aeon flux

ready for the action now, danger boy?

tűzgyűrű: a magyar szinkron Takács Máté
2013. július 09. 09:55:00

Kategória: film 11 komment

Szörnyeket teremtünk a szörnyek ellen a soron következő nyári szuperprodukciók egyikében, és bár az óriásszörnyek és -robotok minden nyelven ugyanúgy ütik-vágják egymást, az emberi mellékszereplők csatakiáltásait illik magyarítania manapság egy magára valamennyit is adó látványosságnak. A Tűzgyűrű szinkronhangjai következnek.

pacificrim_banner01k.jpg


Charlie Hunnam – Pál András. A film sikere esetén Hunnamból világszerte felismerhető arc válhat, akár mint Sam Worthingtonéból az Avatar után, és még Pál Andrást is rögzítheti magyar hangjaként. Mindkettőjükről elmondható, hogy eddigi munkáik közül egy sem maradt meg a szélesebb közönség emlékezetében.

Idris Elba – Galambos Péter. Elba nem kerülhette el végzetét, hiszen a Prometheus után már másodjára gondolta úgy Nikodém Zsigmond szinkronrendező, hogy ő is olyan karakter, mint bármely más fekete fazon, akit Galambos Péter közvetít "magyafrósan." Ezeken kívül a Thorban is egymásra utalták őket, szóval elvileg idén nem utoljára lehetünk fültanúi eme párosításnak.

Kikucsi Rinko – Ubrankovics Júlia. Nem mondhatni, hogy Ubrankovics Júlia gyakran fordul meg a szinkronstúdiókban, hiszen eddigi egyetlen (jelentős) munkája A szállító 3. home videós szinkronjához fűződik. Legismertebb filmszerepének címe tehát illik filmszinkronos tapasztalatára is: Majdnem szűz.

Charlie Day – Rajkai Zoltán. Én biztos vagyok benne, hogy Charlie Dayhez Pálmai Szabolcsnál jobb magyar hangot keresve se lehetne találni (a Felhőtlen Philadelphia című sorozatban lehet tesztelni), viszont úgy tűnik, a nagyszabású sci-fik furcsán castingolt tudósaihoz Rajkai Zoltán az illendő hang, hiszen Giovanni Ribisit is ő szólaltatta meg az Avatarban. De tény és való, hogy Dayt már a Hétmérföldes szerelemben és a Förtelemes főnökökben sem más.

Ron Perlman – Reviczky Gábor. Del Toro-film Perlman nélkül olyan, mint filmszinkron Reviczky Gábor nélkül. Azért nincs szó itt egyértelmű könnyelműségről: a Pokolfajzatban már megtapasztalhattuk ezt a felállást, de szó mi szó, Vass Gábor azért örvendetesebb lett volna.

valamint:
Larry Joe Campbell – Besenczi Árpád
Clifton Collins Jr. – Karácsonyi Zoltán
David Fox – Cs. Németh Lajos
Burn Gorman – Viczián Ottó
Robert Kazinsky – Szabó Máté
Diego Klattenhoff – Stohl András
Max Martini – Mihályfi Balázs
Don Shirley – Incze József

és a komputerhang: Ellen McLain – Zsadon Andrea

további magyar hangok:
Berzsenyi Zoltán, Csík Csaba Krisztián, Kisfalusi Lehel, Kis-Kovács Luca, Láng Balázs, Németh Gábor, Papucsek Vilmos, Ruttkay Laura, Straub Martin, Törtei Tünde, Wégner Judit.

a magyar változat munkatársai:
magyar szöveg: Heltai Olga
hangmérnök: Fék György
rendezőasszisztens és vágó: Kajdácsi Brigitta
gyártásvezető: Fehér József
szinkronrendező: Nikodém Zsigmond

A filmet július 11-én mutatja be az InterCom. Eredeti nyelven a Cinema City Aréna, Debrecen és MOM Park játssza.

poster_pacificrim_hun.jpgA film végleges korhatára: 12 év.

Címkék

szinkron guillermo del toro sci fi pacific rim stohl andras intercom ron perlman monster movie idris elba szabo mate charlie hunnam ruttkay laura charlie day reviczky gabor galambos peter besenczi arpad viczian otto nikodem zsigmond rajkai zoltan cs nemeth lajos lang balazs heltai olga berzsenyi zoltan törtei tünde straub martin csik csaba krisztian papucsek vilmos kis kovacs luca feher jozsef kajdacsi brigitta fek györgy ubrankovics julia pal andras

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr145397205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.07.09. 10:00:11

Hiányolom Stohl Andrást. Olyan ritkán hallani manapság.

Freevo · http://delta.blog.hu/ 2013.07.09. 10:01:31

Köszönet a magyafró kifejezésért. :)

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.07.09. 10:03:04

@Zalaba_Ferenc: Nem tudom, hogy ez így a viccesebb, vagy úgy volna inkább, ha nem lenne benne ebben is. :)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.07.09. 10:11:02

@Takács Máté: Először azt akartam írni, hogy "Stohl Andrást és Galambos Pétert", úgy viccesebb lett volna? :)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.07.09. 10:11:45

ÁÁÁÁ! Most nézem, hogy Stohl is benne van! :)))

ilovebubbles 2013.07.09. 11:17:15

gipsy danger remélem marad gipsy danger.

Ecco 2013.07.09. 11:20:57

Uccsó trailer. Ennek kellett volna az elsőnek lennie.

www.youtube.com/watch?v=hQAQxQop6Io

m.martin91 2013.07.09. 12:12:59

Ha valamire, akkor erre a szinkronra lehet mondani, hogy tökéletes. Legalábbis szerintem. A szinkronrendező kitűnő munkát végzett, a lehető legjobb magyar hangokat kérte föl a filmre. Galambos Péter, Rajkai Zoltán és Reviczky Gábor kitűnő választás. Elképzelni sem tudtam volna jobbat. Érdemes lesz magyarul megnézni a moziban.

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.07.09. 14:43:26

azert Charlie Hunnam a Sons of Anarchyban azért szerzett némi ismertséget..

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2013.07.09. 16:57:32

Akármilyen jó a szinkron de GLADOS hangjáért még minimum 1 eredeti nyelvű nézést megérdemel a film. :)

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.07.09. 22:44:26

A hong kongi csajhoz nagyon nem illett a magyar hangja...

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása