Dr. John Markaway (Richard Johnson) a természetfeletti jelenségek elkötelezett híve; a földönkívüliek kevésbé, a földöntúli jelenségek annál inkább izgatják. Van egy ház New Englandben, a Hill House, amely a mendemondák szerint kísértetek "hidegágya"; számos lakója lehelte ki ott lelkét, melyek azóta is a falak között kísértenek nyughatatlanul. Markaway ebbe a házba tervez hétvégi kiruccanást egy válogatott, parafenomitásra érzékeny csapattal. A meghívottakból végül csak két feltételezett kanálhajtogató jön el, a szomorú szemű, csendes Eleanor (Julie Harris) és az öntudatos, szókimondó szingli, Theodora (Clarie Bloom). A kis csoporthoz a tulajdonos vigéc unokaöccse (Russ Tamblyn) is csatlakozik, akit az ingatlan anyagi vonzata sokkal jobban izgat, mint "szellemi" tőkéje. A négyes beveti magát Hill House-ba, s kíváncsian várja, történik-e valami érdekes.

Nos, történik.

Shirley Jackson 1959-ben megjelent bestsellere olyan húrokat pengetett meg az olvasókban, amiken utoljára Mary Shelley és Bram Stoker játszott kísérteties szólamokat. A "The Haunting of Hill House" című regény egyike a legősibb házas horroroknak, és azóta számtalan szerzőt megihletett már, köztük egy bizonyos Stephen Kinget is. Jackson könyvének titka nem igazán a sztoriban rejlik, hanem a hangulatos és hatásos leírásban, valamint az aprólékos karakterrajzban. Ugyanez elmondható Robert Wise filmjéről is, kiegészítve annyival, hogy Wise egy egyszerű, ám rendkívül ügyes - és sajnos számtalan horror-rendező által figyelmen kívül hagyott - trükkre alapozza filmjét: a néző attól sokkal jobban retteg, amit nem lát. Csúf szörnyetegekre, levágott végtagokra hiába is számítanál, ez a film más stratégiát követ.

A rendező olyan kommerciális filmekkel szerzett hírnevet magának, mint A muzsika hangja és a West Side Story, azonban pályája kezdetén a Val Lewton producerrel közösen forgatott filmjeiben (az 1943-as Curse of the Cat People-lal vagy az 1945-ös, Boris Karloff főszereplésével készült The Body Snatcherrel) már kitapasztalta, hogy hogyan kell kiaknázni a néző fantáziáját, hisz személyes rémképeink ijesztőbbek bármilyen gumiszörnynél, legyen az bármilyen élethű. Így hát A hát hideg szíve sem mutat túl sokat, viszont annál többet sejtet.

A felszín alatt pedig további érdekes dolgokat lehet felfedezni. Vajon Theodora emancipált gőgje mögött leszbikus érzelmek rejtőznek? Vajon tényleg kísértetek kóricálnak e falak között, avagy csak Eleanor idegösszeroppanásának rémképei játszanak az érzékekekkel? Markaway doktor tényleg gyengéd érzelmeket táplál Eleanor iránt, vagy csak így próbálja kicsalni a nő titkát, amely talán Hill House lappangó rejtélyének kulcsa is egyben? Lehet, a subplot csak képzeletem terméke, de talán nem csak Hill House-ban lappang valami titokzatos, hanem a film szövetében is.

Statikus mozi A ház hideg szíve, hamar kifutó vékonyka cselekményszál köti össze a rémisztgetéseket, melyek hatásossága csak részben köszönhető a fantasztikus díszleteknek, Humphrey Searle borzongatós zenéjének és az okos operatőri munkának. Ha nem tudod beleélni magad a szereplők libabőrös gúnyájába, akkor nem is tör ki a frász lépten-nyomon. Ennek érdekében Robert Wise tudatosan impozáns színészgárdát gyűjtött maga köré. Dr.Markaway szerepében a brit Richard Johnson látható, aki arról híres, hogy talán élete legnagyobb hibáját követte el, mikor nemet mondott a Dr.No című brit kémfilm főszerepére. A színész mértéktartással és magabiztossággal vegyes izgalommal tölti fel szerepét, továbbá az ő feladata az, hogy magyarázattal szolgáljon a történésekre, ugyanakkor film narrátoraként a leghatásosabb szövegek is neki jutnak.

Egy gyermekkorában elszenvedett poltergeist esemény miatt kiválasztott Eleanor a múlt gyötrelmes emlékei elől menekül a Hill House-ba (és felmerül a kérdés: biztos, hogy jól döntött?), hogy sokévi megaláztatás után végre embernek érezhesse magát. Azonban a háznak más tervei vannak vele. Julie Harris korának Meryl Streepje: nagyszerű partnere volt James Deannek az Édentől keletre című filmben. Kiválóan ábrázolja a mániákus depresszióban szenvedő nőt, aki az összeomlás szélén áll, hogy a ház könnyedén bűvkörébe tudja vonni. A Theodorát alakító Claire Bloom jó 35 évvel a névadó ünnepség előtt definiálja a szingli életmantrát: öntudatos és cinikus, és persze mélyen magányos nőszemély - de talán nem csak emiatt akar mindig Eleanor társaságában lenni. A mellékszerepekben pedig olyan karakterszínészek láthatók, mint a West Side Storyból ismerős Russ Tamblyn, Moneypenny szerepét először magára öltő Lois Maxwell és Rebeccában szintén házvezetőnői szerepben látott Rosalie Crutchley, aki rövid szerepe ellenére már-már lenyúlja a filmet.

Ha azt gondolnád, hogy egy 40 éves film nem képes akár egy picit is megijeszteni, hisz egy horrorfilm hatásmechanizmusának szerves részét képezi a technológiai megvalósítás, akkor szeretném jelezni, hogy piszkosul erős atmoszféráján túl eme film bír minden idők egyik leghatásosabb ijesztésével: azóta is gyakran eszembe jut, ha elindulok felfelé egy nyikorgó lépcsőn. És persze ne feledd, mindig jól nézd meg, hogy kinek a kezét fogod!

kövess minket facebookon és twitteren!