Mike O'Brien (John Hawkes) hat évesen lebénult, azóta vastüdőre kötve él. Nyaktól lefelé mozdulni sem bír, ugyanakkor mindent érez, és teste képes bizonyos aktivitásokra... Mikor egy magazin felkéri arra, hogy írjon egy cikket a testi fogyatékosok szexuális életéről, Mike rádöbben, hogy itt az ideje annak, hogy ő is felfedezze a testi örömöket, ehhez pedig egy szexterapeuta (Helen Hunt) közvetlen segítségét kéri, ha értitek, mire gondolok.

...és persze, hogy értitek, hisz a szex - aktívan vagy passzívan - minden emberi lény életének szerves részét képezi: kimeríthetetlen téma, műfajtól, hangvételtől függetlenül. A kezelés pedig az a típusú tragikomédia, amelyből az év elején (a Sundance-en) és év végén (mire ezek forgalmazót találnak...) van szüret: szókimondó, mégsem profán, emberi és mégis különleges, szellemes és érzékeny: a nagybetűs Amerikai Független Film, melyet akár Európában is forgathattak volna.

A fenti néhány jelzővel belőtt műveltségi teszten A kezelés minden erőlködés nélkül átmenne. A téma kínálja a dagályosságot, de még ezek elkerülésével is simán megdolgoztathatná a könnyzacskókat, hisz te is, én is, mi mindnyájan tudjuk, mi lesz annak a vége, ha egy jó humorú, érzékeny és értelmes, de fogyatékos férfi és egy középkorú, házasságába kicsit beleszürkült, de minden tekintetben aktív hölgy találkozik egymással. A tévéfilmes szindrómákat elkerülve a film inkább a helyzet legkevésbé sem morbid pikantériáját hangsúlyozza - például azokban a percekben, melyekben Mike részletesen beszámol szexuális vétkeiről papjának (William H. Macy), aki először rezignáltan, aztán beletörődve, végül egyre nagyobb érdeklődéssel követi a nagy kalandot.

A humor és a dráma mezsgyéjén remek és bátor színészek egyensúlyoznak: az utóbbi években minden fontos független filmbe beletuszkolt Hawkes, a gátlásait és ruháit egyaránt levetkező Hunt (vajh arra az egy-két alkalommal bevetett photoshop-szépítészetre miért volt szükség?), a remek Macy és a végletekig elszürkített Moon Bloodgood mind-mind gondoskodnak arról, hogy ez a sokszor megénekelt elégia szerethető, emberközeli, valós legyen.