aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: támadóerő Takács Máté
2013. április 08. 15:27:00

Kategória: film 1 komment

A G.I. Joe: Megtorlásra jóformán ugyanannyian váltottak jegyet premierje hétvégéjén, mint néhány évvel ezelőtt az első részre, ám ez most első helyet és jóval több bevételt jelent. A Támadás a Fehér Házban is jól járt 20 millió feletti, dobogós pozícióban való indításával. A két akciófilm közé a Croodék ékelődött be.

> új filmek
Lehet tudni, hány rajongója van a G.I. Joe-knak Magyarországon: 28 ezer. Ennyien, vagyis kicsit többen (28,576) ültek be A Kobra árnyékára az első négy nap folyamán 2009 augusztusában, s ennyien (28,177) jelentkeztek újra a G. I. Joe: Megtorlást vetítő mozikban, köztük 3D-s és 4DX-es termekben. A UIP-Duna Film 38 moziba juttatta el a folytatást, ami helyenként 1,1 millió forintra, vagyis összesen 42 millióra tett szert csütörtök és vasárnap között. Az egész tavaszi szüneten átívelő premier előtti vetítésekkel egyetemben már 56 milliónál jár a produkció, szóval a 100 millió feletti végeredmény teljességgel bizonyos, ugyanakkor a 100 ezer nézőért küzdeni kell majd: az előzménynek a nyári körülmények közepette sem jött össze (93 ezernél befékezett), ilyenkor pedig nehezebb a hétköznapokon jó eredményeket szülni. Némi előny most van (37 ezren áll a teljes látogatottsági mutató), de a következő heti blockbuster-jelöltek kihívást jelentenek majd. Ettől függetlenül a Joe-k helytállónak mutatkoznak, ebben nyilván nem kis szerepe van a jobban csengő színészek felsorakoztatásának is.

30 moziban és szinkronizálva mutatta be a ProVideo a Támadás a Fehér Ház ellen című thrillert, tehát nem sokat bíztak a véletlenre (beleértve a címválasztást is), ahogy azt manapság illik is tennie egy érdemi eredményt váró forgalmazónak, s a produkció maga is olyan, ami felkelti a figyelmét még egy nem amerikai állampolgárnak is. 22,4 millió forinttal a harmadik helyen nyitott a Gerard Butler, Aaron Eckhart és Morgan Freeman főszereplésével készült film; ehhez több mint 16 ezren járultak hozzá, ami már mindenképpen figyelemreméltó szám egy akciófilmtől, pláne ami inkább a felnőtt közönséget célozza meg. Butlerre az Exférj újratöltve három évvel ezelőtti startja óta nem voltak ennyien kíváncsiak, szóval már kellett neki egy kis megerősítés itteni közönsége részéről olyan bukták után, mint a Géppisztolyos prédikátor vagy a Mavericks - Ahol a hullámok születnek. A premier előtti vetítések 25 millió forint és 18 ezer néző fölé tolják a Támadás a Fehér Ház ellen eredményeit, úgyhogy a ProVideo most két héten át jól járt, a sort pedig az Eleven testekkel lehetne folytatni.

Az Egy hölgy Párizsban című koprodukciós európai drámát 510 érdeklődő követte figyelemmel három budapesti mozikban, aminek eredménye 575 ezer forintos bevétel volt.

> korábbi filmek
Két hétnyi elsőség után a második helyre csúszott vissza a Croodék. Az InterCom forgalmazta animációs mozi 26 millió forinttal képviseli magát harmadik hetében, szóval bevétel ügyében igen súlyos számokat hajtanak fel ősemberék; eddig összesen 167,3 milliót, amiről a 3D-s és 4DX-es vetítések is gondoskodtak. A látogatók száma meghaladja a 120 ezret, amit még jó sokáig lehet gyarapítani, szóval ki tudja, hol lesz a vége.

Az óriásölő és A burok egészíti ki a top 5-öt; az InterCom fantasyjének bevétele egy hét múlva már túl lesz a 100 millión, ám a nézőszám leszakadozása azért nem hagyja, hogy ez felhőtlen örömöt jelentsen. A ProVideo regényadaptációjára eddig több mint 30 ezren váltottak jegyet, ami a Lenyűgöző teremtmények vaskos bukásához képest módfelett jó eredmény, de azért nem egy igazi sikersztori.

A 8. helyen állomásozó Képszakadás a sok blockbuster-jelölt csatározása közepette időközben a Big Bang Media fennállásának harmadik legnézettebb filmje lett a maga 44 ezer eladott jegyével; ezt csak az Asterix és Obelix: Isten óvja Britanniát! (65e) és a Rómának szeretettel (49e) haladja meg.

> végszó & ami jön
Április általában uborkaszezon a magyar mozikban, ehhez képest megfelelő filmekkel (no meg a tavaszi időjárás elhúzódó hiányával) csak sikerült becsalogatnia a top 10-nek több mint 100 ezer nézőt, ráadásul átlagosan 1412 forintos jegyáron, vagyis a tíz helyezett összesített hétvégi bevétele meghaladja a 150 millió forintot. Ez mondjuk jócskán elmarad a tavalyi állástól, de hát az Amerikai pitével nehéz felvenni a versenyt. Ezen a héten Tom Cruise tesz próbát: a Feledés több mint egy héttel az amerikai premier előtt próbálja megnyerni a magyar közönséget, akik a sci-fi sztori és a szinkron jóvoltából biztosan kegyesebbek lesznek most, mint a Jack Reacher esetében voltak pár hónapja. Jön még némi zombirománc is az ufórománc után az Eleven testekben és mozikba kerül végre a The Master is.

A TOP 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 7 G.I. Joe: Megtorlás
42,1m +453,3% 56,2m 37,401
2 1 Croodék
26,0m -42,8% 167,3m 120,672
3 ú Támadás a Fehér Ház ellen
22,4m - 25,6m 18,353
4 2 Az óriásölő
22,1m -42,1% 81,0m 54,492
5 3 A burok
10,0m -54,4% 40,9m 31,341
6 4 Tökéletes hang
8,8m -39,4% 31,2m 24,392
7 5 Óz, a hatalmas
6,5m -42,6% 160,2m 112,623
8 6 Képszakadás
5,9m -40,5% 57,9m 44,242
9 9 A csodacsapat
4,6m -17,5% 13,5m 10,674
10 8 Szeretők, utazók 4,0m -42,5% 13,8m 9,996

 

 

 

 

 

 

 

a cikk elkészültében segítségünkre volt: UIP-Duna Film

Címkék

box office action gerard butler gi joe sequel cirko provideo eurocinema magyarvalosag 3d cinema uip duna film box office hazai

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr495210918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.04.08. 16:08:50

Szép nagyot bucskázott A burok. Mondhatni, kipukkadt. Azért arra kíváncsi lennék, hogy magát a regényt mekkora siker övezte, mindenesetre a környezetemben az Alkonyat-rajongók nem annyira, az Alkonyat-utálók viszont jobban szerették. Könnyen lehet, hogy a filmmel az a baj, hogy inkább közelít az Alkonyathoz, s mivel annak rajongói szkeptikusak voltak, így ők távol maradtak, A burok könyvváltozatának rajongói meg csalódtak. De igazából csak hangosan gondolkodom...

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása