Too much shit to handle? Most már talán nem csupán Sutter Ink látja, hová fut ki ez az egész, mert ha engem kérdeztek, a beígért hetedik évad végén nem azt látjuk majd, hogy Jax a családjával a hónalja alatt elmotorozik a naplementébe, ahogy azt a fickó elképzeli. Michael Corleonét vizionálok magam elé, csak éppenséggel nem kényelmes karosszékben ülve, hanem Charming romjain térdelve, egyszerre megtörve és megkoronázva. Mert mire ezt a sok szart kilapátolja otthonról, addigra sem a városból, sem a lelkéből nem marad semmi. Azt meg csak remélni merem, hogy ingatag indítékok azért megállnak majd a lábukon. Spoilerek jönnek.

Egy olyan szériában, ahol (vacak akciójelenetek leszámítva) folyton folyvást életek forognak kockán, egy karakter élete nem a logikán, hanem a népszerűségen múlik. Mert egy logikusan működő világban Bobby (Mark Boone Junior) nem próbálna meg vállra ültetett kisangyalként lelkifröccsöket töltögetni Jax (Charlie Hunnam) fülébe, mikor arról papol, hogy nem ölheti meg Clay-t (Ron Perlman), aki többszörösen elárult mindenkit, mert azzal ő is szörnyeteggé válik. Hogy oda ne rohanjak egy péklapáttal!

Claynek már el kellett volna hullania. Mikor egy évaddal ezelőtt az írek kijelentették, hogy csak akkor hajlandók bizniszelni, ha vele rázhatnak kezet, még lenyeltem a dolgot, de most - a fejére kitűzött vérdíj ide vagy oda - úgy ráncolom a homlokomat, hogy a redőkbe bankókat lehetne tűzni. Pedig én is nagyon bírom Clay-t. Opie-t (Ryan Hurts) is szerettem, de tudtam, hogy neki menni kell: ahogy a sorozatban is artikulálták, ő már nem volt önmaga, kiégett - csak egy járó gép volt, egy élő pajzs Jaxnek. Mint kiderült, halálában is. Távozása mégis kemény volt, de ezt a klipet jobban megkönnyeztem.

Örültem, hogy Damon Pope (Harold Perrineau - what a miscast!) jobbkeze nem vette be a bosszúszomjas Clayről szóló mesét, ugyanis elég rezgős: ha Clay tényleg likvidálni akarja azt a kiskirályt, akinek köszönhetően a klub új vizeken evez (még hogy azért hibáztatja, hogy ő kiesett a pixisből? már rég nem volt ott, mikor Pope bejött a képbe), akkor tuti nem a saját fegyverével lövi fejbe. Sejtettem én, hogy Jax nem dobja oda Tiggy-t (Kim Coates) Pope-nak, hisz ő a széria talán legnépszerűbb karaktere, de azért nagyobb konspirálásra számítottam, amolyan Egy maréknyi dollárért/A halál keresztútján szerű dobásra, melyben a klubfőnök mondjuk összeugrasztja a kartellt vagy a kínaiakat Pope bandájával.

Ugyanakkor nagy dolgokat várok a félelmetesen hidegvérű Lee Torictól, tudjátok, az Otto által megölt nővér bátyjától, akit nem fél előre átadni a névjegyét, mielőtt bibliai haragját Charmingra zúdítaná. Apropó Otto: Kurt Sutter morbid humorát gyakrabban is megcsillogtathatná. Színtiszta állatság, amit a saját maga által életre keltett figurával művel, de igazából azok a perverzen humoros pillanatok hiányoznak, azok az apró rigolyák, melyek eredendően megszerettették velem a szériát. Jó lenne, ha Tig több megkérdőjelezhető nemű ribancot hajkurászna, ha Bobby néha megint felöltené az Elvis szerkóját, vagy ha Happy ígéreteitől megint kiverne a hideg veríték. Hiányzik Half Sack, és a nevéből eredő poénforrás, és Chucky-t is jobban bírtam, mikor non-stop maszturbált. Ez a verselés csak "meh".

Valahol deréktájon volt egy epizód, melyben Walton Goggins egy hermafrodita kurvaként nagyon csúnya, egyben rém vicces dolgokat művelt: no, az a rész volt az évad legjobbja. Kicsit sokkolt (Gemma autóbalesete a gyerekekkel), kicsit konspirált, ugyanakkor tele volt bűnös nevetéssel. És még egy rohadt hangulat-montázs is elfért benne. Mert az kell. A széria továbbra is durva jó: ugyan a sakktábla néhányszor már átrendeződött, és ahogy említettem, a figurák kicsit megfakultak, de legalább nem vetkőztek ki magukból. Sutter és írói kegyetlenül csűrik-csavarják a dolgokat, és kész csoda, hogy eme tekergetés még nem érte utol a sorozat nyakát.