aeon flux

ready for the action now, danger boy?

folytatódhat a tűzgyűrű? (frissítve) Zalaba_Ferenc
2013. augusztus 14. 08:40:00

Kategória: film 37 komment

Guillermo del Toro méregdrága szörnyfilmje Amerikában költségvetésének még csak a felét sem termelte ki, még sincs teljesen kizárva, hogy a Warner rábólintson a folytatásra. Történt az, hogy a Kínában július 31-én nyitó Tűzgyűrű rekordot döntött az amerikai filmekre egyre nyitottabb országban: 45.2 milliós hétvégi bevételével többet hozott, mint A sötét lovag: Felemelkedés, és ezt az összeget minden bizonnyal tovább gyarapítja az elkövetkező hetekben (főleg, hogy Kínában nagyon menő a 3D: van úgy, hogy az eladott jegyek 80-90%-a 3D-s előadásra szól), ráadásul a szörnyfilm még csak most fog nyitni Japánban, ahol minden bizonnyal kiadós tömegeket mozgat majd meg. Szóval könnyen lehet, hogy az amerikai futását a héten nagyrészt befejező film összbevételének akár háromnegyedét is nemzetközi vizekről hozhatja össze, számokban kifejezve: kb. 100 milliót Amerikából, 300-at máshonnan.

Mindez persze még nem garantálná a folytatást, hisz a nemzetközi bevételeknek csupán töredéke vándorol vissza a stúdióhoz, amely leginkább a home videós értékesítésekből (del Toro szerint a rendezői/vágatlan változat egyelőre kizárt, de a BD-n lesznek kimaradt jelenetek) és a tévés vetítésekből láthat bevételt, viszont a film meglepően pozitív visszhangra talált szerte a világon, amely feltüzelheti a várakozást a folytatás irányában, melyet ha a stúdió némileg ésszerűbb keretek között gazdálkodna ki, akkor tényleg nem lehet rá elvetélt ötletként tekinteni.

Mindenesetre Guillermo del Toro és Travis Beacham forgatókönyvíró már jelezte, hogy vannak ötleteik a második részre, melyben akár egy kaiju/jaeger-hibrid is felbukkanhat. Sőt, mivel Godzilla jogai is a Warnernél vannak (bemutató: 2014 májusában), ezért egy Kaiju vs. Jaeger Vs. Godzilla meccs sincs kizárva - persze, ehhez az kell, hogy a világ második leghíresebb óriásszörnye szépen termeljen. Ha a Warner elindítja a Tűzgyűrű 2-t, akkor remélem, a szörnycsörték köré ezúttal. valamivel felnőttesebb sztorit szőnek, hogy ne csak a - lélekben és/vagy testben - 12 évesek jöjjenek ki elégedetten a moziból. Mindenesetre drukkolok.

UPDATE: Ugyan a film meglepően gyengén nyitott Japánban (mindössze az ötödik helyen), Kínában továbbra is tarol, és egyedül már ez garantálhatja a folytatás létét, főleg, hogy időközben az amerikai filmek bevétele fölötti disputa is megoldódott - Hollywood javára. A Tűzgyűrű nemzetközileg 344 millió dollár bevételnél jár.

Címkék

guillermo del toro box office sci fi pacific rim godzilla action sequel monster movie

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr625445575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.05. 09:29:19

először csak meg kéne nézni az elsőt...

remélem a 7végén sikerül.

Cel 2013.08.05. 10:17:29

Ez azzzzzzzzz!!!!!

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2013.08.05. 10:28:15

Szerintem ugyanaz lesz megint, mint az összes hasonló esetben: évekig csepegtetik az infókat a lehetséges folytatásról míg szép lassan elhal a dolog.

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2013.08.05. 11:26:25

Mint lélekben 12 éves (XD), ennek piszkosul örülök.
(" ha a stúdió némileg ésszerűbb keretek között gazdálkodna ki" - ezzel mondjuk nem értek egyet, számos 200 milliós filmnél nem volt észrevehető (pl Robin Hood... :), hova ment el a pénz. Itt láttam :) )

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.08.05. 11:55:38

@Vészmadár: Jelen esetben arra gondolok, hogy ne költsenek el rá 190 milliót, hanem próbálják meg összehozni mondjuk 120-ból.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.08.05. 13:29:34

Az lesz az érdekes, hogy ilyen bevételi adatok fényében mostantól már semmi szükség nincs arra a filmekben, hogy Amerika mentse meg a világot. Gyakorlatilag a folytatást már Kínának fogják készíteni del Toro-ék. Felkészülhetünk a kínai szuperhősökre. :D

Dean6 2013.08.05. 15:53:06

Kíváncsi leszek,hogy mennyi lesz a végösszeg,szerintem úgy 400 körüli összeg kellene Amerikán kívül ahhoz,hogy rábólintsanak a folytatásra.Kétlem,hogy lesz annyi,de majd kiderül.

vargatom 2013.08.06. 02:35:00

@danialves: Eddig se igazán ők mentették meg a világot, oké hogy Danger az USA gépe volt, de kellettek az ausztrálok, oroszok és kínaiak is... (bármilyen keveset szerepelt is az utóbbi kettő)

120 milla meg, hát, ha a tengert kihagyják az már kapásból sokat vágna a költségvetésen, plusz senki nem írja de az épített díszletek is egy vagyonba kerülhettek. Oké, az ILM volt valszleg a fő pénznyelő, és egy csomó technológiai fejlesztést finaszíroztak meg ennek a filmnek a költségvetéséből, ez is igaz.
Viszont tenger + eső nélkül meg egy fokkal statikusabb és unalmasabb lenne minden harci jelenet, ezt is észben kell tartani...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.08.06. 12:18:39

@vargatom: Vagy nézhetjük úgy is, hogy a kínai, az orosz és az ausztrál robot is csődöt mondott, és a mindenki által lesajnált, régi, gyenge, amerikai Gipsy Danger intézett el egyedül két kaijut Hong Kongban. (A végéhez tényleg kellettek az ausztrálok is, de ott is Amerika vitte be a kegyelemdöfést.)

De inkább általánosságban értettem a dolgot, nevezetesen, hogy ha eljutunk oda, hogy egy film jobb nyitóhétvégét produkál Kínában, mint az USA-ban, akkor elég hamar a kínai nézők igényeire fogja szabni Hollywood a produkciókat. (Ami egyébként már folyamatban is van a Transformers kapcsán.)

Gallion 2013.08.06. 18:50:26

@danialves: Ezzel csak az a baj, hogy hiába teljesit valami jobban Kínában ha a gyártó stúdió végül mégis csak kevesebbet lát belőle, mint az amerikai bevételekből. Ahogy a bejegyzés is írja: az USA-n kivüli bevételek komoly része a forgalmazónál marad.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.08.14. 08:42:09

No, ezt a japán gyengélkedést azért valaki, nálam okosabb ember igazán megmagyarázhatná.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2013.08.14. 08:47:15

@Zalaba_Ferenc: Talán mivel ott minden második rajzfilmben van egy óriásrobot, kicsit unják már a témát :-))

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2013.08.14. 08:47:49

(persze ez csak poén volt, én se értem, hogy miért pont ott nem megy)

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2013.08.14. 08:52:56

A japánokról jut eszembe. A posztereken ott reklámozták Coyote Tangot a japán jagert is. De a filmben végül fel sem tűnt. Lehet tudni, hogy mi éett vele, vagy miért hagyták ki?

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2013.08.14. 08:56:31

@Prof. William: Coyote Tango az volt, aki Mako emlékeiben szerepelt - őt vezette Idris Elba. Mondjuk a szembefénytől és a füsttől semmit se lehetett látni belőle, de ő volt.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.08.14. 09:39:35

@Prof. William: @Adam Van Helsing: Lehet, hogy az verte ki a biztosítékot a japánoknál, hogy 1. hogy jön ahhoz egy külföldi, hogy az ő kulturális értékeikkel szórakozzon, 2. ráadásul elvigye azt a kínaiakhoz (mert hát a film utolsó harmada Hongkongban játszódik), 3. a japán rész pedig csak nyúlfarknyi legyen! Mondjuk mindezzel együtt is nagyon soványka ez a teljesítmény, főleg mondjuk a Szörny Egyetem 67 milliója mellett.

Németh Barna 2013.08.14. 10:09:04

@Zalaba_Ferenc: + szerintem Japánban mindenki látta a Godzillát és az Evangeliont. Ott nehezebb ezt eladni eredetiként.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.08.14. 10:20:56

@Németh Barna: Hát épp ez az, hogy ott nem is kell. A japánok kilószámra zabálják az óriásrobotos és - szörnyes cuccokat, mint ahogy az amerikaiak torkán is újra meg újra le lehet nyomni ugyanazt a szuperhős-mesét, nálunk pedig Adam Sandler (ő lesz a vesszőparipám!) szarpacsálását lehet újra meg újra eladni. :)

Ecco 2013.08.14. 11:49:55

@Zalaba_Ferenc: 2001-ben volt az uccsó nyereséges kaiju film odakint (Godzilla, Mothra and King Ghidorah: Giant Monsters All-Out Attack).

2006 óta nem készült új japánban (Gamera the Brave, a jó kritikák ellenére hasalt el). Hát ennyire zabálják. :)

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2013.08.14. 11:57:46

Lehet éppen ez volt a ludas. Mivel már évtizedek óta nézik ezeket lehet éppen most lettek torkig japánok a Kaiju filmekkel. :)

conor_r 2013.08.14. 13:05:05

Hát pedig Del Toro is elővette a gyermeki énét és szerepelt egy japán tv show-ba, ahol meg leplezték, hogy amúgy 2 robot is a híres 79 óta köztudatban lévő Gundam anime ihlete meg:
www.youtube.com/watch?v=D-zCQGA4fdY#at=270

Én se vágom, hogy mér lett bukta ott, mert attól még, hogy a Kajiu filmek nem mennek Japánba annyira, a mecha animéket imádják, most is volt egy az előző szezonba ami szép eladásokat csinált, bár igaz, hogy ezek a típusú animék inkább háborús drámák.
De lehet az volt a baj mint nálam, hogy nem volt elég japános a mecha-k megjelenése, szóval ilyen otrmoba dízájnja volt a robotoknak + hiányoztak a kis gyerek piloták. :D

Az úriember 2013.08.14. 13:33:28

@Adam Van Helsing: Elég hülye húzás volt, hogy a japán robotba (is) egy amerikait ültettek. Ráadásból az egész csörtéből alig lehetett látni valamit, csak a kis csaj rémült arcát, meg a szoborrá merevedett Hunnam-t mutatták végig. :(

Az úriember 2013.08.14. 14:40:06

@doggfather: Pedig del Toro-ék 70 millió dolláros bevételt vártak Japánból !

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.14. 14:58:45

@Az úriember: én is azt hittem, hogy ott tarolni fog. elvégre szörnyek is vannak benne, meg robotok is.

Dean6 2013.08.14. 18:04:40

Ez még mindig édes kevés egy folytatáshoz.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.14. 18:38:49

@Dean6: kevesebb "hasznot" hozó filmet is folytattak már hálivúdban.

LasDen 2013.08.14. 18:51:11

Del Toro inkább a Justice League Darkot csinálja :D

Dean6 2013.08.14. 19:33:14

@doggfather: Akkor mondj már olyan 200 milliós filmet,ami Amerikában hatalmasat bukott,és nemzetközileg is csekély 300 millió körülit végzett,és lett folytatása.

ilovebubbles 2013.08.14. 22:33:16

@Dean6: ha a második részre vissza tudják fogni a költségeket, akkor szerintem megpróbálják. nem kevés pénzt hozott a film, csak közben drága is volt.

Dean6 2013.08.15. 01:24:13

@ilovebubbles: Nem véletlenül került ennyibe,azért a nagy robot vs szörnyek dologhoz rengeteg elmegy a cgi-ra.A színészek,forgatási helyszínek meg ugye nincsenek képben,mert nem sokat költöttek ilyesmire.

vargatom 2013.08.15. 02:05:40

@Dean6: Ennél a filmnél márpedig baromi sokat költöttek a díszletekre, a robotok pilótafülkéje egy mittomén hányszor tíz tonnás izé volt egy mozgatható platformon, aztán volt hongkongi utca, Jaeger bázis meg hasonlók is...

Dean6 2013.08.15. 02:33:09

@vargatom: A felépített díszlet meg a konkrét forgatási helyszín nem ugyan az,a tényleges helyszínre megy el rengeteg pénz,de én azt mondtam, itt csak stúdióban felépítették és kész(ez az olcsóbbik megoldás).
Pont arról beszélünk,hogy honnan tudnának csökkenteni a költségvetésből,de nem a díszleteknél,meg amúgy szerintem sehonnan sem.Még így is észrevehető volt,hogy költségcsökkentés miatt volt benne a sok eső,meg persze,hogy folyton éjszaka harcoltak.

vargatom 2013.08.15. 02:42:33

@Dean6: Hidd el hogy azokat a működő! pilótafülke dolgokat egy vagyonba került megcsinálni, akárcsak a páncélokat. És sztem egy lerombolt hongkongi utca sem olcsó, de ehhez nem értek.

Viszont azt meg tudom neked mondani hogy az eső az marhára nem csökkentette a költségeket a CG stábnál, ellenben rohadtul megnövelte. Az éjszaka szintén, mert nem elég a bevilágításhoz csak lerakni egy lámpát hogy na ez a Nap, hanem borzasztó sok munkát és sokkal több számítást igényeltek ezek a jelenetek. Szóval egyáltalán nem költségmegtakarításból játszódtak éjszaka a jelenetek, hanem mert ez volt GDT művészi elképzelése.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása