aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: giant slayed Takács Máté
2013. március 03. 17:20:00

Kategória: film 15 komment

Márciusban mindig tapasztalható némi mozgolódás az amerikai mozikban, ám ez most csak a forgalmazókra korlátozódott: a nézők ugyanúgy távol tartják magukat a filmszínházaktól, mint az év első két havában. Ennek legnagyobb károsultja 2013 első nagy látványparkja, Az óriásölő című fantasy lett, aminek pályafutása amúgy eleve szélmalomharcnak indult. A Képszakadás című vígjáték és a The Last Exorcism Part II pedig bebizonyították, hogy a fiatalokat sem lehet huzamosabb ideig ugyanazzal traktálni.

jack_the_giant_slayer_small.jpg

> új filmek
Túl hangsúlyos szerepet ez ugyan nem kapott a felvezetésben, de Az óriásölő (Jack the Giant Slayer; hazai bemutató: március 28.) egy újabb cím az utóbbi időszak mesefeldolgozásai között. A nálunk inkább az égig érő paszuly, semmint az óriások és azok ölője köré csoportosuló történetből a Warner Bros. készített megaköltségvetésű filmet (195 millió dollárból), eredetileg tavaly nyári startot célozva meg. 2012 júniusa azonban egyszerre 2013 márciusa lett, ami a büdzsével közepesen terhelt produkciók számára ideális talaj lehet a sikerhez, egy ilyen moziszörnynek azonban kevés teret hagy a gyűjtögetéshez. Tisztában volt ezzel mindenki, aki előrejelzésekbe bocsátkozott a nyitóhétvégét illetően, de még inkább világos volt az, hogy a forgalmazó mellélőtt a film kampányával: hiába a címbeli finomítás menet közben (Killerből lett Slayer), mégis csak egy (óriásokat) ölő fiúról van szó, ráadásul a Bryan Singer–Christopher McQuarrie párostól, ami a családi nézőközönség számára nem fest oly ideális előképet, a Singer korábbi munkáit kedvelők többsége pedig alighanem legyint egy óriásos mesefilmre – amiben ráadásul az óriások elég rútul néznek ki, megvalósításukban is. S ha ez nem lenne elég, még a címszereplőre sem sikerült ráirányítani a figyelmet. Két szék között esett tehát a pad alá a film, aminek egyetlen szerencséje az, hogy egy komoly hiányt szenvedő piacra érkezett, így 28 millió dollárt azért csak sikerült összegereblyéznie – nagyon kevés, de a vártnál nagyobb csalódást legfeljebb a Warnernak okoz. Annak a Warnernak, akiknek február legnagyobb fiaskójával, a Lenyűgöző teremtményekkel is el kell számolniuk. Az óriásölő a középszerű visszajelzések mentén és az Óz, a hatalmas jövő heti érkezése következtében sok jóra nem számíthat a továbbiakban; a legrosszabb esetben sem kellene azonban a Disney tavaly ilyenkori pénznyelője, azaz a John Carter tempójánál gyorsabb iramot diktálnia. Annak mintájára 70 millióig el kellene szenvednie magát, bár végső soron nem sokat számít; súlyos kudarc mindenhonnan nézve.

A Másnaposok (és a Testcsere, bár ezzel nem nagyon dicsekednek a poszterek) íróinak új vígjátékát forgalmazó Relativity részben hasonló hibába esett, mint a Warner: megelégedett az alapvető dolgokkal, mikor a Képszakadás (21 and Over; hazai bemutató: március 14.) reklámozásába fogott. Tavaly a Project X - A buli elszabadul meglehetősen kimerítette a tizenévesek elszabadult estéjének tárházát, s a klónszerű ismétlés már e szűk célközönségnél is egyre nehezebb. Csak 9 millió dollárt költöttek a belelkesült fiatalok a kritikusok által nem meglepő módon lehordott komédiára, ami ahhoz már elegendő, hogy a költségvetés (13m) fényében sikeres pályát fusson be, ám 25 millió dollárnál többre biztosan nem lesz képes, márpedig a forgalmazó titkon talán ezt kezdőtétnek remélte.

Még nagyobb lustaságról árulkodik a CBS Films új bemutatója, ami a nálunk csak DVD-n, nagy késéssel megjelent Az utolsó ördögűzés folytatása. A The Last Exorcism Part II ugyanis az első rész sikerének nagyját jelentő talált felvételes formátumot is hátrahagyta, így még egy annál is jelentéktelenebb, sorszámozott, tucatjellegű természetfeletti horror vált belőle. Valahogy így kezelte közönség is, erről a C kategóriát meg nem haladó CinemaScore-értékelés árulkodik (ami közepes ugyan, de nézőktől származván inkább az elégséges alját súrolja), no meg a 8 milliós első hétvégi eredmény, ami oly kevés, hogy még az első rész nyitánya (20,4m) is komoly kihívásként jelentkezik végösszegként. Ám ahogy a Képszakadás esetében, itt sem fog ez túl sok fejfájást okozni, hiszen mindössze 5 millió dollárból készült produktumról van szó.

Az újonc RCR Distribution nagyjából a semmiből lépett elő a Phantom című tengeralattjárós thrillerrel, s a bevételi eredmények is összhangban állnak ezzel. A pénteki nyitónapon alig félmillió dollár gyűlt a kasszákba, ami arra enged következtetni, hogy a teljes hétvége után sem állhat a mutató 1,5 milliónál sokkal jobban. E katasztrofális számokat alig-alig igazolja a marketing csaknem teljes hiánya, de a forgalmazó nem csak ezen a fronton vétett, hiszen a tervezett 2000 mozinak csak alig több mint a felét tudta megvalósítani. Az újságírók előtt is vereséget szenvedett, 18 millió dollárból készült hidegháborús film főbb szereplői egyébként Ed Harris, David Duchovny, Lance Henriksen és William Fichtner.

Két hónappal amerikai bemutatóját követően országos szinthez ért a Kvartett - A negy négyes (Quartet; hazai bemutató: még a mozikban) című brit vígjáték. A Weinstein Company fokozatosan emelte a filmet vetítő mozik számát, lévén huzamos ideig szállított egészen jó számokat a Golden Globe-jelölt produkció, ám úgy fest, mostanra már felélte tartalékai javát. Noha eddigi legerősebb hétvégéjén van túl (1,8m), átlaga már csak 2500 dollár környékén mozog, úgyhogy sokkal már nem érdemes bővíteni vetítéseit. Bár újabb Marigold Hotel nem lett belőle, így is több mint 15 millió dollárral fogja végezni észak-amerikai pályafutását a film, ami kenterbe veri például Schwarzenegger erőlködését is.

> korábbi filmek
A második helyen trónolva lépte át a 100 milliós bevételi határt a Személyiségtolvaj. A Universal vígjátéka egészen pontosan 107 milliónál tart, s mivel nem tűnik úgy, hogy bármi megzavarná tevékenységét az elkövetkezendő hetekben, 125 millió fölé is eljuthat még.

Nagyjából feleannyira számíthat a Die Hard - Drágább, mint az életed. A Fox akciófilmje ismételten embereset zuhant lefelé a listán, a harmadik hétvégén már kevesebb mint 5 milliót szállítva. Mentségére legyen mondva, nem azért van ez, mert a nézők nem kíváncsiak a Die Hardra, hanem azért, mert pocsék.

Az Oscar-díjjal jutalmazott filmek közül a Napos oldal élvezi a legnagyobb forgalmat. A Weinstein Company terjesztése lényegében annyit hajtott fel, mint egy hete, amiben mindenképpen benne van az is, hogy az eddig nem érdeklődő nézők kíváncsiságát felkeltette Jennifer Lawrence alakítására. A Pi élete ugyancsak pénzre váltotta négy díját, hiszen lényegesen nagyobb összeg folyt be most, mint legutóbb. A Fox filmje át fogja lépni a költségvetéssel megegyező 120 milliót, amivel azért a premiert követő hétvégén kevesen kalkuláltak volna. Éppen a fődíjat nyerő Az Argo-akció az, ami nem táltosodott meg: a Warner drámája továbbra is a 2 millió bűvkörében leledzik, összbevételét viszont már 130 millió felett tudja. Persze a milliós nagyságrend így is bőven jó, hiszen a film már elérhető DVD-n is.

> végszó & ami jön
Tavaly ilyenkor a Lorax okozott nem kis felfordulást a jegypénztáraknál, megtámogatva a Project X-szel, így az idei felhozatal hátránnyal indult – de még ahhoz képest is kudarcot vallott. Az óriásölő startja nem lenne olyan borzasztó, tekintve a cseppet sem attraktív előzeteseket és egyéb reklámanyagokat, ám számításba véve a megveszekedett költségvetését, ez egy Disneyhez méltó bukta, hiszen egeresék a John Carter előtt egy évvel az Anyát a Marsra! miatt is módosítani kényszerültek első negyedévi számaikat. Nyilván a Warnernál is lesz nemulass, ha már a Gengszterosztagot és a Lenyűgöző teremtményeket is megsiratták. 2009 óta nem volt ilyen ócska az esztendő kilencedik víkendje, s ez megint csak 2013 gyengélkedésére mutat rá. Nagy a nyomás így az Óz, a hatalmas című fantasyn, amit a Disney az Alice Csodaországban nyomába szánhatott még pár hete, mostanra azonban biztosan óvatosabban reménykednek. Ettől függetlenül 200 millió alatt nem szabad megállnia ennek a a filmnek. A FilmDistrict ezalatt Colin Farrellt veti be, szóval a Dead Man Down című thriller sok jóra nem számíthat.

cím | becsült moziszám | nyitóhétvége-előrejelzés
Dead Man Down | 2175 | $7m
Óz, a hatalmas
| 3700 | $68m

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
össz-
bevétel
1 ú Az óriásölő
$28,0m $28,0m
2 1 Személyiségtolvaj $9,7m $107,4m
3 ú Képszakadás
$9,0m $9,0m
4 ú The Last Exorcism Part II
$8,0m $8,0m
5 2 Csapda $7,7m $24,4m
6 3 Escape from Planet Earth
$6,7m $43,2m
7 4 Safe Haven
$6,3m $57,1m
8 6 Napos oldal
$5,9m $115,5m
9 5 Die Hard - Drágább, mint az életed $4,5m $59,6m
10 6 Dark Skies
$3,6m $13,5m

Címkék

horror fantasy thriller box office comedy warner ed harris bryan singer nicholas hoult 3d cinema brit flick

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr95114779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.03.03. 17:47:12

Vicces dolog folytatást csinálni valamihez, ami az utolsóként deklarálja magát. Az utolsó utáni ördögűzés... A legutolsó ördögűzés... Visszatérés az utolsó ördögűzéshez... No, igazából vannak még itt lehetőségek. :)

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.03.03. 17:51:31

Na, a Phantom meg a *teljes hétvégén* sem hozott félmilliónál többet. Ettől máris kevésbé tűnnek kínosnak a többi premier számai.

Dzsedáj 2013.03.03. 18:01:04

Bryan Singer a Warnernek ezennel már leszállított két nagy buktát (legutóbb Superman)

És kapott egy sorsot a lehetőségtől, hogy egy képregényfilmmel visszatérjen.

Manapság már tényleg egy képregényfilm húzza ki a jobb sorsra érdemes rendezőket? Lásd Zack Snyder nagy buktája utáni Man Of Steel film. (már ha siker lesz, de az előjelek kedvezőek)

szkristof92 2013.03.03. 18:07:57

What a fucking shocker....
De most komolyan, egyáltalán mit látott Singer ebben a projektben?
És amúgy örülök, hogy a Die Hard 5 esetében legalább Amerikában működik a word by mouth.

mikice 2013.03.03. 18:29:03

Arról hallott-e valaki valamit, hogy az elmúlt hetekben, megismerve a Die Hard-széria porba tiprását, nyilatkozott-e esetleg Bruce Willis, hogy hát ezt elk*rtuk, John Moore és főként a vágója egy idióta, a hatodikban helyrehozzuk, ha lesz, stb.?

szkristof92 2013.03.03. 19:16:46

@Dzsedáj: A Superman nem volt nagy bukta még hazai szinten sem.
209 millióba került, 200-at hozott. Világszinten meg 400-at.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.03.03. 19:55:55

@mikice: Ugyan miért tenne ilyet? Egy profi a legnagyobb szarkupachoz is jó képet vág, ha köze volt hozzá.

Andrews 2013.03.03. 23:18:36

Hát igen sajnos Willis nem arról ismeretes, hogy bocsánatokat kér a rajongóitól. :)

A Hobbit átlépte végre az 1 milliárd dollárt jó nyögve nyelősen.

batboy 2013.03.03. 23:59:51

@Zalaba_Ferenc: erről eszembe jut a Friday the 13th: The Final Chapter, ami a negyedik rész volt a sorozatban. utána még 7 film készült mire megjött a remake. :D

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.03.04. 00:40:29

1 perc néma csend a megacégek bevételkiesése okán. Tartsatok velem.

MasterTom 2013.03.04. 08:49:41

@Andrews: Nagyon sok film szeretné jó nyögvenyelősen átlépni az 1 milliárdos határt. :)

abelh 2013.03.04. 10:47:37

lehet csak engem hagy ennyire hidegen, de Oznál lassan már egy 50M-s hétvége is meglepne.

NorthopViggo 2013.03.04. 11:57:08

Amúgy én nem tudom mi van a Warner-el. Régen a legmenőbb, legbátrabb stúdió voltak, ma meg ilyenek halmoznak, hogy Rock of Ages, Dark Shadows, Bullet to the Head, Gengster Squad, Beautiful Creatures, Jack the Giant Slayer...szomorú ez a hanyatlás.

Nem is értem miért bíztak meg Singer-ben, miután a Superman-nel már bukott egy hatalmasat.

manuel_ 2013.03.04. 15:53:20

A Phantom fiaskója a 11 évvel ezelőtti, egyébként méltatlanul elfeledett - témájában hasonlatos - Below c. film kudarcát juttatja eszembe.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.03.04. 16:01:08

@manuel_: Az mondjuk még kevesebb lehetőséget kapott - de legalább nálunk is bemutatták. :)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása