(Új szerkesztőnk, az Írópárbajon már több rajongót is toborzott Lombos Péter nagy fába vágta a fejszéjét: kritikát írni egy sematikusnak tűnő thrillerről. Ugyan írásában felfedezhető némi gerontofil fixáltság az éltes korú Richard Gere irányában, de a feladatot kitűnően teljesítette: ezt a filmet majd megnézzük a tévében. ZF.)
Hiába is kapar az ember, az öregedés makacs dolog. Ahogy őszült és ráncosodott, annál kevesebb romantikus főhős-felkérést kapott Richard Gere; ezzel párhuzamosan egyre komolyabb mennyiségű krimi/thriller került az életműbe inkább kevesebb, mint több sikerrel. Igazából az a rajongótábor, akire ő építkezhetne, vagy már kiöregedett a mozijegy-vásárlók táborából vagy csak átnyargalt a Gere számára pedofilgyanús és tiltott gyümölcsnek számító Team Edward / Jacob berkeibe.
Tényleg nem lehetek benne a Pitch Perfect 2-ben?
Egy gazdag üzletember élete üzletét ütné nyélbe, aminek köszönhetően kilábalna abból a főkönyv-csalási spirálból, ami miatt még a mindennapokat is nehéz megfinanszíroznia. A csalás és sikkasztás azonban nem elég izgalom egy éppen a hatvanadik életévét betöltő nőcsábásznak, nyakába kap egy gyilkossági nyomozót is. Az ok több mint prózai: egy kitartott francia művésznővel épp egy kis vidéki üzekedésre készülne, mikor a túlhajszolt üzletember hibájából összetöri a kocsit és szíve hölgyét is. A cserbenhagyás és emberölés vádjával gyanúsított férfi így már erőteljesen két végén égeti azt a bizonyosat, barátok, család és hatóságok közt őrlődve mentené a pénzalap és saját becsületét is.
Dicséretes, hogy Richard Gere képes volt kora ellenére (63 múlt idén) kaszkadőr nélkül felkapni és megforgatni a szeretőt játszó Laetitia Casta-t! Ezt leszámítva nagyot nem domboríthat az antihős szerepében, a forgatókönyv szerint csak sajnálkozik és idegesen kiabál. Ezért sem érteni, miért jelölték Golden Globe-ra - pontosabban a korábbiak ismeretében nem meglepő... Alakul az életmű-díj. Láthatjuk még Tim Roth frusztált nyomozóját, Susan Sarandon kényelmes és beletörődő háziasszonyát (az egyetlen jellemfejlődés a 100 perc alatt, már ha ez annak nevezhető). Az leszögezhető, hogy semelyikük sem tudta elhelyezni magát a szkript keretei közé: se a kőgazdagok válság alatti élethalál-harcát, se az átlagember kiszolgáltatottságát nem sikerült élettel megtölteniük. A mellékszereplők ellenben cseppet sem lennének mellékesek, ha Brit Marling és Laetitia Casta nem sorvadna el kevés játékidejének és súlytalan karakterének köszönhetően.
Előzetesen reményt sem táplálhattunk, elvégre az elsőfilmes Nicholas Jarecki író-rendező korábban már megmolesztálta Bret Easton Ellis klasszikus regényét: Az informátorok filmváltozatának forgatókönyvét segítette világra ebben a bűnös kapcsolatban. Helyzetfelismerés, kreativitás és hangulat nyomokban találja csak meg a nézőt, valahogy se együtt érezni, se együtt szenvedni nem tudtam egyik oldallal sem. Az már ugyan az előzetes során egyértelmű volt számomra, hogy az egyszer nézős kategória neves indulójával van dolgom, de hogy még a mozivásznas megtekintés sem különösebben indokolt... Hajh, nehéz a dolga az egyszeri mozinézőnek, mikor filmet választ. Eme produkciót ugyanis nagyjából a kábelszolgáltató filmes adatbázisában képzelném el, mint alternatívát egy rémes X-Faktor nap helyett.