28:47

@Lennox: A gépágyúsra gondolsz? Csak mert nekem az jutott eszembe, hogy ennek a fickónak bizony cafatokra kellett volna szakadnia.

Lennox 2013.08.28. 23:36:11

Az is jó (lenne), de az azelőtti gránátos halálra gondolok.

bcrics 2013.08.28. 23:59:33

Nade milyen a film?
Azt olvasom a cikk írójának különösebben nem tetszett, de milyen a film?

Kollár_Bálint 2013.08.29. 01:48:52

@bcrics: Popcornmozi, de az a fajta, amikor a zacskó alján lévő magokat kell ropogtatnod. Néha ráharapsz egy majdnem kipattogottra, de legtöbbször csak nyűglődsz. Rosszabbfajta Die Hardos 'ketten a terroristák ellen' ólompumpálda, egy két szellemes sorral. Unalmas akciófilm. Vagy nem ez volt a kérdés? :)

Rodolfo63 2013.08.29. 15:31:47

nekem a butleres a kicsit béna cgi-vel és a picit furcsa történetbak(i)ugrásokkal együtt is nagyon bejött - igazi zúzda volt

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.29. 15:42:06

se ez se a butleres nem fogott meg egyáltalán...

drazsika 2013.08.30. 11:39:04

Én speciel nagyon jól szórakoztam, a barátommal folyamatosan ötleteltünk hogy most vajon mi fog történni és mindig eltaláltuk.

SPOILER

Gylenhall karaktere volt a legidegesítőbb a filmben, az ő inkopetenciája és butasága elképesztő volt

SPOILER vége

Channing Tatum pedig nagyon jő akciósztár lehet, szerintem a karizmája megvan hozzá. Volt néhány egész elfogadható poén is, gondolom az a szinkronban nem derült ki. A CG tényleg béna volt sajnos.

szkristof92 2013.08.31. 14:38:38

A Butler féle hiába volt tele béna CGI-al, az sokkal tökösebb, pörgősebb, véresebb és (nem hittem volna, hogy ezt mondom) még viccesebb is mint ez a túlnyújtott vadbaromság. Pedig Emmerich tudja, hogy kell szórakoztatóan találni az over-the-top zúzdázást, itt most nagyon nem sikerült.

fingerbangs 2013.09.03. 01:15:37

bírom a béna klisés filmeket, de amikor a vadászpilóta topgun vészhelyzeti parancs alatt (atomfenyegetés a fél világ ellen) letépi a maszkot és megtagadja a parancsot csak mert bőven lőtávon belül (már réges rég elengedte volna a rakétákat, kb 20km távolságból) egy kislány lenget egy zászlót
annál a résznél eldobtam a távirányítót
menjen a pi..ba emerich, ilyen szart csinálni

Moria 2013.09.08. 09:02:07

En jol szorakoztam, nem vette komolyan magat...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.20. 21:42:56

Szerintem se volt olyan rossz, int ahogy azt a kritika sugallja.

Lehet a Butlerest is megnézem ezek után.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása