aeon flux

ready for the action now, danger boy?

benne leszel a filmben? kipróbáltuk a 4dx-et Zalaba_Ferenc
2013. március 13. 16:58:00

Kategória: film 39 komment

A filmgyártók és moziüzemeltetők hol kéz a kézben, hol egymástól függetlenül, de gyakorlatilag a formátum születése óta azon vannak, hogy valami olyat nyújtsanak, ami egyedülálló, amiért az ember hajlandó kiszakadni az otthon kényelméből, odamenni, fizetni, és a kapott szolgáltatást lehetőleg élvezni annyira, hogy legközelebb is felkerekedjen. A mozi első igazán nagy ellensége a tévé volt, amellyel szemben szélesvásznú filmekkel, egyre összetettebb hangzással, egyre nagyobb vásznakkal, egyre jobb minőségű szolgáltatással kelt versenyre. Aztán jött a 3D, ami most már lassan a belépő szintű tévéknél is alapfelszereltség, így megint új dolgot kellett kitalálni.

Íme, megérkezett hát a 4DX, amely ismét új szintre helyezi a mozizás élményét, én pedig voltam olyan szerencsés, hogy a holnapi nyilvános debütálás előtt - a sajtó és a hazai forgalmazók képviselőinek társaságában - ma délelőtt kipróbálhattam azt.

4dx_logo.jpg

Először is jöjjön egy kis terminusz-teknikumozás: a 4DX egy filmvetítési technológia, melyet egy dél-koreai multiplex-hálózat, a CJ CGV fejlesztett ki. A lényege az, hogy a filmvetítés a megszokott audiovizuális élményen túl (ami lehet 2D-s és 3D-s is) különböző környezeti hatásokkal, fizikális effektusokkal egészül ki, úgymint a filmen látható eseményekkel összhangban mozgó/rezgő, előre/hátra/oldalra dőlő székekkel, továbbá szél- és fényeffektusokkal, köddel, vízpermettel, mi több szagokkal is. 

Az első 4DX-es terem egész Európában itt Magyarországon, a budapesti Westend moziban nyit, méghozzá holnap (2013. március 14-én). Első héten a Csapda című akcióthrillert nézhetitek meg napi 6 előadáson (hogy kábszer-birtoklásért lecsukott fiát kiszabadítsa, Dwayne Johnson megígéri a szövetségeiknek, hogy felhajt egy-két nagypályás drogüzért), március 21-től viszont már a Croodék című 3D-s animációs csoda kerül terítékre.

FRISS infó: az előzetesen meghirdetettel szemben csütörtök-szombat között a Pi életét lehet megnézni 4DX-ben a Westendben: a Csapda vasárnap kerül terítékre.

lifeofpi_4dx.jpg

A prezentációban Mooky Greidinger úr, a Cinema City elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a 2009-es Avatar óta (ez volt az első olyan film, melyet átkonvertáltak, pontosabban áthangszereltek 4DX-re) a legfontosabb blockbusterek mind megkapták a maguk szagos/szeles/rázós kezelését (az alkotók hathatós közreműködésével), úgyhogy a közeljövőben (a terem limitáltsága miatt azért nem mind, de azért) a legtöbb kiemelt bemutatót megnézhetjük "rázós" kiadásban. A közeljövőben valamennyi Cinema City-érdekeltség alá tartozó ország fővárosában nyit 4DX-es terem, aztán a távolabbi tervek között már az is szerepel, hogy a nagyobb magyar vidéki városokban is lesz 4DX, de nem viszik túlzásba, ugyanis az átalakítás egyrészt méregdrága (a Westend kb. 150 fős termének átszerelése több mint 1.000.000 euróba fájt), másrészt nem szeretnék aprópénzre váltani a terem által kínált egyedülálló élményt. 

És hogy van értelme kiperkálni a vetítésenkénti 2.590 (2D), illetve 2.790 (3D szemüveg nélkül) Ft-os, igen csak borsos árat? Egyszer mindenképp. A prezentáció keretében megnézhettünk egy 10-12 perces klipet a Pi életéből (naná hogy a hajókatasztrófát), majd egy valamivel rövidebb szekvenciát A csodálatos pókemberből (azt, amelyikben Lizard autókat hajigál a hídról), és a következő élményekkel/meglátásokkal gazdagodtam:

  • a szék mozgatása/rázása (istenuccse az egyik alkalmazott módszert "butt kicking"-nek hívják) remekül passzol a filmen látottakhoz: az ülés úgy ringott, mint a Pi családját szállító hajó (hosszútávon fennáll a tengeribetegség esélye), mikor Peter Parker alábukott a hídról, akkor pedig úgy megdőlt, hogy úgy éreztem, kapaszkodnom kell, pedig nem: az illúzió igazából a filmmel együtt teljes, attól nem kell félni, hogy kiesel a székedből - olyannyira, hogy még be sem kell kötnöd magad;
  • ajánlott melegen öltözni, ugyanis a vetítőben alapból nincs túl meleg (se télen, se nyáron), és ezt a az akciójelenetek esetében gyakorlatilag konstans széleffektus csak tovább fokozza - egyébként ez utóbbi szintén jól beágyazódik a filmélménybe;
  • szagokat én nem éreztem, pedig a Pi esetében a raktérben (ahol az állatokat tartották) játszódó résznél állítólag enyhe szalma-illat terjengett a levegőben, míg a Pókembernél, mikor a hídról lelógó autó lángra lobbant, a székek égett benzinszagot árasztottak; én magam egyiket sem éreztem, pedig nem vagyok megfázva: a szagélménnyel kapcsolatban egyébként mások is bizonytalanok voltak;
  • vannak fényeffektusok is, de a 3D-szemüveg mögött ezek jelentősége teljesen elsikkad;
  • bizonyos kulcsjeleneteknél nem csak az előtted lévő ülés háttámlájába szerelt fúvókák fújnak szelet vagy teljesen ártalmatlan vízpermetet az arcodba, hanem esetenként a saját ülésed is nyakadba zúdít egy kis szelet (például abban a jelenetben, melyben Lizard a karjával hirtelen átszakítja egy kocsi tetejét), ami gyönyörűen alkalmas arra, hogy a frászt hozza a nézőre (horrorfilmek esetében különösen ideális);
  • a rendszer ködeffektust, hát- és talpcsiklandozást is ígér, de én ezeket nem tapasztaltam;
  • jó lesz megfontolni, milyen táplálékot viszel magaddal a vetítésre, ugyanis a hirtelen dőlések és rázások simán kiverhetik a kukoricát és a nachost a kezedből, ráadásul az ülésekre szerelt pohártartó átmérője nem csupán keskeny (mármint annyira, hogy a lityis kiszerelést nem bírja el), de nem is túl mély, szóval előfordulhat, hogy egy rázósabb élményt ölbe öntött kóla fejeli meg: ezt nem volt módomban tesztelni, de azért benne van a pakliban - és mivel az ülések emelvényen vannak, így az sem megoldás, hogy az elemózsiát a földre helyezed, ugyanis nem lehet elérni.

Ehhez hasonló, némileg komplexebb élményt nyújtott öt évvel ezelőtt Los Angelesben a T2 3-D: Battle Across Time, amely már akkor is jó ideje ment, szóval a 4DX semmiképp sem találta fel a spanyol viaszt, viszont elérhető közelségbe hozta. Nem azt mondom, hogy első héten rohanj kipróbálni, ugyanis a Csapda pont nem az az akció- és effektusdús produkció, de mindenképp megér egy próbát, hogy eldöntsd, kiemelkedő élményről van-e szó, vagy pedig újabb parasztvakításról. Egy biztos: az átlagemberek biztosan rá fognak cuppanni. A magam részéről ugyanaz a tapasztalatom, mint minden feltuningolt filmvetítés esetében: ha a film jó, akkor az élmény hatványozódhat, ha viszont a film szar, akkor ezektől a hókusz-pókuszoktól sem lesz emlékezetesebb.

Mert nem bántam volna, ha a Pi élete tovább pörög, akár rezgő ülésekkel, akár azok nélkül...

4dx_add.jpg

Címkék

velemeny beszamolo cinema city magyarvalosag 3d cinema film technology

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr945132992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2013.03.13. 17:08:08

hmmm, akkor ez volt az a nagy felhajtás a westendben.
lehet, hogy pont elmentem melletted útban a tizenkettes terem felé :-))

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.03.13. 17:16:09

Egy kis zombihorror, egy kis Twister-szerű forgószél a filmben... hmmm...

sidek 2013.03.13. 17:25:51

Parasztvakítás a köbön. A teszt olvasása közben jócskán röhögőgörcsöket kaptam, mert szerintem ez már akkora baromság, hogy hihetetlen, szél, víz, meg szagok?? Nevetséges. Ha pl fingik valaki a filmben, akkor fingszag fog terjengeni a teremben, ami még széllel is párosul? :)))
Nekem már a sima 3D is egy totál felesleges hülyeség.

IvánBélaCsubakka · http://ivanbelacsubakka.blog.hu 2013.03.13. 17:31:44

Szerintem is oltári nagy baromság, és nekem is tök fölösleges a 3D, mert ott is kevesebb az élmény, ráadásul többe kerül. Semmi szükségem arra, hogy a film közben változzanak a szagok, mozogjon a levegő, mozogjon a szék, vagy jöjjön valami vízpára, hogy rajtamaradjon a szemüvegemen (nem a 3D-sen, hanem a rendesen). Remélem, bebukik az egész, és rajtuk rohad. Nem akarom, hogy 10 év múlva csak ilyen legyen. Sajnos az a szellemi szinten átlag, akinek telik, rá fog kattanni, remélem, az intelligensebbek nem.

NorthopViggo 2013.03.13. 17:49:45

Egyszer mindenképp ki fogom próbálni, mert lehúzni valamit anélkül, hogy kipróbáltad volna, átlagos szellemi képességekre utal, nem arra, hogy intelligens lennél.

galamb01 2013.03.13. 18:03:20

"Remélem, bebukik az egész, és rajtuk roha"

ritka kistílű, de nagyon jellemző komment. nehogy véletlenül valaki, akinek tetszik, örüljön.

felőlem legyen sikeres, engem nem érdekel. amíg van alternatíva, addig nincs gond. az pedig mindig lesz, mert egy filmet itthon is meg tudok nézni, ha minden terem ilyenné válik.

vannak szűklátókörűek, akik a 3D-t feleslegesnek tartják, mert őket nem érdekli, és látjuk, hogy egyes filmeket 50%-ban úgy nézik az emberek. ergó szeretik.

és innentől kezdve lehet ütni nyugodtan azt, aki a jegyárak miatt panaszkodik, miközben simán ad több száz forinttal többet 3d-re és/vagy színeszagosra.

rockjano 2013.03.13. 18:10:37

Az kezd elsikkadni hogy egy igazán jó film belül teremt élményt és ránt magával annyira amit sem 3D sem semmi nem tud űberolni.

Egyébként csinálják én nem vagyok ellensége csak a jó filmet ez sem fogja helyettesíteni ja és ez otthonra nem fog begyűrűzni mint a 3D

Llew 2013.03.13. 18:12:32

Egy próbát mindenképpen megérne valami jó film esetén, de ilyen árak mellett rendszer biztos nem lenne belőle.

Az mondjuk kimondottan nagy élmény lehet mikor a vízpermet mellé a rendszer még a mellettünk ülő üdítőjét is az ölünkbe borítja. :D

Tapmancs 2013.03.13. 18:18:22

Volt már egy hasonló mozi a Westendben jó 10 évvel ezelőtt. Rövidfilmek mentek, 15-20 percesek, volt vízpermet, sűrített levegő, a székek pedig annyira mozogtak hogy ha nem lettünk volna bekötve akkor simán kirepültünk volna. Ezzel mi van, vagy mi lett?

nyuszy 2013.03.13. 18:19:01

Amszterdamban, a Heineiken múzeumban már egy ideje van hasonló. Ott belülről lehet átélni a sörfőzést, mozgó nézőtérrel, széllel, fröccsenéssel, buborékokkal.
Szerintem baromi jó móka, ha arra jár az ember, érdemes megnézni. Szóval szerintem nem ér látatlanban szidni a dolgot, mert nem olyan ökörség, mint elsőre hangzik.

Hogy egy teljes film milyen lehet így, azt mondjuk nem tudom elképzelni, de az biztos, hogy én ebben sokkal több fantáziát látok, mint a 3D-ben.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.03.13. 18:25:11

Egyszer biztosan kipróbálom, de a 3D-hez hasonlóan feleslegesnek tartom.
Egy filmet a jó forgatókönyv ad el, nem a hókuszpókuszok.

Oscee 2013.03.13. 18:26:11

usaban voltam ilyenekben, tipikusan muzeumok csinaljak (elsosorban gyerekeknek) - egyszer elmegy erdekessegkent kategoria

hogy mozifilmet nezzek ilyenben, az teljesseggel kizart...

K. Kálmán 2013.03.13. 18:28:32

Jómagam 15 évvel ezelőtt Disneylandben voltam ilyen vetítésen, tehát a technika alapja valóban nem éppen friss. Ott is volt a 3D mellé víz az arcunkba, talpcsiklandozás, stb.

Véleményem szerint rövid, 10-20 perces filmeknél érdekes az élmény, de egy kétórás film esetében engem kifejezetten zavarna, olyan érzésem lenne, hogy nem hagyják nyugodtan élvezni a filmet.

Bérgyilkos Bohóc 2013.03.13. 18:30:35

@IvánBélaCsubakka: Nem értem mit fáj neked, hogy valakinek tetszik. Nem attól leszel entellektüel, hogy leszólód a látványfilmeket. Gondolom a vidámparkok ellen is ugyanígy puffogsz, mer' hát mi értelme a hullámvasútnak, amikor föl-le megy meg száguldozik értelmetlenül.
Magával a 3D-vel sincs alapvetően probléma. A probléma azzal van, hogy kevés filmnek áll jól, vagyis kevéshez adja hozzá azt a bizonyos pluszt, ennek ellenére majdnem minden szart 3D-sítenek, ezért ugatják le mindig. Sok 3D film volt az életemben, de ebből kb. 2-3-ban volt emlékezetes az a "plusz". Nagyjából a Transformers 3 és a Tron.

freddyD 2013.03.13. 18:48:43

Kimaradt egy "nem" a mondatból
" lesz 4DX, de viszik túlzásba, "

A cikk meg nem nagyon hozta meg a kedvemet őszintén szólva. Nem véletlen, hogy ezek a vetítések vidámparkokban nem hosszabbak 10 percnél. Addig pont jó, de el nem tudnám képzelni, hogy ez nekem valamiféle pluszt is adna nekem egy 100 perces filmnél.

Önmagában már a 3D is egy 99%-ban rossz minőségű zavaró tényező. Ha ehhez még vibrál is a szék, az amúgy már eleve maszatos, sötétített képhez kifejezetten jó ötlet.

Én kihagyom és abszurdum, hogy minden CC moziba akarnak egy ilyet. Aztán (nem is kicsit) emelik a jegyárakat, mert fedezni kell a beruházások költségét. Kösz nem

@Tapmancs: Nem lett semmi, befuccsolt elég gyorsan és eltűnt.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.03.13. 19:00:07

@freddyD: Úgy vettem ki Mooky szavaiból, hogy Budapesten egyelőre csak a Westendben lesz ilyen: ha lesz is fejlesztés, az csak vidéken (ott jobban meg is lehet mozgatnia az embereket valami hasonlóval). Ha csak 1.000.000 euróba került a beruházás, azaz 300.000.000 Ft-ba, és mondjuk egy előadást átlagosan 100 ember látogat, akkor is kell 3.000 előadás, mire a befektetés megtérül, és ebben még benne sincs az átlagosnál jóval magasabb rezsi, a reklámkampány, a programozás, a szagok meg egyéb ilyen izék beszerezése, úgyhogy legyen inkább 5.000 előadás, ami kb. 3 évet jelent. Magyarán az ilyen termek azért nem fognak gombamód elszaporodni.

TetraB 2013.03.13. 19:10:48

ifjúkorunkban ezt már rég feltaláltuk, csak egy spangli kellett hozzá a vetítés előtt...

freddyD 2013.03.13. 19:11:33

@Zalaba_Ferenc: Bocs, szövegértelmezési gondjaim voltak, félreértettem a fővárosos részt. Úgy olvastam, hogy minden fővárosi moziba kerül.

Akkor visszavonom azt a részt.De 300 milla egy ilyenért szerintem nem reális befektetés... De ez legalább arra jó, hogy nincs rövid távú terveik között a kivonulás

-creeper- 2013.03.13. 19:14:48

Egyszer biztosan befizetek rá. Igaz, kicsit tartok attól, amit K. Kálmán is említett, hogy a "komfortzónámba hatol" a technika, de ez majd közben kiderül. Rengeteg lehet a hibaforrás (kifogy a permet, beragad a szél, szétrobban a szagosító:), épp ezért nem kis rizikó, meg az lesz még a nemsemmi, hogy a közönség jelentős része szerintem nem fogja kibírni, hogy ne pakoljon fel rágcsálnivalóval, ami aztán rendre-módra kiborul - a takarítóknak bőven lesz munkájuk egy-egy előadás után... épp ezért nem leszek meglepődve, ha egy idő után esetleg nem is engedik majd a majszoldát ebben a teremben.

Viszont ha az Evil Deadet bemutatják ilyenben, az a minimum, hogy viszek magammal egy egyszer (s utoljára) használatos pólót+gatyát, aztán jöhet a képembe az őserév. :)

Jut eszembe, milyen poén lehetne itt például a Derült égből fasírt. :)

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2013.03.13. 19:24:47

Valahogy nem tudom elhinni, hogy olyan színvonalú technika csinálja, ami észrevétlen tud maradni. Vagyis hogy úgy fújjon a szél, hogy nem tudom, honnan jön, úgy dolgozzon, hogy közben nem hallom a motor zúgását meg ilyenek. Ha tényleg észrevétlen tudna maradni, akkor egy látványfilmhez passzolna nagyon is.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.03.13. 19:30:48

@Androidus: A szélfújásért felelős ventillátorok a plafonra vannak szerelve, szóval azokat nem lehet hallani, továbbá a filmeket elég hangosan vetítik ahhoz, hogy a hidraulikát elnyomják, amit viszont nem tudnak elnyomni, az a vízpermetező, ami mindig egy hangos PSZT! kisíretében nyomja arcodba a párát.

Moan 2013.03.13. 19:47:01

Volt egy kisérleti adás sok évvel ezelőtt ahol a Deep Impact-ot nyomták le hasonlóan. Rázott a szék, meg dübögött alattam... Mondjuk a fentieknél gyengébb lehetett, de az sem hozott lázba. A film szerintem az elmének való. Ha az elme "ráhangolódik" a filmre, nem kell spec. effekt. Sőt...szerintem kifejezetten hátrány lehet ha kiránt a cselekményből valami valós passzátszél az arcomba.

freddyD 2013.03.13. 19:54:41

@Zalaba_Ferenc: Szemüvegeseknek ez kifejezetten örömteli lehet :D

Netuddki. 2013.03.13. 20:53:13

Múltkor megnéztem egy 3D filmet. Teljesen elcseszték a 3D-vel. Kb. a VHS TV képre emlékeztetett a minősége. Soha többé 3D mozit. Inkább letöltöm ha HD-ben is megjelenik. 2D-ben persze...

Maitre 2013.03.13. 21:01:28

Rázkódás? Hű mennyi per lesz ebből ha az iskolai etikaóráról hazafelé tartó, békés mozinéző fiú legbecsesebb része a békés mozinéző lány fogai között marad, egy-egy hirtelenebb lökés után....

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2013.03.13. 21:07:04

@NorthopViggo: Jaj, hagyjuk már ezt. Anélkül, hogy demagóg példákat hoznék, teljesen nyilvánvaló, hogy nem kell mindent kipróbálni véleménynyilvánítás előtt.

Ezt meg egy nagy parasztvakítás. A 3D-vel semmi bajom, el tudom fogadni, mint a fejlődés következő állomását (bár miközben ad, valamit el is vesz, ugyanez igaz a 48 fps-re), de ez... Vidámparkba való (ott teljesen rendben is van), a filmművészethez nincs sok köze.

A "benn a filmben" élményt pedig maximum a VR headsetek és a high frame rate + 3D fogják elhozni, nem az, hogy rángatják a széket.

Bérgyilkos Bohóc 2013.03.13. 21:10:32

@kovi1970: Hát az a vicc, hogy tv-n nagyobb élmény egy Blu-Ray 3D egy HD 2D-hez képest, mint moziban a 3D a mozis 2D-hez képest. Nyilván többek között az élesebb kép miatt. Míg sok moziban a 2D meg a 3D is csak VHS minőségűnek hat. Szóval én tv-nél már bátran rámegyek a 3D-re:)

sidek 2013.03.13. 21:19:57

"nem az, hogy rángatják a széket"

Erről máris beugrott egy kép, amint egy mozi alkalmazott végig ott áll a néző széke mellett és időnként megrángatja a székét, belefújkod és beleköpköd az arcába, esetleg még az orra alá is szellent. És máris kész a költségkímélő 4DX hatás.

:DDD

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.03.13. 23:19:57

Én igazából már azon is idegesítem magam, h az IMAX az miért jelent szükségszerűen 3D-t, mert csak a nagy vászonért vagyok hajlandó megfizetni a felárat, a 3D tényleg nem ad hozzá sokat. Meg nem tudom, én valahogy úgy érzem vagy nem elég látványos, vagy idővel hozzászokik a szemem, de az első 10-20 percet leszámítva egyáltalán nem ad semmit a látványhoz. Ez is tipikusan olyannak tűnik, ami a film első 10 percében poén, aztán meg egyszerűen megszokod, vagy talán fáraszt. (Nem véletlen sztem, hogy csak 12 percet nézettek veletek belőle)

Na meg gondolom 4DX-ben sem fognak semmit feliratos adni, szóval alapból el fogom kerülni.

Sütemény1975 2013.03.14. 01:21:25

én csak annyit szeretnék, hogy ezeket a filmeket is lehessen majd 2D-ben, eredeti nyelven megtekinteni. olyan öregesen. a fiatalok meg menjenek 78HD4KXD előadásra. én már kinőttem a cirkuszból.

Kovács Erzsébet 2013.03.14. 08:51:48

@sidek: Hiszed vagy sem, ezt egy paródiafilmben már elsütötték. És milyen igazuk volt...

nEjmEd · http://pixilation.blog.hu 2013.03.14. 08:55:43

Ha valóban nem megoldott, hogy ne lötyögjön ki a kólám, ki sem próbálom! XD

Kovács Erzsébet 2013.03.14. 08:59:48

No most, emlékeim szerint egy filmvilágos cikkben olvastam arról, hogy ilyen és efféle megoldásokkal már az ötvenes évek, azaz a tévé elterjedése óta próbálkoznak a stúdiók. Nem véletlen, hogy a 3D technikát, illetve annak a kezdetleges fajtáját is akkor próbálgatták először.
Igaza lehet annak a kollégának, akitől mostanában hallottam, hogy a filmipar kétségbe van esve a számítógépes játékok előretörése miatt. A fentiekből én azt szűröm le, hogy a fantáziát nem a fizikai körülmények reprodukálása serkenti, hanem a történetmesélés módjának a fejlesztése. Azaz egy interaktív történet mindig is többet adhat, mint egy olyan, amit passzívan szemlél az ember. Másfelől pedig a külső körülmények csak alvás közben befolyásolják az "agyunk vetítővásznán pergő" belső történetet, ébren, tudatos állapotban nem. Ja, hogy a látványfilmek mostanában már csak a szemet (meg egyéb érzékszerveinket) akarják foglalkoztatni?

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.03.14. 09:03:21

@danialves: No, látod, ezzel nem vitatkozom: a cikkben említett T2 3-D is kb. 30 percig tartott, bevezetővel, kaszkadőrshow-val együtt, és Cameron tudta, mikor kell elsütnie a puskaport (a székek igazából csak a legvégén kezdtek el igazán rázkódni, vízpermetet köpni, stb.), de teszem azt, egy Pi 40 perc után elsüti a hajókatasztrófát, és utána bő egy órán át "csónakáznak".

Hm, talán mégis jó választás a Csapda, hisz abban a filmben gyakorlatilag csak az utolsó 20 percben van akció.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.03.14. 13:09:10

Mégsem a Csapdával, hanem a Pi életével nyit ma a 4DX a Westendben.

NorthopViggo 2013.03.14. 13:17:26

@Pitypalatty úrfi: Ha esetleg a Nagyfiúk 2.-őt húzod le előzetesen, az még oké, hiszen folytatás, de ha nem ültél még 4DX-es vetítésen, akkor szerintem nincs jogod véleményt nyilvánítani róla. Lehet, hogy Az óriásölő mellé kellemes élmény lesz.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.03.14. 13:17:54

A CSapda 4DX-es változatát vasárnaptól lehet megnézni.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.03.14. 13:21:31

@Zalaba_Ferenc: Nem is értem, miért nem rögtön így gondolták.

Busai Balázs 2013.03.26. 00:10:49

Istenem, ezt a sok sekélyes embert aki ide kommentel.....ma megnéztem a Croodékat ebben a fajta előadásmódban, és úgy érzem aki kipróbálás nélkül szidja, az az alábbi kategóriák valamelyikébe esik:
1, mint Croodéknál a családapa: "ami új, attól félni kell, és nincs szükségünk rá"
2, Soha nem lesz annyi fölösleges pénze, hogy azt mondja: "Egyszer kipróbálom".
Nekem tetszett. Jó, nem azt mondom, hogy rá fogok szokni, de egy-egy film erejére biztos igénybe fogom még venni.
És mindenkinek azt ajánlom: addig míg nem próbáltad ne nyilatkozz róla. És nem akarok túl bölcs lenni, sem okítani sem senkit, de ez szerintem az egész életünkre igaz.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása