Hat főből álló legénység tart a Jupiter negyedik legnagyobb holdja, az Európé felé, hogy kivizsgálják azt, amit a szondák igazolni látszanak, mi szerint talán... esetleg... lehet ott élet.

Miközben 2013-at kikiáltottuk a sci-fi évének, eme filmeket (nem is annyira) közelebbről megnézve nyilvánvaló, hogy a tudományos-fantasztikus csak annyira dominál bennük, mint a filmes zsánerben általában: megadja az alaphangot, berendezi a környezet, felállítja az kiinduló problémát, aztán gyorsan utat enged más műfaji elemeknek: akciónak, horrornak, vígjátéknak, éppenséggel drámának. Erről a problémáról szólt a minden idők legjobb sci-fijeit taglaló listánk minden második kommentárja is, azaz hogy az úgynevezett hard sci-fi ritka, mint a fehér holló. 

Az előzetes jelentések szerint a limitált bemutató előtt álló, de VOD-ról már beszerezhető Europa Report is egy ilyen holló: egy apró, de zsánertiszta produkció, amely gógyiban és tartalomban nagy költségvetésű társai fölé emelkedik. Nos, ez igaz is, meg nem is.

Found footage filmről van szó, egy olyan ábrázolási mód produktumáról, amely immáron tényleg végképp kifáradt, így nem is érdemes azon rugózni, hogy vajh ki volt olyan rendes, hogy a felvételek alá még zenét is szerzett: vagy elfogadod ezt a mesterkélt eszközrendszert, vagy nem tudsz figyelni a történésekre. Mert figyelni muszáj, mert ez a film tényleg csínján bánik a látványelemekkel; inkább sejtet, semmint mutat, és ha prezentál is, azt is szűkmarkúan teszi. Mint a jó horrorok általában.

Mert hát ez a film sem nélkülözi a horrorelemeket. A nemzetközi csapat tagjai nem várt problémákkal szembesülnek, és ezek megoldására tett egyre kétségbeesettebb erőfeszítéseik során derekasan megfogyatkoznak. Minden egyes újabb probléma, minden egyes újabb baleset, minden egyes újabb veszteség növeli a klausztrofóbiát, a feszültséget, a szorongás fojtogató érzését (és eme hatásmechanizmusok felnagyításában jeleskedik is a found footage jelleg), miközben a legénység megmaradt tagjai a túlélésen túl küldetésük teljesítésén is szorgoskodnak, hisz ez az, amiért idejöttek (egy bő másfél éves odautat bevállalva).

A film úgy próbál magának mélységet kölcsönözni, hogy riport-inzertek segítségével azon moralizálgat, hogy mekkora az az áldozat, amit egy ember képes meghozni egy esetleges világmegváltó felfedezés érdekében, de ezek a kijelentések hamar elszállnak, mert a néző inkább a nyakát nyújtogatja, és azt kérdezgeti magától meg a vászontól, hogy "most tényleg láttam valamit vagy csak képzelődtem?". Talán jobb is lett volna, ha ez a bizonytalanság a film végéig kitart, de az utolsó képsorok még így is ütősre sikeredtek, mint ahogy maga a film is az: egy feszült túra az ismerős ismeretlenbe. Egy kellemes felfedezés - igazi releváció nélkül.

kövess minket facebookon és twitteren!