Robbie a bíró fenyegetése szerint utoljára ússza meg a börtönt: a testi sértésbe hajszolt fiatalt közmunkára ítélik. Lévén rövidesen apa lesz, eltökélt szándéka rendezni sorait, ám dolgát nem könnyíti meg ősellensége és apósa sem. Munkavezető barátja révén azonban megismerkedik a whisky kocsmákon kívüli kultúrájával, azon belül is: értékével.
Ken Loach új filmjét az előzetes és a plakát az Alul semmihez méri, míg ajánlójában a Trainspotting kerül szóba, ám több okból is haszontalan e két kultikus darabhoz mérni a magyarul az eredetinél kevésbé kifinomultan elkeresztelt Szesztolvajokat. Egyrészt mert nem sok köze van hozzájuk: egy istállóból származik az említettekkel, de más állattól. Másrészt a rendezőnek nincs szüksége más tollára, még a hazai közönségnél is kell, hogy jelentsen valamit neve, s ne pusztán egy "válasz"-ként utaljunk rá Skócia részéről. Harmadrészt, és ez a legfontosabb, mert a film stabilan megáll a saját lábain.
Persze olyan népszerűségre aligha tehet szert, mint Cattaneo vígjátéka vagy Boyle agymenése. Ahhoz nem elég különleges – de lehet, hogy a 1990-es években az lett volna. Annyi bizonyos, hogy a Szesztolvajok jó film, két filmtípus elsőre szokatlan, de végső soron logikus házasítása. "Kemény az élet a brit nagyvárosok külvárosaiban"-jellegű erőszak-drámát vezet elő, majd átcsap egy sajátos, humoros, ártalmatlan heist-movie-ba, ezzel adva esélyt nem csak hősének, hanem az optimista hozzáállásnak, ami már kiveszni látszott a nagy brit valóság filmes vázolataiból.
Itt viszont előkerül a skótszoknya és felcsendül az "I'm Gonna Be (500 Miles)" a The Proclaimers-től.
Robbie egyszerre ragadja meg a kínálkozó lehetőséget és kovácsolja saját szerencséjét, az őt játszó újonc, Paul Brannigan pedig kedvelhető alakot formál belőle. Ez a többiekről is elmondható, ugyanakkor a figurák jórészt szokványosak; az első néhány fertály történései általában nyilvánvalók, a második félidő kicsit meseszerű és meglepni se nagyon fog senkit, de azért kellő izgalmakat kínál a maga módján. Loach és állandó írópartnere, Paul Laverty kezében jól simulnak egymásba a dolgok, könnyen állnak össze egységes egésszé, s közben nem marad el a társadalmi fricska sem. Akár úgy is fogalmazhatnánk: kettős érlelésű nedű a Szesztolvajok, amit jól esik kortyolni és kellemes utóízt hagy a szájban.