aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: white house down Takács Máté
2013. június 30. 17:46:00

Kategória: film 10 komment

Az első félév utolsó hétvégéje a nemek harcáról szólt, és nemet a férfiakra mondtak a nézők. Roland Emmerich szuperköltséges akcióját, Az elnök végveszélybent könnyűszerrel nyomta ugyanis le a Bullock-McCarthy páros komédiázása a Női szervekben, ráadásul még dobogós helyezést sem volt képes elérni. A legnépszerűbb opció változatlanul a Szörny Egyetem az amerikai mozikban.

whd-002-small.jpg


> új filmek
Két nyárral ezelőtt a Koszorúslányok a premierkor talán csak a szkeptikusokat lepte meg, csaknem 170 millió dollárig szóló részvétele azonban már egyértelműen 2011 legváratlanabb sikerei közé emelte, ráadásul a kritikusok is kedvezően vélekedtek róla. Az egész legnagyobb nyertese Melissa McCarthy lett, aki azóta aduász mellékszereplőként és kasszabiztos főszereplőként is bizonyított. Paul Feig rendező ragaszkodott hozzá újabb munkájánál, és azt is nagyon jól tudta, kit kell mellé állítania: Sandra Bullock még mostanság is 2009-ben, a Nász-ajánlat és A szív bajnokai révén szerzett pénzét költi. A Női szervek (The Heat; hazai bemutató: július 4.) tehát két, karrierje csúcsán álló és egymáséitól jócskán eltérő szerepekhez szokott színésznőt egyesít egy akció-vígjáték keretein belül, márpedig az ütköző személyiségek kényszerű együttműködése alapvetően is hálás motívum tud lenni egy komédiában – mint ahogy a női közönség is, akikre ritkán szabnak nagyban játszó produkciókat. A nagy Gatsby már megmutatta másfél hónapja, hogy ez hiba, és most az előzetesen vásárolt jegyek mennyisége is érzékeltette, mennyire felfokozódhat a várakozás egy-egy film iránt, ami nagyobb részt női érdeklődőkre tarthat számot. Ehhez képest a 40 milliós nyitány talán nem olyan egetrengető, de abszolút figyelemreméltó egy eredeti forgatókönyvből készült mozinál, aminek húzóereje lényegében főszereplőiben merül ki – mellesleg Bullock kisasszony a Megérzés és a Nász-ajánlat esetét követően ismét új nyitánycsúcsot jegyezhet fel karrierjében. A nagyon kedvező nézői vélemények hosszan a felszínen fogják tartani a Női szerveket, így akár a Nász-ajánlat 164 milliós bevétele is megismételhető, de McCarthy februári sikere, a Személyiségtolvaj 134.5 milliójára mindenképpen számot tarthat a Fox is. És már az az összeg is a költségvetés több mint háromszorosát jelentené.

Ahány film készül egy évben Hollywoodban, nem olyan nagy csoda, ha egy ötlet azonos időben fogan két forgatókönyvíró agyában is. A hasonló sztorijú filmek versenyeztetése nem jelent egyértelmű kudarcot az egyik delikvens számára, hiszen mindig akad kellő mértékű eltérés és néhány hónap különbség már elegendő ahhoz, hogy újra eladható legyen ugyanaz (valójában másról se szól a nyári szezon). A legjellemzőbb esetek egyike 1997-ben adódott, mikor a Dante pokla februári starttal ma 100 millió dollár feletti összeget érő kört futott, áprilisban pedig a Tűzhányó kitörése ért 2013-as árfolyamon 85 milliót – a később érkezett alulmaradása itt azonban sokkal inkább minőségi problémákra vezethető vissza. 1998-ban a Deep Impact és az Armageddon fért meg jól egymás mellett a nyári időszakban, nem mellesleg az utóbb berobbant Bruckheimer-produkció vitte többre, mert több akciót, látványt, izgalmat és Bruce Willist kínált. Az ilyesfajta rálicitálásban bíztak a Sony háza táján is, mikor néhány hónappal Az elnök végveszélyben (White House Down; hazai bemutató: augusztus 29.) elé lőtte be a FilmDistrict a maga Fehér Ház-letámadós thrillerét. A Támadás a Fehér Ház ellen váratlanul nagyot szólt, csaknem 100 milliós bevételt generálva –aminek következtében még ezen a hétvégén is műsoron van–, így hát nagyon kellett szorítani Roland Emmerich filmjének sikeréért. Hát nem szorítottak eléggé: a 150 millió dollárt kóstáló attrakció mindössze 25 millió dollárt gereblyézett össze a hétvégén, amivel nyomban a nyár egyértelmű bukásai közé sorol be. A gyorsaság ezúttal tehát sokat számított: egy emberiséget, városokat fenyegető katasztrófahelyzet, legyen szó hömpölygő magmáról vagy közelgő meteorról, azért jóval könnyebben rezonál nézők millióival, mint a mostanság amúgy sem túl népszerű elnöki rezidencia többszöri lerombolása. Ez van. Channing Tatum és Jamie Foxx nem sokat tudtak tovább vinni utóbbi időkben tapasztalt népszerűségükből, Emmerich pedig nem egy Spielberg vagy egy Cameron, akinek nevét érdemes folyvást hangoztatni a reklámkampányban, mert hát A függetlenség napját és a 2012-t az átlagnézők felől rendezhette akárki. Könnyen lehet, hogy a buddymovie-felhangok csak ártottak a filmnek, semmint segítették volna a kapcsolatteremtést a nézőkkel, és egyértelműen felelősség terheli a Z világháború váratlanul nagy mozgósítását is abban, hogy a kelleténél 10-15 millióval kisebb összeg folyt be most Az elnök végveszélybent játszó 3222 mozi pénztárába. A kritikák ugyanolyan langyosak, mint a Támadás a Fehér Ház ellen esetében, a nézői visszajelzések ellenben határozottan jók. Ezt viszont nyáron sokkal nehezebb kamatoztatni, mint tavasszal, lévén az érkező nagyágyúk nagy mozivászon-igénnyel lépnek fel, és egy 25 milliós rajt után hiába marad még némi érdeklődés, a 6-800-as nagyságrendű elvonás elkerülhetetlen lesz a harmadik hétvégén. Legfeljebb költségvetése felére számíthat Az elnök végveszélyben, és túl sok babér valószínűleg nemzetközileg sem terem neki.

> korábbi filmek
Nagyon erős hétköznapi bevételeinek köszönhetően a Szörny Egyetem 125 millió dollárral vágott neki második hétvégéjének. A Pixar tizennegyedik filmje 46 millióval őrizte meg vezető pozícióját, ami a Toy Story 3. óta először sikerült most a gyártónak (azt megelőzően pedig a Verdák volt az utolsó kétszeres győztes). A Disney terjesztése 170 millió dollárt fialt eddig, amihez akár egy százast is hozzácsaphatna még, ám a következő körben meg kell küzdenie a Gru 2.-vel. Tavaly a Madagaszkár 3. és a Merida, a bátor jól megfértek egymás mellett, és mivel családi filmekből más egyéb nincs a kínálatban, talán túl nagy veszteségekkel nem kell számolnia a Szörny Egyetemnek a következő fordulóban sem.

Tartani tudta dobogós helyezését a Z világháború. A Paramount produkciója ugyancsak kimagasló forgalmat bonyolított hétfő és csütörtök között, így újabb 29 milliót érő hétvégéi eredményével összbevétele már meghaladja a 120 millió dollárt – ami általában végeredményként merült fel a premier megelőzően. Az elnök végveszélyben partvonalra szorítása legalább olyan győzelem, mint a kiugró nyitány egy hete, s hacsak nem lökik vissza nagyon a júliusi vetélytársak (A magányos lovas, Tűzgyűrű), akkor 175 millióg nyugalommal elvánszorog majd.

Ismételten méreteset, 50%-ot csökkentek Az acélember bevételei. A Warner látványossága kétség kívül nehezen állja az újabb és újabb konkurenciát, így alighanem a stúdió nem fogja túlzottan erőltetni maradását, ha elérkezik a Tűzgyűrű bemutatója két hét múlva. A 20 milliós harmadik hétvége negyedmilliárd közelébe röpítette Supermant, ami azt jelenti, immáron többen látták, mint Bryan Singer 2006-os változatát, viszont a 300 millió becserkészéséhez intenzívebb tempó szükségeltetne. A folytatást létjogosulttá tevő határt persze már régen maga mögött hagyta.

Egy hónappal premierjét követően a Szemfényvesztők átlépte a 100 millió dollárt, s mindezt roppant jó változási mutatókkal tette. Ezen a hétvégén is csak 30%-ban csökkent iránta a kereslet, miközben a forgalmazó Lionsgate ötödik 100 milliós kasszasikerévé lépett elő (önállóan a Summit pedig csak az Alkonyat-részekkel vette be ezt a jelentőségteljes határt).

> végszó & ami jön
A múlt heti kettős a Női szervekkel karöltve stabil hétvégét prezentált az amerikai moziknak, ám Az elnök végveszélyben hiányosságai meggátolták, hogy 2012 azonos víkendjéhez fel tudjon érni a mostani. Tavaly Channing Tatumra lényegesen többen voltak kíváncsiak a Magic Mike-ban, ebből (no meg a Fogadomból) is látszik, hogy ő a női nézőknél nyerő inkább. A függetlenség napjának hétvégéje következik a A magányos lovassal, ami a Z világháború sikere láttán egy fokkal bizakodóbban várhatja a szerdát. Az első helyre a Gru 2. pályázik jó esélyekkel, de a Lionsgate országos bemutatót tervez Kevin Hart humorestjének, a Let Me Explainnek is.

cím | becsült moziszám | nyitóhétvége-előrejelzés
Gru 2. | 3900 | $115m (sze-v)
A magányos lovas | 3700 | $65m (sze-v)
Let Me Explain | 800 | $5.5m (sze-v)

> a top 10 (előzetes becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1 1 Szörny Egyetem
$46.2m $171.0m $270m
2 ú Női szervek
$40.0m $40.0m $43m
3 2 Z világháború
$29.8m $123.7m $200m
4 ú Az elnök végveszélyben
$25.7m $25.7m $150m
5 3 Az acélember
$20.8m $248.7m $225m
6 4 Itt a vége
$8.7m $74.7m $32m
7 5 Szemfényvesztők
$5.5m $104.7m $75m
8 6 Halálos iramban 6.
$2.4m $233.3m $160m
9 9 Sötétségben - Star Trek
$2.0m $220.5m $190m
10 8 Gyakornokok
$1.4m $41.7m $58m

Címkék

box office comedy sandra bullock jamie foxx action emmerich channing tatum melissa mccarthy

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr365384786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wintermoots (törölt) 2013.06.30. 17:59:58

white house: down.

az év eddigi legsikeresebb filmjei: vasember, acélember.
melissa mccarthy miért sikeres? mit látnak benne és kik?

Dzsedáj 2013.06.30. 18:05:19

A Sony második buktája az After Earth után..
Most már minden reményük az Elysium, annak kell kasszát robbantania.

Amúgy nem tragikomikus a következő szituáció?A Sony idén nyáron 3 nagy eredeti blocbusterrel érkezett, nem könyvadaptáció, nem remake stb, (After Earth, White House Down, Elysium) Becsülendő tőlük na..
És benne van a pakliban, hogy a mindhárom bukni fog..
Mindent elmond a mai trendekről, mi kell a népnek.
De azért nagyon bízom, az Elysium jól teljesít majd.

szkristof92 2013.06.30. 18:24:05

Hát év elején én meg nem mertem tippelni, hogy a 150 millkós Fehér Házas film fog bebukni.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2013.06.30. 18:27:51

@szkristof92: igen, a két fehérházas-lövöldözős darabnak én is pont fordított sorsot jósoltam volna.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.06.30. 18:48:49

270 milliót eltapsoltak volna a Szörny Egyetemre? Ez tuti?

entro 2013.06.30. 19:40:23

Szomorú lenne, ha ebből arra következtetnének, hogy minden hasal, ami nem bejáratott brand. Itt egyszerűen egymásra tolták az Olympus has fallen-t, meg ezt, és nem éltek meg egymás mellett. A Butler-film valszeg nem volt olyan kellemes emlék a nézőknek, hogy egyhamar újra akarják nézni :). Pedig nem lett volna az rossz, ha kihagyják azt a végtelenül irritálóan túlzásba vitt zászlólengetést. Értem én, hogy a téma megköveteli, de minimális ízlés azért elkelt volna. Hányok Emmerichtől, de én ezt a filmet sokkal jobban várom, trailerek alapján itt talán elég humor lesz ahhoz, hogy megmaradjon az egyensúly.

Dean6 2013.07.01. 00:35:17

@Takács Máté: Ahogy nézem, abban a marketing is benne van.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2013.07.01. 07:54:43

A Boc officen én már 259 milliót olvastam a World War Z-re. Vagyis az amcsi és a külföldi bevétel összesen. Vagy a cégegeknek inkább a belföldi számít? Azért ez a majdnem 260 millió azért elég imponáló.

Cel 2013.07.01. 11:33:55

Azért a Star Trek összbevétele lassan már jó 50 misit rávert az előzőre, szóval sikeresebb lett mint az első.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása