A félreértéseket kerülendő ez most nem egy másodvélemény lesz a Renner-Arterton páros nevével fémjelzett hollywoodi filmről, hanem egy kis értékelés a The Asylum legújabb produktumáról, amit a Para-Homeless Activity és a Fej nélküli lovas támadásának rendkívüli tehetséggel megáldott rendezője követett el.

Most, hogy sikeresen felkorbácsoltam az előítéleteket, gyorsan meg is próbálom eloszlatni azokat. Először is, ha valaki nem tudja, hogy ez egy Asylum-mozi, a látottak alapján nem is jönne rá. Azt hiszem, ebben már benne van a "másodszor" rész is, úgyhogy nem ragozom tovább, maradjunk annyiban, hogy a Hansel and Gretel a legkevésbé sem gyarapítja a hírhedt stúdió hagyományos filmjeinek sorát.

Kezdeném azzal, hogy rip offnak sem lehet teljes joggal nevezni, mert bár lényegét tekintve az, ez a film az eredeti történetet veszi alapul, csak modern környezetbe áthelyezve. A felnőtt Jancsi és Juliska apja újra megnősül, és a gyerekeknek menniük kell a szülői házból. A hír hallatán feldühödő Jancsi az erdőbe szalad, testvére pedig utána. Egy medvecsapdás incidens után a fiatalok egy kis házikóban lelnek menedékre, ami csodák csodájára Juliska főnökének, a Mézeskalácsház nevű cukrászdának a tulajdonosáé. Az öreg hölgy minden földi jóval ellátja a bajba jutottakat, de persze közben más terve van a fiatal husival...

Hogy nem lett ebből is egy szokásos Asylum-darab, az két dolognak köszönhető: van történet, amit nem dúsítottak tovább a rájuk jellemző leleménnyel, és méregdrága látványelemek híján az olcsóság szagát sem árasztja a film (azért erdőre és házikóra bőven futotta a büdzséből). A címszerepeket alakító színészek semmivel sem rosszabbak az átlag tinihorrorok sztárjainál, Dee Wallace-nek (E.T., Törjön ki a frász!) pedig határozottan jól áll a boszorka szerepe.

De a legjobb (és ezt nem gondoltam volna), hogy William C. Ferrante rendező képes volt mindezt egyben tartani, így még a leglelkesebb Asylum-fikázóknak se nagyon lesz okuk belekötni a végtermékbe (persze a megszokáson kívül). Viszont a stúdió rajongói majd kis hiányérzettel állnak fel, mert Jancsi és Juliska véres kalandjai nem tartogatnak olyan szintű megsemmisülést, melyben a tavalyi Nazis at the Center of the Earth fináléjában részük volt, de az óriásszörnyes nyalánkságok földtől elrugaszkodott ökörségeinek sincs sok nyoma.

Így született egy nilbog-mércével az átlagból kiemelkedő, de a futószalagon gyártott hollywoodi horrorok tengerébe belesüppedő, viszont a PG tizenhármas ál-horroroknál véresebb film, ami egyszeri fogyasztásra bőven alkalmas.