- SPOILERMENTES -

Mikor 2012 tavaszán megnyílt az ég New York felett, és idegen hordák szálltak alá, hogy szörnyekkel, istenekkel és szuperhősökkel mérjék össze erejüket, nos ekkor minden megváltozott. És ezt a Marvel is tudta. A Marvel Moziverzum második fázisában már nem lehetett figyelmen kívül hagyni sem a Bosszúállók projektet, sem pedig azt a tényt, hogy nem vagyunk egyedül.

Ez a tudat talán leginkább Tony Stark egójának ártott, aki a világ legnagyobb arcából hirtelen egy szerelővé redukálódott, és eme kisebbségi érzés egészségre ártalmas munkamánia és azt megszakító pánikrohamok formájában csapódott le nála. Szóval ezúttal nem a testével, hanem a fejével vannak gondok. Ráadásul a múlt is bekopog egy néhány évvel ezelőtt lerázott tudós, Aldrich Killian (Guy Pearce) személyében, aki egy olyan programon dolgozik, amely egy csapásra margóra tenné a Vasember kvalitásait. És ha ez nem adna elég nagy gyomrost Stark amúgy is repedező énképének, megjelenik a színen a Mandarin (Ben Kingsley) is, egy szuperterrorista, aki nyilvános vendettát hirdet Amerikával szemben, így naná, hogy meggyűlik a baja a Vassal. De lehet, hogy mindez egy nagyobb terv része.

A kör bezárult. Anno a Vasemberét kereső Jon Favreau a Shane Black által írt és rendezett Kiss Kiss Bang Bangben szúrta ki Robert Downey Jr-t: tetszett neki a színész fellépése, fizikuma, tündöklő jelenléte, és ahogy azt maga Robert Downey említette, az is, hogy még volt haja. Két Vasemberrel, egy Bosszúállókkal, szóval egy őrületes nagy visszatéréssel később Favreau átadta a gyeplőt Shane Blacknek, aki Joss Whedonhoz hasonlóan bebizonyíthatta, hogy Hollywood mekkora hibát követett el azzal, hogy hosszú éveken át mellőzte őt. 

Hogy filmje gigantikus sikert fog aratni, az talán annak ellenére sem vitás, hogy jelenleg Amerikai két legnagyobb mozihálózata vitázik azon a Marvellel, hogy egyáltalán felvegyék-e műsorukra a filmet (bízzátok ide, meg fognak egyezni), de hogy a szuperhős filmek körében, vagy csak az immáron hét filmet számláló Marvel kánon emlékezetes szereplője lesz-e, arról nem vagyok 100%-ig meggyőződve.

Az biztos, hogy nagyon jót tett a filmnek az író/rendező-váltás, hisz a második Vasember tulajdonképpen az első film amúgy sem túl vaskos sztoriját mesélte újra, csupán ezúttal a gonosztevőt kényszerítették hadi gépezetek építésére, hogy végül vasgyúró vasgyúróval bunyózzon egy kiadósat. Ezt nem lehetett harmadszor is eljátszani, ám így is maradtak ismétlőjelek: Starkot ezúttal is személyes haragosa kényszeríti térdre, miközben egy, az ellenfelétől teljesen független, Stark saját személyiségéből adódó, ezért a cselekmény szempontjából kényelmesen megoldható problémával meg kell birkóznia. Ugyanakkor több mint tetszetős húzás, hogy Stark nemezisét részben a New York-i események ösztönzik tettekre, sötétnek sötét, de előremutató terveit is annak tudatában szövögeti, ezáltal a filmet sikerült remekül elhelyezni a Marvel Moziverzumában, még úgy is, hogy egyetlen sztreccsruhás munkatárs sem teszi jelenését a film során. És nincs is rájuk szükség, ugyanis Black és írótársa, Drew Pearce elegendő karaktert terelget a színen ahhoz, hogy a cselekmény egy pillanatra se tűnjön alibinek.

Sőt, a szuperhős filmektől megszokott hacacárét az ügyesen felvezetett, majd jól továbbgörgetett narratíva jó időre félre is teszi, hogy egyfajta oknyomozós thrillerré alakuljon át, amiben Stark vagyona és vasa helyett csak a gógyijára, és kimondatlanul is spielbergi húzásként egy kis srácra támaszkodhat. A film ezekben a percekben a legjobb: csak úgy röpködnek a sziporkák, az akciók frissek, a karakterek élnek, a nyomozás pedig beránt, így különösen fájó, hogy az utolsó harmadra visszatér a nagyzolás, és annak elmaradhatatlan cimborája, a hatásvadászat, és ezzel az addig ügyesen felépített narratíva csúnyán meginog, az ilyen filmekben amúgy is szellős logika pedig kukába kerül. Bekövetkezik egy-két olyan fordulat, amit látva a képregények rajongói minden bizonnyal a szívükhöz kapnak, az átlag mozijáró meg tanácstalanul néz körbe, hogy "ez most komoly?". Csak félig, hisz ez Shane Black világa. Íróként mindig is hajlamos volt csúnyán meghurcolni, pszichológiailag és fizikailag egyaránt két vállra fektetni karaktereit, hogy aztán valami elképesztő bolondozással rántsa vissza őket a porondra. Abban csak reménykedni lehet, hogy ez a kettős megközelítés, és néhány furcsa (majd a film végén gyorsan visszacsinált) narratív döntés nem okoz maradandó károsodást a karakterben.

Mert lehet, hogy Robert Downey Jr. négy filmre kötött szerződése most lejárt, és ha nem ír alá, akkor a Marvel jamesbondosítja karakterét (jaj, szegény örökös!), de Vasember vissza fog térni, ahogy azt a stáblista meg is ígéri. Csak úgy, mint James Bond. Bízom benne, hogy a brit ügynök újabb kalandjaihoz hasonlóan a jövőben inkább mellőzni fogja azt az önparódiát, mellyel a Vasember harmadik része a kelleténél többször él.

Kapcsolódó anyag:
MCU: PH2, avagy mire számíthatunk a Marvel második fázisától?

kövess minket facebookon és twitteren!