aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: taken seriously 2 Takács Máté
2012. október 07. 17:43:54

Kategória: film 8 komment

Liam Neeson néhány szolid sikert arató kitérő után visszakanyarodott ahhoz, ami a jelen egyik legnagyobb sztárjává tette, és az amerikai nézők ezt üdvözölték: az Elrabolva 2. az egyik legjobb októberi rajtot jegyzi. Ezalatt a Universal múlt héten reflektorfénybe került vígjátéka, a Pitch Perfect is meggyőzően lépett országos szintre, ám a Disney Frankenweenie - Ebcsont beforr című animációs rémmeséje nem tudott eredményesen birokra kelni a második hetében is erős jelenlétet produkáló Hotel Transylvaniával.

taken_2_hun_small.jpg

ÚJ FILMEK
Több mint három és fél évvel ezelőtt mutatták be a tengerentúli mozik Luc Besson producer egyik akciófilmjét a sok közül, az Elrabolvát. A Super Bowllal megmérkőző francia opus meglepő módon nemcsak állta a sarat a legnézettebb amerikai tévéműsorral szemben, de az elkövetkezendő hetekben olyan népszerűségről tett tanúbizonyságot, ami ritkán tapasztalható. Változási mutatói a '80-as éveket idézték, s a hétköznapi akciófilmek hagyományait meghazudtoló módon menetelt egészen 145 millió dollárig, ami most, 2012-ben ráadásul már 162 milliót érne. Titka több tényezőből tevődött össze: egyrészt a 2009-es év elejének nézői a szokatlan versenyzőket szerették kitüntetni kiemelt figyelmükkel (Gran Torino, A pláza ásza), másrészt Liam Neeson rendkívül megnyerő jelenléte társult a kiválóan összeállított előzetessel; helyet kapott benne egy komplett telefonbeszélgetés, ami össze is foglalja a teljes filmet  és internetes jelenséggé is vált az elmúlt években. Mindemellett persze éppen az Elrabolva lett Besson szeme, amit vak tyúkként talált az elmúlt tíz év során, azaz a közönség kifejezetten kedvelte is a látottakat. Neeson ezt követő főszerepeinek fogadtatása is erről árulkodik; ugyan az Ismeretlen férfi és a Fehér pokol is viszonylag gyorsan letudta feladatát, az Elrabolva nélkül jóval 50 millió alatt ragadtak volna. A vágyakozás tehát érezhető volt egy folytatás iránt, márpedig Besson kapható az ilyesmire; kicsit mégis sokáig kellett várni az Elrabolva 2.-re (Taken 2; hazai bemutató: október 11.), de ez nem hátráltatta abban, hogy kasszát robbantson: 50 millió dollárral uralja a listát, ami október havában kiugró, dobogós teljesítményt jelent, nem mellesleg duplája az első rész rajtjának. Sok erőfeszítést az első rész jó hírnevének köszönhetően nem igényelt a Foxtól egy ilyen magas szám előidézése; a trailer ugyanazon motívumokkal szolgált, ugyanolyan tempót sejtetett, ellenben kihangsúlyozta, hogy most a főhőst rabolják el (ez itt a folytatások nagyobb/több-elvének érvényesülése jelen esetben) és a bosszú ill. igazságosztás témaköre alapvetően is foglalkoztatja a moziba járókat. A 45 millió dollárból készült film tehát már a rajtpisztoly eldörrenése előtt fix blockbuster volt, még akkor is, ha a nyitányhoz fogható bizalmat előzetesen szinte csak a Box Office Mojo weboldal szavazta meg neki, beleértve magát a forgalmazót is, akik 30-40 millió közé lőtték be hivatalos elvárásukat. Végül csak egyetlen kérdés marad: mennyire lesz képes a felszínen tartani magát az Elrabolva 2.? Az bizonyos, hogy sokkal kevesebb időt tölt az élvonalban, masszív igényeket kielégítő folytatás lévén gyorsan fogy majd el lába alól a talaj, és ezt a kirívóan gyenge kritikai fogadtatás csak szorgalmazni fogja (de hozzá kell tenni, az újságírók az első résztől sem voltak elragadtatva). A 100 millió feletti végeredmény egyértelmű, és még a 125 millió sem szabad, hogy gondot okozzon a filmnek  alighanem csak Neeson kedvén múlik, hogy lesz-e harmadik felvonás (a nagy érdeklődést látva talán változtat a bemutató előtti álláspontján).

Nyilván fel sem merült a Disneyben (sem), hogy a Hotel Transylvania milyen nagyot fog szólni, máskülönben bizonyosan odébbálltak volna jelen hétvégéről a Frankenweenie - Ebcsont beforr (Frankenweenie; hazai bemutató: január 3.) című animációs mozival. Nem elég, hogy két családi filmről van szó, még a jellegük is nagyon hasonló, hiszen gyerekbarát horror-komédiákról van szó. Tim Burton filmje megsínylette az erős konkurenciát: 11,5 millió dollárt bírt csupán összelapátolni magának, ami nem pusztán a direktor legutóbbi rokonműve, A halott menyasszony 19 milliójától marad el markánsan, de még az augusztusi Paranorman is jobban teljesített a premier napjaiban. Rémség ide vagy oda, egy kutyás sztori általában hálás alapanyag egy családi mozihoz, ami még a stop motion bevételi korlátait is le kellene, hogy győzze. Ez nem sikerült, egyetlen vigaszként az szolgálhat, hogy volt idén, aki ennél is rosszabbul járt (az Aardman a Kalózok!-kal). Tekintve, hogy egyébként Burton kritikailag ezer éve legjobban fogadott munkájáról van szó, talán nem kell végleg temetni Frankenweenie-t, de a Paranorman arányainál sokkal jobbra (vagyis 45 milliónál többre) akkor sem számíthat, ha a következő hetek életet lehelnek belé. A 39 millió dollárból készült, vagyis egészen olcsón összehozott, ám annál inkább reklámozott produkció egyértelműen az erősebb, sokkal inkább a nézők kedvére tevő konkurenciának köszönheti látszólagos vesztét.

A múlt héten kitűnően mutatkozott be limitált keretek között a Pitch Perfect című vígjáték. Egy hét alatt 6,8 millió dollárt gyűjtött 335 moziból, és a Universal most vélhetően nem kis várakozással növelte a moziszámon 2770-re, hiszen a film számottevő figyelemre tett szert a közösségi oldalakon, az erősen pozitív előjelű felhajtást pedig még kedvező kritikai visszhang is megtámogatta. A szintlépés sikeresként értékelhető: csaknem 15 millió dollárral a harmadik helyet csípte meg magának az Anna Kendrick főszereplésével, 17 millióból forgatott produkció, tehát immáron javában 20 millió fölött jár. Rádolgozva még a jó szájhagyományra, a két órás, dalolászásban gazdag Pitch Perfect az idei ősz Könnyű nőcskéjévé (58,4m) is fejlődhet.

KORÁBBI FILMEK
A Hotel Transylvania - Ahol a szörnyek lazulnak zavartalanul folytatja impozáns pályafutását; a Sony Animation 26 millió dollárt számlálhat össze a második körben, ami stabil, 40% alatti visszaesést jelent. 10 nap alatt 76 millió dolláros értékben csekkoltak be a rémszállóba.

Ugyancsak kifejezetten kedvező bevételi változás jellemzi a Looper - A jövő gyilkosa második hétvégéjét. A Sony/TriStar sci-fi akciófilmje 12 millióval áll a negyedik helyen, összbevétele pedig meghaladja a 40 milliót. A hasonló nézői korcsoportot megcélzó Elrabolva 2. tehát nem akadályozta túlzottan a 30 milliós produkció üzletmenetelét, s ha ez a jövő hét meglehetősen nagy számú érkezőiről is elmondható lesz, akkor egy 65-70 millió közötti végcél nyugodtan kitűzhető a Looper számára.

VÉGSZÓ & AMI JÖN
Ahogy ez előző, úgy ez a hétvége is kifejezetten erősre sikeredett, köszönhetően az Elrabolva 2. kirobbanó teljesítményének. A Bourne-hagyaték bemutatója óta nem jegyzett ekkora bevételt a top 12, és október havában sem volt még idáig 130 milliós összbevételű élmezőny; tavaly ilyenkor a Vasököl uralta a hónap meglehetősen érdektelen első felét. Jelenleg azonban nem kell hasonló állapotok miatt aggódni. A folytatásban majd' fél tucat film jelentkezik az amúgy is izmos jelenlévők mellé. A legnagyobb várakozás minden bizonnyal Az Argo-akciót előzi meg, a Warner a Tolvajok városa két évvel ezelőtti sikerén felbuzdulva nagyon széles bemutatót tervez Ben Affleck filmjének. Kevin James vígjátéka, A maflás lesz a második számú választás a premierek között, de valószínűtlen, hogy A gondozoo 20 milliós nyitányánál sokkal többre hivatott alkotásról beszélünk. A Sinister című horror a Parajelenségek 4. előtt egy héttel próbál boldogulni, míg a Seven Psychopaths és az Atlas Shrugged: Part II a maradékért áll sorba.

cím | becsült moziszám | első hétvége-előrejelzés
Argo | 3275 | $19,000,000
Atlas Shrugged: Part II
| 850 | $1,250,000
Here Comes the Boom | 3000 | $14,000,000
Seven Psychopaths
| 1475 | $6,000,000
Sinister
| 2500 | $13,000,000

A TOP 10 (hivatalos becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
össz-
bevétel
1 új Elrabolva 2.
$50,0m $50,0m
2 1 Hotel Transylvania - Ahol a szörnyek lazulnak
$26,3m $76,0m
3 6 Pitch Perfect
$14,7m $21,6m
4 2 Looper - A jövő gyilkosa
$12,2m $40,3m
5 ú Frankenweenie - Ebcsont beforr
$11,5m $11,5m
6 3 Az utolsó műszak
$4,0m $32,8m
7 4 Trouble with the Curve
$3,9m $29,7m
8 5 House at the End of the Street
$3,7m $27,5m
9 9 The Master
$1,8m $12,3m
10 7 Némó nyomában
$1,6m $378,7m

 

Kövess minket Facebookon!

taken_2_hun_poszter.jpg

Címkék

disney box office comedy animation action tim burton luc besson sequel liam neeson stop motion children movie

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr464824981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.10.07. 17:58:31

"ugyan az Ismeretlen férfi és a Fehér pokol is viszonylag gyorsan letudta feladatát, az Elrabolva nélkül jóval 50 millió alatt ragadtak volna"

Sőt, ezek a filmek az Elrabolva nélkül talán létre se jöhettek volna. Egyébként szép munka volt, Mr. Neeson, de azért nem lenne baj, ha egy harmadik résszel már nem csinálna bohócot magából. (Most gondoljatok bele, hogy egy alternatív univerzumban nem a Taken 2-ben látnánk őt, hanem a Lincoln főszerepében.)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.10.07. 18:01:42

A Loopertől kisebb esést vártam volna, de hát ez van: mindenesetre ha eléri a 25e szavazatot, akkor valahol a 80-120. hely körül nyit majd az IMDb 250-es listáján... ahonnan aztán gyorsan vissza is esik... hogy néhány év múlva újra előretörjön. Reményeim szerint. :)

Vektor. (törölt) 2012.10.07. 18:28:53

Kicsivel többet vártam a Frankenweenie-től. Ezzel a bevétellel megingott a hitem a film Oscar-esélyeiben. Az animációs győztesek közül csak a Spirited Away-nek volt (jóval) kisebb nyeresége a kasszáknál, de az egy idegennyelvű film volt. A Wallace & Gromit nyitott 16 millióval 2005-ben, talán ahhoz lehet a legjobb hasonlítani a mostani szituációt. A Wreck-It Ralph vagy a Rise of the Guardians az utolsó pillanatban elcsenheti Burton Oscarját.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.10.07. 18:34:03

@Vektor.: A Guardians azokkal a pedofil benyomást keltő figurákkal? Nagyon jónak kell lennie a sztorinak ehhez. :)

Könnyen lehet, hogy megint a Pixar győzedelmeskedik majd, aminek most nem tudnék tiszta szívből örülni.

Vektor. (törölt) 2012.10.07. 18:46:31

@Zalaba_Ferenc: Közben pont megtudtam, hogy az új Ghibli-filmet még idén bemutatják az USA-ban (From Up on Poppy Hill). Első ránézésre nem egy Spirited Away, de amilyen gyenge az év, bármi megtörténhet. :)

A Pixar jelölés garantált, de nagyon kétlem, hogy nekik fogják adni. Akárhogy is nézem, a Brave megbukott a kritikusoknál, és amilyen magasra tette a lécet a stúdió a 2000-es években, egy ilyen csalódást keltő szereplés után nem fogják odaítélni nekik megint.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2012.10.07. 20:44:31

@Vektor.: Én egyáltalán nem írnám le a Frankenweenie-t pusztán azért, mert nem 70, hanem csak 40 milliót hoz a konyhára. Anno a Wallace és Gromit is egyfajta csalódás volt ilyen téren, mégsem ártott neki. Szóval szerintem jelenleg éllovas az esélyesek között a kritikai fogadtatást elnézve.

Ami pedig a Ghiblit illeti, ezek szerint idén két filmjük is nevezhető, hiszen az Arrietty is csak idén került a tengerentúli mozikba. De nyilván a Disney nem azt fogja nyomni, ha van nekik másik 3 (saját) termékük is.

Az öt legendán látatlanban is meglepődnék, ha közel kerülne, bár Puss idei jelölése után azért kevésbé.

Vektor. (törölt) 2012.10.07. 21:01:53

@Takács Máté: Az Arietty nem indulhat az Oscarért, mert csak olyan film versenyezhet az animációsok között, amelynek az első bemutatóját legkorábban 2011-ben megtartották. Az Arrietty japán premierje 2010-ben volt.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2012.10.07. 22:06:33

@Vektor.: Ez a film idén sem indulhatott, legalábbis nem volt a 18 rajzfilm között, amit indíthatónak ítéltek tavaly novemberben. Ezek szerint a Disney sikeresen kinyírta az esélyeit azzal, hogy csak februárban mutatta be.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása