aeon flux

ready for the action now, danger boy?

támadás a fehér ház ellen: a magyar szinkron Takács Máté
2013. március 22. 11:15:00

Kategória: film 2 komment

Kicsit előresietünk szinkronizált filmeket ismertető rovatunkkal, de aktualitással így is bírunk, hiszen a tengerentúlon ma nyit a hozzánk két hét múlva érkező Támadás a Fehér Ház ellen. Nincs itt kérem semmi a véletlenre bízva, természetesen magyarul követhetjük nyomon, amint észak-koreaiak és amerikaiak úgy összeakasztják a bajszukat, hogy azt csak egy skót gubancolhatja ki.

olympus_has_fallen.jpg

Gerard Butler – Kőszegi Ákos. Nem szabályszerű, de körvonalazható, hogy Butlert a romantikus vígjátékokban Széles Lászlóra, míg a keménykedős szerepeiben valaki másra (főleg Fekete Ernőre) bízzák a rendezők. Bár azóta nemigen, Kőszegi Ákos a színészből sztárt faragó 300-ban kölcsönözte a hangját először, ámbár csak DVD-n jelentette ki ellentmondást nem tűrően, hogy nem eszelős, csak spártai. Hátha bedobják most azt, hogy: This is White House!

Aaron Eckhart – Epres Attila. Eckhart első mozihoz szinkronizált szerepe A magban volt, ahol Viczián Ottó tolmácsolta. Eme igen nyerő párosítást azóta nem nagyon szorgalmazták, helyette Széles László felé terelődött a kedv, aki a színész másik nem feliratos filmjében, A Föld inváziója - Csata: Los Angelesben is közreműködött. Epres Attila viszont a komplett filmográfiát tekintve is új színész a képben.

Morgan Freeman – Helyey László. Akad még olyan rendező, aki emlékszik rá, ki szólaltatta meg magyarul Freemant a legjobb filmjeiben (Hetedik, Millió dolláros bébi). Reviczky Gábor tehát fújhatott egyet (mert elfeledve azért nem lett, de erről majd egy későbbi alkalommal), a terep most Helyeyé, s ez moziban először fordul elő.

Rick Yune – Welker Gábor. A származásának megfelelően (gaz észak-)koreait játszó Yune eddig egyszer tűnt fel szinkronizált mozifilmben, az pedig a Halj meg máskor! volt, ahol szintén gaz észak-koreait alakított, méghozzá Szabó Győző hangjával.

Angela Bassett – Kocsis Mariann. Ha középkorú fekete színésznőről van szó, akkor ötven százalék, hogy Kocsis Mariann az első, akinek hangja bárkinek az eszébe villan. Nem mondhatjuk, hogy nem bevált húzás rá bízni egy komplett halmazt az amerikai színjátszásból, de azért ez nem volt mindig így, hiszen Bassett is szólalt már meg Fehér Anna és Vándor Éva hangján is. Legutóbb, a Zöld Lámpásban azonban ugyanez volt a felállás.

Robert Forster – Tolnai Miklós. Forster ritkán tűnik fel olyan filmben, ami érdemesnek találtatik a mozis szinkronizáláshoz, így ez még csak a harmadik ilyen alkalom több évtizedes karrierjében: az Én és én meg az Irénben Varga T. József, a Charlie angyalai: Teljes gázzalban pedig Kárpáti Tibor tolmácsolta. Tolnai Miklós azonban még így is teljesen eredeti döntés, és mindenképpen üdvözölendő, már csak azért is, mert nem túl sűrűn hallani őt manapság.

Melissa Leo – Csere Ágnes. Leo még viszonylag új főszereplő színész, nem csak a magyar szinkron számára, ennek ellenére Csere Ágnes ismétlődő személy filmográfiájában, ráadásul legutóbb több mint húsz éve, a VICO által kiadott Karolinai kísértet című tévékrimiben fordult elő e felállás.

Dylan McDermott – Bozsó Péter. McDermott felbukkant már jó pár filmben és televíziós sorozatban is, mégis új hang után nézett számára a rendező; Bozsó Pétert a moziba járó közönség az utóbbi időkben nem hallhatta túl sokszor.

Cole Hauser – Dózsa Zoltán. Hausert a Szakíts, ha bírsz!-ban Forgács Péter, a még most is futó Die Hard - Drágább, mint az életedben pedig Varga Rókus szinkronizálta, ám a mozifilmekben túl kevésszer hallott Dózsa Zoltán sem először találkozik vele, hiszen a Hart háborúja home video megjelenésekor is rá esett a választás.

Radha Mitchell – Szávai Viktória. Ez az első alkalom, hogy Mitchell egy mozibemutatóhoz szinkronizált filmben szerepel, Szávai Viktória pedig összességében másodjára kölcsönzi hangját A tébolyultakat követően.

valamint:
Sean O'Bryan – Rába Roland
Finley Jacobsen – Gerő Bence

A filmet a ProVideo mutatja be április 4-én.

poster_olympushasfallen_hun.jpg

Címkék

szinkron thriller action gerard butler morgan freeman aaron eckhart raba roland melissa leo provideo epres attila magyarvalosag welker gabor köszegi akos kocsis mariann szavai viktoria helyey laszlo csere agnes tolnai miklos bozso peter dozsa zoltan

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr315162260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m.martin91 2013.03.22. 15:26:51

Kőszegi Ákos hangja számtalan színészre ráillik, de szerintem Butler Fekete Ernővel a legjobb. Eckhart nem tudom, hogy gonoszat játszik-e, de csak és kizárólag ebben az esetben lehetne érthető/elfogadható Epres Attila. Egyébként Széles László vagy Stohl András.
Morgan Freeman - Helyey László megfelelő.

ezsolty 2013.03.23. 13:18:35

A trailert nézve pont azon gondolkoztam, hogy kinek lenne jobb Széles László, mivel már többször is megszólaltatta mindkét színészt. A szinkronizált trailerben már alapból Butler hangja volt, erre most mit kell olvasnom: nemhogy neki, még Eckhart-nak sem ő lesz a hangja... nagy kár. :(

Ha már Butler-Kőszegi (aki szerintem csak a 300-ban illett hozzá), akkor a másik párosítás miért nem lehetett Eckhart-Széles?
Részemről előbbinek Szélest (vagy Fekete Ernő és akkor Eckhart-nak Széles), utóbbinak pedig egy új színészt adtam volna hangjául, de tutira nem Epres Attilát, szerintem nagyon nem passzol hozzá, bármennyire is jó hangja van.

Morgan Freeman - Helyey László pedig szerintem is egy hatalmas piros pont. Nekem ugyan Reviczky nagy kedvenc, de Freeman-nak sokkal jobb magyar hangjai is vannak, akárcsak itt. :)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása