Ezzel a hétvégével gyakorlatilag véget ért a nyári szezon az amerikai mozikban: a négy utolsó tényezőből háromnak sikerült 20 millió fölé küzdenie magát, s ezt a szintet feltehetőleg hetekig nem fogjuk ismét látni. Az élen az Elysium - Zárt világ, nem lebecsülendő, de százmilliós költségvetéséhez méltatlan összeggel, nyomában pedig a hét abszolút sikerét jelentő Családi üzelmek című komédia. Szinten nyertest avathatunk a Repcsikben, miközben a hét másik családi filmje, a Percy Jackson: Szörnyek tengere messze az első rész alatt kullog.
> új filmek
Már négy éve annak, hogy Peter Jackson kezei alatt Neill Blomkamp nevet csinált magának a globális filmpiacon: a District 9 nem csupán anyagilag lett kifizetődő, csak Amerikában 115 milliót kasszírozva, de még egy legjobb filmnek járó Oscar-jelölést is bezsákolt úgy, hogy ráadásul volt már egy másik sci-fi is versenyben (és ugye tudjuk, hogy nem ez a kedvenc műfaja a szavazóknak). A folytatáshoz a direktor megkapta első nagyjátékfilmje bevételét költségvetés gyanánt, és nyilvánvaló, hogy a Sony nem is várt el mást a TriStar logó alatt mozikba küldött Elysium - Zárt világtól (Elysium; hazai bemutató: augusztus 15.), mint amivel legutóbb szembesült. Az első porszem a gépezetben a több fokkal gyengébb kritikák voltak, amik elkerülhetetlenül a District 9-hoz mérték az új produkciót, és egy ilyen versenyt nehezen nyerhet meg a másodikként érkező. A második akadályoztatás a kasszáknál tapasztalható: a film nem csak a négy évvel ezelőttitől, hanem az idei év más nagyot markoló sci-fijeinek standardjétől (37 millió dollár) is leszakadt: 30 milliót költöttek rá a nézők péntek és vasárnap között. A visszafogott nyitány annak ellenére következett be, hogy viszonylag jól vázolták az amúgy is egyszerű, ebből kifolyólag könnyen érdeklődést kiváltható sztorit, Matt Damon pedig bevételkompatibilis üzemmódban tetszeleg a főszerepben. A probléma, ami miatt nem tudott a film a Feledés vagy a Tűzgyűrű nyomába szegődni, egyrészt a magasabb korhatár, másrészt az utószezoni premier (ide kapcsolódik a bőséges kínálat is), illetve visszakanyarodva a District 9-hoz, Jodie Foster sem egyenlő az űrből jött idegenekkel. A nézői elégedettség mértéke nem fogja az eget verdesni, szóval nem kizárt, hogy az Elysium is az említett két, gyorsan evaporált műfajtárs sorsára jut, vagyis a 80 millióért is tepernie kell majd.
Ahhoz képest, mekkorát szólt 2004 nyarán a Kidobós - Sok flúg disznót győz, Rawson Marshall Thurber rendezőt nem halmozták el munkával. Kilenc évet követően azonban megrendezhette a "Jennifer Aniston sztriptízel benne"-filmet, amire mindenki minimum másfél évtizede várt (kivéve Brad Pittet), és a nézők jöttek is: a Családi üzelmek (We're the Millers; hazai bemutató: augusztus 22.) szerdai premierjén magához ragadta a vezetést, s a szokványos hétvégének már 11 millióval vágott neki. A péntek-vasárnap időszak alatt 26 millióval toldotta meg ama figyelemreméltó összeget, így öt nap után 38 milliónál jár. Ez annak fényében abszolút nagy szám, hogy a kritikák nincsenek elragadtatva a végeredménytől (bár annyira azért nem vészes a 41%-os Rotten Tomatoes-átlag), ugyanakkor egy olyan premisszával, ami egyszerűbb, mint az egyszeregy, mégis látványosan tele van poénlehetőségekkel (függetlenül attól, mennyire sikerül azokat kiaknázni), elvárható ilyesfajta nyitány. A Női szervek lecsengésével helye is volt egy újabb korhatáros vígjátéknak, úgyhogy minden összejött a Warner Bros.-nak, akik semmi perc alatt össze is számlálhatták a filmre kiadott 37 millió dollárt a kasszákban. Ha arra gondolunk, hogy a Személyiségtolvajnak egy csepp gondot sem okozott a rossz kritikai visszhang (amihez mellesleg akkor is, mint most, kedvező nézői visszajelzések társultak), akkor egyelőre számolni kell az eshetőséggel, hogy a Családi üzelmek 100 millió dollár felett köt ki.
Hallottunk már olyanról, hogy egy Disney-film videó helyett a mozivásznon kötött ki, és bizony igen jó, hogy úgy alakult végül (Toy Story - Játékháború 2.). Alighanem a stúdió ezúttal is veri majd a mellét kifizetődőnek bizonyuló döntése miatt, miszerint a Verdák ihlette, de a Pixarhoz nem köthető Repcsiknek (Planes; hazai bemutató: augusztus 15.) a filmszínházakba, ráadásul mindjárt 3700-ba adtak leszállási engedélyt. Ez a spin-off ugyanis 22.5 millió dollárnyi rakományt vett fel az első hétvégén, s ez már csaknem fele a mozis animációknál bizony rém alacsonynak számító 50 milliós költségvetésnek. Szokatlan ilyenkor rajzfilmmel előrukkolni, és nem is nagyon nyerő ötlet (meg lehet kérdezni róla a Szuper haver producereit), de mégis sikerült most kiszúrni egy olyan pontot, amikorra már a Gru 2. kitombolta magát, az iskola pedig még kellő távolságban van. A legkisebbekhez szóló filmet az újságírók legszívesebben egy fekete dobozba zárnák és az óceán mélyére vetnék, a célközönség azonban feltehetőleg tapsviharral fogadta a látottakat, szóval lesz még hova röppennie a Repcsiknek, meg aztán a már jövőre érkező folytatásnak. És akkor a repcsikes füzetborítókat, gumilabdákat, kifestőket, cipőket, uzsidobozokat még meg se említettük.
A Rick Riordan ifjúsági regényfolyamából készült Percy Jackson és az olimposziak: Villámtolvaj egészen szépen termelt 2010 februárjában, de annyira azért nem, hogy a 20th Century Fox sebtiben sínre is állítsa a folytatást. Mostanra, három és fél évvel később azonban eleget szélesedett a nemzetközi piac, és a leegyszerűsített című Percy Jackson: Szörnyek tengere (Percy Jackson: Sea of Monsters; hazai bemutató: augusztus 15.) nem titkoltan oda is készült: hazájában jóval szerényebb összeggel is szembesül most Poszeidón fia, mint előzőleg, hiszen a szerdán bemutatott fantasy vasárnapig is csupán 23 milliót terelt össze magának, ami jócskán elmarad a 2010-ben, három nap alatt összejött 31 milliótól. A hagyományos péntek-vasárnap 15 milliót se termett az ókoriak jelenkorban kalandozó ivadékainak, és mivel a költségvetés nem mérséklődött számottevően (közel 100 millió dollárról van szó), valóban Európán és Ázsián múlik majd minden. A franchise újdonságaként bevezetett 3D-ben impozánsan fest majd a fiatal közönség számára a jó sok szörny meg mitikus lény, így biztosra vehető, hogy olyan országok részvételével, mint Oroszország és Kína (ha eljut oda, persze), 200 millió dollárnak megfelelő bevételre tehet szert a Szörnyek tengere. Ami pedig Észak-Amerikát illeti, 60-65 millió között fog hajótörést szenvedni.
> korábbi filmek
A sok új opció alaposan elsodorta a korábbi filmeket, mind közül a 2 kalibert érinti ez legkényelmetlenebbül: a Universal krimije közel 60%-ot zuhant, ami Denzel Washingtonnál meglehetősen ritka fordulat, de mindenből van egy első alkalom. A 11 milliós második hétvégével az összbevétel 49 millióra nőtt, a végeredmény pedig már nem lesz több 75 milliónál. Nem rossz, de több rejlett benne.
> végszó & ami jön
Az összforgalom nem alakult rosszul ezen a leszállóágban leledző augusztusi hétvégén, de ez csupán a sok premier hozadéka. Az Elysium - Zárt világ és a Percy Jackson: Szörnyek tengere rágódhat magas költségvetésén, míg a módfelett józanabb összegből tető alá hozott Családi üzelmek és Repcsik korrekt üzletté válik forgalmazójának. A hónap derekán ismételten négy új lehetőséggel bővül a kínálat: a fogatot a Kick-Ass 2. vezeti, amitől az első rész számainak megismétlése várható nyitány tekintetében. Hosszú távon komoly babérokra tör a The Butler című sokszereplős dráma, viszont a Paranoia című thriller és a Jobs Ashton Kutcher főszereplésével veszett ügynek látszik.
cím | becsült moziszám | nyitóhétvége-előrejelzés
The Butler | 2500 | $15m
Jobs | 2000 | $4.5m
Kick-Ass 2. | 2800 | $17.5m
Paranoia | 2400 | $8m
> a top 10 (előzetes becsült adatok)
# | volt # |
film | hétvégi bevétel |
összbevétel | büdzsé |
1 | ú | Elysium - Zárt világ |
$30.5m | $30.5m | $115m |
2 | ú | Családi üzelmek |
$26.6m | $38.0m | $37m |
3 | ú | Repcsik |
$22.5m | $22.5m | $50m |
4 | ú | Percy Jackson: Szörnyek tengere |
$14.6m | $23.5m | $90m |
5 | 1 | 2 kaliber |
$11.1m | $48.5m | $61m |
6 | 3 | Hupikék törpikék 2. |
$9.5m | $46.6m | $105m |
7 | 2 | Farkas |
$8.0m | $112.0m | $120m |
8 | 4 | The Conjuring |
$6.7m | $120.7m | $20m |
9 | 5 | Gru 2. |
$5.7m | $338.3m | $76m |
10 | 6 | Nagyfiúk 2. |
$3.7m | $123.8m | $80m |